Egyikelőző életem a szultánnál

Amikor az egyik előző életemben a szultán háremében voltam háremhölgy, csuda dolgok estek meg velem. A szultán sármos egy hapi volt, magas, sportos, fekete hajú és szemű. Mind a tizenkilenc felesége imádta, mert nagytermészetű volt. Boldog is volt a fiú, de hiába volt a tizenkilenc asszony, mind gyönyörű, derekuk, mint a nádszál, feszes a testük, a szultán bizony valami különlegesre vágyott, de maga sem tudta mire. Na egyszer, mikor már nem bírta tovább ezt a vágyakozó érzést, kapta magát és álruhába öltözött és sétálgatott Bagdad utcáin. Én abban az időben a nagybátyámnál laktam, mert a szüleim igen szegények voltak, neki meg viszonylag jól ment. Volt egy szőnyegkereskedése. Szerettem nála lenni. Nem kellett mást csinálnom, mint a bejövő vendégeket teával kínálni. Akkor sem voltam az a nádszál típus. Szerettem a finom falatokat. Na egyszer az álruhás szultán betévedt a boltba. Természetesen teával kínáltam. Nem értettem, hogy mi a csudától esett le a földig az álla és miért bámul ki csak a fejéből. Mivel nem válaszolt a teakínálatomra, így visszavonultam. Egy fél óra múlva jött a nagybátyám és mondta, hogy a szultán palotájába kell mennem. Abban az időben oltári megtiszteltetésnek számított, ha szultán új macát választott ki magának. A lány családja egy kisebb vagyont kapott. Ez engem egyáltalán nem vígasztalt. Nem az volt az életcélom, hogy a szultán ágyasaként éljem le az életemet. A nagybátyám nagyon sok mindenre megtanított, kitágult előttem a világ. Mondtam a nagybátyámnak, hogy én biza lelécelek, de ő könyörgött, hogy ne tegyem, mert a szultán haragjában kegyetlen dolgokra képes. Megüzentettem a szultánnak, hogy két nap gondolkodási időt kérek. Már ez is oltári merészség volt. Két napig gondolkodtam és a végén igent mondtam. Emlékszem egy gyönyörű pénteki nap volt, amikor is búcsút vettem nagybátyámtól és beszálltam a pompázatos gyaloghintóba, amit a szultán küldetett értem. A palotába megérkezvén szolgálólányok hada vett körül. Fürdettek, masszíroztak, öltöztettek, illatosítottak, hogy kívánatossá tegyenek a szultánnak. Már majdnem lebukott a nap, amikor bekísértek a szultán hálószobájába. A szultánra rá se ismertem. Úgy ki volt rittyentve, hogy leesett az állam. Bár egy a mai hálóköntös elődjének nevezett valami volt rajta, de abból aztán nem sajnálták az aranyat. Közelebb hívott magához. Na de nem addiga.
- Mond meg először, hogy miért hozattál ide? Ott van kint tizenkilenc asszonyod. Gyönyörűek mind, nádszál termetük, feszes a testük. Sehol nem vagyok hozzájuk képest.
- Valóban, ha így nézem sehol nem vagy, de van benned valami, ami elbűvölt.
- Szóval nálad az a bamba bámulás a csodálat jele volt?
- Tudod-e, hogy rettenetesen szemtelen vagy? Nem szoktam hozzá, hogy a nők a szemembe mernek nézni és kérdéseket merészelnek feltenni nekem. Honnan veszed a bátorságot? Nem félsz, hogy lenyiszáltatom a nyakad?
- Szerintem tetszik neked ez a tiszteletlenség. Ez az új szín, amire vágytál. A nyílt egyenes tekintetem fogott meg. Eleged van a talpnyalókból, a behódoló feleségektől. Arra vágysz, hogy hódíthass. Ez pedig rettenetesen tetszik nekem. Akkor neki is kezdhetsz.
- Gyere a közelembe! Szeretnélek érezni.
- Itt vagyok. Látod kicsicsáztak felékszereztek, de én kényelmetlenül érzem magam így. Az az egyszerű ruha, amiben a boltban láttál, az illik hozzám.
- Mond meg mit kell tennem, hogy meghódítsalak? Nincs benne gyakorlatom. Eddig mindig egy csettintésemre mindent megkaptam.
- Először is ismerj meg és hagyd, hogy megismerjelek. Nem a parancsoló, az erőszakos szultánt, hanem a gyengéd férfit.
És így teltek el a napok, beszélgetésekkel, kisebb simogatásokkal. Nekem egyre jobban tetszett a szultán és éreztem, ahogy egyre jobban feltámad bennem a vágy. Az életem nem volt ám fenékig tejfel, mert a tizenkilenc asszonyt kiakasztottam kissé. Az alatt tíz nap alatt, mióta a palotába kerültem a szultán nem kereste volt asszonyai kegyeit. Éreztem, hogy hamarosan túl kell lépnem a beavatáson, mert különben kinyuvasztanak a szépségek. Akkor is csütörtök volt, mint ma, mikor úgy léptem be a szultán hálószobájába, hogy ma meg fog történni, a szultán huszadik asszonya leszek. Saját akaratomból. Amikor beléptem a hálóba a szultán háttal állt nekem, nézett ki az ablakon. Odamentem hozzá, rám nézett és láttam a vágyat a szemében. Átöleltem és megcsókoltam, lágyan vágyakozón. Akkora sóhaj szakadt fel belőle, hogy hírtelen hátra léptem.
- Ne! Ne menj el! Erre vártam immáron tíz napja.
- Maradok. Azért jöttem ma ide, hogy szeress.
Rég volt már, talán ezer éve is annak, így nem igazán emlékszem, hogyan keveredtünk el az ágyig. Ott voltunk egymáshoz simulva és nagyon boldognak éreztem magam. Öleltük egymást teljes odaadással, teljes szenvedéllyel. Úgy éreztem, hogy nincs tér, nincs idő csak a
végtelen gyönyör. Reggelig maradtam, utána visszamentem a hálószobámba. Csak
tizenkilenc kíváncsi szem leste lépteimet. Teltek meg múltak a napok. Minden éjszakámat a szultán karjaiban töltöttem. Asszonyai meg dúlta-fúltak mérgükben.
Egyik reggel, mikor indultam szobám felé, az ajtóból visszafordultam.
- Szeretnék valamit kérni. - néztem rá könyörgőn.
- Mond! Ha tudom teljesítem.
- Kérlek, ne hanyagold el a többi feleségedet sem. Szeretném, ha ők is boldogok lennének.
A szultán sokáig hallgatott és nézett rám fürkészőn. Egy idő után megszólalt.
- Rendben. Teljesítem, amit kértél.
Na így esett, hogy befogadott a hárem, mikor látták, hogy már nem vagyok a szultán kiemelt kegyencnője. Sokat nevettünk együtt. Egyszer a palota kertjében sétálgattunk. Természetesen az eunuchok vigyáztak ránk.
- Mi lenne, ha megtréfálnánk a szultánt? - súgtam a többieknek.
- Mit találtál ki? - kérdezték.
- Szép lassan, hogy az eunuchok ne vegyék észre bújjunk el. Aztán akit a szultán utoljára talál meg, ma éjszaka az mehet a szultánhoz. Tetszett az ötletem és mikor éppen nem figyeltek ránk, szépen egyenként elbújtunk. Az eunuchoknak leesett az álluk, mikor nem láttak egy asszonyt sem. Kellemes vonyító hangjukon elkezdtek kiabálni. Meghallotta a szultán is a lármát. Elkezdett keresni bennünket, mert sejtette, hogy neki szól ez az elbújás. A szentem
viszont férfiból volt, így hiába keresgélt egyetlen egy asszonyt sem talált meg. Egy idő után bedurrant az agya, mert tudta, hogy ha előjövünk ki fogjuk nevetni. Mikor láttuk, hogy tajtékzik, előjöttünk. Nem kellett volna, mert a szultán megparancsolta az eunuchoknak,
hogy verjék ki az összes seggünket.