Útban az orvosi rendelőbe

Semmiféle dolgot nem lehet sem szeretni,
sem gyűlölni, míg meg nem ismertük.
Leonardo da Vinci.

     Vannak olyanok, akik szeretnek orvoshoz járni. Többségünk azonban arra törekszik, hogy csak akkor menjen a rendelőbe, amikor tényleg rosszul érzi magát. Hiszen nem sok élvezet van abban. S nemcsak azért, mert vért vesznek, megröntgeneznek, vagy, ne adj' isten, megtükrözik az ember gyomrát vagy éppen megnyomkodják a prosztatáját. Az orvosi vizsgálat arra figyelmeztet, hogy egészségügyi problémáink vannak, hogy nem élünk örökké és, hogy "ki tudja, meddig húzom még".
    Tudatunk számára az orvos egészségünk védelmezője, aki arra hivatott, hogy minden betegségből kigyógyítson, meghosszabbítsa életünket, tudatalattink számára azonban az orvos a halál gondolatát idézi fel bennünk. Ezért van aztán, hogy az orvosokat tulajdonképpen értékeljük, tiszteljük, a lelkünk mélyén azonban szeretnénk velük olyan ritkán találkozni, amilyen ritkán csak lehet. Nehogy megjelenésükkel valami kellemetlent juttassanak az eszünkbe.
    No de ha egyszer az ember beteg, tetszik, nem tetszik, kellemes vagy nem, el kell mennie az orvoshoz. Végül is utána kell járni annak, hogy mi is történt. Más szóval, fel kell állítani a diagnózist. Az orvosok persze előszeretettel ragasztanak diagnózis-címkéket a betegekre. Náluk senki sem ússza meg diagnózis nélkül, még akkor sem, amikor nincs is semmiféle diagnózis. E jelenségre még műszót is kitaláltak – hiper diagnosztika. Bocsássunk meg nekik, hisz csupán a szent elvet követik – jobb a túlbiztosítás, mint az alulbiztosítás.
    A diagnózisok, bocsánat, a betegségek lehetnek életveszélyesek, illetve veszélytelenek, teljesen gyógyíthatók vagy csak operációval, néha gyógyíthatók és gyógyíthatatlanok. Tudja-e Ön, betegsége melyik kategóriához tartozik? Ha nem tudja, akkor ha már elment az orvoshoz, akkor ne restellje feltenni kérdéseit. Az orvosok nem kedvelik a kérdéseket. Ön azonban ne azt tegye, amit az orvosok szeretnek, hanem ami Önnek fontos. Ezért az orvoshoz menet vegye tervbe, hogy felteszi a következő kérdéseket: – Mi a bajom? – Mennyire veszélyes ez? – Lehetséges-e a teljes gyógyulás, vagy pedig hozzá kell szoknom, hogy betegségem a továbbiakban is vissza-visszatér. - Mit kell megváltoztatnom életstílusomban ahhoz, hogy mielőbb felépüljek?
    Hogyan alakulnak az események az orvosi vizsgálatot követően? Előfordulhat, hogy Önnek szerencséje van – lehet, hogy szívtáji fájdalmait nem is szívbetegség, hanem bordaközi neuralgia okozza; éles alhasi fájdalmát egy könnyen gyógyítható hólyaghurut, torokfájását pedig mandulagyulladás idézte elő. Az orvos felír egy receptet, s ön természetgyógyász nélkül is meggyógyul.
    De az is előadódhat, hogy Önnek nincs szerencséje - a szájüreg enyhe szárazsága cukorbajra utalhat, a kézizom alig észlelhető gyengesége olykor visszavezethető az agyi vérellátatás zavarára, egy apró kis csomó az emlőben pedig rosszindulatú daganatra. Nincs kizárva, hogy Ön nem is érzi magát különösen betegnek, s még aznap kórházba kerül. Az ilyen esetekben félre a tréfával, szó sem lehet házi gyógymódokról vagy természetgyógyászatról.
    Az esetek többségében azonban az orvos, miután megnézte Önt, mint valami rozsdás mosógépet, se jó, se rossz ítéletet nem hoz, hanem, mondjuk, közepeset. Önnek gyakran fáj a feje? Nyugodjon meg, nem komoly, majd felírok valamilyen tablettát. Hova lett a szemüvegem... Szorulása van? Próbálkozott már Kokainnal? Nem? Próbálja ki. Talán használ. Ha szerencséje van. Ha pedig nincs, megpróbálunk egy másikat. Aztán egy harmadikat. Hogy lehűlt ma a levegő... Nem akar elmúlni a gerincfájdalma? És maga még mindig itt van? Ajaj, no menjen csak haza, feküdjön egy darabig, lehet, hogy elmúlik.
    Nos, ez az eset, amikor természetgyógyászra van szükség. Az etióp bölcsesség szerint, e szakembert a beteg érdekli, az orvost pedig a leletek. .