A gumihal főzés rejtelmei

Előre bocsátom, hogy az alábbi cikkben vázolt ötletet nem saját kútfőből merítettem, ám miután kipróbáltam, szükségesnek láttam, hogy másokkal is megosszam pozitív tapasztalataimat. Történt, hogy a horgászboltokat járva megakadt a szemem az újonnan érkezett, márkás gumihalakon. Engedve a kíváncsiságnak, megvizsgáltam néhány darabot az egyik reklámozott típusból, hogy első kézből győződhessek meg róla, vajon tényleg olyan különlegesek, mint azt a reklámok állítják, vagy ez is csak a szokásos PR fogás. Nos, kellemes benyomást keltettek.

Mindazt tudták, amit egy ideális plasztik halacskának tudni kell. Testük valószínűtlenül lágy, vékony nyélen billegő farkuk nagyméretű, korong alakú lapátban végződik. Elvégeztem a sok helyen ajánlott farokhajlás-tesztet is. Nem kellett csalódnom. A gumihalat fejre állítva, annak farka gyakorlatilag teljesen visszahajlott, mely biztosíték a csalogató veretéshez. Vettem is pár darabot és otthon tüzetesen összehasonlítottam a dobozomban heverő, "no-name" példányokkal.

A vizsgálati alanyok (a narancs és piros-sárga márkás, a rózsaszín- és fekete-fehér márkátlan)

A kisebbek (8-9 cm) állaga nagyjából közelített hasonló méretű, "kékvérű" társaikéhoz, a farok dőlésszögével sem lett volna olyan nagy probléma, de farokkorong méretben alul maradtak.

A kisebbek hasonló tulajdonságokkal rendelkeztek...

... a faroklapátot leszámítva

A nagyobbaknál (10-11 cm) épp fordítva alakult a helyzet. Bár faroklapátjuk szinte megegyezett a közel azonos hosszúságú "arisztokratákéval", egész testük és ebből kifolyólag faroknyelük is jóval "izmosabb" volt, mely nem tette lehetővé a kedvező dőlésszög elérését.

A nagyobbaknál már markánsabb a különbség...

... a faroklapátot leszámítva

Ennek kapcsán egy komoly problémával szembesültem. Régebben nem jöttem el úgy horgászboltból, hogy 2-4 darab gumihallal ne legyek gazdagabb. Akkoriban nem volt nagy választék - legalábbis ott, ahol én vásároltam -, az ember azzal érte be, ami volt, ám most, az új típusok megjelenésével használatuk biztosan háttérbe szorul majd, hiszen érezhetően nem képviselnek azonos színvonalat, és ha az ember választhat, nyilván a jobbal próbálkozik. De akkor mit tegyek a már meglévőkkel? Ha kidobom őket, és márkásakkal töltöm föl a dobozomat, az nemcsak felesleges pazarlás, de jelentős anyagi ráfordítással is jár, hiszen a minőséget itt is meg kell fizetni.

Elkezdtem agyalni, hogyan tudnám házilag módosítani meglévő készletem darabjait. Kezdetben gyertyaláng fölött végzett faroknyél-nyújtogatásokkal és felizzított spatulára nyomott faroklapát akciókkal kísérleteztem. Azon kívül, hogy sikeresen kasztráltam néhány gumihalat, illetve égettem meg hüvelykujjamat, átütő sikert nem értem el. A megoldás teljesen váratlanul érkezett. Szerencsémre egy telefonbeszélgetés közben Csákó Gabinak is ecseteltem a problémát, aki meglehetősen egyszerű és leleményes módszert javasolt: főzzem ki a gumihalakat. Nem tudom pontosan, hogy az ő, vagy halk szavú, de annál eredményesebb Zsolti barátja fejéből pattant ki az ötlet, mindenesetre nagyon megtetszett a gondolat.

A következő szombat délelőtt a konyhapultnál, egy nagy marék gumihal és egy lobogó vízzel teli lábas társaságában talált. Mivel a gumihal főzés fortélyait egy szakács-, vagy horgászkönyv sem részletezi, saját megérzéseimre hagyatkoztam. Forrásig melegítettem a vizet, majd két, igencsak viseletes plasztikhalat pottyantottam bele. képzeletemben leperegtek a T1000-es megsemmisülésének jelenetei a Terminátor 2-ből, ezért sietve elhagytam a színt. A legrosszabbra felkészülve, 10 perc múlva belenéztem a lábasba. Csodák csodájára halacskáim a legnagyobb egészségnek örvendve fürdőztek a termálban és eszük ágában sem volt amorf plasztik-galacsinná deformálódni.

Sietve kikaptam őket a rotyogó vízből, és gyanakodva tapogattam őket. Forróak voltak ugyan, de nem kibírhatatlanul, ezért rögtön munkához láttam. Mindkét példány gyengéit céloztam meg. A nagyobbik faroknyelét, mutató és hüvelykujjaim közé csippentve határozottan, de nem durván addig nyújtogattam, míg lapátja nem hanyatlott teljesen a fej irányába. Mikor végeztem, kisebb testvére farokkorongját vettem kezelésbe és a leírt módon megfogva feszítgettem, mintha az ember zokniját akarná kifordítani. Mindezek után még kicsit megnyomogattam, átgyúrtam testüket, majd egy tálcára kerültek hűlni és száradni. Az eredmény meglepő volt. Az így kezelt gumihalak belső szerkezete fellazult, jóval puhább lett, és mindkettő bíztatóan mutatta a célzott beavatkozások hatását.

A jobboldali (kezelt) példányon 'a különbség nemcsak látható, hanem tapintható'

Balra az eredeti, középen az elkészült, jobbra az ideális faroklapát

Ezek után természetesen nagyobb tételben is főzögettem és addig nyújtogattam, szélesítettem, míg mindegyik plasztikhalacskám át nem esett a (tüzes)vízkeresztségen. A beavatkozásnak semmi negatív hatását nem figyeltem meg: a színek nem "főnek ki, vagy össze", csak akkor fogják meg egymást, ha közvetlenül és hosszabb ideig összeérnek, akárcsak a dobozban.

A megfőzött gumik felülete kissé tapadósabb lesz, de akit ez zavar, szilikonspray-vel könnyen segíthet rajta.

Nem kell félni, a színek nem olvadnak össze.

Az így átlényegült gumihalak már méltán felvehetik a versenyt márkás társaikkal és ha nem is teljes mértékben helyettesítik azokat, de akadós, szakadós terepen értékes gyalogáldozatot jelenthetnek anélkül, hogy hatékonyságuk alul maradna a féltve őrzött társaikénál.