1. fejezet

   Harry ezt a nyarat is, ahogy a tavalyit az odúban töltötte, de ezúttal csak a Weasley családdal. Hermionét hatodéves koruk óta nem látták. Harryék egész nyáron várták, hogy érkezzen egy bagoly, aminek majd a lábára lesz kötve egy boríték, abban egy pergamen, amin gyöngybetűkkel fognak virítani a lány megszámlálhatatlan szavai. Csalódniuk kellett, fejbéli kérdéseikre nem érkezett válasz. Reménykedtek ugyan abban, hogy majd találkoznak még az utolsó évben Hermionéval, de ahogy teltek-múltak a napok, egyre elhalványult a reménység a két fiú gondolatában. Nem csak ez a dolog aggasztotta őket, hanem az is, hogy Dumbledore halála után, hogy fognak majd boldogulni a Roxfortban. Még arról sem szereztek eddig tudomást, hogy ki fog Dumbledore helyébe lépni. Bár gondolkodtak ezen, sőt gyanították is, hogy Mc. Galagony átveszi majd a helyét, igazgatónő gyanánt, de végül teljesen a tanácstalanságba fulladt az ügy. Időközben, vagy ha úgy tetszik a nyár során egybekelt az Odú kertjében Bill és Fleur. A két idősebb Weasley-fiú volt a tanú, Harry és Ron pedig segédkedtek az esküvő előkészületeinél. Az előbb említett fiúnak nehéz volt szembenéznie azzal a ténnyel, hogy egész nyáron Ginnyt is látnia kell. Azóta szorongva érzi magát, ahányszor találkozik tekintetük, hogy hatodikban szakított vele. A lány sem érezte könnyedebben magát, mint Harry, ő is nagyon várta már az olyan perceket, amikor nem láthatta őt. Harrynek, bármilyen furcsán is hangzik, ez volt élete legszörnyűbb nyara az Odúban, de akár a Privet Drive-on is érezhette volna ilyen ramatyul magát. Nem volt elég neki, hogy egy, a szerelmi szálak közötti bonyodalmakat el kellett viselnie, még Dumbledore halála is rátett egy lapáttal a gondok halomjára. Ron sem volt élete legkitűnőbb szakaszában, sőt egyfolytában veszekedett mindenkivel. Néha mindkettőjüknek hiányzott Hermione kioktató-agymosó monológja, bármennyire sem tudták volna most elviselni, ilyen állapotban a lány, már néha sírbakergetős-beszédjét. Nem volt elég ennyi keserűség és rosszkedv, még ki is kellett olvasniuk két, igen nehéz nyelvjárású könyvet.

-Ron! - kiabált le fülsiketítő hangon Mrs. Weasley az emeletről - Megkérhetnélek, hogy Harryvel terítsétek ki a kimosott ruhákat?                                                   -Hhhh? Ja... igen, mindjárt, csak még bepakolunk néhány cuccot a bőröndbe. - tért magához a szavak hallatán Ron méltatlan hallgatásából.                          -Menjünk, majd később összepakolunk... - szólt barátját kicsit megtaszítva Harry.                                -... Szerinted Hermione jól érzi magát nélkülünk? Csak mert nem írt... és álatlában megszokása, hogy ellát minket néhány felvidító dumával... - kérdezte Ron; ez a mondat úgy hangzott a szájából, mintha már vagy két hete szeretne ettől a kérdésétől megszabadulni.          -Nem t'om. Szerintem ő se valami lelkes ezen a nyáron... de ki az?... Ssszzccc! - nyögött egyet Harry, mivel odacsípte a ruhacsipeszhez az hüvelykujját. Percek teltek el így, beszélgetéssel, és a ruhák szárítókötélre helyezésével. Harry kérdése ekkor megtörte a csendet:                                                  -Szerinted ki fogja helyettesíteni Dumbledore-t? - faggatózott, miközben várta, hogy Ron felrakja az utolsó lepedőt a kötélre.                                            -Nem tudom, de remélem nem Umbridge... tőle hánynék, és valószínüleg el is hagynám azon nyomban a Roxfortot. - válaszolta, miközben lehajolt, hogy felemelje a ruháskosarat a földről. Harry és Ron rengeteget változott a nyár folyamán; Harry időközben majdnem útólérte barátját magasság szempontjából, a haja csapzott volt, elhanyagolta magát borotválkozásügyileg is, mivel nem sok kedvet vélt felfedezni semmien kötelező- vagy akár felkért munkát nem hajtott végre szívesen; Ron haja hosszabb lett 2-3 cm-rel, arca sokkal férfiasabb lett, s egyben elszántságot is tükrözött tekintete. 

-Gyerünk fiatalok - szólt sürgetően Mrs. Weasley, miközben a 9 és 3/4-ik vágányra léptek - iparkodni, egy-kettő... sosem fogtok így felszállni arra a vonatra! Fred és George is kikísérte őket az állomásra, pontosabban Ront, Harryt és Ginnyt; ők folytatták  varázsvicc nezezetű boltjukat, hiszen elhatározták, hogy a RAVASZ-ok letevése után önálló utakra készülnek kelni. Harry még mindig kereste tekintetével Hermione arcát, hátha megleli, és egy kis öröm is vegyül a sok probléma mellé. -Te is Hermionét keresed? - kérdezte a mellette sietve elhaladó, s magával egy bőröndöt húzó Ron; Harry gondolatában az játszódott éppen le, hogy véletlen egybeesés az, hogy barátja is ugyanarra gondol. A vonaton is benéztek minden fülkébe, hátha megpillantanak egy kócos, barna színű, hullámos hajkoronát, de nem jártak sikerrel. Hosszas keresgélés után rátaláltak egy üres kabinra, ahová bevonszolták magukat, és elkedvtelenedve huppantak le az egyik ülésre.                                     -Biztosan nemsokára itt lesz... - bíztatta csüggedt barátját Harry, ugyanis tudta, hogy Hermione miatt búslakodik, amiért nem beszélget velük. Veszekedés ide, vagy oda, a lány azért a barátjuk volt, egyszóval vágytak a társaságára. Még az sem vidította fel őket, hogyha meghallották a büfés-kocsis boszorkány mézesmázos hangját. Most kivételesen még enni sem volt kedvük. De nem csak egyetlen lány barátjuk távolléte miatt voltak elszontyolódva, hanem mert felvetődött az a gond a gondolatukban, hogy esetlegesen kiharcolja magának újra Umbridge azt a jogot, hogy ő lehessen az igazgatónő. Bár erősen kételkedtek benne, hogy a történtek után visszatér-e a boszorkány, mégis a legrosszabbra számítottak. Hermione nem jelentkezett, sőt már azt is kezdték hinni, hogy soha többé nem látják a lányt, hiszen lenne oka rá. Mégpedig az, hogy ő sem érezné biztonságban magát többé az iskola falai között, hiszen Dumbledore meghalt. De mégsem úgy ismerték meg a lányt, hogy cserben hagyná őket, pláne ebben a helyzetben nem...

Ahogy leszálltak a vonartról, megkeresték vadőr barátjukat, Hagridot, hogy vele mehessenek fel a kastályba. Nem volt hehéz észrevenni az óriást, hiszen kiemelkedett a tömegből.                                -Tyű, a mindenit! Hogy ti mennyit változtatok! - csodálkozott Hagrid, bár látszott rajta, hogy csak megjátssza, hogy boldog, észre lehetett rajta venni, hogy ő is rettegett, mint szinte mindenki a haláleset óta... Harry ekkor megragadta a pillanatot, és rákérdezett Hermionéra:                                        -Hermione nem érkezett még meg? Mi nem találkoztunk vele a vonaton... - mondta Harry a fejét csóválva, de Hagrid  megnyugtatóan válaszolt:             -De, megérkezett, csak pár nappal korábban a megszokottnál... - válaszolta Hagrid, miközben látta, hogy ezzel a félmondatával mosolyt tudott csalni a fiúk arcára, e észrevétel gyanánt folytatta a mondatát - Azt hiszem a könyvtárban keres valamit... nem is tudom... talán... - Hagridnak nem sikerült befejeznie mondatát, mivel azon kapta magát, hogy magában beszél, mivel ahogy megkapták a fiúk  az információt a lány tartózkodási helyéről, csapot, papot otthagyva futottak a könyvtár felé.

Ahogy benyitottak a könyvtárba azonnal megpillantották Hermionét, amint éppen Madam Cvikkerrel társalog. A lány olyan kecses volt, mint egy hattyú, alakja sokkal nőiesebb formát öltött, haja ugyanolyan gesztenyebarna volt, mint ahogy azt már megszokták, csak éppen 10 cm-rel hosszabbnak mutatkozott és szelíden, ám huncutan omlott a vállaira. Szemei az értelemtől csillogtak, és a könyvtár félhomályában teljesen ébenfeketének tűntek. Talárban, és szoknyában állt a pultnál, hónalja alatt ott volt az a pár könyv, amelyet éppen most vehett ki.                                                                                               

-Szia Hermione! - köszöntek kórusban a lánynak, M. Cvikkerrel nem is törődve -Á, sziasztok! - köszönt vissza - Jaj, elnézést, hogy nem mondtam, hogy korábban elindulok, csak... -Semmi baj, nem érdekes - vágott a szavába Harry - Egyébként, hogy vagy? Régen nem láttunk már... -Jaj, nagyon jól, köszönöm, de ti, hogy vagytok, alig hallottam rólatok valamit?! - csendült fel Hermione hangja. -Velünk semmi különös sincs - lökte oldalba Ront, aki bambán bámulta a könyvespolcokat - Most volt Bill és Fleur esküvője... vagyon szép volt. -Jah, igen, az... - motyogta Ron, még mindig a könyvespolcokat fürkészve. -Komolyan? Nem mesélitek el részletesebben? Úgy is le kell menni a nagyterembe... - mondta érdeklődve a lány. Harryék válasz helyett csak bólintottak, majd elhagyták a könyvtárat. Időközben vígan elcseverésztek Hermionéval, míg meg nem érkeztek a nagyterembe. Sokan ültek már házaiknak megfelelő asztalsoraiknál, de mindenki sokkal komolyabb, visszafogottabb volt, kivéve Draco Malfoyt, és két barátját: Crackot, és Monstrot. Mindenki jobban szerette Dumbledore év eleji köszöntőjét, mint Mc. Galagony rövid, tömör, figyelmeztető beszédjét. -Köszöntöm a tanulókat e év elején is... - kezdett bele a professzor a köszöntőjébe, mire mindenki elhallgatott - Ebben az évben, ahogyan a többi elkövetkezőben is, én leszek az iskola igazgatónője. Dumbledore professzor halála után bevezettük azt a szabályt, úgyhogy figyelmeztetem önöket, hogy mindenki kérjen engedélyt, hogyha a roxmortsi faluba, vagy akár bármilyen külterületre ki szeretne látogatni. Szabályzatunk nem alaptalan, hiszen tudomást szereztünk arról, hogy Voldemort nagyúr, bár nagyon gyenge, mégis valahol a Tiltott Rengetegben él. Így hát kijelentem: a Rengeteg semmien körülmény között nem látogatható, tanár felügyelete mellett sem, de erről még majd lesz szó. Most pedig kezdjenek hozzá a lakomához! Jó étvágyat! -Hogy tud ilyenkor jó étvágyat kívánni, amikor Voldemort a közelben van? - hüledezett Ron, miközben kimert egy kanállal a húslevesestálból. Hermione szó nélkül hagyta a kérdést, csak vetett kérdő pillantást a fiú felé. -Harry! - szólította meg suttogva a vele szemben ülő fiút - Beszélni szeretnék veled... majd ebéd után, ha lehet... -Jó, rendben, de itt miért nem jó? - kérdezte csodálkozva Harry - Olyan titkos? -Nem, csak... itt nem szeretném, mert nem tartozik másra... Ron, te is gyere! - szólt oda neki... -Hermione, hova viszel már? Itt nem hall senki... - dörmögte Ron, miközben megálltak a harmadik emeleti folyosón. -Jó, akkor itt elmondom... arról lenne szó, hogy... Harry, figyelj! Voldemort visszatért, és - az említett fiú, Hermione, az előbb elhangzott félmondata hallatán úgy nézett a lányra, mint aki most döbbent rá, hogy egy halláskárosultakat segítő intézményben él (Harrynek nem mondott újdonságot Hermione) - Dumbledore sem él, sajnos ki kell mondanom: többé nem vagyunk biztonságban... -Hermione! Azt hiszed, hogy nem gondoltam rá egész nyáron? - morogta egyre dühösebben Harry - Leállítanád már magadat? Én is tisztában vagyok vele, hogy mekkora a baj.. -Én csak... én csak, na jó, tudom, hogy egy kicsit túlreagáltam a dolgot, de óriási a veszély! - válaszolta nyugodtan, mégis kicsit megszeppenve a lány. -És? És, mit tudunk ellene kitalálni? Voldemort bármilyen gyenge is, ötször erősebb nálunk! Nincs esélyünk... - kiabálta Harry. -Hermione csak segíteni akart... de, viszont én sem tudom, hogy miért mondod Harrynek, ő is tudja?! - förmedt Ron a lányra. -Ha összefognánk, és nem siránkoznánk a saját problémáinkon, többre jutnánk! - fakadt ki magából Hermione. -Többre jutnánk? Többre? Ugyan ki ellen szerveznénk ezt az egészet? Voldemort ellen biztos nem... - kérdőjelezte meg Ron a lány mondatát. -Na jó, ha hagyni akarjátok az egészet, és nem foglalkozni vele, akkor nem kell, de viszont rám ne számítsatok! - kiabálta szemrehányóan a fiúkra, sarkonfordult, majd egyenesen a hálókörlete felé vette az irányt. -Hermione egyszerűen borzalmas, az agyamra megy a folytonos okoskodásával! - súgta oda Harrynek, miután meggyőződött róla, hogy az említett elhagyta a folyosót. -Nekem mondod? Nem változott tavaly óta semmit... - horkant fel.

Következő