Lassan sétálgatott a havas utcán, és a hulló hópelyheket nézte, amik a kezében tartott levélre, és a piros kesztyűre hullottak, amit Tőle kapott még az előző télen.  Könnyei már elálltak arcán és arca kipirosodott a hideg időben. Szívére szorította a levelet, majd elindult visszafelé, a fogadó irányába, miközben nem fogta fel a körülötte zajló élettel teljes utca körforgását. Hiszen még csak ő tudta, de az esti Prófétába már minden bizonnyal benne lesz. A szíve szakadt meg és arra gondolt, hogy nincs miért tovább élnie. Már estébe fordult az idő, mikor a fogadóba ért. Az utca már kihalt, mikor benyitott a kis zsúfolt kocsmába. Minden szem rászegeződött, s ekkor már tudta, hogy kiderült, amit csak ő tudott.
Tom a csapos odajött hozzá, és letérdelt elé:
- Kifejezem részvétem a világ legbátrabb emberének felesége felé. Nagyszerű ember volt.
S ekkor mindenki letérdelt, s tiszteletüket fejezték ki az özvegy felé, aki most vesztette el élete értelmét, azt aki mindent jelentett neki a világon, az egyetlen embert aki hitt a jóban, akkor is mikor nem volt már semmi remény: Harry Pottert.



Már vagy fél órája álltak az ajtó előtt, és nem akartak elmenni. Lupin és Tonks nem akarta felfogni, hogy akkor sem fogja beengedi őket, ha meteorzápor hullana az égből, és hirtelen nem tudnának hová menekülni. Hermione oly annyira egyedül akart lenni, hogy elővette a vitrines szekrényből a régi merengőt. Letette az asztal szélére majd a sürgető kopogásra nem hallgatva, pálcájával megkavarta az emlékekkel teli kőedényt és belemártotta arcát a sűrün kavargó emlékekbe.

A három évvel ezelőtti banketten volt. Harry, Ginny, Ron, és ő ültek egy asztalnál. Hermione jól emlékezett erre a pillanatra, hiszen akkor történt meg az a pillanat, mikor Ronnak, és Ginnynek sikerült összehozniuk őket. Jól látszott, mikor Harry(Ron biztatására) felkéri Hermionét táncolni, aki beleegyezik(Ginny biztatására). Az első csók a parketten csattant el, a négy jóbarát legnagyobb örömére.
Egy másik elmék következett. Ez Harry és az Ő esküvőjükről szólt. Hermione meghatottan nézte amit kicserélik és felhúzzák egymás ujjára a gyűrűt. Ez csak egy évvel ezelőtt történt. Csodás és boldog szerelem volt az övék, egészen addig, míg Harryt nem rabolták el a halálfalók. Harry megmenekült és megölte Voldemortot, de utánna Lucius Malfoy nem hagyta anyiban Vezére halálát, és Harryt újra elrabolták. A Minisztériumot azzal fenyegették, hogyha nem kapnak teljes körű hatalmat, akkor megölik Harry Pottert. Sajnos így lett.  Ám egyik halálfaló sem maradt életben. Harrynek nem került elő a holtteste, csak egy szemüveg, és egy vérfarkas szerint, akit sikerült elkapniuk az auroroknak, nem sok maradhatott belőle,akárhol is van, mert amikor ő eljött, vallotta be Veritesaerum hatása alatt, akkor éppen egy kombinált csonttörtő, Crtutiatus
átkot próbálgattak rajta.

Hermione visszatért a szobájába, elővette Harry egyik ingét, és befeküdt vele az ágyba. Hagyta hogy elragadják a gondolatok, és érezte amit forró, sós könnyei legördülnek arcán. Felzokogott. Úgy sírt, hogy levegőt nem kapott, és ez igaz is volt. Ő jelentette Hermionénak azt éltető oxigént. Felült az ágyban és csak zokogott, magához ölelve kedvese, egyetlen megértő társa ingét. Könnyein keresztül nézett körbe a szobába. Soha nem gondolta, hogy így szakad el tőle. Főleg miután megölte Voldemortot. Fájt neki, őrültem fájt. Kínjában, mi belülről marta, csak forgolódott az ágyban és zokogva gondolt rá. Majd felkelt kicsapta a teraszajtót, és belekiálott a sötétségbe:
- MIÉÉRT??? MIÉRT KELLETT ŐT ELVENNED TŐLEM??? MIT VÉTETTEM ELLENED? MIT CSELEKEDTEM ROSSZAT HOGY EZZEL BÜNTETSSSZ??????????
Nem bírt a lábain állni, így a korlát mellé esett, ami elég havas volt. Lupinnak és Tonksnak éppen akkor sikerült kinyitnuk az ajtót, mikor Hermione már majdnem eszméletét vesztette a hidegben. Bevitték lefektették, és betakarták. Minden olyan dolgot eltettek, amivel tudná bántani magát, de a pálcáját nem tudták tőle elvenni. Így kétségek között elhagyták hát a szobát, és a konyhába mentek, hogy elrendezzék azt is, végül Tonks ottmaradt, hogy őrködjön, míg Lupin hazahoppanált aludni.



Naponta váltogatták egymást, de Hermione csak feküdt az ágyban tágranyilt barna szemivel a kinti tájat bámulta, nem szólt senkihez, és legfőképpen nem mozdult. Lupinék éppen ezt vittatták meg karácsony napján, mikor Hermione kijött a szobából, és mosolyogva kérdezte őket hogy hol karácsonyoznak. Majd felállította a hatalmas műfenyőt a társalgóba, és díszítgetni kezdte. Lupin és Tonks csak nézte őt, míg meg nem állapították, hogy visszatért Hermione a rendes kerékvágásba. Így este el is köszöntek Hermionétől, és Tonk anyjához mentek karácsonyozni.
Mikor Hermione egyedül maradt, összesett a nappali közepén, majd feltápázkodott, és a fürdőszobába sietett. Belenézett, és egy meggyötört asszony arcát látta maga előtt.
- Nincs senkim...- suttogta - minek élni.... Főleg szenteste magányosan, mikor nincs melleted az akit szeretsz. Mert meghallt. Mert itthagyott és nem vitt magával. De akkor majd én megyek utánna.
A tükörben élő lény rémültem rázta a fejét, de hangja nem volt így csak mutogatni tudott, de Hermione nem figyelt rá.



Elővette Harry egyik borotváját, és beszált vele a kádba. Kinyitotta a hideg vízcsapot, és elzárta, mikor a nyakáig nem ért a víz. Felhúzta a bordó pulcsi újját, és elvágta a borotvával az egyik csuklóját. Fájdalmasan felszisszent, és nézte, ahogy a vér patakban ömlik a hidegvízbe. Másik kezén is ejtett egy vágást, majd lejebb ereszkedett a pirosos lében és behunyva a szemét Harry képe lebegett előtte. Már kezdte elveszteni eszméletét, mikor azt kívánta, bárcsak Harry élne és boldogan élnének. Ez volt az utolsó gondolata mielőtt végképp eszméletét vesztette volna.




Riadva ébredt fel. Nem tudta hol van, meghalt, vagy valamelyik idióta megmentette és most a Mungóban van? Mint kiderült az utóbbi. Magából kikelve sikítani kezdett, úgy ahogy csak tudott, de ez hamar kifárasztotta. Mint kiderült ennyi elég is volt. Három ápolónő és két orvos rohant be lélekszakadva, majd visszanyomták az ágyba.
- Ki volt az.... Ki volt az az átkozott aki megmentett....
Hermione csak csapkodott maga körül, majd mikor le akarták szorítani akkor csípni, karmolni, s rugni kezdett. Végül egy egy sötét alak némította el, aki az ajtóban állt.
- Ez.... ez ... ez nem lehet...
Mondta majd a sokktól elájult.



Nem merte kinyitni a szemeit. Érezte, hogy egy meleg kéz fogja az övét, és olyan illatok járták körül a szobát, amiket már nem érzett azóta, mióta Ő elment. Vagy... nem is... nem tudta eldönteni, hogy mikor legelőször felkelt, akkor csak képzelődött, vagy Őt látta. A kezét elengedték, és a mellette levő szék, úgy reccsent meg, mint amiről épp most állnak fel. Hermione gyorsan kinyitotta a szemét, és még éppen látta, amikor egy fekete hajkorona kilép az ajtón. Utánna akart szólni, de nem jött ki hang a torkán. Az ajtó becsukódott. Meg kell tudni, hogy tényleg Harry volt- e az aki most itt volt mellette? Felkelt és botladozva az ajtóhoz igyekezett. Feltépte az ajtót, és kinézett rajra. "Harry" a lépcső felé igyekezett.
- Várj!!!!!!!
Hermione futva igyekezett a férfi felé, és mikor az megfordult, Hermione szíve kihagyott egy dobbanást. Harry volt az. Az Ő Harryje. Belevetette magát a nyakába, és olyan szorosan ölelte, amilyen szorosan tudta. Majd könnyes szemmel, Harry mosolygós arcát simogatta.
- Tényleg te vagy az.... tényleg itt állsz előttem... Anyiszor láttam ezt álmaimban.... nem csak egy képzeletbeli szülemény vagy?
- Nem. Itt vagyok melletted és soha többé nem hagylak el. Hermione Harry vállára hajtotta a fejét és nem tudta kinek, de hálát adott, hogy visszakapta őt.


Hirtelen sikításra lettek figyelmesek.
- Mrs. Potter! Maga mit keres itt kint? Magának feküdnie kellene, föleg ilyen trauma után a maga állapotában....
- A mimben?
- Ömh..... Majd Mr. Potter elmeséli magának...
Mondta, miközben a Hermione számára kijelölt szoba felé terelte a fiatalokat.
Mikor a nő kiment Harry gyengéden leültette az ágyra a megdermedt Hermionét, akinek rémisztő gondolatok jártak a fejében. "Pont most, mikor visszakapom Harry, akkor kell valami hülyeséget kapnom, amitől meghalok, vagy örökre nyomorék leszek. Jaj, Merlin! Nem akarom, hogy Harry még egyszer itthagyjon."
- Drágám jól vagy?
Hermione nem szólt semmit, csak könnyezve bólogatott, mire Harry magához vonta, és csitítgatni kezdte.
- Az a dolog, amiről szóvan, az....
- Nem. Ne mond el. Kezd előröl az egészet. Onnan, hogy képes voltál elhitetni velem, hogy meghaltál..



Harry lehajtotta a fejét, és ráült az ágy melletti székbe.
- Tudom, hogy nagyon okos boszorkány vagy Hermione, remélem ezt is meg fogod tudni érteni. Három hete, mikor elraboltak, akkor egy olyan erdőbe vittek, amit úgy neveznek, hogy a Félelem Erdeje. Remélem tudod mit jelent ez?
Hermione bólogatott, és szemével jelezte, hogy folytassa.
- Ott minden nap kínoztak egy kis házikóban. Nem tudtam mozdulni, mert annyi átkot szórtak a házra és persze rám is, hogy képtelenség lett volna kijutni. Három, négy halálfaló őrzött egyeszrre. Aztán, mikor egy nagyobb kínzás után félig eszméletlenül feküdtem a padlón, akkor átkok villanását láttam beszűrődni az ablakokon keresztül. Nem mertem semmit sem hinni, de aztán belépett az az ajtón akikről igazán tudtam, hogy megtalálhatnak, azok akik tenyerükként ismerték  az erdőt. Mert ha jól tudom a többi alakulat, akikkel kerestetett a Minisztérium, azok mind eltűntek. Dobby, Winky és Dumbledore voltak azok. Dobby, és Winky elvittek egy barlangba, ahol gyógyítottak, Dumbledore pedig úgy intézte, hogy az egész varázslótársadalom úgy tudja meg a hírt, mintha én meghaltam volna. Mikor később megkérdeztem, hogy miért tette ezt, akkor azt mondta, hogy nem zavarhatja semmi a lábadozásomat. Igen, nagyon sokat gondoltam rád, de nem érintkezhettem veled. És látod mi lett belőle. Egyébként én mentettelek meg.
Hermione csuklójára mutatott, ahol két halvány vágásnyom látszódott.
- Az amiről a nővér beszélt, az pedig nem betegség, hanem valami más. Nem vettél észre valamit magadon?
Hermione elgondolkozva nézett Harry arcába, aki ekkor már mosolygott.
- Nem.... semmit. Miért? Mi történt Harry?? Mond meg nekem légyszives....
- Semmi olyat amit, esetleg természetesnek vettél?
- Nem... hacsak.... Harry...
Harry látta, hogy a lány rájön, hogy mi is az az "ön állapotában". Kezét óvatosan rácsúsztatta a hasára. Majd elkezdett zokogni. Harry hirtelen nem tudta, mi baja van Hermionénak. Arra gondolt, hogy nem szeretné megtartani. Nehéz szívvel, de kimondta.
- Ha nem szeretnéd, ....akkor nem kell megtartanunk.
Hermione ekkor felemelte a fejét és villogó szemmel nézett a fiúéba.
- Csak nem elgondolkodtál azon, hogy én elvetetem a gyerekünket!!! Mégis mit képzelsz?? Vagy...- kérzedte halkan - te nem akarod megtartani?
Harry ekkor egy párduc gyorsasággal ugrott a lányra, és megcsókolta.
- Dehogynem.Csak nem elgondolkodtál azon, hogy elvetetem a gyerekünket!!!
Hermione mosolyogva megcsókolta, és érezte, hogy Harry sohasem fogja elhagyni.



- James, Judith? Merre vagytok? Gyertek le! Megjött a Jézuska....
Apró kis lábdogbogások hallatszottak a lépcsőn, majd megjelent egy kócos barna, és egy rakoncátlan, fekete üstök.
- Odarohantak a fa alá, és keresni kezdték az ajándékokat. Hermione csak állt felettük és nézte, mennyire hasonlít rá Judith. De Harry és James közötti hasonlóság sem volt elnézhető. Két kar fogta körül, és valaki csókolgatni kezdte a nyakát. Hermione hátranézett és két tűzben lobogó smaragd szemmel találta szemben magát. Megcsókolta Harryt és utánna boldogan nézték, hogy miként örülnek a gyerekek a játékoknak.
- Szeretlek - suttogta Hermione fülébe Harry.
- Én is.