Marie ereiben meghűlt a vér. A nő dermedten várta, hogy David kimondja a vizsgálat eredményét. Mikor azonban a férfi ismét megszólalt, valami egészen más hagyta el az ajkát.

- A ti kisbabáitok egészségesek lesznek - jelentette ki merev tekintettel.

- Hogy… mi?! Ezt komolyan mondod? - Marie határtalanul megkönnyebbült, mikor ezt meghallotta. Dorian szívéről is nagy kő esett le, és halványan elmosolyodott.

Stella viszont látta legidősebb fia arcán, hogy van valami, ami nem hagyja nyugodni. Felkelt a fotelből, ahol eddig ült, és Davidhez lépett.

- Mi a baj? - kérdezte nyugodtan.

- Mikor Dorian-nel beszélgettünk a Szent Mungóban… - kezdte a férfi. - Eszembe jutott Rebecca. És… felvetődött bennem a kérdés: vajon a mi kisbabánk egészséges lesz-e. Becca még aznap este kérte a gyógyítóktól ugyanezt a vizsgálatot, mint Marie-ék…

Ekkor elhallgatott, és felsóhajtott. A jelenlévők mind egyre gondoltak - és nem is tévedtek.

- Becca… vérfarkas gyermeket vár.

Marie sajnálkozva és szomorúan nézett fel bátyjára. Daviden látszott, hogy minden lelki erejére szüksége van, hogy ne uralkodjon el rajta a fájdalom. Édesanyja elől azonban nem tudta eltitkolni érzését; ő tudta a legjobban, milyen az élet egy vérfarkassal a családban…

- Ne keseredj el, drágám - próbált erőt önteni Davidbe.

- Persze, tudom, hogy élhet úgy is normális életet a gyerek… - mondta David. – De… a francba! Rebecca még nem is tudja! - dühöngött elkeseredetten David.

Stella sóhajtott, és magához ölelte fiát. Marie felkelt, és tétován közelebb lépett hozzájuk. A nő sem tudott megfelelő szavakat találni, amivel kifejezhetné érzéseit.

Egyfelől mérhetetlenül meg volt könnyebbülve, hogy az ő gyermekei egészségesen jönnek a világra. Ugyanakkor a bátyja miatt mégiscsak negatív és szomorú lett a lelke.

- Apa? - nézett Marie a küszöbön ácsorgó idős férfire. David és Stella eleresztették egymást, és megpördültek.

- Remus, neked ágyban lenne a helyed - szólt rá Stella aggodalmasan, és átkarolta szótlanul álló férjét.

- Sajnálom, David… - suttogta rekedten a férfi a fiára nézve.

- Te… hallottad? - kérdezte David.

- Gyere, feküdj le… - próbálta Stella feltámogatni a hálószobába Remust. A férfi azonban nem akart elmenni onnan.

- Nem a te hibád - mondta David, Remushoz intézve szavait.

- De… az enyém - sóhajtott Remus lehajtott fejjel.

- Apa… kérlek, ne gondolj erre! - lépett mellé David. - Gyere, feküdj le, neked pihenned kell…

Remus ezúttal hagyta, hogy Stella és David felsegítsék őt a hálószobába. Miután ágyba fektették, a nő és a fia visszatértek Marie-ékhoz.

A fiatalok az ágyon ültek. Dorian valamit írt az előtte heverő pergamenre. Akkor nézett csak fel, mikor befejezte az írást.

- Apámnak írtam - magyarázta zavartan. - Hogy megnyugtassam…

David bólintott.

- Rendben… én pedig, azt hiszem, hazamegyek… és elmondom Rebeccának.

- Menj. Légy erős, és nyugodj meg! - ölelte meg búcsúzóul Stella.

David biccentett, majd elköszönt, és hoppanált a helyiségből.

- Azt hiszem, mi is hazamegyünk most - nézett anyjára Marie.

- Persze… és gratulálok az eredményekhez! - mosolyodott el halványan Stella. Tekintetéről nem tudta eltüntetni a szomorúságot. Ezt nem is várta el tőle senki…

Miután a két fiatal hoppanált, Stella a konyha felé vette az irányt. Felrakott egy fazékba teavizet forralni. Pálcájával alágyújtott, majd elindult megkeresni a teafüvet.

Ekkor újabb hangos pukkanás rázta meg a házat. Stella egy pillanatra összerezzent, és ijedten fordult meg. Mikor látta, hogy Edward áll tőle nem messze, megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Szervusz, drágám - köszöntötte a nő.

- Szia anya - puszilta meg a fiú. - Hogy vagytok?

- Apád még mindig beteg. Fenn van a szobában - mondta Stella. - Én pedig teát főzök neki…

- Értem… anya, kérhetek tőled valamit? - kérdezte Edward.

- Persze - mosolygott a nő. - Mit szeretnél?

- De ha nem akarod, nem kell, csak… jó lenne, tudod a kutatásomhoz… - magyarázkodott a fiú zavartan.

- Edward… miről lenne szó? - nézett rá Stella.

- Nos… tudod, meg akarom találni apa betegségére az ellenszert… És gondolkoztam. Arra jutottam, hogy… nos, szükségem lenne apától egy pár dologra, amikor át van változva. Gondoltam, vele mehetnél, és gyűjthetnél tőle, mondjuk, szőr- vagy nyálmintát…

- Értem - Stella elgondolkozva nézett maga elé. - Tulajdonképpen nagyon érdekes, amit mondasz. És logikus is, hiszen miből tudnál hatásosabb ellenszert készíteni, mint azokból az anyagokból, amiket gyógyítani akarod?

- Akkor… segítesz? - nézett rá reménykedve Edward.

- Igen - bólintott Stella határozottan. – Egyébként… mint nem sokkal az érkezésed előtt kiderült, nemcsak Remusnak lenne szüksége arra az ellenszerre. Davidnek és Rebeccának is… illetve, az ő születendő kisbabájuknak.

- Tényleg, Benji! - kapott a fejéhez Edward, ahogy eszébe jutott még meg nem született unokaöccse, akit a jövőben tett látogatásukkor látott. - Ő is…

- Benji? - ráncolta a homlokát Stella. - Kiről beszélsz?

- Öh… nem érdekes - legyintett Edward. - Még egyszer kösz, anya! - a fiatalember Stellához lépett, és átölelte a nőt.

- Nincs mit.

- Szia! Üdvözlöm apát! - mosolyodott el a fiú.

- Szia, drágám! És… sok szerencsét!

Edward néhány pillanattal később dehoppanált.

* * *

Ez idő tájt egy nagy, barna fülesbagoly szelte át a levegőt. Lábához levél volt rögzítve, azt szállította a címzetthez. Mikor a bagoly megérkezett egy hatalmas kúriához, leereszkedett, és megkerülte a házat. Az egyik ablaknál aztán leszállt a párkányra, és verdesni kezdte csőrével az üveget. Az ablak másik oldalán szendergő Perselus Piton hamar felriadt a madár kopogására, és bosszúsan kelt fel beereszteni azt.

Mikor Piton leoldozta a lábáról a levelet, a madár huhogott egyet, és felröppent, jelezve, ezzel az ő dolga befejeződött.

Piton széthajtogatta a levelet, és olvasni kezdte a sebtében írt sorokat. Mikor a levél végére ért, megkönnyebbülten mordult fel.

A kilincs lassan lenyomódott, és a bejárati ajtó óvatosan kinyílt. Meloé nézett be rajta, és mikor látta, hogy férje nem alszik már, nyugodtabban tárta ki az ajtót.

- Mi van a kezedben? - kérdezte kíváncsian, mikor látta a Pitonnál lévő pergament.

- Levél. Dorian üzent, hogy a gyerekeknek semmi baja - mondta a férfi.

Meloé megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Hála Istennek… – Meloé Pitonhoz lépett, és átölelte férjét.

- Igen - bólintott Piton, és összehajtogatta a fia levelét.

Következő