Jane halála a csapat minden tagját megrázta, viszont mindannyian tudták, az életnek mennie kell tovább. Amy-t április végén elhívta magához a nagymamája, hogy elmeséljen neki valamit, ami megváltoztathatja az életét. Amy negyed órával korábban érkezett a megbeszéltnél, és a szeméből sütött az izgatottság. Türelmetlenül kezdte faggatni nagyanyját.

-         Szia Nagyi!

-         Szervusz kicsim!

-         Mi történt? Mi az amiről beszélni szeretnél velem?

-         Nyugodj meg! – mosolygott – Gyere, ülj le ide mellém!

Amy megpróbált nyugalmat erőltetni magára, és leült. Ám szemében még mindig látható volt a kíváncsiság.

-         Amit most elmesélek neked arról még anyád sem tud. Amikor fiatalabb voltam 50 évvel ezelőtt eljutottam Japánba az őseimet kutatva. Ott rátaláltam egy családi szentélyre, amiről azt hittem, hogy segítségével többet tudok meg az őseimről. Később rájöttem, hogy egy teljesen idegen családé volt ez a szentély. De minden esetre ami akkor ott történt velem merőben megváltoztatta az én életemet is. Ennek a szentélynek a közepén állt egy kiszáradt kút. Véletlenül beleestem ebbe a kútba, amin át a középkorba csöppentem.

-         Nagyi! Sok dolgot megéltem már, és sokat tapasztaltam is, de ez azért nem túlzás egy kicsit? A Japán középkor? – hitetlenkedett Amy.

-         Igen kicsim. Pontosan úgy történt, ahogyan mondom, de szeretném befejezni a történetet, ha hagyod.

Ekkor Amy-ben felrémlett az az eset, amikor ő próbálta meg meggyőzni anyját a képességeiről. Lesütötte szemét, és hallgatta tovább a történetet.

-         Találkoztam egy fiatal papnővel, akinek az volt a feladata, hogy őrizze a négy lélek szent ékkövét – folytatta – Kikyou volt a neve. Tisztában volt azzal, hogy ha valaki esetleg megszerzi ezt az ékkövet, azt senki nem tudja megállítani. Így a varázserőmmel és az ékkő erejét segítségül hívva bezártuk ezt a hatalmat egy talizmánba.

-         Varázserő? Talizmán? Nagyi! Miről beszélsz te? Nem tagadom, vannak nekem is különböző képességeim, de azért boszorkány még nem vagyok.

-         Majd a végén nyilatkozz arról, hogy mi vagy, és mi nem! – szaladt át ismét egy mosoly az arcán – Szóval megesküdtem Kikyou-nak hogy addig vigyázok a talizmánra, ameddig csak tudok. Akkor úgy gondoltam, hogy ha eljön az ideje átadom a gyerekeimnek, de sem nagybátyád sem anyád nem rendelkezik olyan hatalommal, amivel megóvhatná a talizmánt. Ezért rád hárul ez a feladat.

-         Rám????

-         Igen, de ez még nem minden.

-         Mi jöhet még?

-         Amikor megpróbáltam a talizmán segítségével hazajutni nem csak, hogy nem sikerült, de az új időutazás újabb 150 évet vitt vissza.

-         Te Nagyi! Mond, hogy az ókort is megjártad!

-         Egy barlanghoz kerültem ahol egy igen furcsa kovács ügyködött.

-         Kovács? Már csak a herceg hiányzik fehér lovon, és meg van minden.

-         Látom hosszú nap áll előttünk, de akkor is elmondom, amiért idehívtalak. Szóval ezt a kovácsot Totosay-nak hívták. Azt mondta, hogy a kardnak, amit készít mágikus védelemre lesz szüksége. Elmesélte, hogy a szellem, aki a kardot rendelte azért kérte, mert egy halandót akart megvédeni vele.

-         Aha! Akkor összegezzük! – mondta Amy – Csak hogy tudjam tisztán látok-e. Szóval volt az a papnő Ki… ki… ki akárkicsoda. Ő adott neked egy talizmánt, amit valami okból kifolyólag nekem kellene őriznem. Aztán itt van ez a kovács, aki ezt a kardot készítette annak a szellemes fickónak. De még mindig nem tudom, hogy ehhez tulajdonképpen nekem mi közöm.

-         Ha hagyod, hogy elmeséljem, akkor talán meg fogod érteni. Hol is tartottam? Ja igen! A kard. Elmondta, hogy a kard a szellem fiáé, egy félszellemmé lesz. Én megegyeztem vele, hogy megbűvölöm a kardot, de ha nekem, vagy valamely leszármazottamnak szüksége lenne a hatalmára, akkor a kard ereje ugyanúgy megmutatja magát, mint az eredeti tulajdonosának.

Ekkor megállt egy pillanatra, és elgondolkozott, majd hirtelen felpattant, és a szekrényhez sietett. Elővett belőle egy kis ékszeres dobozkát.

-         Ez mostantól a tied – mondta, majd kinyitotta, és egy aranyláncon függő medált húzott elő. Amy nyakába akasztotta majd így folytatta – Soha ne vedd le!

-         Nagyi! Még mindig nem értem, hogy nekem ehhez az egész történethez mi közöm van, és hogy miért adod nekem ezt ide.

-         Kisunokám! Azért, mert a családból te vagy az egyetlen, aki örökölte a varázserőmet, és neked kell ezután őrizned a talizmánt.

Amy szemei kikerekedtek. Azzal tisztában volt eddig is, hogy vannak bizonyos képességei, és ezekre a professzor meg is tanította használni, de azt álmaiban sem merte volna gondolni, hogy varázserővel rendelkezik. Ezek szerint ő egy igazi boszorkány?

-         Próbálom megérteni és felfogni, azt, amit elmeséltél. De még mindig nem értem, hogy miért pont most adod nekem ezt ide?

-         Azért, mert úgy érzem, hogy nemsokára szükséged lesz rá.

Május 10-én, szombaton Amy békésen aludt otthon, amikor megszólalt a telefon. Mikor Mary felvette a telefont édesanyja hívta őket.

-         Nagyon rosszul érzem magam

-         Anya! Tudod hívni a mentőket?

-         Igen.

-         Én azonnal ülök taxiba és indulok.

A szóváltásra Amy is felébredt.

-         Mi történt? – kérdezte.

-         A nagyi rosszul lett, úgyhogy ülök taxiba, és megyek hozzá.

-         Én is megyek veled!

-         Ne gyere, nem lesz semmi baj.

-         De megyek, mert melletted akarok lenni.

-         Rendben, de akkor siess.

-         Késik a taxi. – mondta Mary, amikor már 10 perce álltak a kapu előtt – Jó reggelt! 10 perce hívtam önöket, és azt mondták, sietnek. – ordította Mary a telefonba.

-         Nyugodjon meg! Máris ott van az autó.

Mary letette a telefont, és valóban a sarkon már látni lehetett a taxit.

-         Nem veszi fel! – bosszankodott Mary, mikor már a kocsiban ültek.

Mikor odaértek Amy kezében a kulccsal szállt ki az autóból, és rohant az ajtó felé. Kinyitotta, és már rohant is felfelé a lépcsőn, de a fordulóban megtorpant. Anyja néhány másodperccel később érte utol. Mikor Mary meglátta anyját ráborult kislánya vállára, és zokogni kezdett. Az elkövetkező néhány óra szörnyen hosszúnak tűnt. Nehéz lett volna megállapítani, hogy hány órát töltöttek ott.

Folytatás!