| A VÍVÁS MŰVÉSZETE
Ne feledjétek a fontos szabályt: Mindenkire vonatkozik, hogy vagy kék, vagy zöld, vagy sárga színű a fénykardja. Ez nagyon fontos és betartandó szabály! Lásd még: Szabályok és Tudnivalók
A Hét Forma A Jedik történelmének hajnalától, hét különböző vívóstílus alakult ki, amit összefoglaló néven Hét Forma-ként emlegetnek. A formák különböző harci stílusokat, és filozófiákat jelentetnek meg. Mindegyik formának megvan a maga előnye, és mint ahogy azt láthattuk a Klónok támadása című filmben, mind a hét forma a mai napig használatos.
I. Forma Évezredekkel a Klón Háborúk előtt, a fejlett ipari technológia felváltotta a fémből készült kardokat energia sugarú fénykardokra. Ebből az átmenetből született meg az I. Forma. A jedi mesterek az első formát az ősi vívási hagyományokból alkották meg, mialatt a penge-penge elleni harc alapelve ugyanaz maradt. A támadás, a védekezés, a támadott testfelület és a kiképzés alapjai már adottak voltak.
II. Forma A végsőkig kifinomított fénykard-fénykard elleni párbaj stílusa kapta a II. Forma elnevezést, ami ezen kívül tartalmazta, a penge kezelésének lehető legmagasabb szintű elsajátítását is. A galaxis által legnagyobbaknak elismert párbajvívók kerültek ki ennek a vívásformának a mesterei közül. Manapság a II. Forma egy ősi technika, amit szinte egyetlen jedi sem sajátít el az alapvetőtől szükségesebb szinten, mivel ritka az olyan eset, ahol egy jedinek fénykarddal harcoló ellenféllel kellene megküzdenie. Még a galaxisban itt-ott felbukkanó sithek ellenére is olyan kicsi a valószínűsége annak, hogy egy jedinek fénykard párbajt kelljen vívnia, hogy ezért inkább egy taktikailag kihasználhatóbb stílusra összpontosítanak. A sithek azonban, akik fénykard forgató jedikkel való harcra készülnek, a II. Formát, egy erőteljes technikaként ismerik el.
III. Forma A harmadik vívóstílus, mintegy válaszként lett kifejlesztve, a galaxisban teret hódító lézerfegyverek elterjedésére. Amint ezek a fegyverek széleskörűen alkalmazásba kerültek a 'rosszfiúk' körében is, a jediknek ki kellet találniuk egy egyedülálló vívási technikát önmaguk megvédelmezésére. A III. Forma tehát a lézersugarak kivédésének gyakorlatából alakult ki. Az évszázadok során ez az eredet az erősen kifinomult agresszivitásmentes jedi filozófia kifejező eszközévé magasztosult. A III. Forma, maximálissá teszi a defenzív védekezést, jellemző stílusjegyeivel, a rövid és hatékony mozdulatsorozatokkal, amik minimális testfelületet hagynak szabadon, összehasonlítva ezt a többi, relatív nyílt Formával. Obi-Wan Kenobi a III. Formának kötelezte el magát, mestere Qui-Gon Jinn halála után (akinek egyébként kedvence, a IV. Forma volt) mert észrevette, hogy mestere védekezésmódja elégtelennek bizonyult Darth Maul sith technikája ellen. A III. Forma igazi mestereit, legyőzhetetlennek tartják. Kenobi még öregkorára is félelmetes kardforgató maradt.
IV. Forma A legakrobatikusabb vívásmód, amely erősen kihangsúlyozza a jedik futáshoz, ugráshoz és forgáshoz szükséges képességeit az Erő rendkívüli módon való alkalmazásával. A IV. Forma mesterei magukba foglalják mindazon képességeket, amik az Erő segítségével fizikai képességük határáig teljesíthetőek A IV. Forma jedi mestereinek fénykard párbaja bámulatba ejti a külső szemlélőt. A gondosan kidolgozott mozgások középpontjában álló jedi, méltó ellenfele bárkinek. Yoda, aki a minden tárgyat és élőlényt átszövő Erőben hitt, szintén ennek a formának a mestere volt, csakúgy, mint Qui-Gon Jinn és tanítványa, Obi-Wan Kenobi is, tanonc évei elején.
V. Forma Azokban a zavaros időkben, amikor a jediknek egyre nehezebbé vált a béke fenntartása a galaxisban, fejlődött ki, ez a IV. Formától erőszakosabb és erőteljesebb vívásmód. Azok a jedi mesterek, akik a III. Formát túl passzívnak találták, fejlesztették ki az V. Formát. A III. Forma mestere lehetett ugyan legyőzhetetlen, de ő sem voltak képes ellenfeleit legyőzni egy pusztán védekezésre használható vívóstílussal. Az V. Forma, az erőteljességre és a fénykarddal való támadás mozdulataira koncentrál. Ez a stílus, kihasználja a fénykardnak azt a lehetőségét, amivel kézifegyverekből kilőtt energiasugarat képes blokkolni, majd visszaverni az ellenfél irányába. Filozófiája, az ellenség legyőzéséhez szükséges erő és hatalom birtoklása, amit a jedik közül néhányan úgy határoznak meg, hogy "a béke fenntartásához szükséges felsőbbrendű Erő". Némely jedi lovagnak az V. Forma testesíti meg a mindenfajta fenyegetés ellen alkalmazható, méltó vívóstílust, más jedi lovagok viszont úgy gondolják, hogy szükségtelenül kísérti bennük a Sötét Oldal másokon való uralkodásának hajlamát.
VI. Forma Palpatine kancellársága alatt, a VI. Forma az érvényben lévő jedi fénykard képzések standardja. Ez a stílus az eddig említett irányzatokat részben ötvözi és egyensúlyba tartja, mérsékelve azokat, úgy, hogy a középpontba a harmóniát és az igazságosságot helyezi, elutasítva a másokon való uralkodás hatalmát. A VI. Formát más néven "Diplomatikus Formának" is nevezik, mert kevésbé intenzív, mint a többi stílus, lehetőséget adva ezzel a jediknek, hogy tanulás közben olyan képességeket is elsajátítsanak, mint például a politikai stratégia és a tárgyalási képességek. A VI. Forma az I., III., IV. és az V. Forma tulajdonságait ötvözi. Fiatal jedik az első éveik alatt az I. Formát tanulmányozzák és azután egy-két évet töltenek el mindegyik stílus megismerésével mielőtt befejezik kiképzésüket. Összehasonlításul, egy olyan jedi, aki a VI. Forma mestere, minimum 10 évig kell, hogy gyakorolja és tanulmányozza ezt a stílust, miután befejezte az I. Forma alapképzését. A VI. Forma jól passzol a modern jedi galaxisban betöltött szerepéhez, amiben a lovag ugyanúgy a harcművészetben, mint a politikai színterén otthonosan mozog. Mindezek ellenére a többi Forma legképzettebb mesterei, szükségtelenül megerőltetőnek tartják ezt a stílust.
VII. Forma A legmagasabb szintű stílusnak tartott VII. Formát, csak azok a jedi mesterek képesek kontrollálni, akik egyszerre több különböző formának a mesterei is egyben. Ez a legbonyolultabb és legtöbbet kívánó stílus, de elsajátítói fantasztikus erőt és képességeket szerezhetnek vele. A VII. Forma nagyfokú bátorságot és határozott, pontos mozdulatokat igényel. Nyíltabb és mozgékonyabb, mint az V. Forma, de mozgástanilag nem annyira aprólékosan kidolgozott, mint a IV. Forma. Hozzáadva a nagyon fejlett, Erő segítségével végrehajtott ugrásokat és mozdulatokat, a VII. Forma taktikája legázolja az ellenfelet a látszólag összefüggéstelen, nagyon gyors mozdulat sorozatokkal, ezzel kiszámíthatatlanná téve a jedi taktikáját a harcban. Ez a jellegzetesség sokkal bonyolultabb kivitelezését tekintve, mint a IV. Forma kecsesen összekapcsolt mozdulatai. A VII. Forma megkívánja az V. Forma intenzitását, de sokkal nagyobb energiát igényel a szélesebb sávban kiterjesztett, aprólékosabb összpontosítás miatt. Ez a stílus még az V. Forma érzelemvilágától is mélyebbre hatol, mesterei még tökéletesebbek. A VII. Forma képviselőinek nyugodt külseje egy pattanásig feszült belső erőt rejt. A VII. Forma mind a mai napig nem teljesen ismert mivel keveseknek adatik meg, hogy eljussanak ilyen magas szintre.
Az egyes formák nevei: I. forma: Shii-Cho II. forma: Makashi III. forma: Soresu IV. forma: Ataro V. forma: Djen So VI. forma: Niman VII. forma: A: Juyo; B: Vaapad (ezeket a formákat sajnos a korunk béli Jedik még nem ismerik)
További nevek: Jung: 180 fokos fordulat. Jung Ma: 360 fokos fordulat. Sai: Felugrás az erő segítségével a lábra irányuló támadás kivédéseképp. Shun: egykezes fogás a fénykard 360 fokos elfordítására a megfelelő támadósebesség felvétele érdekében.
Kai-Kan: valód, nem gyakorlópengés fénykarddal vívott párbaj (a Templom keretein belül, gyakorlás, de inkább tanulmányozás céljából). "Solah!": a párbajt a feladó félnek ezzel a kiáltással kell "befejeznie", ezzel adja tudtára ellenfelének, hogy feladja a harcot.
A fénykard stílusokra vonatkozó szabály igen szigorú, avagy muszáj betartani az egyes harcok során az adott, általad tanult forma sajátosságait!
| |