Ülök a parton, Figyelem a lustán Gomolygó tömeget, Szél fordrozta tükrét, a Pezsgő vizet.
Elmerülök benne, Eggyé válok vele, Cseppekre esek szét, S darabjaink Keverednek.
Részévé lettem, Együtt süllyedünk, Merülünk a fekete Mély felé, Hogy aztán A felszínre törjünk.
Érzem minden rezdülését, Apró moccanását, Ahogy egy gém csőre Merít belőle, S uszonycsapásokat Kerget.
Ha lelkemben Vihar dúl, Ő is őrjöng, Dörgéstől megremeg, Medrében hentereg, Mint vad eretnek, Habot vet.
Nyugodt perceimben Lágy hullámokat Ápol Tükörsima felszínén, Lassan ringatja, Öleli Magzatát.
Testvérének tekint, S én közelében Vagyok teljes,ha Apró cseppeket Verdes megint. |