Profi smink készítését én Kevyn Aucoin Arc-más című könyvéből tanultam.
A profi smink készítéséhez nélkülözhetetlenek a jó eszközök és anyagok. Amikor anyagokat vásárolunk, próbáljunk a legjobb minőségre hajtani. Ez azt jelentheti, hogy egy kicsivel többet kell költenünk, mint szeretnénk, de hosszú távon mégis megtakaríthatunk vele.
Kevyn Aucoin alapozó:
szerkezet: az arc
A kozmetikai módszerekkel történő szépítés egész koncepciója abból a vágyból ered, hogy valahogyan határozottabbá tegyék, kiemeljék az arcvonásokat és a bőr színét. De mint annyi más is a történelem folyamán, a smink alkalmazása is változott, különböző jelentéseket, értelmezéseket és előnyöket hordozva magával. Ma másért használunk kozmetikumokat, mint régen, és az ok egyénenként is különbözik. Mégis, annak ellenére, hogy anniyréle emberi arc van, ahány ember, az alapstruktúra mindennyiunk közös jellegzetessége.
Az arc kiemelkedő és bemélyedő részekből áll: az orca domborulata (almácskája) és gödrei, az állcsúcs, a halánték enyhe homorúsága és így tovább. Hagyományosan ezeket a pontokat világosabb árnyalatokkal és árnyékolással(konúrral)kiemelik azért, hogy az arc természetes formáját hangúlyosabbá tegyék.A bőrünk természetes árnyalatánál feltűnően vagy enyhén világosabb vagy sötétebb alapozóval igazán meglepő és hatásos eredményeket érhetünk el. Az orrot keskenyíteni, a szemöldököt megemelni, az orcából lefaragni: mindez lehetséges a smink gondos elhelyezésével, és ami még sokkal fontosabb, az árnyalatok megfelelő összedolgozásával. Amikár ránéz a kifestetlen arcára, adjon magának időt a felfedezésre, kisérletezésre és játékra. A felhelyezett alapozás kiindulási pont a további smink elkészítéséhez. De az alapozástól nyugodtan el is lehet tekinteni, és áttérni a szemhéjfestésre vagy felkenni egy rúzst, és már mehet is! De ha van valami az arcán, amivel próbálkozni szeretne, vagy alaposabban tanulmányozni, a legjobb, ha az arc alapstruktújánál kezdi. Ha felfedezi a domborulatait és lapos részeit, jobb és kellemesebb hatást tud majd kihozni a kozmetikumokból általában és egyes részekre szűkítve is.
Ez egy részlet volt Kevyn könyvéből. Nem fogom minden részét kitenni ide a honlapra, de akit érdekel annak elküldhetem e-mailben (Dóri e-mail címét közösen használom vele, úgyhogy arra nyugodtan írhattok mindkettőnknek).
Kevyn Aucoin:
Angol nyelvű könyvének borítója:
Kevyn Aucoin nagyon szeret kísérletezni. Sok híresség sminkjét utánozta:
Calista Flockhart mint Audrey Hepburn.
Gina Gershon mint Sophia Loren.
|