Növénylány 19.
2007.02.06. 14:38
Miután nagy nehezen "elvánszorogtam" a suliba ( ^_^" ),rögtön az új tanulók listájához léptem,és rögtön annál a bejegyzésnél,amit kerestem,megálltam az olvasásban és mentem a tantermünkbe. Szokás volt,hogy csak azután lépnek az osztályterembe az új tanulók,miután a neveik elhangzottak. Ez egy vicces szokás, főleg ha azt tekintjük ami a továbbiakban történt. Ugyanis elkezdődött az óra, és nagy izgalommal (mindenki aludt) vártuk,hogy kik az új osztálytársaink. A tanárnő bejött és kezdte a szokásos "elkezdődött egy új év" című mondókáját. Mikor végre hozzá kezdett az új nebulók listájához (amin kemény két darab ember volt), már nem bírtam tovább és közbeszóltam. A dolog kb. így nézett ki:
-Nos, mint azt gondolom ti is tudjátok, a mi osztályunkban is lesznek új tanulók. Az első tanuló...
Na ekkor vágtam közbe:
-Ha Európából szabadult és Alexisnek hívják,akkor hét éves korom óta ismerem, és stílusában nem változott semmit.
-Ez mind rendben van-mondta erre a tanárnő.-De legközelebb valamivel jelezd is a mondandódat.
-Minek?-dörmögtem magam elé, aztán elkezdtem keresni egy füzetet, meg valami íróeszközre hasonlító tárgyat,hogy lefoglaljam magam. Ez mókás jelenetté fajult végül, de nem baj. Merthogy én a táskám a padom lábának támasztom,mikor éppen nem szállítok benne semmit. Igen ám,de mikor kerestem benne a füzetet,még mindig széken ültem,és a tanárnő meg folytatta a listát.
-Tehát a másik új tanuló pedig,akit Amara valószínűleg nem ismer, nem más,mint Shuichi Minamino.
Na ez volt az,amire én a szó szoros értelmében kiestem a padból:
-MI?!!!!!!!!!!
|