A kisfia + a róka
Hol wolt, hol nem wolt (most nem nyitunk vitát), wolt egyszer 1 kicsi róka. A róka nagyon kicsike wolt, csak akkor lenne fogalmatok, hogy milyen kicsi ha már láttátok volna, de ezért most nem fogom mindenkinek külön idehozni! Szóval ennek a kicsi rókának volt egy édesapja. Mind a ketten ismerték egymást. Rokonok woltak. A papa esténként mesélt a fiának, hogy könnyebben el tudjon aludni. Mikor ez megtörtént, a kis róka betakarta a hortyogó papáját, s ő is nyugovóra tért. Napközben gyakran játszottak együtt. A papa sokat focizott a kisfiával, aki egész jól gurult a fűben. Egy szép napon a rókafiú így szólt az apjához:-Apu!nem kéne itt hagyni a francba ezt a béna mesét?itt mind a kettőnkből hülye wan csinálva.
Ha szeretnének egy -gyönyörű, selymes szőrű fekete színű gyönyörű zöld szemű cicát- akkor vegyenek.
Tigris és a Viziló
A nature című tudományoos lap nyilvánosságra hozta azokat a réges-régi tudományos iratokat, melyekből megtudhazjuk, hogyan fedezte fel az ember a tigrist és a vizilovat. Állítólag a 18-dik században, az akkori Brit tudományos akadémia bízta meg néhány kutatóját azzal a feladattal, hogy fedezzen fel olyan oroszlánokat, amelyeknek nincs sörényük és csíkosak. 1832-ben rá is találtak az első tigrisre. A viziló esetében könnyeb dolguk volt a kutatóknak. Ez esetben olyan gólyákat kellett találniuk, amelyeknek kövér volt a törzsük, szárny és toll nélküliek, és négy lábon állnak a vízben, és széles szájukkal nem tudnak kelepelni.
Az Oroszlán Vacsorája
Egy szép nyári napon Oroszlániné és három gyereke kimentek a zsiráfok rétére jól érezni magukat (kajálni). A gyerekek a tegnapi maradékkal egy zebrapatával játszottak. Egyszer csak megláttak a zebrák vezérék Zebra Zoárdot eközben anyjuk híres zebrapecsenyéjéről álmodoztak na de elég az álmodozásból rögtön szóltak anyjuknak.
Anyjuk elővette az AK47-esét és beült a Jeep- jébe vadászni közben a fiai utána mentek a fegyvereivel. Mikor Zoárd ezt meglátta hívta zebra seregét. Mikor az anyja meglátta a hallott oroszlánt ami Zoárd ágyán volt erre az Oroszlániné ideges lett és kinyírta Zoárd seregét Zoárd ezért kihívta egy lézerkard párbajra. Ez egy erős párbaj lesz mivel Zoárd országos bajnok Oroszlániné pedig lézerkard mester. Mind a ketten az összes erejüket belead ja a párbajba főleg Oroszlániné mert Zoárd ölte mag a férjét, a bosszú ereje segítette és erősebbnek bizonyult és egy idő után tragikusan győzött Zoárd feje a porba hullott. Oroszlániné elszívta erejét és fiainak elkészítette a híres zebrapecsenyéjét. A többi húst eladták és a pénzből vettek egy új plazma TV-t és egy Laptopot.
Az én mesém is tovább tartott volna ha a mobilom nem csörgött volna és a többit el nem felejtettem volna.
Tanulság: ne kezdj ki egy olyan oroszlánnal akinél AK47-es és lézerkard van.
Autóverseny Sebesség Módra
Egy nyári napon Cikázó Cecília, Csattanó Csabi és Sebes Mihály felkelt a palotájában és olvasta az újságban hogy versenyt hirdettek sebesség módra. Ők autóversenyzők voltak. Cikázó Cecíliának egy tűzpiros Ferrari Enzo- ja, Csattanó Csabának egy ezüst Porche 911 turbo- ja, Sebes Mihálynak pedig egy ezüst fekete Lamborghini GT Diablója volt. Ezt a versenyt várták évek óta. Rögtön elmentek vásárolni tuningokat: Turborakétákkat, Nitrot és szöges kerekeket. A verseny napján több millió néző gyűlt össze és 20 híres versenyző. Mikor már éppen kezdődött volna Csattanó Csabának WC-re kellett mennie. Mikor visszajött elkezdődött a verseny. Cikázó Cecília Mindenki mellett cikázva elhúzott csak Sebes Mihállyal maradt holtversenyben. (Véletlen) kiesett 8 versenyző. Mikor mindenki kezdett előre jutni Csattanó Csaba a sebesség miatt elrántotta a kormányt ezzel nagy balesetet okozva 3 súlyos- sérült 2 halál- 5 kórházi eset Cikázó Cecília és Sebes Mihály a turborakétákkal és a nitrokkal nem spórolva érnek a cél előtti gyűrűhöz és mikor a beértek olyan gyorsak voltak hogy a bíróknak a célfotót kellett megnézni. Döntetlen lett és a kupát félbevágva a milliárdos jutalmat elosztva éltek. Sebes Mihály erre ivott és alkesz lett a piára és a kaszinóra elment a pénze, Cikázó Cecília a kozmetikára és a gazdag életmódra elköltötte az összes pénzét és mindketten csövülni mentek. Csattanó Csaba a kórházi segélyekből gazdag lett és egy híres producer felkérte hogy legyen kamikáze versenyző elfogadta és szerződtették. Egyszer mikor meglátta az utcán Sebes Mihályt és Cikázó Cecíliát nagyot röhögött rajtuk és odadobott 5-5 forintot és hazament.
Az én mesém is tovább tartott volna ha a TV-ben a kamikáze futam el nem kezdődött volna.
|