Minden fiatal banda szeretné bebizonyítani a nyilvánosságnak, hogy nem csak egyslágeres együttes, hanem képes újabb és újabb slágerekkel előállni. Ehhez azonban elengedhetetlen egy komplett album. A Tokio Hotel jól tudta ezt, így hosszú, fáradságos munka után megszületett a 12 dalt tartalmazó Schrei.

 A felvételeket 2004 nyarán kezdték, és majdnem egy évvel később, 2005 tavaszán fejezték be. A lemez először szeptember 19-én került a boltok polcaira. Az időzítés egybeesett az első turnéval, melyen a rajongók az összes dalt élőben láthatták. A Schrei című albumon minden egyes dal valódi elsőszülött volt, melyen a fiúk és a producerek hosszú hónapokon át dolgoztak. A "Leb die Sekunde" szövegét például Bill tízszer vetette papírra.

 A Schrei már az első héten a német toplisták élére került, mégpedig éppen akkor, amikor Bon Jovi és a Rolling Stones is új lemezt jelentetett meg.

 A média kivétel nélkül pozitívan reagált a produkcióra. Marcus Becker, a Kölner Stadtanzeiger szerkesztője így írt róla: "Nagyon jónak találjuk! A szövege friss, valódi meglepetés. Nem használ trágár szavakat. A Tokio Hotel a dalaiban a rajongói életérzését próbálja visszaadni. Függetlenségre szólítanak fel, és önálló véleménynyilvánításra. Az üzenet: légy önmagad! Jól cseng, nem? Hát igen... Tapasztalatok a szexualitásról, az együttlétről és a szakításról."

 A Stern magazin egyszerűen ennyit írt: "Hihetetlenül dögös!" A Bravo is lelkesedett a CD-ért: "Fantasztikusan tüzes!"

 Ahhoz képest, hogy első album, a Schrei máris kitűnik a többi együttes munkái közül a kiválogatott tizenkét dal tökéletes minőségével. Szó sincs arról a sokszor tapasztalt jelenségről, hogy egyetlen jól sikerült agyonreklámozott dallal próbálják eladni a lemezt.

 Tom elárulta a CD megjelenéséről a Kölner Stadtanzeigernek: "Az egész albumra nagyon büszkék vagyunk, minden számon nagyon sokáig dolgoztunk. A "Durch den Monsun" különösen fontos számunkra, hiszen ezzel a dallal léptünk Tokio Hotelként először a nyilvánosság elé. A szám mérföldkő volt a siker felé vezető utunkon. Ehhez a dalhoz egyedülálló érzéseink fűződnek, de a többi dal is nagyon fontos nekünk. Rengeteg munka fekszik mindegyikben."

 Billtől számos magazin kérdezi újra és újra, hogy honnan meríti a szövegeihez az ötleteket. Végülis nagyon fiatal még, és az ő korában nagyon meglepő a dalok komoly tartalma. Billnek már kész válasza van erre a kérdésre, melyet a SUPERillu magazinnal is megosztott: "Az újságírók természetesen meg vannak lepve, és azt gondolják: hogy szólíthatja fel egy tizenötéves srác a rajongóit arra, hogy éljenek a pillanatnak, amikor maga szinte semennyit sem élt meg?! Erre mindig ezt felelem: Természetesen már én is átéltem egyet s mást, és csakúgy, mint a többi velem egyidős fiatalnak, igenis megvan a magam határozott véleménye a világról. És nekem megvan hozzá a tehetségem, hogy ezt szavakba öntsem, és mindenki számára érthető módon kifejezzem. Ez most valószínűleg elég felnőttesen hangzott."

  Akkor menjünk végig az albumon dalról dalra, és hagyjuk, hogy Bill mindegyikről meséljen nekünk. A csapat frontembere megosztotta a Bravo magazinnal a számok keletkezésének történetét.

1. "Schrei"

Bill: "Rendhagyó stílusunk miatt Tom és én az iskolában állandóan ki voltunk téve a tanárok kritikáinak és a többi tanuló cikizésének. A "Schrei" arról mesél, hogy mi egyszerűen nem voltunk hajlandóak alkalmazkodni az elvárásokhoz, inkább a saját véleményünket hangoztattuk. A dalban lefestem azt a frusztrációt, mely végigkísérte a mindennapjainkat, és ami miatt néha kénytelenek voltunk meghajolni a többség elvárásai előtt. És ezt egyáltalán nem akartuk. Ezért muszáj néha egy jót üvöltenie az embernek, hogy minden feszültségétől megszabadulhasson. Mikor adalt élőben adjuk elő,minden agresszió elszáll belőlem, teljesen felszabadulok. Ezen kívül arról is szól a dal, hogy az ember minden szituációban önmaga maradjon."

 Az együttes egyszerű megoldást talált a frusztráció oldására: "Aki belénk köt, az kap a pofájára!", világosít fel Bill tréfálkozva.

 Az album címadó dalát lenyűgöző, kemény gitárszólóval nyitja Tom, mely egyenesen a hallgatók zsigereiig hatol. Emellet Gustav úgy dobol, mintha az élete múlna rajta. Georg teljes gőzzel csap a basszusgitár húrjai közé. Bill pedig úgy énekel, ahogy az a dal címe alapján elvárható.

 Az előadásmódjában keveredik az éneklés és az ordítás, a hangja vadul és dühösen tör elő a torkából. A srácok tudják, hogy a fiatalok ebben az életkorban tele vannak önálló véleménnyel a világról, és nem akarnak alkalmazkodni senkihez.

2. "Durch den Monsun"

Bill: "A számban azt festem le, hogy amikor az embernek szerelmi bánata van, akkor szinte alámerül egy teljesen más világba. A legfontosabb sorokat egy szakítás után vetettem papírra. Rájöttem, hogy az elválás nagyon elhibázott lépés volt, és mennyire hiányzik nekem. A "Durch den Monsun" arról mesél, hogy az elvesztett szerelmet egy idegen világban próbálom ismét megtalálni, ahol rengeteg veszély és kaland vár rám. Mikor a srácokkal megtudtuk, hogy a szám a toplisták első helyére került, magunkon kívül voltunk. Épp egy interjú közepén tartottunk, de ez nem tartott vissza az ugrálástól és az ordítozástól. Egyszerűen nem bírtunk magunkkal. Vad ünneplésbe kezdtünk a producereinkkel együtt. Korábban remélni sem mertem, hogy a dalnak ekkora sikere lesz."

 Az első szám kellemes ellenpontja ez a vágyakozó, bánatos és nagyon romantikus hangzású dal. Bill tulajdonképpen bebizonyítja, hogy a véget nem érő szerelem csak egy jobb világban létezhet. A szöveg nagyon költői! Nem csoda, hogy olyan hamar a közönség kedvencévé vált.