Nem volt szokásom sírni, pláne ok nélkül, de akkor valahogy kitört belőlem. Van úgy, hogy minden ok nélkül. Mint most, gondoltam naivan. Miután úgy ahogy megnyugodtam, visszacammogtam a klubhelyiségbe. Az nem volt üres. Sok gyerek volt ott, mindenki mást csinált. Voltak, akik beszélgettek, mások tanultak. Harryéket azonban nem láttam, és nem tudtam, hol lehetnek. Felmentem a lányok szobájába, de Hermionét nem találtam ott. Az ablakhoz mentem és kinéztem. Ekkor megpillantottam Harryéket. Hagriddal a knezlék karámja mellett álltak. Biztos beszélgetnek, gondoltam. Egy ideig elmélázva néztem őket, majd a tópartra siklott a tekintetem és láttam, hogy Sirius és Remus a fűben ülnek és beszélgetnek. Nemsokára mindketten felálltak és elindultak a kastély felé. Mivel nem akartam egyedül lenni a szobában, úgy döntöttem lemegyek Harryékhez.

- Sziasztok!

- Helló! Hol voltál?

- Á, hagyjuk - mondtam szomorúan.

- Jól vagy? - nézett rám Hermione.

- Persze... Mit csináltok? - kérdeztem hirtelen.

- Mi? Ja, csak megnézzük a knezléket. Nézd, milyen aranyosak!

Valóban, nagyon édesek voltak. Több tucat szőrmók volt a karámban. Hagrid megfogott egyet és a kezembe nyomta. 

- Tessék. - mondta, mosolyt erőltetve az arcára -  Ő a tied. Nevezd el valahogy.

Ránéztem a knezlére. Fekete bundája volt, fehér csíkkal a hasán, fekete kis orra és csillogó, gesztenyebarna szeme. A kis állat megszaglászott, majd megnyalogatta az arcomat.

- Kösz, Hagrid - mondtam mosolyogva.

- Szívesen. És hogy hívják?

- Hmm... Mike.

A három gyerek rögtön elkezdett nevetni. Hagrid is mosolygott a néven, de a kis knezlé vakkantott kettőt, tetszése jeléül. Nagyon jól kijöttem Mike-kal. A szeme tetszett a legjobban. Ezután még sok mindenről beszélgettünk. Már majdnem teljesen sötét volt, mikor elindultunk a Nagyterembe vacsorázni. A kaja nagyon finom volt. Jóllakottan, fáradtan mentünk fel a hálószobába. Lefeküdtem és hamar elaludtam.

Reggel korán felébredtem. Még aludtak a többiek, ezért csendben felöltöztem és lesétáltam a klubhelyiségbe. Ott még csak néhány gyerek ült. Leültem az egyik asztalhoz. Azon egy pergamenlap, egy tintatartó és egy madártoll... illetve, penna volt. Mivel nálunk nem pennával írnak, szokatlan dolog volt, és ki szerettem volna próbálni. Megfogtam és írni próbáltam vele. Először nem fogott a toll. Aztán rájöttem, hogy nem ártana tintába dugnom a végét. Miután sikerült elfojtanom a nevetésem, megmártottam a tollat és végighúztam a papíron. Így persze már működött...

- Szia! - hallottam egy hangot a hátam mögött.

Összerezzentem és megfordultam. Hermione volt az. Láttam, hogy fáradt. Egy ásítást próbált elnyomni.

- Hogyhogy ilyen korán fenn vagy? Rendszerint nekem kell téged kelteni.

- Már nem voltam fáradt. Lejöttem és kipróbáltam a tollat - mutattam fel a kezemben levő pennát.

Hermione nem szólt semmit csak mosolyogva csóválta a fejét. Nemsokára visszamentünk a hálószobába és elkezdtünk halkan készülődni. Miután készen lettünk, lementünk reggelizni. Leültünk a Griffendél-asztalhoz. Evés közben a tanári asztal felé sandítottam. Sirius McGalagony professzorral beszélgetett, miközben evett. Remus mellette ült és egy könyvet olvasott. Hirtelen felkapta a fejét és a Griffendél-asztalt pásztázta. Mikor összetalálkozott a pillantásunk, gyorsan visszanézett a könyvre. Nem tudtam mire vélni.

A reggeli ma is finom volt, de ma csak keveset ettem. Amúgy sem szoktam reggelizni, úgyhogy annyira nem aggódtam. Az első óra gyógynövénytan volt Bimba professzorral és a Hugrabug házzal. Nagyon érdekesek voltak a varázsnövények. Még akkor is nagy érdeklődéssel néztem volna rájuk, ha nem lennék biológia szakos... Második óra Átváltoztatástan volt McGalagonnyal. Továbbra is az animágusokat magyarázta, hogy az milyen nehéz tudomány és a többi. Ezen én csak mosolyogtam. Ebédig nem volt több óra, ezért felmentünk a klubhelyiségbe.

Az ebéd nagyon finom volt, ráadásul az étvágyam is megjött. Ebéd után rögtön dupla bájitaltan jött. Minden lelkesedés nélkül ballagtunk le Piton tanterme felé.

Piton ezen az órán valami bonyolult bájitalt akart velük megfőzettetni. Ez csak néhány gyereknek sikerült. Persze akinek nem lett jó, attól levont tíz pontot - fejenként. A Mardekárnak nem vont le pontot, csak Malfoy-nak adott húszat, de azt sem tudtam felfogni, mire fel. Hermionénak sikerült a főzet, de neki nem adott egy pontot sem.

Persze engem megint ki kellett pécézzen.

- Lám, lám... Elvonod a diákok figyelmét a bájitalról? Harminc pont a Griffendéltől.

Már majdnem visszaszóltam neki, de fékeztem magam. Összeszorítottam a fogam és némán ültem tovább.

Óra végén Harry meg is jegyezte:

- Miért nem olvastál be neki?

- Az csak rosszabb lett volna.

- De egyáltalán mi baja veled? - kérdezte Hermione.

- Nem tudom...

A hét utolsó órája mágiatörténet volt. Most tudtam csak megérteni, miért szoktak az órán aludni. Olyan unalmas volt, hogy még az is elaludt rajta, aki egyébként nem szokott soha egy iskolai tanórán sem, és aki épp figyelni próbálna, hogy mit tanulnak a varázslók... mint én. Hermione keltett fel.

- Hé! Keljél, vége az órának!

- Ja, bocs, csak elaludtam.

- Vettem észre. Gyere, menjünk.

Azzal felmentünk a hálószobába. Az ágyamon egy papírfecnit találtam.

"Legyél háromkor a könyvtárban"

Nem ismertem fel, ki írhatta. Szép, egyenes betűk voltak. Biztos nem Siriusé, gondoltam mosolyogva. Megmutattam Hermionénak is.

- Nézd csak! Nem ismerős, ki írta?

Hermione átvette a papírt. Elolvasta és pár pillanat múlva már mondta is:

- Lupin.

- Tényleg? Szépen ír...

- Aha... Mit akarhat?

- Nem tudom... Amúgy hány óra van?

- Fél három.

- Akkor jobb, ha megyek. Jössz?

- Á, ne haragudj, de van egy kis dolgom. Odatalálsz egyedül?

- Megpróbálok. De akkor jobb, ha máris indulok.

- Jó. Akkor majd találkozunk. És ne haragudj, tényleg nem érek rá...

- Oké, nem baj. Szia!

Elindultam a könyvtárba. Mire odaértem, láttam, hogy pár perc múlva három. Remus már ott volt. Mikor észrevett, elmosolyodott.

- Szia. Kösz, hogy eljöttél.

Visszamosolyogtam rá.

- Nincs mit. Mi a baj?

Remus egy ideig némán nézett, majd megrázta a fejét.

- Oh, bocsánat... Egy kicsit elgondolkoztam... Tehát...

Azzal egy könyvet vett elő. Felismertem.

- Hé! Nem ezt olvastad reggel?

- De igen - mosolygott.

- Mi van benne? - kérdeztem kíváncsian.

- Az a címe: A Muglik Világa. Ez az én könyvem, még régen kaptam a nagypapámtól. Ő írta ezt a könyvet. Nagyon érdekes, rengeteg minden van benne a muglikról. Nagyapa imádta a muglikat... na persze, mert mugli volt...

Elkezdett benne lapozni. Egy oldalnál megállt és megmutatta a címet.

"Muglik Varázslók Közt"

- ... ezt találtam benne. Itt olyan muglikról írt, akik ismerik a varázslókat. A legtöbb persze valamilyen rokoni kapcsolat útján, de vannak kivételek. Vannak, akik egészen véletlenül csöppentek a világunkba ...mint te is ...és mindannyian ugyanúgy jutottak vissza.

- Hogyan? - kérdeztem izgatottan.

- Egyszerűen azt kívánta, hogy otthon legyen.

- Ennyi az egész?

- De komolyan azt kell kívánja, őszintén. Elismerem, nem túl bonyolult, de... nem tudom, működik-e. Talán... próbáld ki.

Megijedtem.

- De... itt és most? De én még... még szeretnék itt maradni. És... egyáltalán, el sem búcsúztam...

- Egy kicsit csendesebben, elvileg a könyvtárban vagyunk. - csitított Remus.

- Ja, tényleg. Bocs. Várjunk csak! Azt mondtad, hogy ez a te könyved.

- Igen.

- Akkor nem könyvtári?

- Nem, de...

- Akkor más nem is tud róla?

- Mire gondolsz? - kérdezte halvány mosollyal Remus.

- Én? Á, semmire... tud róla valaki?

- Sirius.

- Szerinted beárulna Dumbledore professzornak?

- Hát... nem úgy ismerem. Tényleg szeretnél maradni?

Félig nevetve, félig döbbenten válaszoltam.

- Ezt komolyan kérdezted?! Persze, hogy szeretnék!

- Miért?

- Hát... Nagyon szeretek itt lenni. Érdekes ez a hely. Itt vannak Harryék, velük jól tudok beszélgetni. És...

- Igen?

- Itt vagy te is.

- Értem - mosolygott Remus.

- Légy szi', engedd meg! Ne szólj Dumbledore-nak!
- Jól van, de csak ha egy kicsit csendben maradsz.

Vigyorogtam, közben a szám előtt elhúztam két ujjamat, mint egy cipzárt.

Nemsokára elbúcsúztunk. Ő ment fel a szobájába, én meg a Griffendél-toronyba. Hermione rögtön lerohant.

- Na, mit mondott? Mit csináltatok?

- Semmi olyat, amire te gondolsz. Csak egy könyvet mutatott aaa... varázslényekről. Érdekes volt.

- Ugyan már, ez túl átlátszó.

Homlokráncolva néztem rá.

- Jól van, na. Igazából egy könyvet mutatott. Rájött, hogy... - itt lehalkítottam a hangom. - hogy tudok hazajutni.

- Komolyan?

- Igen, de ez titok. Ne mondd el senkinek, légy szi'. Még maradni szeretnék.

- Tőlem nem tudja meg senki....

 Következő