FERNANDO TORRES FANPAGE - Our Favourite Spanish Football Star!
életrajza


 
 

 

A világon minden tinilány számára ismert az a név, hogy FERNANDO TORRES. Ez a rendkívül jó focista március 20-án látta meg a napvilágot Spanyolország fővárosában, Madridban. 2 idősebb testvére (bátyja, és nővére Mari Paz) után.

 

A labda utáni érdeklődése már 2 éves korában mutatkozott, hiszen bátyja focilabdájával tölötte idejét. Ötévesen már első klubcsapatához a Parque 84-hez igazolt. Sőt az is kiderült róla, hogy igazából a foci csak akkor kezdte érdkelni mikor a tv-ben lévő sorozat főszereplői Benji és Oliver profi focistákká válltak. Nando kapusként képzelte el jövőjét mindaddig, míg egy rosszul érkező labda ki nem verte néhány fogát. Nagyapja nagy Atlético Madrid (pokrócos) rajongó volt, így kis unokája is hamar az lett. Viszont következő klubcsapata a  Mario’s Holanda lett, ahol sokkal komolyabban foglalkoztak vele. 10 éves volt, amikor a Rayo 13 nagypályás csapat tagja lett. A szezon végén az Atletico Madrid egy versenyre hívta a csapatból a 3 legjobbat. Természetesen Nando is köztük szerepelt (a szezonban rúgott 55góljával). Mivel megtetszett neki a csapat kicsivel később a porkócosok tagja lett.

 

Családja számára Fernando karierrje kihívás volt, mert édesapja minden délelőtt munkáját otthagyva elvitte Orcasitba és onnan visszament, hogy folytassa munkáját. 12 éves volt, amikor felkerülr a Junior B-be, élvezte a kihívást, hiszen nála sokkal idősebbek ellen kellett összemérnie tudását. Igazi Atletico madridi szurkolóként minden meccsen kint ült a lelátón, hogy szurkoljon kedvenc csapatának a továbbjutásért, a győzelemért. 1998-ban Pedro Calvo kezei alatt első sikere is bekövetkezett, a híres Nike Kupa megnyerésével olyan csapatokat hagyott maga mögött, mint a Real Madrid, Barcelona, vagy a Manchester United. A világon mindenki ismerte a kis Torrest, sőt az év végén megválasztották a klub legjobbjának, valamint a 14 éves korosztályban nem volt nála jobb. :)


Egy évvel késöbb már hivatalos tagja volt a csapatnak hiszen szerződést írtak, ami szerinte egy életre szól(t). Annyira jónak számított, hogy 16 évesen már a felnőtt tartalék csapatban játszhatott, de egy sípcsonttörés miatt felfelé ívelő karierrje majdnem félbe szakadt. Szerencsére idejében felépült és így indulhatott a U-16-os Európa Bajnokságon, és így a torna legjobbja és gólkirály címet is megszerezte magának. Pár hónnap ezután a 18 éves korcsoporttal vívja az ifjúsági kupa döntőjét. Paolo Futre (egykori portugál nagyon jó csatár) elhívta a egy edzésre(ATMA), ami anynira jól siekrült, hogy bemutatkozhatott a felnőtt játékosok közt az El Calderón stadionban a Leganés ellen. Az Albacete ellen megszerezte első nagy gólját is. Nyáron részvett az U-17-es Világbajnokságon amit Trinidád és Tobagó rendezett. Ez a szezon számára nagyon jó volt, mert 18 évesen 38 bajnoki meccsen játszhatott Luis Aragones (mostani válogattt edzője) csapatában.

 

Nyáron az U-19-es Bajnokságon Norvégiában remekelt Reyes és Iniesta oldalán, mert megkapta ismét a torna legjobbja és a gólkirály címet, valamint a szezont 13 góllal fejezte be az Atletico Madrid csapatkapitányaként. Még abban az évben Torres szerződését meghosszabították 2008-ig :).

 

Ekkor kapta meg ma is használatos becenevét, sőt ezt a szezont 19 góllal fejezte be amivel elnyerte a bronzcipőt. Portugália ellen már az U-21-es válogatottban lépett a pályára a felnőttekkel (mindenidők legfiatalabb játékosaként). Inaqui Sáez ifiválogatottbeli mestere magával vitte a nyári EB-re. Ahol már Raul és Morientes mellett is játszhatott. A portugálok elleni csoportmérkőzésen kezdő tagja volt a csapatnak, sajnos csak kapufát lőtt(de nekünk ez is nagydolog:))

Következő Év viszont nem ment olyan zökkenő mentesen hiszen tartott egy 17 mérkőzéses gólszünetet is és a szurkolók is kikezdtek vele. Őszre szerencsére visszatért a régi Torres és a Belgáknak idegenben 2-őt míg otthon San Marinónak 3 gólt juttatott a kapujába.

 

Fernando ahogy egyre híresebb lett a világon több focicsapat is bejelentkezett érte. Köztük volt a Real Madrid, Arsenal valamint 2005-ben még a Chelsea. Természetesen a 2006-os VB után is több csapat szivesen megvette volna, de ő megnyugtatta rajongóit, egy ideig még az Atletico Madridban marad. Viszont 2007 júliusában a liverpool megkörnyékezte. Pontosan 2007. július 4-én mégis a Liverpool FC-hez írt alá, 26,5 millió fontért. Torres 6 évre szerződött a Vörösökhöz. Elmondta, hogy nehezen hagyta ott gyermekkora óta imádot klubbját, az Atlético-t, mégsem bánja hogy Liverpoolba szerződött, hiszen a lehetőség túl jó volt ahhoz, hogy visszautasítsa. Nando a 9-es mezt fogja viselni a Vörösöknél is, így elmondta: "Az a tény, hogy a Liverpool nekem adja a kilences mezt arra utal, hogy rendkívül bíznak bennem, amikor arra gondolok, hogy kik viselték ezt előttem." (Ian Rush, vagy Robbie Fowler)- kezdte El Nińo.- "A Liverpool az egyik legjobb, ha nem a legjobb klub Európában." - tette hozzá. Torres első interjújában, melyet már Liverpool játékosként tett meg, azt mondta, hogy nagyon büszke rá, hogy egy akkora történelmű, és legendás klubnál játszhat, mint a Liverpool, már kiskorában is sokat hallott báttyáitól például Ian Rushról, valamint Robbie Fowler karrierjét már saját szemével követhette végig.

 

 Úgy érzi, hogy minnél többet akar tenni új klubbjáért, megtiszteltetésnek érzi, hogy egy olyan csapatnál játszhat mint a Liverpool, valamint azt is elmondta, hogy kis korában 4-5 barátjával a szeretett Atlético mellett, a Liverpoolnak szurkoltak, barátai rá tetoválták magukra a You'll never walk alone feliratott, illetve ő is olyan csapatkapitányi karszalagot viselt, amelyen ez a felirat látszódott (ezt a karszalagot egyébként barátaitól kapta még születésnapjára). Az új csapatba való beilleszkedés könnyen ment, hiszen Nando kiskora óta szerette a Liverpool-t, valamint egy igen jó képességű játékosról van szó. A csapattársai igen elismerően nyilatkoznak róla, és a nem régiben oda igazoló Németh Krisztián is felnéz a 24 éves csatárra.

 

 Steven Gerrard a csapat kapitánya szintén jókat mondott róla, sőt, szerinte Fernando a csapat eddigi legjobb igazolása, azt persze, hozzá kell tenni, hogy Nando és Gerrard jól kiegészítik egymást, mint gólok, mint gólpasszok terén. A 07/08-as szezonban 24-szer talált a kapuba, amivel elnyerte a 3. legtöbb gólt lövő játékos díját. Valamint azzal, hogy egymás után 7-szer betalált a kapuba, megdöntötte, van Nistelroy csúcsát is. 2008 a változatosság éve volt a spanyol válogatott és Fernando Torres számára is. Hiszen a Svájcban és Ausztriában megrendezett Európa bajnokságot a csapat megnyerte. Igaz Torres az EB folyamán csak két gólt lőtt, de a 2. volt az egész EB legfontosabb találata. A németek ellen lőtte a döntőben a 33. percben, amivel megváltoztatta, és eldöntötte a meccset. Reméljük a következő szezonban is betalál ennyiszer a kapuba, és továbbra is ilyen szerencsés lesz.

 

Fernando Torres Fanpage
do not copy

  

 

 

Beállítás Kezdőlapnak! 





20/19 - MÉG 1 HELY VAN!
Top Affiliates-hez lehet jelentkezni!


01. Fernando - Mindent róla!
02. Extras - Naptárak, stb...
03. News - Hírek Nando-ról
04. Liverpool - Ahol játszik
05. WWW - Az oldalról
06. Main Page - Főoldal


Webmiss: Klaudia
Since: 2006. August 11.
Contact: E-mail (Katt!)
Theme: Fernando Torres
Design by: Klaudia




    
gb./PL. összefogalók/matches/reklám!
 

Ha érdekelnek az oldal régebbi frissei,
éshírei, akkor katt lentebb. Elolvasha-
tod, hogy mi történt az oldalon. 
             <<9 8 7 6 5 4 3 2 1>>

Bajnokok Ligája 2008-2009:
Eddigi ellenfelei: Standard Liege, 
Olympique Marseille, PSV Eindhoven,
Atlético Madrid,
 


Következő meccs: Real Madrid -
Liverpool

Mikor: 2009. február 24/25

Visszavágó meccs: Liverpool -
Real Madrid

Mikor:
2009. március 10/11

PSV Eindhoven - Liverpool 1-3:
A tétnélküli mérkőzés is jól sikerült
a Liverpoolnak, igaz az első gólt a PSV
szerezte meg, de még nagyobb lökést
adott a Poolnak, hogy a végén 1-3 le-
gyen a végeredmény! A Liverpool a
D CSOPORT-ból 1.-ként jutott tovább!

Premier League 2008-2009:
A 25. forduló után a Liverpool az 1. he-
lyen, megelőzve a Chelseat, az Arsenalt
és a Manchester Unitedet, de a MU még
nem játszott.

A következő meccs: Liverpool
Manchester City
Mikor:
 2009. február 22. vasárnap
16:30 - 18:00 

Közvetíti: Eurosport 2

Premier League 2008 - 2009:
Portsmouth - Liverpool 2-3:
A Liverpool a 25. forduló végén vissza-
lépett a tabella élére, de azt ne feledjük
el, hogy a MU még nem játszotta le a
meccseit. A meccs megmentője Nando
volt, aki a 2-2 állásnál a 91. belőtte a
győzelmet hozó gólt.

    
A 2010-es Dél-Afrika-i világbajnokságra
megindultak a felkészülések.Spanyolor-
szág az 5. csoportba került,ahol Török-
ország melett olyan ellenfelei vannak
mint, Belgium, Bosznia-Hercegovina,
Örmény-ország és Észtország.

Belgium - Spanyolország 1-2
A meccsen a spanyolok nem indítot-
ottak jól, mert az ellenfél jutott előny-
höz, azzal, hogy Sonck belőtte a gólt
a 7. percben. Eután következett a kö-
vetkező tragédia, amikor Nando a
17 percben megsérült. A meccsen 
Iniesta-nak sikerült egyenlítenie a 36.
percben, majd pedig Villa hozta meg
a győztes gólt a 88. percben.

Következő meccs:Spanyolország - 
Törökország
Mikor: 2009. Március 28.

Spanyolország meccsei:
2009. 04. 01. Törökország (I)
2009. 09. 05. Belgium (O)
2009. 09. 09. Észország (O)
2009. 10. 10. Örményország (I)
2009. 10. 14. Bosznia-Hercegovina (I)
  

  

• Káromkodni, szidalmazni TILOS
• Ha valami problémád van, írj
e-mailt (katt)



http:// Jessica Simpson
http:// Jennifer Love Hewitt
http:// Madonna
http:// Alyssa Milano
http:// Charmed
http:// Harry Potter Center
http:// Ashley Tisdale
http:// Ralph Fiennes
http:// Olsen Girls
http:// Kutya - Macska Site
http:// Heroes
http:// German National Team
http:// Linkin Park
http:// High School Musical
http:// Candela Vetrano
http:// Orlando Bloom
http:// Orlando Bloom
http:// Moose
http:// Drew Barrymore
http:// Király Viktor
http:// Kimi Raikkönen
http:// Just F1


Jelentkezni a chat-ben lehet!

Button:

Fernando Torres Hivatalos oldala:
Web de Fernando Torres

Liverpool FC Hivatalos oldala:
Liverpool

(929.1 KB)
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

       

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!