Azt hiszem, hogy ezeket a dalokat nyugodtan betehetem ide a versek közé, hiszen egytől-egyig remekműről van szó. Az Ismerős Arcok legújabb lemezének, az Éberálom című albumnak a számairól van szó. Olvasgassátok, és ha tehetitek vegyétek meg a lemez eredeti példányát is.

Szakadjon szét! (Nyerges-Leczó)

Komor fellegek nyomják vállainkat,
Remegő lábbal tartjuk még
Lehajtott fejjel éljük napjainkat
Arra várva, bár szakadna szét az ég

Segítség nélkül, sötétben támolyogva,
Gyűlölve mindent, nem tudva miért
Vicsorgó foggal, holnapról álmodozva
Tagadva a jót, ölünk az életért

Legyen vége, láthassam végre a nap fényét
(szakadjon szét az ég!)
Léphessek újra a kijelölt útra, tudva a legvégét
(szakadjon szét az ég!)
A hitünk nélkül még a nappalunk is túl sötét
(szakadjon szét az ég!)

/Ez a dal egy nagyvárosi sirató. Én itt Budapesten voltam gyerek, és emlékszem, milyen volt, mikor az emberek még tudtak egymásra nevetni. Mikor még létezett tisztelet, udvariasság és bizalom. Mára ennek már nyoma is alig van. Ezt nem kell és nem is akarom elfogadni./

Költők és kígyóbűvölők (Nyerges-Práder)

Figyeltem csak a szemeket, ahogy a szél könnygázt hozott,
Ahogy a béke, no meg a szeretet lassan haraggá változott
Mint a megvetett áruló, ki az ellenséghez oson,
Úgy árult el engem is a saját szülővárosom

Hittem, hogy az igazság bizony mindenekfelett
S azért, hogy ez így legyen, az ember bármit megtehet
De pont olyan törvényszerű, ahogy a fű zöld, az ég meg kék
Lettem tisztes honpolgárból, koszos csőcselék

A kígyóbűvölők a viperát szorongatják,
A nagymamát lovakkal tapossák
Adjon Isten!
A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá,
A költők meg a kékítőt oldják az
Ágyúvízben

A hazugság akkor is hazugság, ha soha nem derül ki
És nem úgy lesz gazember valaki, hogy azzá nevezzük ki
Attól lehetsz ember majd, hogy mi az, amit megteszel
Emlékre vagy érdemes vagy a múlt ködébe veszel

Hittem, hogy az igazság bizony mindenekfelett,
S azért, hogy ez így legyen, az ember bármit megtehet
Attól lehetsz valaki majd, hogy mi az, amit megteszel
Emlékre vagy érdemes vagy a múlt ködébe veszel

/2006. október 23. Soha többé nem fogom már olyannak látni a Ferenciek terét, mint azelőtt. Ami aznap a városban történt, amíg élek, nem felejtem el, és ezt ajánlom mindenkinek. Mindenkinek!/

Nagypénteken holló mossa két fiát (Nyerges-Galambos; népdalfeldolgozás)

Nagypénteken holló mossa két fiát,
Ez a világ kígyót-békát rám kiált
Mondja meg hát ez a világ szemembe,
Mit vétettem én egész életembe’

A csillagok feketébe öltöznek,
Arc nélküli gonosztevők üldöznek
De, jó az Isten, pártját fogja a jónak,
Bizony mostan sok alja van a szónak

Édesanyám áll a ház kapujába’
Sirat engem fekete gyászruhába’
Édesanyám ne sirasson engemet
Hazámért adtam cserébe szívemet



/Az előző dal folytatása, segítségül hívva a népzenét és a „bujdosók bánatát”./

Adj még! (Nyerges-Práder)

Azt mondod, baj van – ugyan, kedvesem
Hallgass csak rám, én nem hiszem
Most nem nagyon élünk, és azt is csendesen
A felszín alatt, mint rendesen
De lent a mélyben azért én érzem, hogy hívsz
S lassan nyúlsz felém

Amit eddig adtál, már nem lesz elég,
Többet kell kapjak most, mint rég
Kínoz a szégyen, ami bennem ég,
Olvadó szívem nem oltja még

De lent a mélyben azért én érzem, hogy hívsz
S lassan nyúlsz felém

Azt mondod könnyebb ideát nekünk,
S hogy naiv ideát kergetünk,
De ha nem hiszel bennünk, egy szálig elveszünk –
A saját fajtánk van ellenünk

De lent a mélyben azért én érzem, hogy hívsz
S lassan nyúlsz felém

/Régi dal. A 2004. december 5-i népszavazás utáni sokk eredménye. Nem fogom elfelejteni, ahogy a határokon túl sem tudja senki./

Haza! (Nyerges)

A semmi hátán kapaszkodva
Súgd meg nekem, miért így legyen
A hosszú útra, újra meg újra
Miért jössz velem, nem kérdezem
Persze, hogy nem kérdezem

Bárhol élsz is a nagyvilágban,
Ne áltasd magad - csak ott vagy szabad -
Az igazi rabság a hontalanság
Hát nem kérdezem, miért jössz velem
Persze, hogy nem kérdezem

Mert nekünk ott van az otthonunk,
Ahol gyermekként játszottunk
Apánk az ajtóban állt, anyánk étellel várt
Ahol ébren is álmodtunk

Ahol harangok hangja szállt
Ahol nagyapánk háza állt
Ahol szó volt a szó, hol a rossz is túl jó
Ez az egy út, mi járható

Lehetsz gazdag, lehetsz szegény
Lényegtelen, hidd el nekem
A hazád nélkül, senki sem vagy
Nincs már helyed, nincs életed,
Jöttment lett a bélyeged

Hideg télben, az esti szélben
A szó megszakad, benned ragad
A fenyő színe, a kenyér íze
Az ősök dala, a szíved szava,
A szülőföld hív haza

/Mindenki, aki távol van a hazájától, valahogy keserűvé válik. Még ha ideig-óráig a pillanatnyi örömök feledtetni is tudják vele ezt az érzést, még ha nem is tudja, mi bántja, akkor is ott motoszkál benne és rágja a lelkét a honvágy. Megoldás: haza kell jönni./

Édesanyám rózsafája (Nyerges-Galambos; népdalfeldolgozás)

Édesanyám azt ígérte,
Velem marad, ha én véle
Vigyázza majd minden egyes lépésemet,
Amíg a föld utam végén be nem temet

Azt kérte csak: ember legyek
Idegenbe, ha elmegyek
S ha a világ körülöttem túl mostoha,
Szülőhazám ne felejtsem többé soha!

Fehér galamb szállj a házra!
Édesanyám, isten áldja!
Bánatának szelek szárnyán jött a híre,
Jól tudom, hogy én miattam fáj a szíve

Édesanyám sok szép szava,
Nem fogadtam én meg soha
Megfogadnám, de már késő, jaj de késő
Hull a könnyem két szememből, mint az eső

/Lásd: Haza!/

Te döntesz (Nyerges)

Olvadj, légy te is olyan,
Olyan, mint más, pont, mint a többiek
Simulj, légy finom s puha,
Meg ne sértsd érzékeny bőrüket

Tagadj, felejts el mindent,
A szégyened és összes bűnödet
Lapulj, múltad csak emlék,
Lassan elmarad s egyre távolabbról követ

Bámulj, nézz mindig tévét
Eleget tudsz már, dobd félre a könyveket
Röhögve legyints rá az öregemberre
Nagyapád sírjára ne pazarolj könnyeket

Köpj rá a szent ünnepeinkre
Úgy a jó, ha mindennap ünnepelsz
Bújj el, mikor valamit tenni kéne
Aztán tartsd a markod, hogy jutalmat érdemelsz

Élj csak így, hisz megvan mindened,
Boldog lesz és nyugodt az életed
De ha elalszol, és meglep majd az álom,
Nyüszítve ébredsz, és akkor már elhiszed,
Hogy a múltad nélkül nem lehet jövőd,
Mert a jövődnek értelmet a múltad ad
És neked is tenned kell valamit azért,
Hogy Magyarnak nevezhesd önmagad

/Társadalomkritika. Itt a tükör. Nézd meg magad jól! Ilyen vagy? És ha ilyen vagy, ilyen is akarsz maradni? Igen? Akkor nincs többé dolgunk egymással./

Árnyéknak lenni (Nyerges-Galambos)

Ahogy a kiskanál dermed a kávéscsészébe,
Amit kint felejtesz az asztalon
Úgy ragadtam én az egyedüllétbe
Mindenre süketen, s félvakon

Cinizmussal a félelem ellen
Ez a jó módszer, higgy nekem
Süllyedhetek, csak látnom ne kelljen
Mi az oka, hogy nem vagy velem?

Húsz éven át, csak körbe és körbe
Mindent elrontva, álmodok
Egy olyan életről, mely nincs összetörve
És többé nem visszafelé számolok

Ha tudom, hogy Te vagy, ki kezem után kap
És jobban hallom, mit súg a szád,
Elmondtam volna, hogy nem telt el úgy nap,
Hogy az álom határán, ne gondolnék rád

Míg, nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok
Most meg az lenne jó, ha árnyék lehetnék
Úgy érzem, ha kell, hát meg is halok
De, Teérted élni, azt még jobban szeretnék

2006. 01. 23.

/Egy igazi férfi a szerelemről nem beszél./

Érdemes? (Nyerges)

Ő tart életben, ha meghalni vágyom
Szomjamat oltja, ha kiszáradnék
Elaltat csendben, ha nem jön az álom
Visszahúz akkor, ha elindulnék

Mesélek Neked erről a furcsa népről,
Mely a távolba réved s oly régóta vár,
Hogy testvér újból testvért ölelhessen
És eltűnjön végre minden gyűlölt határ

S, ahogy a rozsdafolt nő az elásott fegyveren,
Úgy nő a szívemben
A kétely, hogy megtettem
Mindent, amit magamtól tehettem
S bár célom el nem értem,
A kérdésed nem értem

Csak úgy lesz egyben test és a lélek,
Hogy törvénnyé válik, ami érték volt rég
Hisz attól lesz örök és élő a nemzet,
Hogy magyar a kezdet, és magyar a vég

/Minden reggel úgy kelek, hogy bármi rossz is történjék velem, olyan nagy baj nem lehet, hiszen itthon vagyok és nem vagyok egyedül. Tartozom valahova, aprócska része vagyok a nagy egésznek és talán még tehetek is érte valamit. És nekem beszélhetnek, mert ez maga a boldogság./

Angyalból ördög (Nyerges-Galambos)

Csukott szemmel, félig álmodva kezdem el
Beteg szívem langyos kávéban hűl
Kilégzés, belégzés után
De persze nincs baj, mert jól vagyok – tudod¬ –
Csak kicsit furán

Tegnap óta minden más lett, mi addig volt
Nehezebb már, pedig kisebb a súly
A kapuban tétován megállok még,
Mintha hinném, hogy felderül,
S nem rám zuhan újból az ég

A buszra várva cigim füstjében bújok el
A hideg hajnal karma bőrömbe mar
Rejtőzve álarcom mögött
Senki nem látja
az angyalból megszülető ördögöt

Bánom, nem bánom, mástól nem várom,
Tőled sem várom el
Tettem megtettem, éltem, ha élhettem
Többet nem értem el
Félek, nem félek, mást már nem kérek:
A végét ne rontsam el
Adtam, nem kellett, kértem, nem tellett
Menj Isten „hírivel”!

/Lásd: Árnyéknak lenni/

Zuhanó madár (Nyerges-Leczó)

A felhőkön ülve, várva a hívó szóra
Szólt ránk a hang: - Gyere, nem kell, hogy félj!
De féltünk mind s nem számítottunk jóra,
Itt túl fényes a nappal és nagyon sötét az éj

Édesanyánk fájdalmát magunkhoz szorítva
Tétova léptekkel indulunk el,
Hogy magunkra lelve, mindent felborítva
Üres lélekkel, bénán bukjunk majd el

Torz örömünkkel és kicsinyes bánatunkkal
Kövezett utunk a semmibe tart
Elérni nem mert, megsárgult álmainkkal
Megrakott batyunk szakítja a kart

Annyit sem érünk, mint az égről zuhanó madár,
Aki halni készül de küzd még az életér’
De mit mutatunk fel, ha nálunk pihen meg a halál?
Örökünk semmi, csak pusztulat, könnyek és vér

Pedig miénk lett minden abban a pillanatban,
Mikor megálmodott apánk, s anyánk
Volt múltunk, volt jövőnk – s csak megjegyezném halkan -,
Volt istenünk és volt még hazánk

/Mikor anyánk és apánk megálmodott, még mindenünk megvolt. Hogy hogyan szórunk el mindent hálátlanul, tékozló fiúként, a felelősség vállalása nélkül – erről szól ez a dal.
Erről és sajnos rólam./

Egyetlen (Nyerges-Leczó)

Haldokló reggelre ébredek
Nem nagyon esik jól semmi sem
Valahol messze Te is alszol még, azt hiszem

A tükörből bámuló idegen
Tudja, hogy én vagyok odabenn
Szép lassan megöl, de előbb még meggyötör rendesen

Miféle világ ez körülöttem, és hová lettek az álmaim
Nem maradt semmi, Te vagy talán az egyetlen
Vihogó tömegek sodornak el, a bélyegen az áll, hogy ”TÉVEDTEM”
Egyre sötétebb van, persze lehet, hogy ez is csak véletlen

Semmilyen emberkék magyaráznak,
Tanítják nekem az életet
Egymást taposva, csámcsogva szívják a véremet

A hülyék mondják meg - mi legyen -
A tisztesség száműzött idegen
Sáros bakancsok tipornak „gyönyörű szívemen”

Mert kétféle ember létezik:
Az egyiket néven nevezik,
A másik az, aki tovább megy úgy is, ha elveszik

/Sajnos egyre gyakrabban érzett hajnali hangulat, enyhe szív körüli szúrással./

Nélküled (Nyerges-Leczó)

Annyi mindent kéne még elmondanom,
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom,
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok, egyet mondunk, s egyet gondolunk

S bár a lényeget még nem értheted,
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk, s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk

Mint a villámtépte, magányos fenyő,
Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő,
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér,
Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél

Mint a leszakított, haldokló virág,
Mint az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
- Ha nem vigyázol ránk -, olyanok leszünk mi is nélküled

/Ebben a dalban benne van minden, amit Irántad érzünk. Szívből köszönünk mindent: Nyerges Attila és az Arcok./

www.ismerosarcok.hu