Ha tehetnétek, melyik bolygóra mennétek? Tom: Én a Vénuszra mennék. Bill: Én meglátogatnám E.T.-t. Gustav: Én a Plutóra mennék! Georg: Én a Földön maradnék, mert a többi bolygón semmi nem történik. Néhány értelmesebb kérdés. Mostanában mit csináltok? Gustav: Épp Londonban vagyunk promóciós turnén. Nem tudom, hogyan indult a Tokio Hotel... Hogyan találkoztatok? Tom: Bill és én már hét éves korunk óta zenélünk. Én gitároztam, Bill énekelt és a szintetizátort kezelte, ami a dobot és a basszust adta. Viszont ha igazi rockbandát akarsz, több emberre van szükséged és teljesen véletlenül találkoztunk Gustavval és Georggal egy fellépésen egy Gröninger Bad nevű kis klubban.
Georg: Gustav és én már ismertük egymást a zeneiskolából és barátok voltunk. Aznap este együtt elmentünk a klubba és láttuk szerepelni ezt a két srácot. Nem tagadhatjuk, de szükségük volt némi segítségre és ekkor kezdődött! (mindenki nevet) Tom (mosolyog): Fura, de én másképp emlékszem. Nekem úgy rémlik, hogy Georg és Gustav könyörögtek, hogy vegyük be őket a menő bandánkba! Gyakran hazajártok a szülővárosotokba? Sokan felismernek titeket? Bill: Ha csak van időnk, hazamegyünk és a barátainkkal és a barátainkkal töltjük az időt. Tom: Naná, hogy felismernek. Ezzel semmi gond, de a hazatérés nagyon fontos – hogy együtt lehess a szeretteiddel, távol a bandától, ez fontos mindannyiunknak.
Európában hihetetlenül népszerűek vagytok, rengeteg sikoltozó rajongótok van és számos díjat nyertetek. Hogyan bírkóztok meg a nyomással? Georg: Nem hiszem, hogy akkora lenne a nyomás. Minden amit eddig elértünk, minden ami eddig történt - mindig is erről álmodtunk. Nem várunk semmit. Csak izgatottak vagyunk, hogy mi fog legközelebb történni.  Mit csináltok azzal a sok díjjal?! Bill: Attól függ. Néha négy díjat kapunk, így mindenki hazavihet egyet. Ezek a lakásainkban vannak. Néha csak egy díjat kap az egész banda, ilyenkor az egyikünktől a másikunkig vándorol időröl időre. Melyik volt a legjobb koncertetek eddig? Bill: Nehéz kérdés! Minden ország, minden város és minden koncert más és nagyszerű a maga módján, így nincs igazán olyan, hogy legjobb. Mindegyik különleges a számunkra. A legnagyobb azonban július 14-én volt ezévben, amikor több mint félmillió ember előtt játszottunk Párizsban – hihetetlen volt. Tom: Csak képzeld el – ott állsz egy klassz színpadon és ameddig ellátsz, emberek ujjonganak. Fantasztikus! Van valamilyen babonátok vagy szerencsetárgyatok ami szükséges a színpadra lépés előtt? Tom: Nincs szertartás de másfél órával a koncert előtt csak négyen ülünk az öltözőben. Együtt töltjük az időt és mindig nagyon idegesek vagyunk. Csupa olyan dologra gondolunk, ami elromolhat. Bill: Mindig azt mondom hogy mi vagyunk a világon a legidegesebb banda. Megőrülünk. Georg: Kivéve Gustav. Ő sokkal nyugisabb. Gustav: Ez igaz! Az öltözőben felteszem a fejhallgatómat és zenét hallgatok. Ha a többieket kellene hallgatnom, mostanra már infarktust kaptam volna! Múlt hónapban Londonban játszottatok és megtöltöttétek az Islington Academy-t. Milyen volt? Milyenek az angol rajongók? Bill: Nagyon izgalmas volt. Ez volt az első alkalom, hogy egy teljes angol koncertet adtunk. Én különösen ideges voltam. Gustav: A rajongóink mindig meglepnek minket. Nem számít, hova megyünk, ők mindig ott vannak, várnak ránk, ujjonganak és nagyon izgatottak, hogy láthatnak minket. Ez igaz az angol rajongókra is. Valóban tudják, hogy kell bulizni, és emiatt szeretnénk visszatérni minél előbb. Úgy hangzik, mindig nagyon elfoglaltak vagytok - hogyan pihentek? Bill: Alszunk, amennyit csak lehet, TV-t nézünk, eszünk, találkozunk a barátainkkal és a családunkkal és megint alszunk. Novemberben jelenik meg a ‘Scream’ Nagy-Britanniában. Mesélnétek róla? Tom: Miután láttuk, mennyire tetszik a zenénk Európában, elkezdtünk gondolkodni egy angol nyelvű albumon. A rajongóink igazán csodálatosak – ránktaláltak, elkezdtek németül tanulni hogy velünk énekelhessenek, és lefordítják a dalainkat a saját nyelvükre. Hihetetlen. Annyira fantasztikus, nem számítottunk erre. És mert a szövegeink nagyon fontosak nekünk, és azt akarjuk, hogy az emberek megértsék amit éneklünk, ezért határoztuk el, hogy a dalainkat angolra fordítjuk. A kedvenc dalainkat tettük az angol változatra az első és a második német albumunkról és íme, itt vagyunk. Nem furcsa a dalaitokat egy idegen nyelven énekelni? Bill: Először az volt, amikor elkezdtük a felvételeket. Mindig németül írtam, németül énekeltem, - ez az anyanyelvem. És miután ezeket a dalokat sokáig németül énekeltem, most olyan érzés volt, mint vadonatúj dalokat énekeltem volna fel. A másik dolog, hogy azt akartam, hogy nagyon jól hangozzanak. Mindig a tökéletességre törekszem és azt akartam, hogy úgy hangzzon, mintha egy angol énekes énekelné a dalokat. Sok időbe és még több türelembe került. Most, hogy elkészült, nagyon boldog vagyok és mind nagyon büszkék vagyunk az angol lemezünkre. Ha lenne saját szállodátok (amit természetesen Tokio Hotelnek hívnak) hol lenne és milyen klassz dolgok lennének benne?? Georg: Csak hatalmas szobák lennének benne és mindegyikben rengeteg konnektor az elektromos cuccoknak. Tom: És minden szobában lenne egy saját wellness részleg. Gustav: És mindenhol drótnélküli telefon. Bill: Az egész hotel nagyon modern stílusú lenne - sok üveg, króm és vas. Nagyon egyedi és modern. Mit csináltok majd a nap hátralevő részében? Georg: Promóció, vacsora és alvás. Hogyan mondjuk németül : Nagyon szeretem a Tokio Hotelt és meg akarom venni a következő kislemezüket. Éljen a rock!” Tom: Ich liebe Tokio Hotel über alles und werde mir auf jeden Fall die neue Single „Ready, Set, Go!“ kaufen. Let’s rock! :-)