A különböző fajták jellemzői:

Az angol cocker spániel a mai formájában közvetlenül Angliából érkezett a kontinensünkre. Angliában a szalonka vadászatok során bizonyította, hogy hasznos, igen jó segítőtárs. Felépítésének és kinézetének köszönhetően kitűnő vadászkutya. Mindenhol át tud hatolni, olyan helyeken is, ahol a vizsla nem, mindenekelőtt a sűrűn nőtt, tüskés bozóton is. A vadászat során igen nagy segítséget nyújt neki kifinomult szaglása és nyomkereső szenvedélye.

Villard, a kynológusok egyike rövidre és lényegre törően a következőképp jellemzi a cockert: „Nincs kellemesebb, szelídebb, ragaszkodóbb és életvidámabb kutya a cockernél, igen finom természete egyedivé teszi. Ideális arányban jelenik meg benne az intelligencia, a jóság és a rafináció. Nem szolgálatkézségből fogad szót, hanem a gazdihoz fűződő igen mély kapcsolata alapján kitalálja a gazdi kívánságait, és igen hű társ.” Valószínű, hogy a tulajdonságok e keveredése okozza, hogy a cocker spániel ilyen népszerű lett. Ehhez társul a cocker tetszetős külseje, mely a Kennel Klub standardjában részletesen le van írva. Ennek alapján a cocker igen igyekvő, erős vadászkutya. Igen kiegyensúlyozott, kinézete kompakt, a távolság a mar és a föld között meg kell egyeznie a mar és a faroktűzés közötti távolsággal.

Ez biztosítja a kívánatos, kockaszerű megjelenést a cockernél. A marmagasság kanoknál 40-41, szukáknál 38-39 cm. Finom szabású fej, hangsúlyozott stop, erős, kockaszerű fang és széles orr jellemzi a cockert. A szemek nagyok és csillogóak, színük barna vagy sötétbarna, sohasem világos. A szemek jól záródnak, nehogy ennek hiányában a kutya munka közben megsérüljön tüskés, bokros helyeken. A fülek igen hosszúak, lebernyegszerűek, a szemek magasságába van tűzve, bőrük igen finom. A túlzott hosszúságú fülek hibának számítnak, az orr hegyénél tovább nem érhetnek. A füleket hosszú, selymes szőr takarja. A cocker spániel nyaka erős, izmos és mérsékelt hosszúságú, a lógó nyak körüli bőr nem kívánatos. A nyak kissé elkeskenyedő ívet alkotva köti össze a vállakat a fejjel. A kompakt, erős megjelenés mindenekelőtt az erős mellkasnak is köszönhető. Mély mellkasa, az igen jól fejlett elülső mellrész lehetővé teszi a cocker száméra a kitartó, kemény munkát. Az erős, egyenes járás jó izomzattal párosulva igen nagy erőkifejtést tesz lehetővé. A testnek erősnek, izmosnak és kompaktnak kell lennie. Rövid, de erős ágyék, egyenes, nem lefelé ívelő, mint ahogy az korábban kívánatos volt, és ez a testvonalvezetés teljessé teszi a kutya kívánatos külső képét, amely nagy erőkifejtésre képes és hajlandó is. A széles, izmos, jól szögelt hátsó lábak jellemzik a kis cockert, a kutya járása, mozgása jelzi, hogy egy aktív, egészséges és jól fejlett cockerrel van-e dolgunk. Szólnunk kell még a cocker kicsi, erős, jól párnázott mancsiról és a hátvonal alatt tűzött farokról, mely – szinte állandó mozgásban – a kutya vidám és barátságos temperamentumáról árulkodik. Fontos, hogy a standard szerint a farok soha nem lehet hátvonal fölött hordott!

A cocker bundája már önmagában is témaértékű. A standard szerint testhez simulónak és selymesnek kell lennie, soha ne legyen drótszerű, hullámos vagy göndör. Sajnos nem mindegyik ük felel meg ennek a követelménynek, de amelyik mégis: annak az itt leírt szőrzet a legszebb dísze. A cocker szőre négyféle lehet: fekete, vörös, black and tan (fekete-cser) vagy többszínű. A többszínűeknél megkülönböztetünk fekete-fehér, narancs-fehér, fekete-fehér cser jegyekkel, Blauschimmel (egy fajtája a fekete-fehérnek, ahol a két szín ezüstös árnyalatú helyeket is létrehoz), narancs-Blauschimmel változat cser jegyekkel, barna-fehér és barna változatokat. Újabban megjelentek a cobolyszínű spánielek is, melyeket az egyszínűekhez sorolunk.

Az amerikai cocker spániel, ha a spánielfajták fejlődési történetét nézzük, a cocker spániel „öccse”. Az amerikai cocker számára is Ted Obo az ős. Egy Obo II nevű kutya azonban már a század elején jelentős kiállítási karriert futott be az Egyesült Államokban. A húszas-harmincas években az USA-ban a cocker spánieleknek két típusa alakult ki. A puritán angolok meg akarták őrizni az anyaországból származó ősi típust, és voltak olyanok, akik új típusú cocker létrehozását tűzték ki célul, ezeket az elveket konzekvensen követték. A különbségek a két típus között leginkább a fejre koncentrálódtak. Ha a két különböző spánielfajtát – az angol cockert és az amerikai cockert – összehasonlítjuk, akkor észrevehetjük, milyen rövid idő alatt sikerült azonos tenyésztési alapból két ilyen különböző spánielt kialakítani.

Az amerikai tenyésztők arra törekedtek, hogy a spániel háta még rövidebb legyen, a fej arányai megváltozzanak, és a szőrzetben is változtatásokat eszközöltek. A fáradozások eredménye 1946-ban az lett, hogy az Amerikai Kennel Klub az amerikai cocker spánielt önálló fajtaként ismerte el, megalkotta érvényes standardját, és a fajtát később nemzetközileg is elismerték. Azóta két cocker spániel-fajta van, a tradicionális angol és az amerikai, amely, mint ahogy már említettük, ugyanazokra az ősökre vezethető vissza, mint angol társa, mégis teljesen különbözik fenotípusában az angol rokontól.

A standardban az amerikai cocker a vadászkutyák csoportjának legkisebb tagjaként szerepel. Ez a leírás egyértelműen utal a cocker spániel történetére és eredetére. A gyakorlatban, legalábbis Európában, azonban más a helyzet. Az amerikai cocker gyakorlatilag kivonult a vadászkutyák családjából. Ezt igazolja az is, hogy az amerikai cocker az egyetlen a spánielfajták között, amelynek nem kell munkavizsgát tennie ahhoz, hogy indulhasson a CACIB címért. Az amerikai cocker attraktív kinézetével hódítja meg a bírók szívét, mozgása, anatómiai sajátságai mind hozzájárulnak ahhoz, hogy igen erős konkurencia legyen a Best in Show cím várományosai számára. Az amerikai cocker 35 (szukák) és 38 (kanok) cm marmagasságú, ettől az értéktől való jelentős eltérés kizáró tényező. Az amerikai cocker fejformája a legkülönlegesebb, ha összehasonlítjuk angol társával, igen nagy különbséget tapasztalunk: az angol cockernél a stop és az orr közötti távolság megegyezik a stop és a fejtető közötti távolsággal, tehát a hosszarány 1:1. Az amerikai esetében megfeleződik az orr és a stop közötti kívánatos távolság, tehát nála a hosszarány 0,5:1. A cockerrel ellentétben az amerikai rokonnál rövid, lefelé ívelő hátvonal a kívánatos. A következő színekben jelenhet meg: fekete, fekete barnás jegyekkel, más egyszínűek (ezekhez tartoznak azok, ahol a rajzolat színe a legvilágosabb krémszíntől egészen a sötét vörösig mehet, beleértve a barna és a barna-cser változatot (továbbá vannak többszínűek, melyeknek színei a cocker spánielnél leírtak szerint alakulnak). Az amerikai cocker Amerikában a legkedveltebb kutyafajok közé tartozik, egyike azoknak a fajtáknak, amelyeket a legnagyobb számban regisztráltak a törzskönyvbe. Európában is egyre népszerűbb, és egyre több rajongót tudhat maga mögött.