A telhetetlen kiskacsa

 Egyszer volt, hol nem volt, a baromfiudvar kerítésén innen és túl élt egy kiskacsa. Nem volt különleges, csak olyan, mint a társai. Sárga pihéket borzolt a szél rajta is, piros csőre és csodás narancssárga lába volt. A szeme? No a szeme az viszont szomorú volt.

Egyik nap épp a baromfiudvar sarkában ücsörgött, amikor odajött hozzá a testvére.
- Háp-háp! Tottyancs! Gyere játszani!
- Mit játszotok? - kérdezte unottan fel sem emelve a fejét.
- Papsajtot gyűjtünk ebédre. Aki a legtöbbet szedi össze, az megeheti az összeset. - lekendezett Úszóláb.
- Megyek, várj! - csillant meg Tottyancs szeme, de vissza is csukódott. - Nem. Mégse. Minek menjek, ha nem én leszek az első.
- Ugyan már! Nem az a lényeg, hanem a játék. Már reggel játszottunk egyet. Sárgacsőr nyert. Na, de mit nevettünk közben! Képzeld Riszafarok akkorát bukfencezett a partoldalban, hogy csak úgy gurult, mint egy sárga golyó, de a farkát akkor sem felejtette el riszálni. Állati mulatságos volt. Sárgacsőr és én meg összefutottunk a nagy igyekezetben és seggre csüccsentünk kábán. A többiek hahotáztak. Ez ám a jó mulatság.
- Na jó! Megyek. - mondta Tottyancs, mint aki szívességet tesz.
Megkezdődött a verseny. Az egész udvar tele volt papsajttal. A sok kis sárga gombóc össze-visszafutkosott, és hordta a bogyócskákat a saját kupacába. Tottyancs megbotlott egy ágban és nagyot hengergőzött. Megálltak a többiek is, hogy együtt nevessenek vele, mikor végre a fenekén landolt. Sárgacsőr meg lenyelt legalább három szemet egyszerre, és éktelen hápogásba kezdet, ami megint nagyon mulatságos volt. Következett a döntés, ki a nyertes. Nem is gondolta volna Tottyancs, de ő nyert. Boldogan nézte a nagy kupac papsajtot. Nem sokáig.
- Csak ennyi? Hiszen ez a fél csőrömbe sem elég! Miért nem igyekeztetek jobban???? - azzal hátat fordított mindenkinek és visszament a sarokba magában. Úszóláb utánament.
- Mi bajod! Megbántottad a többieket.
- Semmi, de nekem az kevés, én többet akarok!
- Tottyancs, Tottyancs! Nem vagy te telhetetlen? Az fel sem merült benned, hogy az lenne az igazi jó játék, ha utána együtt ennénk meg????
- Hogy megosszam a többiekkel, ami az enyém, ami kevés is?????? -nézett meglepetten.
- Hát persze. Nem is tudod, hogy az ami egyedül kevés, közösen még sok is lehet?
- No ezt nem értem.
- Gyere! Gyere vissza és meglátod. - hívta Úszóláb.
Együtt mentek vissza a többiekhez, akik kicsit megsértődve álltak a kupac körül. Tottyancs odatotyogott hozzájuk. Úszóláb meg elkiáltotta magát:
- Gyertek, együk meg együtt! Aki kapja marja!!!!!
Kiáltására mind rávetették magukat a papsajtra. Tottyancs is. Megindult a tülekedés, az önfeledt birkózás. Mire az utolsó szem is elfogyott, mindannyian fáradtan ültek le.
- Hát ez nagyon jó volt! - kiáltott fel Tottyancs.
- No és jól laktál?
- Nem is tudom. Nem arra figyeltem. De most, hogy megnéztem a begyemet, azt hiszem teljesen tele van.
- Na látod! És Te telhetetlenségedben lemondtál volna arról, ami mindenkinek elég. Gyere! Menjünk ússzunk egyet! Le kell dolgozni ezt a sok papsajtot, mert még megfekszi a gyomrunkat. - kacsintott pajkosan testvérére.

Este, mikor Tyúkanyó szárnyi alatt lepihentek, Tottyancs elgondolkozott a mai napon, és vidám mosoly csillant meg a szemében, mikor lehunyta az álom.