Frends   tiniktől tiniknek

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szavazz
Lezárt szavazások
     
Verseny
     
ch
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Interjuk

Elég szexis jeleneteid voltak egy vonzó partnerrel. Akadtak forró pillanatok?

A forgatás egy nagy stáb előtt zajlott, végig tudtuk, hogy csak egy filmszerepet játszunk. Ennél rázósabb volt a ahelyzet a Fridában Salma Hayekkel. Tök pucéran kellett szexelnünk! Vicces, hogy a heverjaim többsége róla álmodozik, és most azt hiszik, hogy nekem összejött - közben szó sem volt románcról, keményen dolgoztunk.

Mire gondolsz, amikor egy ilyen jelnetben kell játszanod?

Azt egyik barátom azt mondta, olyan ez, mint amikor az ember beugrik a hideg vízbe. Egy pár pillanatig kellemetlen, de aztán megszokja, és már minden úgy megy, mint a karikacsapás.

Melyik volt az a jelenet a Dirty Dancing 2-ben, amikor túlságosan is beindultatok?

Szerintem aki elment a moziba, és megnézte, az érzi. Aki mégsem, az nézze meg mégegyszer! Amúgy is nagyon ajánlom a filmet mindenkinek, főleg azoknak, akiknek egy kicsit hullámvölgyben van a kapcsolatuk. A zene és a tánc - főleg az, amit mifelénk táncolnak - rettentően fel tudja pörgetni a szenvedélyeket. Remélem sokan mentek úgy haza, hogy közben salsát jártak a sötétebb kis utcákon!

Most van kivel gyakorolnod a piszkos táncot?

Biztosan sokan úgy gondolják, hogy egy színésznek nincsenek ezzel problémái ezzel, pedig ez nem igaz. Jó, tényleg nagyon szép nőkkel dolgozunk együtt, de a magánélet más. Nekem például még állandó lakásom sincs, mert annyit utazgatok egy forgatás miatt, hogy nincs értelme venni egy kérót, ami aztán az év nagy részében üresen áll. Ugyan, miért járna velem bárki, aki tudja, hogy a következő héten több ezer kilométer választ majd el bennünket egymástól...? Ez egy fájó pont számomra, de talán később majd minden megoldódik.




 

STREAMING VIDEO: WINDOWS MEDIA LO  HI

B.L. When you first got the script for this and you started reading it knowing that one, you weren’t Cuban and two, you couldn’t dance, what were you thinking?
D.L. That’s exactly the kinds of roles I want to accept, the roles that are not like myself. I love trying to be somebody else for a couple of hours and this one was crazy because I had to learn how to dance. I had a few scenes in Spanish and I had to learn how to speak in Cuban. I had to enjoy dancing, but that was easy I have to say. Dancing really felt great, once you believe you can do it, it’s amazing.

B.L. You look like you enjoyed yourself.
D.L. I did.

B.L. How challenging was it to learn these dance steps?
D.L. It was really tough because I was not a good dancer, but we (co-star Romola Garai) did everything together. We started together and we started to see our progress together and we got excited together. That was good because we developed chemistry between us and we were proud of what we were doing.

B.L. So after all your preparation and hard work it started to feel natural?
D.L. We got to the point of really thinking that we were amazing dancers who were professionals. I’m sure I was a pain in the ass with the choreographer because I would give my advice like, "Oh no, that move is not going to work." In a way that was good because we owned the routines. It’s not like she did the routines and we had to imitate them. We learned how to do it and we created these things with her. I think you can tell that, we felt free when we were dancing.

B.L. Now, were you a fan of the original Dirty Dancing movie, or did you go out and rent it and watch it a hundred times, or did you choose not to watch it?
D.L. I saw it two weeks before we started shooting this movie. I was eight years old when Dirty Dancing came out, so it’s not really the kind of movie you’d look for if you are eight and you are a boy. You were looking for Star Wars or something like that! It was great, but I decided to do this movie because of the story we are telling and the script and the people who were involved with this movie. It’s not about the other movie and that made this one unique. It has its own soul, it could be called just Havana Nights and still be a good movie. It doesn’t need Dirty Dancing behind it.

B.L. I think you are on your way to becoming a real household name in North America. Are you ready for this attention and the Hollywood lifestyle?
D.L. Yeah, sure and I can always go back to Mexico and see my friends who will remind me that I am no one! They’ll remind me who I really am. I mean, I don’t know if I am ready, who knows? Let’s see what happens. I know that I am ready to do different kinds of movies and I am glad that I can still work out of Mexico because we just do a few movies every year. I’m glad I can work in the United States, I’m glad I can work in Spain, I’m glad I can travel with my work and show it all over the world, that’s great.

     
     

Versek

     

Olsen ikrek

     
     

Free Cursors

Videók

     
Óra
     

 Ha igazi tininek érzed magad rakd ki ezt a táblát az oldaladra!

Válaszikonom:

 

 

 
 
 
 

 Ikoncserék
   Kattints a képre a teljes mérethez!

        

          

Saját ikonom:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Friends clubb

 

Versek

 

 

Nevess csak!

 

Irány a suli!

Órarendek

Nincs megállás

Terror a suliban

 

 

 

Mágia tinifokon

 

 

 

Extrák

 

 

 

 

 

Divat

 

 

képek

Hallgass bele!
     
Jobb oldal

 

 

 

 

 

 

 

Válaszikonom:

 

 

 

 Ikoncserék
   Kattints a képre a teljes mérethez!

     Kattints a képre a teljes mérethez!   

             

 Circellebutonom:

Kattints a képre a teljes mérethez!

Saját ikonom:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Friends clubb

 

Versek

 

 

Nevess csak!

 

Irány a suli!

Órarendek

Nincs megállás

Terror a suliban

 

 

 

Mágia tinifokon

 

 

 

Extrák

 

 

 

 

 

Divat

 

 

képek

     
ddd

 

Akik szavaztak rám:

Köszönöm nekik :) 

 

 

Icon cserék

Sajátom:

Másoké:

Az oldal buttonja|ÉN KÉSZÍTETTEM!|

Kattints a képre a teljes mérethez!

 

 

 

frends@vipmail.hu

 

Friends klubb

 

Versek

 

 

Nevess csak!

 

Irány a suli!

Órarendek

Nincs megállás

Terror a suliban

 

 

 

Mágia tinifokon

 

 

 

Extrák

 

 

 

 

 

Divat

 

 

képek

     

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!