Másnap egyikük sem kelt korán. Már javában sütött a nap, a reggelinek is rég vége volt már, de a pár csak feküdt az ágyban, szerelmesen egymást ölelve.

Eközben a Nagyteremben már folyt a készülődés az ebédre. Az asztalokon megjelentek a terítékek, a diákok többsége azonban még nem volt lenn. Ki-ki mással múlatta az időt. Voltak, akik tanultak, mások játszottak, megint mások sétálgattak, vagy éppen törték a fejüket, hogy színleljenek betegséget, hogyan ússzák meg a hétre kitűzött, nehezebbnél nehezebb dolgozatokat. A tanárok is a legkülönfélébb módszerekkel töltötték a délelőttöt. Stelle és Remus csak aludtak csendesen. Mindaddig, amíg fel nem ébredtek. Aznap a nő kelt fel hamarabb. Kimászott férje mellől, és fürdővizet engedett magának. Bemászott a kádba, és élvezte a forró vizet. Behunyta szemét, így nem vette észre, amikor Remus besétál hozzá a fürdőszobába. Ijedten rezzent össze, mikor valaki hirtelen a szemére tette kezét, de mikor rájött a kéz tulajdonosának kilétére, elvigyorodott.

- Te direkt szabotálod a csendes kis fürdésemet.

- Neked is jó reggelt, drágám – hunyorgott Remus.

- Mindjárt dél van.

- Tényleg? – csodálkozott Remus. – Sokáig aludtunk…

- Talán éjszaka hamarabb kellett volna lefeküdni – mosolygott kitartóan Stelle.

- Ez nemcsak rajtam múlt ám – Remus leguggolt a fürdőkád mellé.

- Hétvége van – hunyta be szemét a nő, és fejét a kád végébe rakta.

Remus benyúlt a kádba, és kezébe vizet vett. Stelle megsejtette szándékát, és elővigyázatosan szorosabbra csukta szemét.

- Te kis bizalmatlan – nevetett Remus, ahogy észrevette.

- Ismerlek már, mint a rosszpénzt – vigyorgott Stelle. Néhány másodpercig csend volt, Stelle megpróbálkozott óvatosan kinyitni a szemét. Remus csak erre várt, játékosan a nő arcába fröcskölte a vizet. Stelle nem tudta megállni nevetés nélkül.

- Megállj – fenyegette a férfit jókedvűen, majd ő is visszafröcskölt Remusra. Egy ideig így játszadoztak egymással, míg észre nem vették, hogy a fürdőszobában áll a víz.

- Nézd, mit csináltál – tettette a felháborodottat Stelle, ami nem sikerült túl hitelesre fülig érő szája miatt.

- Méghogy én? – mosolygott Remus.

- Te háborgattad az ártatlan, nyugalomra vágyó lelkivilágomat…

Remus nem bírta megállni nevetés nélkül. Elkapta Stelle kezét, és belepuszilt vizes tenyerébe. A nő csak vigyorgott rajta, majd mikor kiszabadult Remus kezei közül, tisztára varázsolta a padlót egy tisztítóbűbájjal.

- Mondtam, hogy tökéletes vagyok – mondta elégedetten Stelle.

- Nem nehéz egy magyar varázslónak pálca nélkül varázsolni, nem gondolod?

- Tudom, de milyen jólesik már azt hinni, hogy tökéletességességem miatt sikerül nekem minden.

- Nem vagy te egy icipicit beképzelt, Miss Tökéletes? – kérdezte Remus.

- Nincs, aki visszarántana a földre, el vagyok szállva magamtól – ismerte be Stelle.

- Repülj csak – csókolta homlokon Remus, majd felkelt a kád mellől. – Addig én megborotválkozom…

Stelle felkapta a fejét. Remus halványan elmosolyodott. Tudta, mennyire szereti Stelle nézni őt, ahogy ezt a műveletet végrehajtja. Még jóformán oda sem ért a tükörhöz, hallotta, hogy Stelle kimászik a vízből. Nem tudta visszatartani elégedett mosolyát.

- Nézhetek? – kérdezte a háta mögé lopakodott Stelle.

- Hm… nem – mondta direkt.

- Ne légy ilyen gonosz – puszilt bele Remus nyakába, mire a férfi jólesően felsóhajtott.

- Jó, rendben – egyezett bele.

Míg a pár a borotválkozás minden apró, finom kis fortélyaival ismerkedett, addig odalent egyre többen gyűltek a Nagyterembe. Nem sok idő volt hátra az ebédig. A tányérokon még nem jelentek meg az ételek, de a poharakban már volt innivaló.

Hamarosan végeztek Remusék a fürdőszobában. Felöltöztek, és siettek le ebédelni. Hamarabb sikerült érkezniük, még mindig nem jelentek meg az ételek.

- Éhes vagyok.

- Te mindig éhes vagy – mosolygott Remus.

- Bizonyára ezért szeretlek úgy enni – pusmogta halkan Stelle vigyorogva.

- Lehet benne valami… - hunyorgott Remus.

- Szomjas is vagyok, ha már itt tartunk – nevetett halkan Stelle saját gyerekességén.

- Igyál – nyújtotta neki a poharát Remus.

Stelle elvette.

- Koccintunk?

- Most szomjas vagy, vagy játszani akarsz? – kérdezte a férfi mosolyogva, de azért közelebb húzta saját kelyhét is.

- Mindkettő – vont vállat Stelle. Kezükbe vették a poharaikat, és szélét összekoccintották.

- Elégedett vagy, drágám? – érdeklődött Remus.

- Persze – mosolygott a nő.

- Mint egy kisgyerek – csóválta a fejét derűsen Remus.

- Csak lennék olyan fiatal, mint mikor megismertelek, akkor tudnád, milyen voltam gyerekként – nevetett Stelle, és belekortyolt a kehelybe.

Abban a pillanatban, hogy kiitta az utolsó kortyot is a furcsa ízű innivalóból, szédülés fogta el a nőt.

- Stelle – nézett rá ijedten Remus. – Jól vagy?

- Igen… csak álmos vagyok… - motyogta a nő kábán. Szeme már félig le volt csukva, és ha Remus nem tartja, már rég az asztalra vágódott volna. Stelle egyre gyengébbnek érezte magát, körülötte egyre halkabbnak tűntek a hangok. Míg végül elsötétült előtte a világ.

 Következő