Natalia Oreiro szereti a szexi fotózásokat!
Natalia Oreiro továbbra sem nagyon akar beszélni az anyaságról, az ezzel kapcsolatos kérdéseket inkább kikerüli. Azt viszont elárulta, kifejezetten élvezi a szexi fotózásokat. Ráadásul ilyenkor általában a férje nélkül „dolgozik”.
- A rólad készült fotók egy részén kifejezetten szexis vagy. Néha alig van rajtad ruha. Szereted, ha így fotóznak?
– Igen, szeretem és nagyon szórakoztat is. Az is igaz, ilyenkor néha merész dolgokat is bevállalok, foleg, ha én választhatom meg, hogyan fényképezzenek. De azért tudom, hol a határ, vannak dolgok, amiket nem mutatok meg.
- Ricardo elkísér téged ilyenkor? - Nem (nevet). Na jó, azért néha eljön velem. De általában „kénytelen megbízni bennem", mert dolgozik.
- Nem féltékeny, amikor a fotókat nézi? – Nem, mert már így ismert meg, tudta, hogy szeretem ezeket a fajta képeket.
- Mielött összeházasodtatok, Ricardo nem az az ember volt, aki élvezi a média érdeklodését. – Azt most sem nagyon szereti.
- De most már nem tudja már elkerülni, hogy ne üldözzék ot is a fotósok és a riporterek. Hogy éli meg ezt a helyzetet? – Egyáltalán nem tetszik neki, viszont elfogadja, mert nem tehet mást. Néha olyan érzés, mintha a fotósok kémek lennének. De hozzászoktunk ehhez, mert ez a hivatásommal jár. Ennek ellenére nem élek bezárkózva, szeretek utazni. Bár jól érzem magam otthon is a kutyáimmal.
- Hány kutyusod van? - Ketto. Mabel és Tantra. Mabel egy máltai pincsi, már hét éve él velem, Tantra pedig egy labrador, amit idén kaptam a születésnapomra.
- Kitol? – Ricardótól.
- O is nagy kutyabarát? – Igen, nagyon hasonlóak vagyunk.
- Otthon te parancsolsz? - Igényes és maximalista vagyok, például, ha komuvesek vannak nálam, ott vagyok velük, figyelem, rendesen dolgoznak-e. De a kérdés feltevése nem jó, mert otthon nem parancsolok és Ricardo sem.
- Biztos? – Oszintén mondom. Miért, ennyire „vadnak" látszom?
- A te szakmádban elérni azt, ami neked sikerült, nem könnyu. Néha nyilván keménynek kell lenned. – A munkámmal kapcsolatban igen. De azon túl otthon laza, nyugodt, egyszeru ember vagyok. Nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy boldog legyek.
- Tudod élvezni a mindennapokat? – Abszolút. Élvezem a reggelit, az ebédet, a vacsorát. És szeretek utazni egy hátizsákkal és egy pár cipovel. Nagyon sokszor lehet engem így látni. Persze vannak helyzetek, amikor imádok kiöltözni, mint minden no.
- Milyen a kapcsolatod Ricardo gyerekeivel? – Nagyon jó, de nem szeretnék róluk beszélni. Ok olyanok, mint minden hasonló korú gyerek, és szeretnénk is, ha nem kezelnék oket sztárcsemeteként.
- Ricardo szeretne még gyereket? – Erre én nem tudok válaszolni, ot kell megkérdezned.
- És te szeretnél anyuka lenni? – Igen, szeretnék, de nem most azonnal.
- A karriered miatt döntöttél így, vagy még egészen egyszeruen nem jött el az ideje? – Még nem jött el az ideje. Azt hiszem, van olyan pillanat az ember életében, amikor azt mondja: szeretnék anyuka lenni. Ez velem még nem történt meg.
- Milyen terveid vannak a jövore nézve? – Még nem tudom pontosan mit fogok csinálni, rengeteg ajánlatom van, keresem azt, amelyben a legtöbbet fejlodhetek, mint színész.
Eltunt Csávai Furulya
Néhány számmal korábban az egyik olvasónk arról érdeklodött, mi lett azzal a kis puli kutyával (törzskönyvezett nevén Csávai Furulyával), amit Natalia egyik korábbi budapesti látogatásakor kapott Lagzi Lajcsitól. Megígértük, ha tudunk valamit róla, azt megosztjuk olvasóinkkal. Nos, mint az interjúból is látszik, Natinak jelenleg két kutyusa is van, de egyikük sem a magyar puli. Róla egyébként azt az információt kaptuk, hogy annak idején nem is vitte magával Argentínába. Tehát Furulya itthon maradt, s valószínuleg már akkor új gazdira lelt.
Natalia Oreiro 17 évesen elmenekült szüleitől!
Azt sokan tudják, hogy Natalia Oreiro alig múlt el 17 éves, amikor elszökött szüleitõl, s hazájából, uruguayból Argentínába ,,menekült", hogy ott színésznõ lehessen. Innen jobbára már mindenki ismeri Naty történetét, ám arról, hogy milyen volt a gyerekkora, s miért kellet otthonról menekülnie, ritkán mesél a színésznõ. Most ezt is megtette.
-Milyen voltál gyereknek?
-Igazából szinte mindig azt tehettem, amit akartam Nem mondhatnám, hogy szüleim túl sok mindent követeltek volna tõlem. Nem volt például elvárás, hogy én legyek az osztályban a legjobb tanuló vagy ilyesmi.
- Akkor mégis miért döntöttél úgy 17 évesen, hogy elhagyod a szülõi házat és Argentínába költözöl?
- A szabadságom csak bizonyos korlátokig terjedt. Attól például rengeteget szenvedtem kamaszkoromban, hogy mindig pontosan megkövetelték, idõre legyek otthon. Aztán 17 éve skoromban egyszer csak varázsütésre elmúlt ez az egész, onantól kezdve megbíztak bennem, oda mehettem, ahová akartam.
-Úgy tudom, tinédzser korodban imádtál szórakozni.
-Így igaz, viszont bulizni egyáltalán nem engedtek a szüleim. De ennek ellenére rendszeresen eljártam. nem tudtak megakadályozni.
-Neheztelsz emiatt rájuk?
- Nem, egyáltalán nem. Idõvel megértettem, hogy egyszerûen csak arról van szó, az õ gondolkodásmódjuk teljesen más, mint az enyém. Tudom, hogy õk mindig jót akartak nekem, ám úgy éreztem, a terveimet úgy biztosan nem tudom megvalósítani, ha továbbra is a szülõi házban élek, s õk mindenbe megpróbálnak beleszólni.
-Gyakran használod azt a kifejezést, hogy el kellett menekülnöd otthonról. Ez pontosan, mit jelent?
- Nem szó szerint értendõ. Legalábbvis olyan értelemben nem, hogy nem üldöztek el otthonról. Viszont ahhoz, hogy azzá válassak, aki szerettem volna lenni, ténylegesen menekülnöm kellett. Ki kellett szakadnom abból a közegbõl, ami Uruguay-ban körbevett. Ilyen értelemben teljesen találó a kifejezés. És tényleg elmenekültem uruguayból Argentínába.
-Könnyen engedtek el?
- Azt nem mondhatnám, de megértették, hogy a saját életemet kell élnem, s végül is elengedtek. Így utólag emiatt nagyon hálás vagyok. Nem lehetett könnyû útjára engedniük a 17 éves lányukat.
-Ha egyszer majd lesz gyermeked, tudod te, hogy viselkednél hasonló szituációban?
-Csak azt tudom, hogy a tiltásnak nincs sok értelme. Én, amikor Argentínába érekztem, már csaknem felnõtt voltam. Megakadályozni úgysem tudtak volna semmiben, s belátták, ennek nem is lett volna értelme. Szerintem akkor õk is is én is jól döntöttünk. Az élet mindenképpen ezt igazolta.
|