A nevem Katona Zsófia. Barna a hajam, a szemem is, sokak szerinet hasonlít Will-ére. Nem vagyok túl tartózkodó, de ha veszekedés van jobb szeretem azt elkerülni.
Szerettem volna már sok foglalkozást nagy koromra. 4-5 éves koromban állatorvos szerettem volna lenni. Később bármi, ami az állatokkal foglalkozik. Most már szinte biztos, hogy újságíró (mellékállásban író) leszek. Már rendszeresen írogatok, pl. amit az oldalamra felteszek, azt is én írtam. Szeretem mikor az történik egy történetben, amit én akarok és megfogalmazni a regényt, mesét, történetet stb. Szeretnék híres író lenni és akkor talán én is találkozhatok más híres írokkal, akik a kedvenc könyveimet írták.
Szeretek olvasni, rajzolni de ha olyan a hangulatom, az írásbeli leckét is szeretem! :) A W.I.T.C.H. magazint akkor kezdtem el olvasni, mikor nem is tudtam, hogy mi az. Most már ennél sokkal többet tudok. A hobbim már a honlapom szerkesztése, olvasás, rajzolás. Az első vastag könyv a Harry Potter volt, amit olvastam, de azóta hasonló hosszúságú könyveket olvasok. A W.I.T.C.H.-en kívül még szeretem a Garfield-ot, a Harry Potter-t, sőt azt a Rómeó és Júliát is imádom, ami 2005-ben jelent meg. A W.I.T.C.H.-ből Will a kedvencem.
3 éves voltam, mikor kistestvérem született, Katona Kata. 4-5 éves lehettem, mikor a szüleim elváltak. Akkor még oviba jártam, de mivel anya nem ott dolgozott Budakalászra költöztünk. Anya párja most D. János. Neki is van két gyereke: Demeter Rebeka és Demeter Nóra. Ők a mostohatestvéreim. Apukámnak is van már felesége, K. Eszter.
A Keve-Kiserdei Általános Iskolába járok. 7 évesen kezdtem a sulit. Most 4.-es vagyok. 1.-ős korom óta kitűnő tanuló vagyok. XP :) ( Ezt nem dicsekvésből mondom! ) 2.-os korom óta Kovács Rozi a legjobb barátnőm.
Van egy állatom: Bogyó. Ő egy kutya, de a fajtáját nem tudtuk megállapítani, mert találtuk. Anyánál 9 állatunk van. 1 papagáj, 1 kígyó, 1 szakállas agáma, 4 macska, 1 kutya: Bogyó és 1 teknős. Apánál 2 kutya, 2 papagáj és 1 macska, de lehet, hogy lesz még egy kutya és egy macska.
|