A Tu”z Éjszakája

3. Az éjszaka titka

Lassan felkelt álmából a nap, és csodálatos fénnyel töltötte meg a házakat, köztük Miyuki szobáját is. Az árnyékok még hosszúra nyúltak, a nap még narancssárgán tündökölt. Kurama már ébren volt. Feküdve, fejét kezére támasztva nézte, ahogy kedvese még mélyen alszik. Nem törődött az idővel, nem törődött azzal, hogy Miyuki mit fog szólni. Csak a pillanat érdekelte. Mosolyogva nézte, nézte Miyukit, ám ez a mosoly keserű volt, Kurama legbelül tudta az igazságot: elveszítette őt.

Egyszer csak Miyuki ébredezni kezdett. Lassan kinyitotta szemeit, és hirtelen nem is tudta, hogy valaki vele van.

- Jó reggelt! - szólt Kurama, el kellett harapnia a mondat végét, mivel majdnem azt is hozzátette: kedvesem.

Miyuki nem hitt a szemének, teljesen meglepte, hogy Kurama nála aludt, hát még, hogy az ágyában… arról nem is beszélve, hogy milyen pózban. Miyuki annyira zavarba jött, hogy először csak a kezeivel kalinpált, majd a végén leesett az ágyról. Majd mikor már volt egy épp gondolata így szólt:

- J-Jó reggelt! Te… te itt aludtál? Velem?

- Igen. - válaszolt Kurama mosolyogva, még mindig feküdve. - Mire visszajöttem, addigra te már elaludtál, késő volt, nem akartalak felébreszteni, meg hazamenni sem akartam már olyan későn. Gondoltam nem baj, ha itt alszok… Remélem jól gondoltam…

- Ööö, persze, semmi gond! Csak… igazán felébreszthettél volna, akkor odaengedtelek volna az ágyhoz, én legföljebb aludtam volna a földön…

- Az nem lett volna túl igazságos… - jegyezte meg Kurama, majd felült. Miyuki csak ekkor vette észre, hogy Kuramán nincs felső, valószínűleg le akart zuhanyozni, csak félt, hogy azzal felkeltené őt. Miyuki már vérvörös lett a gyönyörtől, észre sem vette mennyi idő van már.

- Talán beteg vagy? Nagyon piros az arcod! - jegyezte meg Kurama.

- Mi? Nem, dehogy! Nem vagyok beteg! - próbálta magát kimagyarázni, de csak még inkább zavarba jött… Ekkor rápillantott az órájára, és rögtön elszállt a jókedve.

- Mi? Már fél nyolc? Te jó ég, nem érünk időben a suliba!

- Hm? - ekkor Kurama is ránézett az órára, és már ő sem volt olyan boldog. - Jobb lesz sietnünk!

- Nekem mondod? Áh, hol lehet az egyenruhám???? - idegeskedett Miyuki, és már mindent felforgatott a ruhájáért.

- Öhm… hol van a fürdőszoba? Szeretnék lezuhanyozni!

- Folyosó végén! De kérlek siess! - válaszolt Miyuki, fel sem nézve a pakolásból, Kurama pedig elment. Nagy küzdelem után Miyuki fel is húzta az iskolai egyenruháját, majd rohant is ki a konyhába, hogy gyorsan valami reggelit csináljon. Nem volt semmire se idő, így gyorsan megkent nutellával két kenyeret. Közben mindvégig az ébredésről gondolkodott…

- „El sem hiszem, hogy velem aludt… VELEM! Áh… Olyan édes volt reggel, na és a teste… áh…” - természetesen most is fülig elvörösödött. Eközben Kurama is végzett a tusolással, és ő is kijött a konyhába, majd vicces mosollyal így szólt:

- Nah, mi a reggeli?

- Semmi extra. Nutellás kenyér… - majd nevetve hozzátette - Hehe, ez tisztára úgy hangzott, mintha házasok lennénk!

Kurama is elnevette magát ezen, majd odament Miyukihoz, és elvette a reggelijét. Mosolyogva, egymás szemében elmerülve ettek, ám Kuramának egyszer muszáj volt felnevetnie.

- Mi az? Mi olyan vicces? - kérdezte Miyuki.

- Szép kis bajszod nőtt! - válaszolt nevetve. Miyuki kissé elpirult, de ő is nevetett. Megtörülte a száját, de észrevette, hogy idő van.

- A fenébe! Sietnünk kell! - mondta, s Kurama is ránézett az órára.

- Ez esetben… Nyomás! - kiáltotta, s a szájába vette a kenyeret, megfogta Miyuki karját és rohanni kezdtek az ajtó felé, gyorsan felhúzták a cipőiket, majd Kurama ismét megfogta Miyuki kezét, ő rohant elöl, Miyuki pedig egy lépésre mögötte.

- Remek, utálok futni! - jegyezte meg Miyuki, mikor már megette a kenyerét, és beérte Kuramát… aki még most fogta a kezét…

- Azt hittem szeretsz, ha már Hiei gyorsaságát is felülmúltad!

- Más dolog az, hogy gyors vagyok, és más dolog az, hogy van-e kedvem futni... - majd Miyuki ismét az órájára nézett, már háromnegyed volt. - A fenébe! Messze van az iskola, én általában fél óra alatt érek oda, most viszont már háromnegyed nyolc van! El fogunk késni!

- Ne aggódj! - mondta zihálva - Ismerek egy rövidebb utat! Erre! - majd jobbra fordult, egyenesen egy sikátorba rohant, s húzta Miyukit is maga után, akinek megint kis időbe telt, hogy Kurama mellé rohanjon. Egyszer azonban Miyuki megbotlott, és elesett.

- Jól vagy? - kérdezte Kurama, miután megállt, és odament hozzá.

- Persze! - ám ekkor öt suttyó tini jelent meg a sikátorban. Még a szemük sem állt jól, lehetett látni, hogy lógós, verekedős, senkiházi emberek, akik csak bajt okoznak.

- Remek, korán reggel ilyenekbe botlik az ember… - jegyezte meg halkan Kurama.

- Szó szerint! - tette hozzá Miyuki, aki még most is a földön hevert.

- Hm, egy kis reggeli torna. Úgysem találtunk mostanság prédákat, és csinibabákat egy helyen! - szólt az egyik, aki legelöl volt. Kurama segített felállni Miyukinak, majd rosszalló pillantást szegezett a fiúkra. Miyuki nem tudta mit tegyen: legyen dühös a csinibaba kifejezésen, vagy inkább maragyon félszeg kislány?

- Tudod kit csinibabázz le, te tuskó! - döntött végül az A válasznál…

- Ó, még tüzes is! Egyre jobb! - tette hozzá egy másik. Kurama próbált hidegvérű maradni, mint mindig, és csak ennyit szólt:

- Figyeljetek! Nincs nekünk erre időnk! Kérlek engedjetek minket továbbmenni!

- Mert különben mi lesz? Ó, csak nem az iskolába siettek? Hm… kis nyápic! - szólt ismét a csapat főnöke, közben kettő lassan elindult feléjük. Kurama minden lépésüket nézte, nem lankadt a figyelme, és kész volt, hogy ha nem győzi őket meg szép szóval, akkor…

- Engedjetek tovább! Nem mondom még egyszer ilyen szépen! - mondta feljebb vitt hangszínen, s egyet előre is lépett.

- Rendben, te tovább mehetsz, ha lányt szépen itt hagyod nekünk!

- Az kizárt! Miyuki velem marad! És ha nem engedtek el mindkettőnket, félek erőszakot kell alkalmaznom!

- Ó, tehát Miyukinak hívnak… Milyen szép neved van! - mondta az egyik, a két fiú közül, aki Kurama mögé lopódzott, majd teljesen rámászott Miyukira, és fogdosni kezdte.

- Gyere szépen velünk, meglátod, élvezni fogod! - mondta a másik, és már majdnem lesmárolta.

- Hagyjatok békén! - nyögte Miyuki zaklatottan. Ezt már Kurama sem nézhette hideg vérrel, karba tett kézzel! Kötelességének érezte, hogy Miyukit, akit mindennél jobban szeret, megvédje.

- Vegyétek le a kezeteket róla!! - kiáltotta ingerülten, s egyiket gyomron rúgta, a másikat pofán csapta, teljesen kikelve önmagából.

- Kö-kösz… - mondta halkan Miyuki, aki kicsit megrémül a körülötte zajlódó verekedéstől, de csodálta Kurama lovagiasságát, hogy milyen bátran leszámolt velük.

- Most pedig vagy elmész, és elengedsz minket, vagy úgy jársz, mint a barátaid! - mordult Kurama a főnökre, és a mögötte lévő két emberre.

- Előbb velem kell szembenézned! - mondta a főnök.

- Hagyod békén őket! - szólt egy hang a sikátor végéről. Mindenki odanézett, de a nappali fénytől nem igazán lehetett felismerni, viszont a hangról, már annál inkább.

- Yusuke! Hát te? - szólt megörülve Miyuki.

- Yusuke… - ismételte Kurama.

- Sziasztok skacok! - köszönt nekik Yusuke, közelebb jött, hogy már látható volt, és a fiúkhoz szólt - Mondjátok csak, miért is bántjátok a barátaimat?

- M-mi? Ők te, a te barátaid? - kérdezte vissza a főnök, kissé remegve, láthatóan, hogy fél Yusukétől…

- Igen, és aki a barátaimmal kezd ki, az velem kezd ki! De hát rég bunyóztam már, jó esne egy kis nosztalgia…

- Erre semmi szükség! - mondta félve a fiú, majd Kuramáékhoz fordult - Tessék! Mennyetek csak tovább, nehogy elkéssetek a suliból! - majd miután ezt kimondta már pucoltak is el Yusuke szeme elöl.

- Huh, Yusuke, nagyon köszönjük! - mondta fellélegezve Miyuki.

- Igen, bár… Egyedül is el tudtam volna intézni őket! - tette hozzá Kurama kicsit morcosan.

- Persze, persze! És ti hogyhogy nem a suliban vagytok? Vagy a példámat követitek? - kérdezte Yusuke.

- Na ja, pont téged követnénk, mi csak… mi csak… - szólt Miyuki, de nem tudta azt hogyan mondaná el, hogy Kurama nála aludt.

- Tegnap sokáig tanultunk, és nem volt kedvem hazamenni, így Miyukinál aludtam, de viszont későn ébredtünk, és késésben vagyunk. - magyarázta Kurama - Viszont neked is sietned kéne! Keiko nem lesz túl boldog, ha megint ellógsz!

- Teh, kit érdekel! Má rögtön kémiából dogát írnánk, hülye lennénk bemenni! Mondjuk… ígyis-úgyis karó lenne!

- Hát igen, ez a Yusuke hozzáállás… Mi viszont siessünk! Már csak öt percünk van! - mondta Miyuki, Kurama pedig bólintott.

- Hát akkor, jó rohanást! - köszönt el Yusuke, s Miyukiék már loholtak is tovább. Ahogy csak tudtak, úgy futottak, s Kurama most is Miyuki kezét fogta. Miyuki, és ő sem tudta miért, de valahogy úgy, élvezetesebb volt a rohanás.

- A fenébe! Miért kell nekem ilyen messze laknom!? Három perc és becsöngetnek! - mondta mérgelődve Miyuki.

- Tudod, a szomszédunk háza is eladó, csak kicsit drágább, mint amennyi a tiéd volt… - mondta Kurama.

- Mi? Lakhatnék a szomszédodban, ehelyett Koenma-san máshova költöztetett?? Na ezért még számolok vele! - mondta Miyuki, majd rohantak tovább, már nagyon kifáradtak, és szomorúan vették észre, hogy időben semmiképp ne érnek be, hisz már öt perccel elmúlt nyolc. De nem adták fel, rohantak lélekszakadva, egymás kezét fogva. Sok idő elment a verekedéssel, de nyolc óra tízkor már az iskola területén voltak. Gyorsan felrohantak a lépcsőn, majd mint ha tűzvész elől menekültek volna, úgy rontottak be az osztályukba. Persze azt hitték egyszerre is beférnek az ajtón, ami nem volt igaz, így egymásra esve értek földet, ezzel megzavarva a matek órát.

- Elnézést a késésért! - mondták egyszerre, mikor már felálltak.

- El van nézve! Máskor a lehet ne késsetek el! Üljetek le, és kapcsolódjatok be az órába! - mondta a tanárnő, Kurama és Miyuki így is tett.

- Huh, megúsztuk! - mondta Kurama miközben a helyükre mentek.

- Ezt meg hogy érted? - kérdezte Miyuki.

- A tanárnő nem szokott ilyen kedves lenni, csoda hogy ennyivel megúsztuk! - válaszolt, majd leültek, és elővettek mindent. Nem telt el pár perc, Miyuki máris levelet kapott valakitől. Izgatottan nyitotta szét a papirost, amint ez állt:

Ti meg hogyhogy elkéstetek?? És hogy lehet, hogy együtt? Csak nem ő ébresztett fel téged, vagy mi a szösz?

Ayame

Miután elolvasta, visszaírt.

Miyuki: Ööö, hát az úgy volt… Elhívtam Yusukéékat hozzánk bulizni, és buli végén Kurama ott maradt velem átnézni a bioszt, viszont késő volt már, így nálunk aludt… csak elaludtunk, így ezért késtünk el…

Milla is bekapcsolódott:

Milla: Mi???? Shuichi nálatok aludt??? Ez már jelent valamit!

Ayame: Csaje, te már megint lekuramáztad Shuichit! Csak nem ez az új beceneve? És? Mit jelent? Ami a legfontosabb: Mit csináltatok ti éjszaka??

Miyuki: Ej, nektek is mily piszkos fantáziátok van! Nem csináltunk semmit sem éjszaka! Csak aludtunk! Már megint Kuramát mondtam? Ööö… nem jelent semmit, csak megint eltévesztettem!
Milla: Persze, ezt tudod kinek meséld be! De, de… Még mindig nem hiszem el, hogy Shuichi nálatok aludt! Jártok is már, vagy mi?

Miyuki: Ennyire érdekel a szerelmi életem??? Nem járunk, ugyan miért járnánk? De te nem Hieibe zúgtál bele, kedves Milla barátném???

Milla: Oh, ne is mond! Olyan jó lenne ha ide járna! Látni akarom!!! Nem tudnál összehozni vele? Vagy csak bemutatni!!

Miyuki: Elég furcsa ízlésed van, lányom! De… megteszek minden tőlem telhetőt… legföljebb, ha holnap nem jövök suliba, akkor Hiei miatt lesz…

Ekkor viszont kicsöngettek, és Miyukit máris letámadták kedves barátnői, és még pár rajongója, akit még első nap szerzett…

- Na, akkor összehozol Hieiel??? - kérdezte Milla.

- Mint írtam, megteszem minden tőlem telhetőt! - majd gondolatban hozzátette - „ Szegény csaj, nem is tudja Hiei mennyire magányos farkas típus.

- Szerencsétek volt! Kyuki tanárnő nem szokott ilyen lenni! Csodáltam is, hogy ennyire engedékeny volt! - mondta egy fiú.

- Miyuki, kimegyek az udvarra, velem jössz? - kérdezte Kurama.

- Öhm… - majd Miyuki hátranézett, majd vissza - Bocs, ha nem baj, inkább beszélgetek Milláékkal!

- Rendben, nem baj! - mondta, viszont igen is baj volt! Szeretett volna vele kettesben lenni, és beszélgetni vele, csak is miatta akart volna kimenni, de már nem fordulhatott vissza, hisz az kicsit feltűnő lett volna, ha már nem lenne kedve kimenni.

Így hát lement az udvarra, viszont egy bokor mögül ismerős hangot hallott.

- … Teljesen bele van zúgva, és Miyuki meg nem képes bevallani neki! Pedig szerintem ő is szereti Miyukit!

- Igen, már én is észre vettem! Bár… ki ne venné észre, mikor állandóan egymás mellett vannak, folyton mosolyognak egymásra! És a tegnapi csók sem csak azért történt, mert Hiei azt mondta! Mondjuk szerintem szép pár lennének…

Botan és Keiko volt az, észre sem vették, hogy Kurama ott van, akinek először is nem a lényeges kérdés jutott eszébe, hanem ez:

- Botan, te meg hogy kerülsz ide?

- Kurama! - kiáltott fel mikor meglátta. - Mond csak, mióta hallgatózol ott?

- Elég rég… És nem hallgatózok, olyan hangosan beszéltek, hogy a szomszédban is lehet hallani!

- Ajajj Botan! Pedig Miyuki mondta, hogy ne tudja meg… - mondta Keiko.

- Mit mondott Miyuki? És miről beszéltetek ti pontosan? - kérdezte Kurama, ám legbelül sejtette a dolgot, csak nem hitte, hogy igaz.

- Mi? Semmiről, csak afféle szokásos tini dolgokról! Ugye Keiko?

Keiko hevesen bólogatott, ám Kuramát nem lehet ilyen könnyen lerázni! Tovább faggatózott.

- Miyukiról és még valakiről volt szó!

- Nem, biztos csak képzelődtél!

- Botan… Nem tudsz hazudni! - jegyezte meg Kurama, és Keikonak erre is muszáj volt bólogatnia. Botan sóhajtott, majd megadta magát, és elárulta Miyuki titkát.

- Miyuki szerelmes beléd! De szegény nem meri elmondani neked! Erről beszélgettünk!

- Mi? - kérdezte halkan Kurama. Először nem is akarta elhinni… - De nem azt mondta, hogy egy másik fiúba szerelmes az osztályból?

- Észlény! Te is az osztályába jársz!

Kurama még mindig nem tudta mit szóljon… Leültek egy padra, s tovább kérdezősködött.

- Honnan veszed ezt egyáltalán?

- Ő maga mondta tegnap!

- Igen, de azt is hogy Botan senkinek se mondja el… - jegyezte meg Keiko. Kurama még mindig hallgatott.

- Miért nem merte elmondani? - kérdezte.

- Fél, hogy te nem szereted, és csak elveszítene - válaszolt Botan.

- De hát ez őrültség! - mondta Kurama felnevetve, majd felnézett az égre - Hisz én is szeretem, az életemet is odaadnám, hogy vele lehessek!

- Mi? - kérdezte egyszerre a két lány. - Te is szereted?

- Ne ilyen hangosan, mert még meghallják! - szólt rájuk Kurama.

- És miért nem mondtad meg neki? - kérdezte Botan.

- Nem mertem, féltem, hogy másba szerelmes…

- Hát akkor jó hogy mi elmondtuk, különben soha az életbe nem jöttök össze! - mondta Botan.

- Mi? Hogy érted hogy összejönni?

- Hogyhogy hogy értem?! Most, hogy már tudod, hogy szeret, magabiztosan te is elmondhatod neki az érzéseidet! - vágta rá a révészlány.

- De… ez nem ilyen könnyű! - mondta, majd ismét a földet bámulta.

- Csak nem félsz? Pedig igazán nincs mitől! - mondta Botan.

- Hívd el valahová, ahol elmondhatod neki! - javasolta Keiko.

- Ez az Keiko! Kurama! Hívd el Miyukit egy esti sétára a parkban! Miyuki imád éjszaka sétálgatni! Főleg egy csendes, meghitt helyen! És erre a park a legalkalmasabb! - mondta Botan.

- De… Mi lesz, ha elutasít, ha nem jön el velem?

- Férfiból vagy, vagy nem? Ne legyél már ilyen bátortalan, annyi harcon túl voltál már, nehogy már egy lány szívét ne tudd meghódítani! Mond neki azt, hogy mutatni akarsz neki valamit, ezért szeretnéd, hogy eljöjjön veled, aztán a parkban, elmondhatod neki, hogy te is szereted!

- Nem is tudom…

- Kurama! - szólt rá Botan. Ekkor Kuramának eszébe jutott, hogy ő is sokat járt már este a parkban, és hogy egy hídnál mindig megszokott állni, mivel ott a telihold mindig olyan gyönyörűen világít! Így hát erőt vett magán, mégis csak igazuk van! Csak nem fog ettől meghátrálni!

- Rendben! Elhívom! - mondta ki a döntését.

- Ez az!! Végre, hogy belementél! Sok szerencsét! - mondta Botan.

- Igen, csak ügyesen!

- Eh, kösz! - mondta kicsit zavarban Kurama - Most megyek, mindjárt becsöngetnek! - és el is ment. Miyuki körül még most is hemzsegtek a fiúk, akik mindenféléket kérdeztek tőle, léthatóan hajtottak rá, viszont Kurama nem törődve velük, leült mellé, majd megkérdezte:

- Miyuki!

- Igen? - fordult oda hozzá, és a többiek is rá szegezték a szemüket.

- Szeretnék mutatni valamit a parkban, eljönnél velem kilenckor kicsit sétálni?

- Mit akarsz mutatni? - kérdezte a lány.

- Az maradjon az én titkom! Szóval eljössz?

- Persze! Szeretek éjszaka sétálgatni!

- Akkor ezt megbeszéltük! - mondta, majd előkészült a következő órára. Minden fiú aki ott volt irigykedve nézett Kuramára. Mindenki tudta, hogy ez egy randi, Ayame és Milla is, akik kicsit el is beszélgettek Miyukival. Egy kis fejmosás után, és öltözködési tippek után Miyuki is előkészült.

Suli után Miyuki gyorsan rohant haza, hogy elkészüljön kilencre. Le akarta nyűgözni Kuramát, azonban nem akart csak egy egyéjszakás lánynak tűnni, így a ruha kiválasztásával voltak a legfőbb gondok. Miután már minden szekrényt felforgatott, egy fekete pólónál döntött, minek mellkasi részén egy Beautiful Dancer felirat volt csillogó festékkel, az alsó pedig egy sötétbarna vászonnadrág volt, minek bal oldalán 3 gyöngyös cérnával varrt virág volt. Mire ezzel kész lett, már jócskán fél nyolc volt, így a szépítkezést gyorsra kellett fognia. Kilencet ütött az óra, és máris valaki csöngetett. Miyuki tudta, hogy Kurama az, így bukdácsolva fölvette a cipőjét, és kinyitotta az ajtót. Kurama sem az egyenruhájában volt, fehér nadrágban, sötétkék ingben, és egy barna kabátban.

- Szia! Akkor, mehetünk? - kérdezte Miyuki.

- Persze, de nem fogsz fázni abban a pólóban? - kérdezte Kurama.

- Lehet, de szoknom kell a hideget! - válaszolt nevetve, majd bezárt az ajtót. - Szóóval, mit is akarsz nekem mutatni?

- Majd megtudod, ha odaértünk! Meglátod, tetszeni fog!

- Ha te mondod… Na, légyszi! Kíváncsi vagyok!

- Én meg titoktartó! Szóval ezt buktad!

- Gonosz vagy! - jegyezte meg játékosan nevetve Miyuki. Már leszállt az este, s a csillagok is feljöttek az égre.

- Gyönyörű, nem? - szólt Miyuki az eget bámulva. - Valahogy, amikor a csillagokat nézem elfelejtem, hogy mennyi gonoszság van a földön… Valahogy a csillagok megnyugtatnak…

- Engem is, csak kár, hogy a város fényeitől nem annyira látni… De majd a parkban jobban gyönyörködhetünk bennük! - mondta Kurama, és hogy ezt többes számba tette, Miyuki egy kicsit el is pirult. Jó volt neki, hogy Kuramával lehet.

Beértek a város központba, ahol az utcák tele voltak bazárosokkal, amik különféle amuletteket, nyakláncokat árultak, és akadt egy-két virágárus is. Miyuki rögtön ki is nézett magának egy egyiptomi bazárost…

- Gyere, nézzük meg! - mondta, megragadta Kurama kezét, és odarohantak. Különféle papiruszok, drága kövek, szkarabeusz szobrocskák, füstölők, amulettek, nyakláncok voltak a sátor alatt. Miyuki számára ez kész paradicsom volt! Annyi minden tetszett neki, annyi dolgot talált, amit már rég megakart venni.

- Ááá! Ez a hely kész paradicsom!!! - jelentette ki, majd beljebb ment, és az amuletteket szemlélte.

- Ezek szerint tényleg oda lehetsz Egyiptomért! - mondta Kurama.

- Az nem kifejezés! Jaj, melyiket vegyem meg? A Ré, vagy Hórusz amulettet? Vagy esetleg az Életkereszteset?

- Miért nem veszed meg mindegyiket?

Ekkor viszont Miyuki gyorsan felkapott egy amulettet, majd az eladóhoz ment, majd mikor megvette elköszönt és odament Kuramához.

- Na, melyiket vetted meg? - kérdezte Kurama. Miyuki megállt, majd a kis táskát, amibe berakták a nyakláncot, odaadta Kuramának.

- Neked vettem! Jelképezi a szeretetet, a családot, és a teremtést, és az istennő neve, akit ábrázol: Ízisz. Remélem tetszik!

Kurama érdeklődve vette ki a kis nyakláncot, amin egy kitárt karokkal, szárnyakkal lévő nő állt.

- Persze hogy tetszik! - vágta rá. - Magadnak mit vettél?

- Csak erre volt pénzem. - mondta Miyuki. - Várj, a nyakadba rakom! - majd így is tett, közben Kurama elgondolkodott. Látta, hogy Miyukinak nagyon fáj a szíve a többi ékszer után, mégis nem magára, hanem rá gondolt, és ezt becsülte benne. Mikor már Miyukinak sikerült bekapcsolni a nyakláncot tovább mentek. Ekkor viszont Kurama látott meg valamit, és ő állt meg.

- Mi az? Mit láttál? - kérdezte Miyuki.

- Várj itt! - mondta, majd Kurama egy virágárushoz rohant. Úgy érezte, valamivel viszonoznia kell ezt. Érdeklődve nézett végig a virágokon, gondolataiban már meg is jelent a kívánt csokor képe. Miyuki nem értette miért ment oda k Kurama, így ő is odament. Addigra az eladónő elkezdte készíteni a csokrot, ami eddig három szál vörös rózsából állt.

- Még valamit? - kérdezte az eladónő.

- Igen, három szál fehér rózsát, és egy-egy szál vörös, és lila szegfűt tegyen még bele!

- Rendben!

- Kinek veszel csokrot Kurama? - kérdezte Miyuki.

- Nem azt mondtam hogy várj meg? - kérdezte mosolyogva Kurama. Közben az eladó már majdnem kész volt a csokorral, még kicsit kicicomázta, majd odaadta Kuramának, aki kifizette, és elköszönt.

- Szóóval, kinek vetted a virágot? - kérdezte ismét Miyuki.

- Esküszöm néha nagyon buta tudsz lenni! - mondta felnevetve Kurama, majd Miyuki felé fordult és mosolyogva válaszolt - Neked vettem, a nyakláncért cserébe!

- De… én nem azért vettem!

- Kérlek fogadd el! - szólt Kurama és Miyukinak adta a csokrot.

- Köszönöm! Nagyon gyönyörű! - mondta kicsit elpirulva Miyuki.

- Gyere! Menjünk tovább! - szólt Kurama, Miyuki bólintott, majd tovább mentek a park felé. Nemsokára oda is értek, és Miyuki újra megkérdezte…

- Mit akarsz itt nekem mutatni?

- Gyere tovább, és megtudod! Amit mutatni szeretnék, az a park eldugott részén van! - válaszolt, majd még tovább mentek. Egy kavicsos úton mentek, az út jobb oldalán fák sorakoztak szorosan. Lehűlt az idő, Miyuki szégyellte magát, mert nagyon fázott.

- Mondtam, hogy fázni fogsz! - szólt Kurama.

- Nem szoktam én ehhez! Terenifén ilyenkor még izzasztó meleg volt!

Kurama nem engedhette, hogy kedvese rosszul érezze magát, így nem is gondolkodott, levetette kabátját, majd Miyukira rakta.

- Nehogy a végén megfázz nekem! - tette hozzá mosolyogva. Miyuki észre vette, hogy amióta elindultak, Kurama mindig oly gyönyörűen mosolyog rá… Vajon mit akar neki mutatni?

- De, így akkor te fogsz fázni! - szólt Miyuki.

- Ne félts engem! - mondta Kurama - Menjünk tovább, már nincs olyan messze.

- Oké! - mondta Miyuki, majd rendesen felhúzta Kurama barna kabátját, aminek édes, Kurama illata volt.

- El fognak hervadni a virágok, mire hazaérek…

- Amíg én itt vagyok, addig nem! - mondta Kurama, s ezen mindketten elmosolyodtak. Hamarosan véget ért az ösvény, és a fák is eltűntek mellettük. Egy kis patakhoz értek, amin egy régi híd veszetett el egy kis asztalhoz, és pár padhoz. A patakot kövek, és gyönyörű vadvirágok szegélyezték, a vízben egy-két tavirózsa is megnőtt, csodálatos fény terült szét a tájon, más volt, mint a park többi része, itt még nyugalmasabb volt a környék, sehol egy lélek sem volt.

- Ez… ez gyönyörű! - jelentette ki Miyuki a tájat csodálva.

- Megérkeztünk! - mondta Kurama - Ez a hely mindig megnyugtat, még a nagy bajban is. És valóban csodás.

- Az nem kifejezés! Órákig itt tudnék lenni, és csak bámulni ki a fejemből!

- Akkor gyere! Ez még nem minden! - mondta Kurama, majd megfogta Miyuki kezét, és a hídhoz vitte. Ekkor még csodásabb látvány tárult Miyuki szeme elé. A hold, az a tündöklő ezüstkorong olyan hatalmasan terjeszkedett el az égen, hogy majdnem az egészet betöltötte. A csillagok is erőssebben csillogtak, úgy tűnt, mintha az ég feketéjére csillámport szórtak volna. És ahogy ezt a víz visszatükrözte csak fokozta a gyönyörűséget. Kurama egy kicsivel Miyuki mögött volt, és mosolyogva nézte, ahogy ő ámulva nézi az eget.

- Ez… Álomszép! - mondta Miyuki.

- Akár csak te! - tette hozzá Kurama, aki elindította rohamát, hogy meghódítsa Miyukit. A lány nem értette, vagy csak nem tudta elhinni, amit Kurama mondott, így oldalra nézett, de Kurama nem volt ott. Ekkor meleg, puha bőrű karok ölelték át a testét, s a hátán érezte Kurama forró mellkasát. Kurama finoman a lány vállára támasztotta a fejét, majd halkan a fülébe súgta a vallomását, mintha attól tartott volna, hogy a táj meghallja a szavait.

- Nem tudom, hogy miért van, de féltelek, nem tudom miért, de ha veled vagyok, mindig hevesen ver a szívem. Bevallom, még sosem éreztem ilyet. Sosem éreztem ilyen forró örömöt a szívemben, csak mióta megérkeztél. Nem tudtam, mit érzek, hisz ilyen érzés sosem volt bennem. Eddig a szívem egy befagyott tó volt, a barátaim, és a családom iránt érzett dolgokon kívül nem éreztem semmit. Te viszont megmutattál nekem egy újabb érzést, ami mindennél szebb, ami mindennél fontosabb! Te felmelegítetted a befagyott tavat! Miyuki, én… Szeretlek! Szeretem a hangod, az illatod, a mozzanataid, minden hibádat, szeretlek! És az életemet is odaadnám neked!

Miyuki teljesen elpirult, nem hitt a füleinek, nem tudta elhinni, amit Kurama mondod neki, túl szép volt, hogy igaz legyen. Tágra nyílt szemekkel nézett hátra Kurama szemébe, akin látszott, mennyire komolyan beszél.

- Kurama… - súgta Miyuki, ám ekkor kiejtette a csokrot a kezéből, Kurama maga felé fordította a lányt, majd szorosan átölelte, forrón megcsókolta. Ezzel akarta lepecsételni vallomását, ezzel akart bizonyítani, sikerült is. Miyuki viszonozta a csókot, válaszolva a vallomásra, ő is szorosan magához húzta kedvesét, szinte már egybeforrtak a hold fénye alatt. Hosszú, szenvedélyes csókcsata után Miyuki szólalt meg először.

- Úgy sajnálom… tönkre ment az a gyönyörű  virágcsokor, amit nekem adtál…

- Dehogy ment tönkre! Bármikor újat teremthetek csak neked! - válaszolt mosolyogva Kurama, majd ismét megcsókolta szerelmét. S így ölelkeztek egész éjszaka, nem gondoltak semmire, csak arra, hogy egymást kényeztessék. Még egy darabig csodálták a tájat, és egymást, majd egy másik ösvényen elindultak hazafelé.