A spániel
A spániel napjaink egyik közkedvelt, szívesen tartott fajtája. Történetük egészen az i. e. V. sz-ig nyúlik vissza az ősi Karthagó koráig ahol egyes ábrázolásokon spánielszerű kutyákat láthatunk. A spániel szó eredetéről két elképzelés létezik. Egyesek szerint a spániel név a karthagói „nyúl” szóból alakult ki, míg mások úgy gondolják, hogy Spanyolország latin nevéből – Hispania. Fejlődésük során mindig is vadászatra használták őket és a fajtaváltozatok különválása is a vadászatban betöltött szerep szerint alakult. A spánielt Shakespeare és Chaucer is megemlíti műveiben. A különböző típusok szétválasztása és külön-külön tenyésztése csak a XIX. sz elején kezdődött. Így napjaink spánieljei megjelenésükben jóval sokszínűbbek mint Shakespeare korában.
|
I. Károly angol király 3 idősebb gyermeke
Anthonis van Dyck (1599-1641) képe
|
Az 1800-as évek közepén az Angol Kennel Klub Fajtakönyve csak súly szerint különböztette meg a spánieleket.Ha a kutya súlya 25 font (11,2 kg) alatt volt, akkor cocker spánielnek nevezték, ha pedig ennél nehezebbnek bizonyult, akkor field spánielnek. Természetesen ezzel a módszerrel egy idő után nem lehetett helyesen különválasztani az egyre markánsabban megjelenő fajtaváltozatokat, ezért az 1885-ben megalakult Spániel Klub minden fajtaváltozatra kidolgozta a standard-et, amit az Angol Kennel Klub 1893-ban bejegyzett a fajtakönyvbe.
A spánielek „társadalma” napjainkban igen változatos; a legelterjedtebb angol cocker spániel mellett megtalálhatjuk az amerikai cocker, amerikai vízi, az ír vízi spánielt, a field, az angol springer és a welsh springer spánielt, a clumber és sussex spánielt; továbbá a King Charles, a Cavalier King Charles, a japán, illetve tibeti spánielt.
A vidám spániel
Bár a spánielek külleme, megjelenése igen változatos, viselkedésük, temperamentumuk nagyon közel áll egymáshoz.
A jellegzetes spániel temperamentum: a vidám spániel. A spánielek temperamentuma vidám, barátságos, hűséges és magával ragadó. Ennek a viselkedésnek a legszembetűnőbb megnyilvánulása a szinte szűnni nem akaró farriszálás és farokcsóválás.
Rendkívül kedvelik a gyerekeket és nagyon jó társak. Bár a spánielek többsége éber, nem támadnak. Mivel alapvetően barátságos, a betörőt inkább barátnak mint ellenségnek tekinti.
„Vadászvérének” következtében szüksége van egy kis önállóságra is, de a hosszú séták alkalmával sem távolodik látótávolságon kívülre. A spánieleknek szükségük van az ember társaságára és annak ellenére, hogy képes végigaludni a napot míg a gazda dolgozik, az együtt töltött időben igényli a foglalkozást és minden alkalmat megragad, hogy játszhasson és mozoghasson.
Az angol cocker spániel
Az angol cocker spániel a spánielek közül a legelterjedtebb és legismertebb fajtaváltozat. Az emberek többsége ezt a fajtát képzeli maga elé, ha a spánielekről beszélünk. Közkedveltsége nem véletlen: remek, tanulékony, intelligens és játékos társa az embernek, emellett kitűnő vadászkutya: a legnehezebb terepeken is megállja a helyét, munkáját földön és vízen egyaránt kitűnően végzi. Kialakulása a XIX. sz. közepére tehető. Kisebb szárnyasok vadászatára használták. A szukák magassága 36-39 cm, a kanoké 37-40 cm. Súlyuk 11-14 kg.
Megjelenése: A fej kissé nagy, az arcorri rész hosszúkás, füle lelógó dús szőrzet borítja, szeme barna. Teste erős, kompakt, mély mellkassal és rövid háttal. Farka csonkolt, tartása a hátvonallal egysíkba esik. Végtagjai közepesen szögelltek, a mancs kör alakú.
Szőrzet: A törzsön hosszú, míg a fejen és a végtagok elülső részén rövid, selymes.
A szőrzet színe: Az angol cocker spániel igen gazdag a színváltozatokban: arany, fekete, fekete-fehér, fekete-cserbarna, vörös-fehér, fekete-fehér-vörösesbarna, cobolyszínű, blauschimmel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
