|
Jármódok
A ló négy természetes jármódja a lépés, az ügetés, a vágta és a poroszkálás. Ezek közül az első hármat fel lehet osztani különböző típusú jármódokra, a modern díjlovaglás előírásai alapján. A lépésen belül például megkülönböztetünk összeszedett-, közép-, nyújtott- és szabadlépést. Az ügetésnél és a vágtánál ezek a típusok a következők: munka-, összeszedett-, közép- és nyújtott ügetés, illetve a poroszka jármód. Poroszkáló lovak részére Amerikában versenyeket tartanak. Napjainkban az ugrást is külön jármódnak tekintjük. A ló lábsorrendje jármódjától föggően változik. A jármódot a haladás sebessége határozza meg.
Lépés
A lépés során négy patadobbanást hallunk (négyütemű), amelyek abból adódnak, hogy az azonos oldali lábak egymás után érnek talajt, időben jól elkülönülve. Ha a lépést a bal hátulsó láb kezdi, akkor a lábsorrend a következő: bal hátulsó, bal elülső, jobb hátulsó, jobb elülső. A középlépés esetén a hátulsó lábak jóval az elülső lábak patanyoma elé lépnek. Az összeszedett lépésben a lépések rövidebbek, de magasabbak, és a hátulsó lábak a mellső lábak patanyoma mögé lépnek. Nyújtott lépésben a hátulsó lábak jóval átlépik az elülső patanyomokat. A szabadlépésban az egész ló szétnyúlt, és szabadon lép.
Ügetés
Az ügetés során két patadobbanást hallunk (kétütemű), mivel az átlós lábak egyszerre érnek talajt. Ezt követi egy rövid lebegési fázis, majd a másik átlós lábpár talajfogása. Mondjuk az első patadobbanáskor a bal elülső és a jobb hátulsó láb ér a talajra. A második dobbanás a jobb elülső és a bal hátulsó pata földetéréséből adódik. Az ügetésben a láb előrevitele során a lábtő sosem kerül a tarkóból a talajra bocsátott függőleges vonal elé. Az ügetésnek egészen nagy fokban rövidített változatai a piaffe és a passage.
Vágta
A vágtában három patadobbanást hallunk (háromütemű), és a vágta történhet jobb vagy bal kézen (az aktuális belső mellső láb vezeti a mozgást) attól függően, hogy melyik kézen lovagoljuk a kört. Ha a ló a külső mellső lábára próbál vágtázni - mondjuk a jobb lábra egy bal körön -, akkor "hamisan" vágtázik. A jobb kézen a lábsorrend, ami a háromüteműséget eredményezi a következő: bal hátulsó, jobb hátulsó és bal elülső egyidejűleg, majd a jobb elülső, amit egy rövid legegést követ.
Poroszkálás
A poroszkálás során két patadobbanást hallunk (kétütemű), mivel az azonos oldali lábak egyszerre érnek talajt (jobb elülső és hátulsó egyszerre, majd a bal hátulsó és elülső). Ennek a jármódnak a leggyorsabb változatával az amerikai ügetők - "pacerek" vagy poroszkalovak - versenyeiben találkozhatunk. Az izlandi lovak igen gyors és speciális jármódját, a négyütemű "rohanó" lépést kivéve a poroszkáló jármód az amerikai kontinens fajtáira jellemző, de néhány ázsiai fajta is hajlamos a poroszkálásra.
| |