Aznap éjjel meglepően hűvös idő volt. Az égen alig látszottak ki az égitestek a sötét felhők alól. A Hold fényes korongja viszont kitartóan világította a kis erdőben a tisztást. Egy megfáradt, szomorú farkas ült a fűben, és vonyított az ezüst holdra. Mellette egy éjfekete kutya pihent, fejét összefont mancsaira helyezve. Figyelte párját.

A farkas egy idő után abbahagyta a telihold vonyítását. A fekete kutya mellé telepedett, és hozzábújt, hogy így melengesse az állatot.

A kutya felemelte a fejét, és a párjára nézett. A farkas tudta jól, mit fog tenni az állat, de nem ellenkezett. A kutya beleharapott a vérfarkas ezüstös bundájába, és hirtelen kirántott belőle néhány szőrszálat. A farkas felnyüszített, de tűrte a kutya ténykedését.

A kutya a farkashoz dörzsölgette fejét, egyik mellső mancsát pedig átvetette a nyakán; mintha megölelte volna…

Majd felkelt, és elügetett egy fához. Nem sokkal később egy üvegtállal a szájában tért vissza.

Letette a vérfarkas elé, és várt. Az ezüstbundás állat a fekete kutyára nézett; borostyánszín szemében élesen tükröződött a hold fénye. Az állat lehajtotta fejét, és kinyújtotta a nyelvét. Amikor a kutya úgy vélte, elegendő nyál csepegett a tálba, óvatosan félrevonta az edényt, majd elégedetten vakkantott kettőt a társának.

Kicsit távolabb húzódtak, és letelepedtek egy fa tövébe, hogy itt várakozva érje őket a reggel.

A kutya fájdalmas, furcsa vonyításra ébredt. A vérfarkas mellette elkezdte visszanyerni emberi alakját. Amikor nem sokkal később véget ért a tortúrája, a földön egy ősz hajú, meztelen férfi görnyedt, és fájdalmasan zihált.

A másik állat felkelt, és magára vette emberi alakját - az ő átváltozása nem járt fájdalommal. Stella levette magáról talárját, és férjére terítette.

- Vége van… - nyugtatta a nő, és megpróbálta felsegíteni a meggyötört férfit.

* * *

A Fourtain utca 48. szám alatti házat azon a napon is kisgyerekek vidám hangja töltötte be. A két lány, Hannah és Anne a nappaliban ücsörögtek a szőnyegen, és kedvenc babáikkal játszottak. Míg a lányok minden gond nélkül, önfeledten elszórakoztak, addig szüleik, David és Rebecca a konyhában ültek, és mélységes szomorúsággal meredtek a kezükben szorongatott kávésbögréjükre.

- Ez egy rémálom… - sóhajtott a fiatal nő, és kezébe temette arcát. A mellette ülő férfi felpillantott rá.

- Nyugodj meg, Becca… - szólt elhaló hangon.

- Hogy nyugodhatnék meg?! Merlinre, David, ez… szörnyű!

A férfi megfogta Rebecca kezét, és bátorítóan simogatta kézfejét.

- Vérfarkasnak fog születni szegény… - remegett a nő hangja. - Ha megszületik…

David szemei csodálkozva nyíltak ki.

- Ha megszületik? - ismételte meg felesége utolsó szavait.

- Talán jobban tennénk, ha… elvetetnénk. Amíg még lehet.

- De Becca…!

- Hidd el, megszakad érte a szívem - suttogta a nő. Kivörösödött, könnytől csillogó szemmel meredt Davidre. - De talán ez lenne a legjobb…

A férfi mélyen sóhajtott.

- Ő is a mi gyerekünk - mondta.

- De nem lesz soha egészséges ember - mondta ki a szörnyű szavakat a nő.

- Apám is vérfarkas, mégis képes normális életet élni - érvelt David.

- Remus is haldoklik! - mondta zaklatottan Rebecca.

David arcvonásai megfeszültek, de így sem tudta elrejteni érzelmeit.

- Tudom - szűrte a nehéz szavakat a fogai közt. - És hacsak nem történik néhány éven belül valami csoda… - itt elhallgatott.

A két felnőtt egy darabig némán ült az asztalnál, és hallgatták a nappali felől érkező vidám gyermekhangokat.

- Becca… kérlek, legalább adjunk egy esélyt a kisbabánknak, hogy élhessen - nézett fel ismét a feleségére David.

A nő sóhajtott, és egyik kezét a hasára tette. Bár még nem látszott meg rajta a terhessége, ő már érezte a benne fejlődő kisbabát.

Belegondolt, hogy az abortusszal mégiscsak megölné a saját gyermekét – még akkor is, ha ezt jó szándékkal tenné. A gondolatra könnyek szöktek a szemébe, de elszántan nézett vissza férjére.

- Rendben - mondta végül a nő. - Adjuk meg neki ezt az esélyt…

* * *

- Biztos, hogy nem fogunk zavarni? - kérdezte Marie.

- Ha egyszer apám hívott, nem hiszem, hogy zavarnánk - vélte Dorian.

A két fiatal már messziről megpillantotta a hatalmas Piton-kúriát. Amikor elérték a bejárati kaput, becsengettek.

Nem kellett sokáig várakozniuk, és az ajtó kinyílt. Máskor mindig Meloé sietett ajtót nyitni, de ez alkalommal Piton tett eleget ennek a feladatnak.

- Szervusztok - köszönt nekik kedvesnek szánt mosollyal arcán, de a gesztus inkább hasonlított vicsorgáshoz, mint mosolyhoz. Doriant így is meglepte apjától ez a fajta érzelemkinyilvánítás.

- Szia apa…

- Jó estét, Mr. Piton - köszönt Marie is, bujkáló vigyorral.

- Gyertek be - tárta ki az ajtót előttük a férfi. - Érezzétek otthon magatokat.

Marie és Dorian egy pillanatra összenéztek, de mindketten bementek. Követték Perselust a nappaliba. Ott a férfi újabb vicsorgás szerű mosollyal kínálta őket hellyel.

- Hogy vagytok? - érdeklődött Dorian.

- Nagyszerűen. Főleg, amióta megkaptuk a levelet – a férfi jelentőségteljesen Marie-ra nézett.

A fiatal nő elmosolyodott, majd levette Pitonról a tekintetét.

- Mi is nagyon megkönnyebbültünk, mikor David elmondta a vizsgálat eredményét - mondta a fiatalember.

Ekkor lépett be a nappaliba Meloé. A nő kedvesen üdvözölte a fiatalokat, de ez nála megszokott viselkedés volt, nem úgy, mint Perselusnál.

- Készen van a vacsora, gyertek enni - hívta a jelenlévőket Meloé.

Dorian, Marie és Piton felkeltek, és követték a nőt az étkezőbe.

Vacsora alatt nem sok szó esett köztük.

- És, egyébként mi újság itthon? - kezdeményezett beszélgetést Dorian, miután végeztek az étkezéssel.

- Semmi különös. Tudod, hogy amióta nyugdíjba vonultam, nincs sok dolgom – Felelte Piton. A ’sok’ szót kissé megnyomta, célozva arra, hogy egyetlen dolga van: Remusnak a bájitalát elkészíteni.

- Értem… Majd ha megszületnek az unokáid, talán lesz egyszer-kétszer több dolgod is - mondta a fiú, közben Marie kezét fogta.

- Gondolom…

- És Madeline hol van? - érdeklődött Dorian a húga felől.

- Fogalmam sincs.

- Azt mondta, van egy kis dolga Londonban - mondta Meloé. - És, hogy vacsorára hazaér.

- Nos, arról már lekésett - állapította meg Dorian.

A bejárat felől kulcscsörgésre lettek figyelmesek, majd ajtónyitódásra és -csukódásra.

- Azt hiszem, hazajött - jegyezte meg a fiatal Piton.

- Sziasztok! - toppant be Madeline vidáman. Mellette egy jólfésült, öltönyös, elegáns, nemesi tekintetű férfi állt, aki átkarolta őt.

- Jó estét - köszönt zavartan az idegen.

- Jó estét - viszonozták az étkezőben ülők.

Dorian kérdőn nézett a húgára, aki zavartalanul huppant le melléjük egy üres székre.

- Nem késtünk le semmiről? - nézett körbe, majd megfordult. - Alfred, gyere te is! - hívta az idegen férfit.

Piton kedvetlenül kínálta hellyel a vendéget, azzal nem törődött, hogy esetleg a nevét megjegyezze. Ugyanis lányának volt már jónéhány hasonszőrű udvarlója.

- Remélem, nem zavarom meg a kellemes családi idillt - mondta jólnevelt, udvarias hangon Alfred.

- Ugyan, dehogy… - mosolygott kedvesen Meloé. - Érezze magát otthon!

Piton arca egy kicsit megrándult felesége szavaira.

Madeline nem zavartatta magát, és szedett magának a leveses tálból. Dorian és Marie érdeklődve figyelték hol a lányt, hol pedig udvarlóját.

- És mondja, Mr.…

- de Lachsahn. Alfred Charles de Lachsahn - mutatkozott be a férfi.

- Mr. Lachsahn. Mivel foglalkozik tulajdonképpen? - érdeklődött Dorian gunyoros mosollyal.

- Nos, az apám és a nagyapám a Londoni Pamutfeldolgozó Ipari Társaság igazgatói voltak, így én örököltem a gyárat és az üzletet. Most én vagyok a Lachsahn Pamutművek vezérigazgatója - húzta ki magát büszke tartással a férfi.

- Nahát! - mondta Piton döbbent csodálkozással. Persze akik ismerték régebbről, azok észrevehették hangjában a cinizmust is - És mondja, mióta ismeri a lányom?

- Nos… Madeline és én éppen egy hete találkoztunk - felelte mosolyogva az ember.

- Biztos egy kuplerájban… - morogta halkan Dorian.

Madeline persze hallotta, és egy asztal alatti erőteljes rúgással jutalmazta bátyja kedves hozzászólását.

Dorian arca megrándult a fájdalomtól, de nem vágott vissza. Kárörvendőn elvigyorodott, tudta, hogy szavai nem igazán tetszettek Madeline-nek.

- Mr. Piton, a lánya olyan gyönyörű teremtés! - dicsérte elérzékenyülve a vezérigazgató.

- Ugyan… - mosolygott Madeline, kiélvezve a szép szavakat.

- És milyen jólelkű! Egyszer bizonyára szerető feleség lesz belőle… - a mondat végét már sejtelmesen lehalkította.

Piton erre összenézett a fiával; nem először hallottak már ehhez hasonló szavakat.

- Valószínűleg - hagyta rá közömbös hangon

- Egyszer biztosan az lesz - hangsúlyozta ki gonoszkodva Dorian az időhatározót.

- Madeline… egy kis meglepetést szeretnék neked adni - a férfi lelkesen előszedett öltönye zsebéből egy kis dobozkát, és a nő felé nyújtotta. - Ez a tiéd.

Madeline csillogó tekintettel bontogatta ki a pici dobozt. Abban egy fényes, rubintokkal kirakott ezüstgyűrű volt.

- Leszel a feleségem? - kérdezte a férfi várakozva.

- Igen - mondta a lánya helyett Piton - Természetesen elfogadjuk a megtiszteltetést.

- Apa… - nyögte sápadtan Madeline.

- Ugyan kislányom… Ne legyél ennyire szégyellős! - mosolygott a lányára mézesmázosan.

- De… Én még nem döntöttem! - próbált a lány védekezni.

- Ne szerénykedj. Úgy érzem, ez a fiatalember elsőrangú választás. De szeretném megkérni Mr. Lachsahnt, hagyjon most minket magunkra. Majd holnap megbeszéljük az esküvő pontos részleteit.

A fiatal üzletember boldog mosollyal kelt fel az asztaltól.

- Olyan boldog vagyok! Akkor holnap találkozunk, mondjuk délután öt óra táján. Szeretlek, Madeline drágám! - hajolt le arcon csókolni a döbbent lányt. - További kellemes estét, a viszont látásra!

Piton kikísérte a boldog vőlegényt, majd szigorú arccal a családja felé fordult.

- De apa! Ez egy mugli! - Madeline szinte sikította ezeket a szavakat.

- Nocsak? És ez mióta érdekel téged? - emelte fel a hangját Piton is - Már elegem van, hogy minden héten más férfival állítasz be! Nem erre tanítottunk!

- Kellett neked muglikkal kezdeni - dünnyögte Dorian.

- Te is ellenem vagy? - nézett döbbenten a bátyjára.

- Madeline, mi csak neked akarunk jót - szólt közbe Meloé is - Tényleg fel kellene hagynod ezzel az életmóddal. A kényszerházasság nekem sem tetszik, de…

- Nincs de! Meloé, hol van itt a kényszer? Most az egyszer megtanulja a kisasszony, hogy nem lehet a szélhámosságot a végtelenségig csinálni! - a férfi már rendesen kiabált.

- Te egy szemét zsarnok vagy! - sivította apja arcába a fiatal nő, majd a bátyjára támadt. - Te meg egy aljas kis áruló! Én mindig melletted álltam!

- Nem vagyok áruló - sziszegte Dorian. - De amit te művelsz azokkal a szerencsétlen férfiakkal, az már kész elmebaj. Nem szabad ilyen felelőtlenül játszani az emberek érzelmeivel.

- Ellenem uszítottad… - mondta a lány elfúló hangon most apja felé fordulva - Ellenem fordítottad őt is! Hogy lehetsz ilyen kegyetlen?

- Elhallgass! Nem kellett ellened hangolni senkit. Mindenki elítéli, amit csinálsz.

- Te… Aljas… Nem teheted ezt velem! - Madeline már szabályosan hisztériás rohamot kapott, csapkodott, toporzékolt. Amúgy szép vonásait csúf fintorba rántotta a tehetetlen harag.

- De igen! Az apád vagyok, és igenis beleszólok az életedbe, ha úgy látom jónak.

- Dorian-nek sem szóltál bele, amikor feleségül vette ezt a korcsot! - sziszegte dühösen.

- Elég! - pattant fel indulatosan Dorian. - Nem tűröm, hogy sértegesd Marie-t!

- Te meg engem sértegettél! Elegem van ebből a családból!!! Elmegyek innen! Megszökök, ha kell! - visította kivörösödött arccal, és indult volna az ajtó felé, ha Piton nem állja útját.

- Takarodj innen, te… - ordította az apjának, de az nem várta meg, hogy Madeline minek nevezi; akkora pofont adott a lánynak, hogy a csattanást visszhangozták a falak.

A lány elhallgatott. Tudta, hogy most jócskán túllőtt a célon, hiszen Piton eddig soha nem is veszekedett vele. Sarkon fordult, és méltóságteljes mozdulatokkal elindult a szobája felé. Meloé utána akart menni, de Piton megállította.

- Marie - szólalt meg csendesen a férfi. - Ne haragudjon a lányom viselkedése miatt - most tényleg őszintének tűnt.

A fiatal nő némán és komolyan nézett fel Pitonra, de nem igazán tudta, mit is mondjon.

- Nem haragszom - szólt végül.

- Azt hiszem, ideje hazamennünk – mondta Dorian.

- Igen… Majd holnap küldök baglyot, hogy Madeline-nel mi van. Ezúttal nem ússza meg a szélhámoskodást.

A fiatalember biccentett egyetértése jeléül.

- Jó éjt! - köszöntek el a fiatalok, és hazamentek.