Hasonszőrűek

Évek teltek el azóta, hogy Amara kilépett a tűzből. Azóta már együtt íjászkodhatott a többiekkel. Egyik gyakorlás során a tűzszülöttek vezetője, Yuna, szokásához híven gúnyolta Amarát, akinek szerencsétlen szertartása miatt voltak érzelmei, de félig róka volt.

-Nézzétek, mindjárt mellélő- mondta Yuna néhány másik lánynak, akik visítva, kegyetlenül felnevettek. Yuna elkezdett őrülten ugrándozni, aztán a fák közé lőtt egy nyilat. Amara látszólag nem törődött velük, de mikor ellőtte a nyilat, az majdnem Yuna torkát találta el, csak épp Yuna időben észrevette. Ez a nyíl is a fák között landolt.

-Tee!- ordított magából kikelve Yuna. Tovább nem folytathatta, mert ekkor ordítást hallottak az erdőből, és Amara rémülten felsikkantott. Yuna a fák közé szaladt:

-Nem hagyom, hogy az én prédámat a magáénak mondja ez a kis mitugrász!

Amara is elrohant a hang irányába. A tűzszülöttek nevettek:

 A banditák egy erdőn akartak átmenni, de Youko hirtelen megtorpant:

-Ezek a tűzszülöttek! Nagyon óvatosnak kell lennünk!

-Mi van Kurama, betojsz pár kiscsajtól? -hallatszott a háttérből, ezen mindenki nevetett.

-Az a baj, hogy ez nem csak pár kiscsaj, hanem nagyon is tapasztaltak! De nem rezeltem be, csupán nem akarok velük szembekerülni, ha el lehet kerülni.

Erre elkezdtek átmászni a gyökereken, ágakon, bokrokon. Youko maradt utoljára, mikoris egy nyíl súrolta őt. Döbbenetében leállt és nem mozdult. Meg is bánhatta, mert egy másik nyíl pont a fülénél odaszögezte az egyik fához. Felordított…

Yuna Youko -hoz lépett, és hűvös vigyorral suttogta:

-Hasonszőrű…

Ekkor ért oda Amara. Szeme ijedtséget tükrözött.

-Te őrzöd a hasonszőrűt! –vágta oda Amarának.

Youko figyelte, ahogy a lány vizet és kendőt vitt hozzá. Copfba kötött, zöldeskék haját mindig hátradobta; zöld szeme kifürkészhetetlen volt; kicsiket lépett fekete, szűk, hosszú szoknyájától. A nyakában lévő smaragdzöld nyakékje ragyogott a beszűrődő kevéske fénynél. Időközben Amara odaért a vízzel:

-Mit vigyorogsz? Ha akarnánk, akár egy perced se lenne hátra!

-Nem akarhatod olyan nagyon, mert akkor nem ápolnád a fülemet.

Amara erre a szemével meg tudta volna ölni.

-Miből gondolod? Tudtam, hogy Youko Kurama, az ezüstróka egy félelmetes bandita, de hogy ilyen szemtelen is, az már elkerült!

-Ezek szerint mégsem vagytok egészen elszigetelve.

-Én nem. A többiek… -Amara itt elhallgatott. Inkább tovább ápolta Youko fülét. –Sajnálom. –szólalt meg végül.

-Ugyan mit?

-Én lőttem ki azt a nyilat.

-Tehát emiatt ápolsz engem ennyire! –kiáltotta Youko diadalmasan.

-Igen. –azzal Amara, miután bekötötte Youko sebét, ment kiönteni a vizet.

-Megint miért mosolyogsz így? –kérdezte Amara, miután visszajött.

-Ha egy ilyen szép lányka ápolna, akár nap, mint nap megsebesíthetnének.

Amara erre előrelendült, és pofon vágta. Youko arcáról lefagyott a mosoly, de más jelét nem mutatta, hogy meglepődött. Amara elfordult, de Youko meg mert volna esküdni, hogy előtte könnyeket látott Amara szemében.

-Nem vagy te igazi tűzszülött. Maximum félig. Egy tűzszülött nem kér bocsánatot. Nézz magadra. Félig róka vagy.

Amara visszafordult. Az arcát könnyek mosták.

-Youko! Te önként lettél bandita, én meg közéjük születtem. Itt mindenki gyűlöli a másikat. Midori az egyetlen, aki nem gyűlöl, de nem is szól semmit. Gyűlölöm ezt a kegyetlenkedést! –ezen a ponton Amara megakadt, méghozzá Youko-nak köszönhetően. Ő ugyanis odaállt Amara elé és megsimogatta a fülét.

-Ez bizonyítja, hogy nem vagy köteles itt maradni.

Amara lehajtotta a fejét:

-Mikor lett Youko Kuramából, a kegyetlen banditából lélekdoktor?

-Soha, de nem ártana hozzánk egy ápolónőre hasonlító személy.

Amara a szemébe nézett. Egy pillanatig farkasszemet néztek, aztán Amara, most először elmosolyodott, aztán felkacagott. Végül –a már mosolygó- Youko szemébe nézett:

-Köszönöm.

-Akarsz róla beszélni? Úgy látom, így kevésbé leszel feszült.

-Persze, de Youko… –kezdte egyre jobban pirulva Amara- a kezed…

-Ja, persze, bocsánat. –Szó sincs róla, hogy Youko bármit csinált volna, de a keze még mindig Amara rókafülén volt.