Dorian a pult mögött állt és egy pergamenre írosgatta fel azokat a bájital-hozzávalókat és gyógyfüveket, amelyekből már fogytán volt a készlete. Elmélyülten és lelkiismeretesen dolgozott egészen addig, míg meghallotta a bejárati ajtó felől érkező halk csengetést. Felnézett és látta, hogy feleségének öccse, Edward Lupin lépett be éppen a Patikába.

- Szervusz – köszöntötte kedves mosollyal Dorian.

- Szia, Dorian – viszonozta a gesztust Edward.

- Tehetek érted valamit? – érdeklődött.

- Igen… kifogytam néhány dologból… - a fiatal férfi arcán furcsa, zárkózott kifejezés ült.

Dorian jól ismerte már barátja eme arckifejezését, tudta, mit jelent ez.

- Mire lenne szükséged? – kérdezte nyugodtan.

- Több mindenre is - felelte Edward. – De… meg kell nézzem, hogy mit tudok megvenni…

- Figyelj – lépett ki a pult mögül Dorian. Elszántan és komolyan nézett Edward szemébe. – Te csak válaszd ki, mire van szükséged. A többi legyen az én gondom. Rendben?

- Ezt nem fogadhatom el – rázta a fejét Edward. – Már így is túl sokkal tartozom neked…

- Ha sikerül a bájitalod, majd megadod - mosolyodott el Dorian.

Edward sután nézett fel a sötét hajú férfire. Tekintetén félreismerhetetlen, és szomorú szégyenkezés ült.

- Nem is tudom, hol tartanék most, ha te nem támogatnál – mondta végül.

- Ugyanmár - veregette vállon Dorian. – Mire való a család, ha nem arra, hogy segítsen a bajban?

- Igaz – mosolyodott el Edward.

- Nos, mire is lenne szükséged? – kérdezte Dorian ismételten.

Edward előszedett kopott talárja zsebéből egy megsárgult pergamendarabot, és sorolni kezdte, milyen alapanyagokból fogyott ki. Dorian pedig amiből még volt neki, előszedte és kirakosgatta az asztalra. Néhány hozzávalót ő sem tudott Edward rendelkezésére bocsátani, mivel éppen ő is kifogyóban volt sok mindenből.

A legnagyobb gondot a ritkaságszámba menő bájitalok jelentették.

Bár a kért anyagok eléggé hiányosak voltak, Edward mégis nagyon hálás volt Dorian nagylelkűségéért.

- Köszönöm! – mondta sokadszorra, mikor segített Dorian-nek becsomagolni az egészet.

- Nincs mit. Remélem, sikerülni fog a kísérleted… - mondta Dorian.

Mióta megnyílt a Patika, Dorian azóta segítette Edward kísérletezéseit. A fiatalember gyakran nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy az adott alapanyagok árát is oda tudná adni Dorian-nek, a férfi mégis önzetlenül segítette. Amióta pedig felsejlett a lehetőség, hogy az ő kisbabáik is örökölhetik a vérfarkas-géneket, még elszántabban támogatta Edwardot abban a reményben, hogy a fiú előbb-utóbb sikerrel jár.

- Én is remélem… - sóhajtott Edward. – Mindenesetre nagyon sokat segít, hogy az egész család támogat – mosolyodott el halványan. – Mindent nagyon köszönök!

- Nincs mit. És sok szerencsét!

- Rámfér… - felelte halkan a távozó Edward.

* * *

A hatalmas Piton-kúriában azon az estén is csak ketten tartózkodtak. Madeline, szokásához híven, ismét távol töltötte az estét a szülei házától, míg a másik két Piton-gyermeknek már saját élete, és háza volt.

Perselus éppen befejezte az egyik bájitalát, és fáradtan letelepedett a nappali egyik kényelmes, zöld-ezüst díszített fotelben.

Egy pár percre lehunyta a szemét, és nyugodt, mély lélegzetekkel próbálta kitisztítani tüdejét a bájital tömény, erős aromájától. Egyik pillanatban egy kedves, szerető kéz gyengéd simogatását érezte arcán. Mikor félig kinyitotta szemét, szembetalálta magát Meloé mosolygós arcával.

Piton szó nélkül hagyta felesége szerető simogatását megfáradt arcán. Tetszését a dolog iránt néha fel-feltörő, jóleső sóhaja jelezte.

- Sokat dolgozol, drágám - szólt Meloé. A nő közben helyet kért magának férje mellett a széles fotelben.

- Mi mást csinálhatnék itthon?

- Például… itt vagyok neked én - felelte Meloé halkan, és ismét lágy csókot nyomott Piton arcára. - Túl sokat foglalkozol a bájitalokkal…

- Szakmai ártalom.

Meloénak el kellett ismernie, hogy Piton szavaiban rejlett némi igazság. Egy ideig némán ültek egymás mellett. Meloé szeretően ölelte át Perselust, és a férfi karját simogatta.

- Amióta Dorian is elköltözött itthonról, annyira üres lett ez a ház - jegyezte meg elmélázva.

- Igen… Meg amióta megtiltottam Madeline-nek, hogy hazahozza az udvarlóit - vigyorodott el gúnyosan.

- Nos, ezt azóta is gondosan megtartja…

- Igen… Azóta hetente csak egyszer látjuk a lányunkat.

- Igen. Annyira furcsa érzés… - sóhajtott a nő. - Olyan gyorsan nőnek a gyerekek. Emlékszem, mikor még Dorian kisbaba volt… most meg nemsokára apa lesz belőle.

- Na igen – mordult fel Perselus. Nem tetszett neki a téma.

- Még mindig nem akarod elfogadni Marie-t a fiad feleségének? - kérdezte Meloé.

- Azon már túltettem magam.

- Akkor mi bánt? - kérdezte lágyan a nő.

- Pont az unokáim miatt aggódom – felelte a férfi.

Meloé halványan elmosolyodott.

- Ne félj, egészségesek lesznek, és szép nagyra nőnek! Dorian és Marie pedig, biztos vagyok benne, hogy jó szüleik lesznek…

- Sajnos nem mernék rá fogadni, hogy egészségesek lesznek - mondta Piton idegesen.

Meloé arca komoly lett férje hangjára.

- Miért mondod ezt?

- Remus Lupin vérfarkas.

- Igen, tudom. De Marie nem az - Meloé nem egészen értette, mire akar kilyukadni Perselus.

- Keveset tudsz te is a varázsvilágról… Marie nem lehet az, de hordozza a vérfarkas géneket. És sajnos nagy az esélye, hogy az ő gyereke az lesz… Vagy az unokája.

A nő végre megértette, miért volt olyan ideges Piton, valahányszor szóba került a téma - amióta csak Marie-ék bejelentették, hogy kisbabájuk lesz.

- Ez… szörnyű! - bukott ki Meloé száján.

- Az - sóhajtott egyet ingerülten.

- De lehet tenni ellene valamit… igaz? - kérdezte reménykedve. - Hogy ne szülessenek a kisbabák vérfarkasnak!

- Igen. Imádkozhatsz.

- De… nem tudsz valami bájitalt erre? Vagy valaki valamit… - Meloé felett egyre jobban eluralkodik az aggodalom.

- Sajnos erre senki sem tud megoldást. Gondolod, ha tudnék segíteni a fiamnak, nem tettem volna meg?

- De, persze… - feleli halkan a nő, majd hatalmasat, mélyet sóhajt.

Piton egy darabig nézte feleségét, majd bátorítóan átölelte.

* * *

Dorian és Marie éppen Remusékat látogatták meg. Az idős férfi éppen beteg volt, és túl a megfázáson még a közelgő telihold is kezdte egyre jobban gyötörni. Remust már fiatalabb korában is megviselte egy-egy holdtölte, de ahogy haladt előre a korban, egyre inkább érezte, hogy a vérfarkas-kór lassan teljesen elemészti.

Marie a férfi ágyánál ült, és apja kezét fogta.

- Ne félj, hamarosan jobban leszel - biztatta Marie.

Remus halványan elmosolyodott. Ő már nem nagyon bízott lánya szavaiban. Ahhoz túl sok holdtöltét kellett már megérjen, hogy tudja: egy napon a betegsége fogja a sírba vinni.

- Egyébként Edward már kezdi sejteni, mi hiányzik a főzeteiből - próbálta elterelni Marie Remus figyelmét a fájdalomról.

- Valóban?

- Aha. De… majd meglátjuk.

- Igen… igen… - Remus behunyta a szemét. Marie szomorúan felsóhajtott, és felkelt az ágyról, hogy hagyja beteg édesapját pihenni. A nő lelépdelt a lépcsőn, és a nappali felé vette az irányt, ahol férje és édesanyja ültek.

- Hogy van Remus? - kérdezte Dorian felpillantva.

- Betegen. Hagytam, hadd pihenjen - ült le férje mellé Marie.

Stella fáradt, szomorú tekintettel nézett a két fiatalra. A nő egész éjszaka virrasztott a férfi mellett; nem mert aludni egy szemhunyást sem, nehogy…

- Pihenned kellene neked is, anya - szólt Marie.

- Majd később… nem kértek valamit? - kérdezte a nő.

A két fiatal a fejét rázta.

- És… igaz a hír, hogy két kisbabát is vársz, Marie drágám? - kérdezte halvány, kedves mosollyal lányától.

- Oh, igen… igen - Marie sóhajtott egyet.

- Mi a baj, kicsim?

- Semmi… legalábbis remélem - Marie hátradőlt a fotelben.

- Tudod - fordult Stelle felé Dorian. -, aggódunk a kicsikért. Nem tudjuk, hogy vajon egészségesek lesznek-e, vagy…

-… vagy öröklik Remus vérfarkasságát - fejezte be helyette Stella. - Reméljük, hogy nem. Nagyon remélem…

- Egy hete csináltattunk a Szent Mungóban egy vizsgálatot - kezdte Marie. - Hogy ezt kiderítsük. David azt mondta, ha készen lesznek az eredmények, elhozza… már ideje lenne - tette hozzá komoran. - Éppen eleget idegeskedtünk már.

- Ne félj - nyugtatta Stella. - Nem lesz semmi baja a piciknek. Meglátod, minden…

A nő nem tudta befejezni mondatát, ekkor ugyanis hangos pukkanás rázta meg a házat. A hang a konyhából jött. Dorian sietve felpattant a helyéről, és előhúzta varázspálcáját. A két nő csendesen figyelt a konyhaajtót. Dorian lassú léptekkel közeledett a helyiség felé…

- Tedd azt el, légy szíves - szólt rá fáradtan egy férfihang. A szobában lévők mind megkönnyebbülten sóhajtottak fel.

- Szia, bátyus - köszöntötte Marie a belépő Davidet.

- Sziasztok! - A férfin látszott, hogy sietve hagyta el munkahelyét; fehér gyógyító köpeny volt rajta, kezében pedig néhány sárgás, illetve krémszínű pergamenlapot szorongatott. Mindig kedves, nyugodt tekintete most tele volt aggodalommal és szomorúsággal.

Marie torka összeszorult az idegességtől; csak remélni merte, hogy David nem őmiattuk jött el a Szent Mungóból ennyire hirtelen.

Reményei azonban hiábavalóak voltak. A nő teljesen elsápadt attól, amit bátyja aggodalmas, szorongó hangon bejelentett:

- Készen vannak az eredmények, Marie.

Következő