A nap már magasan járt az égen, mikor a kis Stelle felébredt. Nagyokat nyújtózkodott, ásítozott, és fáradtan dörzsölgette a szemét. Szívesen feküdt volna még a kényelmes, puha ágyban. A lány azonban érezte, hogy nem lustálkodhat a végtelenségig, ezért erőt vett magán, és kinyitotta a szemét.

Nem messze tőle egy hatalmas, éjfekete kutya feküdt a földön. Fejét mancsára hajtotta, és úgy tűnt, alszik. Stelle megdermedt, kezét szája elé kapta, hogy rémült nyöszörgését elfojtsa. Ám, ahogy jobban szemügyre vette az állatot, Stelle rájött, ki is lehet az a hatalmas kutya: Sirius Black. Lélegzetvisszafojtva kuporgott az ágyban, a meleg takaró védelmében… és hevesen kalapáló szívvel. Bár amióta elolvasta az Azkabani Foglyot, Stelle tudta, hogy Sirius valójában nem sorozatgyilkos, mégis tartott tőle egy kicsit.

Az éjfekete kutya egyszerre megmozdult. Stelle feszülten figyelte. Sirius is felébredt. Álmosan nyújtózkodott, és furcsa, morgásszerű hangot hallatott. Mikor felemelte fejét, tekintete összetalálkozott a kislányéval. Sirius felállt, és Stella szeme láttára és annak nagy ámulatára, visszaváltozott emberré. A férfi mosolyogva nézett végig a megszeppent lányon.

- Szia, Stelle – köszönt kedvesen.

- Öh… szia – viszonozta halkan Stelle. Sirius az ágyhoz lépett, mire Stelle ijedten fészkelődött, és próbált még távolabb húzódni tőle.

- Ne félj tőlem – mosolygott Sirius, és lehuppant az ágyra. Fáradtan sóhajtott.

- Te vagy Sirius Black? – kérdezte bátortalanul, mégis kíváncsian Stelle.

- Erre miből jöttél rá? – vigyorodott el a férfi.

- Hát… fekete kutyává tudsz változni…

Sirius csak mosolygott rá. Majd hirtelen eszébe jutott valami.

- Oh, majd’ elfelejtettem! Remus azt üzeni, hogy…

- Remus? – kapta fel fejét Stelle. - Hol van? Ugye, nincs semmi baja…

- Ne félj, jól van – nevetett Sirius. – Azon kívül, hogy egy kicsit fáradt…

- Oh… - Stelle láthatóan megkönnyebbült. – Akkor jó.

- Az éjszaka meglátogattam a Szellemszálláson, és ott mindent elmond… - Sirius hirtelen megakadt, rájött, hogy pont Stelle az, akinek a legkevésbé sem szabad továbbadnia barátja szavait. – Ott elmondta, hogy megígérte neked, hogy bevisz magával az óráira…

- Ó, tényleg – jutott Stelle eszébe Remus ígérete.

- Nos, az ígéret szép szó, ugyebár – mosolygott halványan Sirius. – Öltözz fel, és elcipellek hozzá.

- De jó! – nevetett boldogan Stelle, és azonnal ki is pattant az ágyból. Befutott a fürdőszobába, és magára vette kis pólóját és nadrágját. Sirius eközben türelmesen várta, hogy elkészüljön.

- Mehetünk – jött vissza a kislány.

- Te aztán gyorsan öltözöl – szólt Sirius elismerően.

- Igyekeztem…

Stelle már a kihalt folyosón ácsorgott, és türelmetlenül várta, hogy Sirius bezárja az ajtót. A férfi azonban hiába keresgélte a varázspálcáját, nem találta.

- A fenébe, hova rakhattam… - morgolódott magában.

- Mi a baj? – kérdezte Stelle.

- Nem találom a pálcám – nézett fel Sirius gondterhelten. – Talán otthon hagytam…

- Menjünk már – türelmetlenkedett a lány.

- Be kell zárni az ajtót… akkor visszamegyek a kulcsért, feltéve, ha megtalálom, hova raktátok…

- Csukódj be! – szuggerálta a kislány az ajtót, és hogy hatásosabb legyen, kezével intett felé. Nem történt semmit. Sirius halványan mosolygott.

- Ezt még gyakorolnod kell…

- Csak játszottam – vont vállat a lány.

- Várj meg itt - Sirius visszament a szobába, és keresgélni kezdte a kulcsot. Stelle eközben megfogadta a férfi tanácsát; újra és újra megpróbálta a kezével és az akaratával bezárni az ajtót.

- Csukódj már be… nem hallod, te ajtó?!

Legnagyobb meglepetésére, egyik hevesebb mozdulatánál az ajtó hirtelen bevágódott, és halk kattanással bezáródott. Stelle megdöbbenve állt a folyosón.

- Ez… ezt hogy csináltam? – suttogta maga elé.

Eközben Sirius ráakadt a kulcsra, és belülről kinyitotta az ajtót. Tekintete elismerést tükrözött, szája széles mosolyra húzódott.

- Gratulálok, Stelle.

A lány még mindig nem tudta elhinni, hogy valóban sikerült neki a varázslás.

- Sirius… mit csináltam? – nézett fel a férfire.

- Öhm… tudom, hogy nem fogod elhinni, de varázsoltál – közölte vele.

- Én? – hökkent meg. – Én még kicsi vagyok… és nincs is varázspálcám… és…

- Stelle – guggolt le hozzá Sirius. – Nem mondhatom el, mi történt valójában, de… hidd el, többre vagy képes, mint azt hinnéd.

A lány komoly tekintettel nézett vissza rá.

- Nem értem…

- Gyere, menjünk el Remushoz… beszélünk vele.

Stelle bólintott. Siriusszal elindultak a Sötét varázslatok kivédése terem felé. Mikor elérték, Sirius az órájára nézett.

- Mindjárt kicsöngetnek… várjuk meg itt Remust – javasolta.

- Elmondjátok, hogyan tudtam bezárni az ajtót? – kérdezte Stelle. Sirius nem felelt azonnal.

- Igen – felelte végül.

Stelle nem kérdezett többet, csendesen várta, hogy vége legyen Remus órájának. Nemsokára meghallották a mágikus csengő hangját. A teremben egyre erősödött a zsivaj, és nemsokára kinyílt az ajtó. Stella és Sirius megvárták, míg az utolsó diák is elhagyja a termet, majd bementek.

Remus a tanári asztalnál állt, és a papírjait rendezgette. Mikor észrevette a két érkezőt, abbahagyta, és szája halvány mosolyra húzódott.

- Sziasztok.

Siriusék viszonozták a köszönést. Stelle érdeklődve pislogott körbe a „híres-neves” Sötét varázslatok kivédése teremben. A két férfi mosolyogva figyelte a lányt.

- Remus – fordult felé Sirius, komoly tekintettel. – Stelle varázsolt.

- Komolyan? – csodálkozott Remus.

- Sikerült rámzárnia a szobátok ajtaját – vigyorodott el Sirius.

- De hát… Ilyen idős korában még a mágusok közt sem mindenki képes erre… - suttogta Remus.

- Az a baj, hogy… nem érti, hogy sikerült neki – magyarázta a sötét hajú férfi.

- Tíz éves – felelte tárgyilagosan Remus.

- Sokkal okosabb, mint más tíz éves gyerek. Ráadásul tudja nagyon jól, kik vagyunk…

- Igen, tudom.

- Mondjuk el neki, mi történt vele.

- Ne lehet – rázta a fejét Remus.

- Dehogynem!

- Dumbledore azt mondta, nem szabad megtudnia, milyen jövő áll előtte…

- Ez hülyeség – csattant fel Sirius.

- Csendesebben…

- Beszéltél ma már vele?

- Te tudod a legjobban, hogy futva értem ide az órámra. Nem volt időm beszélni Dumbledore-ral.

- Akkor menjünk, és…

- Most még nem tudok – vágott a szavába Remus. – Órám lesz a harmadik évfolyammal.

- Akkor utána.

- Rendben – bólintott Remus.

Stelle eközben már bejárta az egész termet, a padokat vizsgálgatta. Remus hívó hangjára felkapta a fejét.

- Stelle, gyere ide, kérlek.

A lány odasietett a két férfihez. Sirius felkapta a derekánál, és felültette az egyik padra.

- Ugye, itt maradhatok az órán? – kérdezte sugárzó tekintettel, hol Siriusra, hol Remusra nézve.

- Persze – mosolygott halványan Remus.

- És én addig mit csináljak? – érdeklődött Sirius.

- Mondjuk, nézz fel Poppyhoz, és kérdezd meg, nem talált-e valami ellenszert…

- Mire? – értetlenkedett a sötét hajú férfi.

- Tudod jól.

- Jaaa… igen. Akkor, én megyek… sziasztok! És legyetek rosszak – köszönt el ártatlan mosollyal Sirius.

Stelle halkan nevetgélt rajta. Mikor becsukta a tanterem ajtaját, ismét Remushoz fordult. Mosolya eltűnt az arcáról, ahogy szeretett tanára gondterhelt tekintetével szembesült.

- Mi a baj? – kérdezte bátortalanul a lány.

- Oh… semmi, csak elgondolkoztam – mosolygott halványan Remus.

- Min?

Remus nem felelt. Az asztal mögé sétált, leült a székére, és mélyet sóhajtott.

- A jövődön.

Stelle szívesen megkérdezte volna, hogy Remus miért gondolkozik ilyeneken, de ekkor tompa csengőszó ütötte meg a fülüket. Remus felkapta a fejét.

- Oh, majdnem elfelejtettem… Stelle, egy fontos dologra szeretnélek megkérni.

- Igen? – nézett kíváncsian a lány Remusra.

- Tudod, most kezdjük el a harmadik évfolyammal a vámpírokat, vérszipolyokat és… a vérfarkasokat. Nos…

- Nem fogom elárulni, ne félj – szólt közbe Stelle, minthacsak kitalálta volna Remus gondolatait. A férfi arcán ismét halvány mosoly jelent meg.

- Köszönöm.

Időközben megérkeztek a harmadikosok, akik kisebb-nagyobb hangzavar mellett elfoglalták helyeiket. Stelle még mindig nem ment sehova Remus mellől. A férfinek hamar eszébe jutott, hogy valahova leültesse a lányt. Az első padokban, szokás szerint, senki nem foglalt helyet, így Remus odaültette Stellát.

A lány az óra minden percét nagyon élvezte. Nem csalódott Remusban, aki nyugodtan, tárgyilagosan magyarázta a vámpírok és vérszipolyok minden tulajdonságát. Nemcsak Stelle-t érdekelte a téma; a harmadikos diákok ugyanolyan feszült érdeklődéssel hallgatták a tanárt, mint a lány.

Remus az élőhalott vérszívók után rátért a vérfarkasokra.

- A harmadik lény pedig, amiről a mai órán beszélni fogunk, a vérfarkas. Közös tulajdonsága a vámpírokkal, hogy mindkettő fontos tápláléka az emberi vér. Azonban számos dologban eltér egymástól a két faj. Ellentétben a vámpírokkal és a vérszipolyokkal, a vérfarkasok élő emberi lények, akik havonta egy alkalommal, teliholdkor átalakulnak rendkívüli fájdalmak közepette vérfarkassá. Ki tudná megmondani, miben különbözik egymástól egy közönséges farkas, és egy vérfarkas? – nézett körbe Remus a diákokon.

Stelle izgatottan fészkelődött az első padban, és néma csendben nézett a tanárra. Tekintete egy pillanatra összetalálkozott Remuséval. A férfi halványan elmosolyodott, majd visszafordult az osztályhoz. Senki sem jelentkezett, így Remus hamarosan folytatta a vérfarkasok jellemzését.

A kis Stelle nagyon boldog volt, hogy részt vehetett kedvenc, Harry Potter könyv-béli óráján, és szomorú volt nagyon, amikor az óra végét jelző csengő megszólalt.

A diákok szépen lassan elhagyták a tantermet. Stelle is felkelt, és a tanári asztalnál foglalatoskodó Remushoz sétált. A férfi lehuppant a székére, és megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Nagyon érdekes volt az óra! – lelkendezett Stelle fülig érő mosollyal arcán.

- Örülök, hogy elnyerte a tetszésed – mosolygott vissza rá Remus.

- Te nagyon jó tanár vagy. És minden gyerek figyelt rád.

- Talán csak azért, mert nemsokára dolgozatot írnak belőle.

- Lehet – nevetett a lány. – De akkor is jó tanár vagy!

- Köszönöm.

A tanterem ajtaja ismét kinyílt, és Sirius jött be rajta.

- Látom, még éltek – köszönt széles mosollyal arcán.

- Jól látod – kelt fel Remus.

- Akkor? Menjünk most Dumbledore-hoz?

Remus bólintott.

Nemsokára útban voltak az igazgató irodája felé.

 Következő