London belvárosában, egy kicsi, ám tiszta, takaros kis házban egy fiatal férfi gondterhelten ült a hálószobában, az ágy szélén. A férfi némán meredt maga elé, és kezébe temette arcát. Halk léptekkel egy szép, szőke hajú nő lépett a szobába, és leült mellé. A sötét hajú férfi összerezzent, és felnézett kedvesére.

- Edward, ne emészd magad – karolta át a nő.

- Megint nem sikerült az az átkozott bájital! – sóhajtott a férfi.

- Majd megpróbálod még egyszer! – vigasztalta a nő.

- Jaj, Sven… már meg sem tudom számolni, hányszor próbáltam újra és újra és újra…

- Tudom. Még a Roxfortban elkezdted az egészet… - emlékezett vissza a nő. – De ne add fel!

A férfi halványan elmosolyodott. Keze Sven arcára siklott, és megcirógatta a fiatal nőt.

- Igazad van… nem szabad feladni – tekintete komolyabbá vált. – Különben valóra válik, amit az Időkapu jóvoltából láthattunk…

Ekkor éles kopogásra lettek figyelmesek. A hang az ablak irányából jött, egy bagolytól. Edward felkelt az ágyról, és beengedte a barna madarat.

- Szia, Will! – simogatta meg a madár tollas fejét Edward. – Látom, hoztál valamit… - a férfi közben leült az ágyra, és elkezdte leoldani Will-ről a lábához kötözött levelet. Mikor ez sikerült, a bagoly felrepült, és leszállt az éjjeliszekrényre.

- Ki írt? – nézett kíváncsian a levélre Sven.

Edward megnézte a feladót.

- „Marie Piton”… sosem fogom megszokni – csóválta a fejét mosolyogva a férfi.

Majd kihajtogatta a borítékban lévő levelet, és olvasni kezdte:

Kedves Edward és Sven!

Reméljük, jól vagytok, mi nagyszerűen - eltekintve egy-két kisebb dologtól.

Mit szólnátok, ha holnap délután összejönnénk egy kicsit? David, Becca és a gyerekek is mondani akarnak valamit, szóval tényleg jó lenne összefutni.

Mellesleg régen láttalak már, öcskös…

Írjatok vissza, ha megfelel a holnap délután öt óra - apáéknál.

Minden jót!

Marie

- Hm… de sok titok van a mi családunkban… - jegyezte meg Edward.

- Írj vissza neki! – tanácsolta Sven.

Edward az asztalhoz lépett, előkeresett egy üres pergament és egy pennát, majd megfogalmazta rövid válaszát:

Szia Marie!

Ott leszünk. Remélem, a családi találkáról apáékat is tájékoztattad…

Edward

Edward váltott egy-két levelet Daviddel is. A két testvér megegyezett, hogy másnap fél ötkor találkoznak a szüleik háza melletti domboldalon. Mindkettőjüket érdekelte, mit szeretne Marie és Dorian bejelenteni, ezért elhatározták, hogy megpróbálják kitalálni.

Edwardék néhány perccel később értek a megbeszélt helyre. Davidék két kicsi lánya ijedten ugrott fel a fűből, mikor Sven és Edward hoppanáltak, egyenesen mellettük.

- Anyaaa! - futott a kisebbik a fűben térdelő nőhöz. A kislány annyira megijedt, hogy elpityeredett.

- Bocsánat - szabadkozott Sven, és ő is leguggolt melléjük.

A másik lány, Hannah az apjához igyekezett. David felvette, és hogy megnyugtassa a lányt, kicsit megfeddte öccsét.

- Máskor ne ijesszétek meg szegényeket – David arcán szigorú szavaival ellentétben mosoly ült, amit szerencsére egyik kisgyerek sem vett észre.

- Rendben… ne haragudj, Hannah – simogatta meg a lánya fejét.

A kis társaság nem sokkal később felkelt, és lassan, ráérősen sétálva elindultak Stella és Remus kis háza felé.

Útközben a két lány virágokat gyűjtött, melyeket aztán csokrokba tettek össze. A felnőttek eközben beszélgetésbe merülve haladtak mögöttük. Témájuk Marie-ék titokzatos bejelentése volt.

- Szerinted mit akarnak bejelenteni? – kérdezte Edward a bátyjától.

- Nem tudom… egyébként mi is szeretnénk valamit elmondani, ha már ilyen szépen összejön a család – mosolygott mellette lépkedő feleségére.

Sven figyelmét nem kerülte el a nő furcsa mosolya. Edward viszont továbbra is a nővére titkára volt kíváncsi. Mire elérték a szülei házát, minden létező tippjét kinyilvánította: Marie és Dorian elválnak; esetleg elköltöznek; netán megnyerték a mágusok szerencsejátékán a fődíjat, és most bejelentik, hogy milliomosok lettek…

- Nem hinném, hogy rossz dolog lenne a háttérben – vélekedett David. – Azzal nem idegesítenék anyáékat.

- Igaz… de ha nyertek a VarázsLÓttón, akkor kérhetnénk tőlük egy pár galleont…

- Az nekünk sem jönne rosszul – mosolygott az idősebb férfi. – De sajnos nincs ekkora szerencsénk…

Eközben lejutottak a dombról. Már messziről megpillantották a kis házat, mely sokáig mindkét Lupin-fiúnak az otthona volt. Nem messze a kaputól két ember tűnt fel a semmiből. A kislányok ez alkalommal elég messzire voltak, hogy ne ijedjenek meg a hoppanálástól, ezért mikor megpillantották a két alakot, vidáman nevetgélve versenyezni kezdtek, ki ér oda hamarabb.

- Hannah! Anne! - köszöntötte őket vidáman a fiatal Marie. Párja is elmosolyodott a két kisgyermek láttán.

A domb felöl érkező felnőttek is elérték lassan a párt.

- Sziasztok! - állt fel Marie. - Nicsak, lassan meg sem ismerlek, öcskös… - üdvözölte külön Edwardot.

- Elnézést, ismerjük egymást? - mosolygott vissza a férfi.

A kedves köszöntések után úgy döntöttek, bemennek a házba.

Hannah-ék értek az ajtóhoz először, és nagy vígan dörömböltek a régi ház ajtaján. Mire David és Rebecca előresietett, és megfogta a két rosszalkodó csemetét, az ajtó kinyílt, és egy fáradt, mindazonáltal mosolygós, őszes hajú nő állt a küszöbön.

- Jaj, lányok… - szólt rájuk halkan David. A kisebbiket ő vette karjába, a nagyobb lányt pedig Becca emelte fel.

- Ó, milyen sokan vagytok! - jegyezte meg Stella, ahogy körbenézett.

Az őszes hajú nő beinvitálta három gyerekét, és családjukat. A nappali volt az egyik legnagyobb helyisége a háznak, de még oda is csak szűkösen fértek el a felnőttek. Hannah és Anne első útja, természetesen a nagyapjuk üdvözlése után, az emeleti, régi gyerekszobák egyikébe vezetett.

- Edward! – szólította meg Dorian a fiatalembert. – Mondd, hogy állsz a kutatásoddal? - érdeklődött.

Sven rögtön párja felé fordult, és kissé beharapta alsó ajkait. Tudta, hogy Edward éjt nappallá téve munkálkodik azon, hogy feltalálja édesapja betegségének ellenszerét – mindezidáig teljes sikertelenséggel.

A fiatal férfi sóhajtott, de ajkán halvány mosollyal válaszolt.

- Körübelül ott, ahol tíz éve is álltam…

- De nagyon igyekszik – tette hozzá Sven gyorsan.

Edward tekintete Remusra siklott, aki eddig békésen üldögélt kedvenc karosszékében. Az idős férfi ajkán szelíd mosoly jelent meg.

- Meglátod, egyszer sikerülni fog - biztatta öccsét David, aki az ajtóban álldogált.

- Nagyon remélem - szólt Edward komolyan.

Hatalmas feladatot vállalt magára még kisdiákként azzal, hogy életét a vérfarkasok kutatásának szentelte. Elszántan kereste a szörnyű betegségre az ellenszert. Remuson, Stellán és Svenen kívül azonban senki nem tudott az Időkapuról, és Remus abban látott sorsáról… ami miatt Edward ezt a hivatást választotta.

- Figyelj – fordult Dorian ismét Edwardhoz. – Segítek neked a kutatásodban. Amit meg tudok szerezni a patikában, megadom… rendben?

Edward hitetlenkedve, hálásan pillantott fel Dorianre.

- Köszönöm! - szólalt meg halkan.

A fiatal Piton bólintott, és hátradőlt a kanapén. Marie szeretetteljesen átölelte párját.

- Szép tőled, Dorian – mosolygott Sven is.

- Jut eszembe, mit akartál nekünk elmondani, Marie? – kérdezte felvidulva Edward a nővérétől.

Marie és Dorian cinkos pillantást váltottak egymással, majd szüleikkel is. Stella és Remus persze már tudták, mit szeretnének mondani, de azért ők is érdeklődve várták a bejelentést.

- Nos… - Marie keze szép lassan a hasára vándorolt. – Csak annyit szeretnénk mondani – nézett körbe testvérein és azok feleségein. – Hogy egy új taggal bővülni fog a család…

- Úgy érted, terhes vagy?! – nézett nagyot Edward.

- Szerinted hogy érthetném? – fordult ártatlan tekintettel a nő öccse felé.

- Ó, gratulálok, Marie! – ölelte át Sven boldogan a fiatalasszonyt.

- Köszönjük! Szegény Dorian, neki is kijár a jókívánság – nézett széles mosollyal Marie a párjára. A testvérek mindkettejüknek szívből gratuláltak, és elmondták minden jókívánságukat a fiatal párnak.

- Köszönjük - fogadta mindet Marie és Dorian. A nőnek eszébe jutott, hogy Davidék is szerettek volna valamit bejelenteni. Meg is kérdezte bátyjától, ők mivel fogadják a családot. David és Rebecca összenéztek.

- Nos, talán ezek után már nem lesz olyan nagyon nagy meglepetés… - kezdte Rebecca.

- De szerintem örülni fogtok nekünk is – karolta át feleségét David. – Nekünk is kisbabánk lesz.

Ez a hír Stella és Remus számára is új volt.

- Gratulálunk! – mosolygott boldogan Stella.

- Ez fantasztikus! – ujjongott Marie. Felkelt a helyéről, és megölelte Rebeccát. – Gratulálok!

- Egyszerre lesztek anyák - nevetett David és Dorian jókedvűen.

David és Becca bejelentése egyedül Edwardot és Svent nem érintette hirtelen. Tudták, hogy a párnak születni fog egy fiuk is – aki szerencsétlen módon örökölni fogja nagyapja, Remus szörnyű betegségét. Edward tekintete egyenesen aggodalmasnak tűnt az emlékre. Bár Sven mosolygott, az ő arcán is érződött egy kis aggály.

- Mi a baj, Edward? - ült le mellé David.

- Semmi – mosolyodott el kényszeredetten a fiatalember. – Gratulálok…

Stella és Remus a fiuk reakciójából pontosan tudták, mire gondol Edward. Őket is aggasztotta a dolog, de nem akarták elrontani a pár örömét.

- És… fiút vagy lányt szeretnétek inkább? – kérdezte kedvesen Stella Davidtől.

- Személy szerint jobban örülnék egy kisfiúnak – vallotta be David. – De mindegy, örülni fogunk neki, ha lány lesz is. Csak egészséges legyen…

Sven megszorította Edward kezét, ami erre az utolsó mondatra kissé megremegett.

- Nah, öcskös, rajtatok a sor! - lépett hozzájuk nevetve Marie. Erre a megjegyzésre Edward zavartan nézett Svenre, akinek arcán pír jelent meg, de mosolygott.

- Majd meglátjuk… - felelte végül a férfi. Magában hozzátette: "Csak előbb még sikerüljön az az átkozott bájital…"

Következő