FERNANDO TORRES FANPAGE - Our Favourite Spanish Football Star!


A Liverpool az újonc csapat, Stoke City otthonáába látogatott. A Stoke az ősz folyamán egy döntetlennel (0–0) pontot lopott az Anfield Roadról, így Rafa Benítez csapatának volt tapasztalata arról, hogy – tabellán elfoglalt 18. helyezése ellenére – nem lehet az újonccsapatot leírni. Az első félidőben A Liverpool fölényben játszott, ám ez komoly helyzetekben nem mutatkozott meg. A „vörösök” részéről Dirk Kuyt járt a legközelebb a gólszerzéshez, ám a holland csatár csúsztatása mellé szállt, majd később Thomas Sörensen hárította közeli lövését. A második félidő újabb Stoke-lehetőséggel kezdődött: Pepe Reina borzalmas felszabadítása után Dave Kitson került helyzetbe, a kapus mellett meg is tolta a labdát, ám kisodródott helyzetből csak az oldalhálót találta el. A Liverpool egy Sämi Hyypiä-helyzettel vétette magát észre, ám kidolgozott helyzete alig akadt a listavezetőnek. A Liverpool kihasználatlanul hagyta a lehetőséget, hogy a vasárnapi Manchester United–Chelsea rangadó előtt egyik vetélytársával (vagy mindkettővel) szemben mindenképp növelje előnyét a pontvadászatban.

Fernando végre visszatért hosszú sérüléséből. Rögtön az FA-kupában kezdett, igaz csak a második félidőben állították be, de a meccs mind Fernando, mind a Liverpool szempontjából jó volt.
A másodosztályú Preston North End otthonában simán lépett tovább Rafa Benítez csapata az angol FA-kupában. A gól után az irányítást teljes mértékben átvevő „vörösök” kihagytak jó néhány helyzetet (elsősorban Robbie Keane „jeleskedett”), de így is teljesen megérdemelt előnnyel vonulhattak pihenőre a Deepdale-ben. A sérülése után visszatérő Fernando Torrest csereként bevető vendégek végül a spanyol csatárcsillag góljával nyugtatták meg szurkolóikat: a 93. percben Gerrard lépett ki üresen a teljesen kitámadó hazaiak között, önzetlenül középre passzolt, Torres pedig az üres kapuba lőtte a Pool második gólját, bebiztosítva ezzel a továbbjutást.


Az elmaradásokat rögtön december 29-ével kezdem, hiszen már akkor sem ment olyan jól az oldal. Fernando egy partin vett részt, a többi csapattársával, miután megnyerték a meccset a Newcastle United ellen. Ez az az ominózus éjszaka, amikor Gerrardot letartózatták. "A skysport.com beszámolója szerint a szórakozóhelyen kitört verekedés után hat embert vett őrizetbe a Mersey-parti rendőrség. A hivatalos szerv megerősítette, hogy egyikőjük Steven Gerrard, akit öt társához hasonlóan a tömegverekedés gyanúsítottjaként vittek be a rendőrségre. A hatóság szóvivője a következőket mondta: A Mersey-parti rendőrség tettleges bántalmazás ügyében nyomoz, azok után, ami Southportban, a Bold utcában történt december 29-én, hétfőn hajnalban.”

Mint ahogy már észrevehettétek, nem volt egy jó ideig friss. Ennnek az az oka, hogy a számítógépem elromlott, és miután feltettem az új layout-ot, nem tudtam semmit csinálni. Mostmár jó, és elkezdem a lemaradáokat, és reméljük minden meglesz :)

Fernando Torres Fanpage
do not copy

 

Beállítás Kezdőlapnak! 





20/19 - MÉG 1 HELY VAN!
Top Affiliates-hez lehet jelentkezni!


01. Fernando - Mindent róla!
02. Extras - Naptárak, stb...
03. News - Hírek Nando-ról
04. Liverpool - Ahol játszik
05. WWW - Az oldalról
06. Main Page - Főoldal


Webmiss: Klaudia
Since: 2006. August 11.
Contact: E-mail (Katt!)
Theme: Fernando Torres
Design by: Klaudia




    
gb./PL. összefogalók/matches/reklám!
 

Ha érdekelnek az oldal régebbi frissei,
éshírei, akkor katt lentebb. Elolvasha-
tod, hogy mi történt az oldalon. 
             <<9 8 7 6 5 4 3 2 1>>

Bajnokok Ligája 2008-2009:
Eddigi ellenfelei: Standard Liege, 
Olympique Marseille, PSV Eindhoven,
Atlético Madrid,
 


Következő meccs: Real Madrid -
Liverpool

Mikor: 2009. február 24/25

Visszavágó meccs: Liverpool -
Real Madrid

Mikor:
2009. március 10/11

PSV Eindhoven - Liverpool 1-3:
A tétnélküli mérkőzés is jól sikerült
a Liverpoolnak, igaz az első gólt a PSV
szerezte meg, de még nagyobb lökést
adott a Poolnak, hogy a végén 1-3 le-
gyen a végeredmény! A Liverpool a
D CSOPORT-ból 1.-ként jutott tovább!

Premier League 2008-2009:
A 25. forduló után a Liverpool az 1. he-
lyen, megelőzve a Chelseat, az Arsenalt
és a Manchester Unitedet, de a MU még
nem játszott.

A következő meccs: Liverpool
Manchester City
Mikor:
 2009. február 22. vasárnap
16:30 - 18:00 

Közvetíti: Eurosport 2

Premier League 2008 - 2009:
Portsmouth - Liverpool 2-3:
A Liverpool a 25. forduló végén vissza-
lépett a tabella élére, de azt ne feledjük
el, hogy a MU még nem játszotta le a
meccseit. A meccs megmentője Nando
volt, aki a 2-2 állásnál a 91. belőtte a
győzelmet hozó gólt.

    
A 2010-es Dél-Afrika-i világbajnokságra
megindultak a felkészülések.Spanyolor-
szág az 5. csoportba került,ahol Török-
ország melett olyan ellenfelei vannak
mint, Belgium, Bosznia-Hercegovina,
Örmény-ország és Észtország.

Belgium - Spanyolország 1-2
A meccsen a spanyolok nem indítot-
ottak jól, mert az ellenfél jutott előny-
höz, azzal, hogy Sonck belőtte a gólt
a 7. percben. Eután következett a kö-
vetkező tragédia, amikor Nando a
17 percben megsérült. A meccsen 
Iniesta-nak sikerült egyenlítenie a 36.
percben, majd pedig Villa hozta meg
a győztes gólt a 88. percben.

Következő meccs:Spanyolország - 
Törökország
Mikor: 2009. Március 28.

Spanyolország meccsei:
2009. 04. 01. Törökország (I)
2009. 09. 05. Belgium (O)
2009. 09. 09. Észország (O)
2009. 10. 10. Örményország (I)
2009. 10. 14. Bosznia-Hercegovina (I)
  

  

• Káromkodni, szidalmazni TILOS
• Ha valami problémád van, írj
e-mailt (katt)



http:// Jessica Simpson
http:// Jennifer Love Hewitt
http:// Madonna
http:// Alyssa Milano
http:// Charmed
http:// Harry Potter Center
http:// Ashley Tisdale
http:// Ralph Fiennes
http:// Olsen Girls
http:// Kutya - Macska Site
http:// Heroes
http:// German National Team
http:// Linkin Park
http:// High School Musical
http:// Candela Vetrano
http:// Orlando Bloom
http:// Orlando Bloom
http:// Moose
http:// Drew Barrymore
http:// Király Viktor
http:// Kimi Raikkönen
http:// Just F1


Jelentkezni a chat-ben lehet!

Button:

Fernando Torres Hivatalos oldala:
Web de Fernando Torres

Liverpool FC Hivatalos oldala:
Liverpool

(929.1 KB)
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

       

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre