Versek : Juhos-Kiss János: Országalmánk magjából kikelt hazánk |
Juhos-Kiss János: Országalmánk magjából kikelt hazánk
Juhos-Kiss János: " Budapesten élek és dolgozom, tanár és költő vagyok, mezőségi születésű Kárpát-medencei magyar!"
Országalmánk magjából kikelt hazánk
Dalolj Székesfehérvár!
Ne sírj Gyulafehérvár!
Vár Brüsszel? Áll Budavár!
Fejedelmek bolyongó foglyaként élünk,
De királyok s szabadok lelke életünk!
Országalmánk magjából kikelt hazánk:
Drága Pannóniánk, édes Hunniánk!
Nem tehetik tönkre, nem adhatják el,
Mit szenvedésben edzett szenvedéllyel,
Drága őseink alkottak észkinccsel,
Véres verítékkel s hittükkel értek el!
Vállvetve, sűrű csatasorban győzhettünk?
Posztumusz jutalomban részesülhetünk?
Szeretetre vágytunk, a másé nem kellett!
Szent Koronánk Égi Áldásban Fénylett!
Fújjuk a lisztet, dagasztjuk a kenyeret,
Míg a szívünk bírja, míg a pap megáldja
A magyar kenyeret: a lelki kenyeret!
Kenyér a test, vér a bor: eggyé teremtett!
Eggyé gyúrt testvérek, jó cselekedetekben,
Hogy megváltást és áldást adjon az Isten.
Mint nyáron lehullt, szélsodort levelek,
Értékvesztett világból elmenekülhetnek?
Fújjuk a lisztet, dagasztjuk a kenyeret,
Míg a szívünk bírja! Fiúnk folytathatja?
Hajnal hasadtán velünk az Úr Isten
– Aranybullánk sajátos szellemében –
Nem szolgálunk hitvány percembereket.
Naponta vívunk újabb ezer évet!
Mint Belső- és Külső-Magyarországon,
S egykor a fehérvári Királyi Napokon,
De, ne sírjunk Gyulafehérváron, hol
Megmaradást hirdettek egykoron
A három részre szakadt országban!
Már népek hazája Magyarország:
Mert kilenc részre szabták életútját!
Brüsszelnek még bátran kiált: Nem oda
Buda! Áll Budavár! Egy kis igazság
És elismerés nagyon kellene már!
Országalmánk magjából kikelt hazánk:
Drága Pannóniánk, édes Hunniánk!
Nő mintha húznák, angyalok locsolnák!
Kitágult a világ, magyarok dolgozzák!
Ha egyszer KIÁSOM
Arany ékköves HUSZÁRSZBLYÁMAT
Nem leszek király! Köztársasági elnök!
Az amerikaival mindig gondban vagyok!
A vers-verekedők szemeláttára
Levágom az érdekbarátság karjait!
A sárga irigység vadhajtásait!
Hogy ne halljak több vénasszonyos
Sopánkodást! Jajveszékelést!
Lágy matériából nem vívtak forradalmakat!
A lelkiismeret nem lehet tompa kés!
A szálló porszemek, a szellemkristályok
S az éber vércseppek összecsengenek:
Vedd, ha veretes verssé vagdalom!
Vidd, ha venni nem lehet!
A napsütötte Dél felé haladva:
Emeld magasra friss álmaid!
Ne várd, rejtett kincsek káprázatát!
VENI! VIDI! VICI!
Budapest, 1996. május 25. (Megjelent 1997-ben Létezésünk kötelesség című verskötetemben.)
Juhos-Kiss János
|