|
Draco léptei kísérteties visszhangot vertek a kihalt folyosókon. Gondolkodás nélkül fordult be a sarkokon; tudta, merre tart. Egyenesen a Griffendél torony klubhelyisége felé vette az irányt. S miközben szinte szaladt, gondolkozni próbált.
Ha ez nem álom, márpedig szinte biztos nem az, tekintve, hogy az egész karján kék-zöld foltok éktelenkedtek, annyit csipkedte magát, hogy felébredjen, akkor minden bizonnyal köze kell, hogy legyen ahhoz a furcsa szöveghez. A könyv a párhuzamos dimenziókról szólt, tehát ez itt minden valószínűség szerint egy ilyen világ. Hermione mondta, hogy az eltérések lehetnek aprók, vagy egészen nagyok is, de ő, Draco Malfoy mint mardekáros diák? Még a hideg is kirázta a gondolatra.
Végül arra a megállapításra jutott, hogy először is beszél Hermionéval, és a barátaival, és majd együtt kitalálják, hogy mitévők legyenek. Mindenképpen szükségük lesz arra a könyvre. Pontosabban nem is a könyvre, hanem a benne lévő cetlire. Talán ha újra felolvassa, akkor visszakerülhet a saját dimenziójába. De mi van, ha nem?
Megrázta a fejét. Nem! Vissza fog jutni! Nem maradhat itt. Nem lehet mardekáros. Nem akart mardekáros lenni.
Időközben elérte a Kövér Dáma portréját, és megmondta a jelszót. Az szerencsére ugyanaz volt mindkét dimenzióban, így a Dáma, habár sokáig méregette Dracót, végül félrehúzódott.
Sietősen lépett be a klubhelyiségbe, és legnagyobb örömére még ott találta Ront, Harryt és Hermionét. A lány, csakúgy, mint a másik világban itt is egy könyvet olvasgatott, a fiúk pedig a házi feladatukkal szenvedtek. Az érkezőt hallva mindnyájan a portrélyuk felé néztek. Ron, meglátván, hogy ki jött, felpattant az asztal mellől, és feléje indult.
Draco kissé megnyugodott. Úgy tűnik, itt is barátok lehetnek, hiszen Ron még üdvözölni is akarja. Azonban a vörös hajú fiú egészen mást tervezett. Mikor karnyújtásnyira volt a mosolygó Dracótól, előre nyúlt, megragadta a másik torkát, és a falhoz szorította.
- Mégis mi a fenét képzelsz magadról, Malfoy? – kiáltotta. – Hogy jutottál be ide? – Draco fuldokolva hörgött valamit, ám ez nem volt elég Ronnak. – Hogy? Nem értettem kristálytisztán.
- Addig nem is fogod, amíg így fojtogatod – lépett mögéje Harry. – Engedd el, különben megfojtod, és a végén még megbüntetnek miatta.
- Nekem megérné! – sziszegte Ron, de azért elvette a kezét.
Draco zihálni kezdett, és a nyakát masszírozta, közben pedig erőtlen pillantásokat vetett a két fiúra. Ezek szerint mégsem olyan jó barátok. Ekkor Hermione lépett Harry mellé, előhúzta a pálcáját, és Dracóra fogta.
- Most pedig dalold el szépen, hogy mit keresel itt!
Draco kiegyenesedett, és lesimította az alaposan meggyűrődött talárját, így láthatóvá téve a mellén lévő griffendéles címert. Harry azt hitte, rosszul lát. Szeme felkúszott a szőke fiú arcára, és felvonta a szemöldökét.
- Mi van, Malfoy? Jelmezbálba készülsz? Mit keres rajtad egy griffendéles talár?
- Mert griffendéles vagyok – felelte Draco, mikor már úgy érezte, meg tud szólalni. – Én nem az a Draco Malfoy vagyok, akit ti ismertek.
Ronék már az első mondatára is elkerekedett szemekkel meredtek rá, de a másodikra kitört belőlük a nevetés.
- Igen! – vihogta Ron. – Na persze! Te nem az vagy, akit ismerünk! Megváltoztál!
- Nem! Félreérted, Ron!
A vörös hajú fiú hirtelen abbahagyta a nevetést, és Dracóra bámult.
- Hogy szólítottál?
- Ron. Vagy nem az a neved?
- De – motyogta a fiú. – De te még soha nem szólítottál a keresztnevemen.
- Na látod! – csapott le Draco. – Én nem az a Malfoy vagyok!
- Hát ki? – kérdezte Hermione, miközben alig észrevehetően lejjebb eresztette a pálcáját.
Draco szólásra nyitotta a száját, majd becsukta. Mikor végre megszólalt, próbált olyan óvatosan fogalmazni, ahogy csak tudott, ám ki kellett mondania.
- Draco Malfoy vagyok, de egy párhuzamos dimenzióból.
Ron és Harry prüszkölve felnevetett, Hermione azonban megrázta a fejét, és továbbra is komoly arccal meredt Dracóra.
- Az nem…
- Igen, tudom, hogy gyakorlatban még senki nem csinált ilyet. Már mondtad.
Harry és Ron azonnal elnémult ezekre a szavakra.
- Ő mondta? – kérdezte Harry felvont szemöldökkel.
- Nem ő, hanem az ottani Hermione. – Látva a másik három hitetlen pillantását, Draco mélyet sóhajtott. – Nézzétek! Ha már ezt sem hiszitek el nekem, akkor ezután egyenesen bolondnak tartotok majd.
Ron mondani akart valamit, de Draco a szavába vágott.
- Meg ne szólalj! Tehát… A másik világban én is griffendéles vagyok. – Ennél a pontnál a talárján díszelgő címerre mutatott. – És ha hiszitek, ha nem, mi négyen nagyon jó barátok vagyunk. Hermione pedig annál is több. Ő a barátnőm.
Ron és Harry fennhangon tiltakozni kezdtek, Hermione azonban idegesen rájuk förmedt.
- Hadd fejezze be!
- Kösz! Tehát ma este itt ültünk a klubhelyiségben, és a házi feladatot csináltuk. Te egy könyvet olvastál… Azt hiszem az volt a címe, hogy Az interdimenzionális világegyetem titkai, vagy valami ilyesmi. Ti elmentetek aludni, én pedig találtam a könyvben egy cetlit, amin egy idegen szöveg volt. Azt hiszem, felolvastam, mert hirtelen minden örvényleni kezdett, és hirtelen a Mardekár klubhelyiségében találtam magam. Ezután rögtön idejöttem.
- Hazudik – csattant fel Ron gúnyosan. – Még akkor is, mikor kérdez.
- Nem, nem hazudik! – Hermione szavai belefojtották Ronba a további ócsárlást.
- Honnan tudod? – kérdezte Harry.
- Mert délután tényleg ki akartam venni azt a könyvet a könyvtárból, de végül egy másikat választottam.
- És ebből honnan tudod, hogy igazat mond?
- A párhuzamos világok abban különböznek, hogy valaki valamikor egy választás elé kerül, vagy egy esemény másféleképpen alakul – magyarázta Hermione. – A legkisebb dolog is hozhat hatalmas változásokat. Például valaki bal helyett jobbra fordul, így baleset éri, meghal, nem születik gyereke, aki valamilyen óriási dolgot tenne. Ez a könyv is egy ilyen választás. Abban a világban azt a könyvet választottam, ebben nem.
- Én még akkor sem értem – rázta a fejét Ron.
Hermione legyintett, majd Draco felé fordult.
- Későre jár. Te most menj vissza a klubhelyiségedbe… Lehetőleg szabadulj meg ettől a talártól, de nagyon gyorsan. A mardekárosok felkoncolnak, ha meglátnak benne. Holnap ebéd előtt találkozzunk a könyvtárban, és megbeszéljük a további teendőket. Addig én meg próbálom meggyőzni ezeket a tökfilkókat itt.
Ron méltatlankodva felhorkant, Hermione azonban ügyet sem vetett rá.
- Köszönöm, hogy legalább te hiszel nekem – nézett Draco Hermione szemébe.
- Nincs mit! Hihetetlen ez a sztori, de majd holnap megbeszéljük!
- Rendben!
Draco hátat fordított hármuknak, és a portrélyukhoz ment. Ott megfordult és intett nekik. Hermione visszaintett neki, Harry kimérten bólintott, Ron viszont tüntetőleg hátat fordított. Ez rosszul esett Dracónak, de csak sóhajtott egyet, és kilépett a folyosó sötétjébe.
Már a Mardekár klubhelyiség közelében járt (még szerencse, hogy jól megjegyezte az utat), mikor eszébe jutott, hogy fogalma sincs, mi a jelszó. Megállt a nyirkos sziklafal előtt, és a gondolataiba merült. Vajon mi lehet a mardekáros jelszó? Gonoszabbnál gonoszabb ötletek jutottak az eszébe, de egyiket sem találta odaillőnek. Már éppen azon volt, hogy sarkon fordul, és keres egy mardekárost (bár ilyen későn nem tartotta valószínűnek, hogy még sokan mászkálnának), vagy visszamegy Ronékhoz, mikor léptek hallatszottak a folyosón.
Gyorsan odalépett a falhoz, és nekivetette a hátát. Éppen csak sikerült kényelmesen elhelyezkedni, mikor egy vékony, rókaképű lány jelent meg a sarkon, Pansy Parkinson. Elgondolkozva lépkedett, és annyira megijedt, mikor meglátta Dracót, hogy felsikkantott, és hátraugrott.
- Te jó ég, Draco! – fakadt ki a mellkasát szorongatva. – A szívbajt hozod az emberre. Mit csinálsz itt kint ilyenkor?
- Csak levegőzöm – felelte a fiú, miközben igyekezett úgy fordulni, hogy eltakarja a griffendéles címert. – De ugyanezt kérdezhetném tőled is.
- Nagyon jól tudod, hogy ma este én vagyok szolgálatban. Prefektusként a folyosókon kell járőröznöm. De ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy a holnapi napodat is el akarod velem cserélni?
Draco egy kissé meglepődött, hogy itt ő is prefektus, de gyorsan túltette magát rajta.
- Nem, dehogy!
- Akkor jó – biccentett Pansy, de még mindig gyanakodva figyelte Dracót. – Párszaszó!
Draco éppen vissza akart kérdezni, hogy mit akar ezzel mondani, mikor a titkos ajtó nagy zaj kíséretében kitárult, és utat engedett a klubhelyiségbe. Ez tehát a jelszó.
Pansy odalépett Dracóhoz, és karjait a fiú köré fonta. Fejét a másik vállára hajtotta, lehunyta a szemét, és úgy léptek be a zöld és ezüst selyemmel díszített terembe. Draco igyekezett elhúzódni a lánytól, ő azonban követte. Ennek aztán az lett a következménye, hogy Draco elsétált az egyik fotel mellett, Pansy azonban átesett rajta.
Draco elkerekedett szemekkel meredt a lányra, aki méltatlankodó pillantásokat vetve rá tápászkodott fel a karosszék mögül.
- Bocs!
A lány nem mondta, hogy „Semmiség!”, vagy „Ne is törődj vele!”. Egy utolsó sötét pillantást vetett a fiúra, majd igazgatni kezdte a talárját.
- És, milyen estéd volt?
- Szörnyű! Rettenetes! Borzalmas! Ragozzam?
- Az jó! – felelte a lány, mint aki nem is hallotta a másik szavait. Egy pillanattal később azonban izgatottan mesélni kezdett. – Nekem rém izgalmasan telt! Képzeld! Elkaptam azt a két szerencsétlen Creevey kölyköt! Tudod, amelyikek annyira istenítik Pottert! Na szóval, mentem a folyosón, és egyszer csak…
- Én lefekszem! – szólalt meg hirtelen Draco. – Jó éjt!
Pansy sértődött arcot vágott, amiért nem fejezhette be a Creevey testvérek megbüntetésének történetét, de azért ő is elköszönt, majd behunyta a szemét, és csücsörítve várta a „jó éjt” puszit. Már ott állt egy ideje, mikor egyszer csak ajtócsukódást hallott. Kinyitotta a szemét, és körbenézett. Egyedül volt a klubhelyiségben. Mérgesen dobbantott egyet, majd ő is elindult a lányok hálóterme felé.
Draco eközben a fiúk hálóit a klubhelyiségtől elválasztó ajtónak vetette a hátát, és elhatározta, hogy ha az a lány utána jön, és csókot követel, inkább elfut. Romantikus séta, meg „jó éjt” puszi! Na persze, az kéne még!
Miután meggyőződött róla, hogy az imádója nem akar utána jönni, elindult a hideg, barátságtalan, sziklába vájt folyosón. Jobbra, balra ajtók sora nyílt, és mindegyik mellett egy-egy tábla volt látható. Draco az első laphoz lépett. Azon a következő felirat díszelgett: Elsőévesek, és még öt név. Nem vesztegette az idejét, sietősen megindult, és csak akkor lassított, mikor az egyik táblán a Hatodévesek feliratot pillantotta meg. Keresni kezdte a nevét, de nem találta meg, így a következő ajtóhoz lépett.
- Crak, Malfoy – olvasta félhangosan –, Monstro, Nott, Zabini.
A saját nevén kívül egyik sem volt ismerős neki, de most nem igazán érdekelte a dolog. Belépett a koromsötét szobába, és mikor a szeme megszokta a sötétséget, megkereste az egyetlen üres ágyat (egyszer majdnem beesett az egyik ágy alá, mikor a függöny mögé benézve az ágy tulajdonosa hangosan felhorkant), és levetkőzött. A griffendéles talárt gondosan elrejtette a ládája legaljára, majd befeküdt a kellemesen meleg ágyba.
Még sokáig nem tudott elaludni, mikor azonban mégis sikerült neki, párhuzamos világokról, és ellenséges barátokról álmodott.
<< Előző fejezet || << Történet kezdőlapja >> || Következő fejezet >> | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
