Szinte fogható volt a két fiatal közé beállt csend. A levegőben érezni lehetett a feszültséget; a nő dühét, és a férfi döbbenetét.

- Nagyon sajnálom - szólalt meg lassan a férfi, ahogy magához tért a meglepetéséből - Azt hiszem, már késő ezen keseregni...

Eva felkapta a fejét, és ismét belenézett a fekete szempárba. Piton tekintetéből nem tudott kiolvasni semmilyen érzelmet, de a keskeny ajkak szélében bujkáló gonosz mosoly nem sok jót ígért.

- Tudod jól, hogy miért mondtam igent! - mondta szomorúan. Haragja már csillapodott, hogy átadja a helyét a kilátástalanság érzésének.

- Amiért szüleink és nagyszüleink tették. Mert ez így szükségszerű. Ha nem tetszik, a szíved joga, de fölösleges ez ellen lázadozni.

A nő erre nem mondott semmit, inkább a szürke esőt nézte a hintó ablakán keresztül.

* * *

Amikor kiszálltak a Roxmorts-tól nem messze elhelyezkedő kastély előtt, Eva igencsak megdöbbent. Nem számított arra, hogy új lakhelye ennyire hatalmas - és ennyire lelakott lesz.

A kastélyszerű épület fekete tornyai szomorúan hirdették a valaha jobb napokat látott ház egykori pompáját. A kertet sem nagyon gondozhatták. Hogy a munkát megspórolják vele, az egész udvart mindenféle fával ültették be.

A kapu felé vezető ösvény gyeptéglái átáztak, ami gusztustalanul cuppogott a talpuk alatt. A tavasszal gyönyörűen virágzó vadrózsa is csak csúnya, fekete, tüskékkel borított gaznak látszott.

A kőkerítésen egy viszonylag kicsi kovácsoltvas kapu nyílt, ezen át lehetett a belső kertbe bejutni, így Eva megláthatta az építményt közelebbről is.

A szürke falat szinte teljesen benőtte a borostyán, csak az ablakok helyét lehetett látni a méregzöld levelektől.

A belső kert sem volt gondozottabb, bár egy kis elkülönített területet/egészen csinosra alakítottak ki.

A hal formájú szökőkút körül egy-két pad helyezkedett el, ami nyáron igazán kedves pihenőhely lehetett az örökzöldek árnyékában.

Piton látta a nő arcán az érdeklődést, ezért nem is siettette őt, hagyta, hadd nézelődjön, bár ő maga szíve szerint már rég a jóval kellemesebb hőmérsékletű kastélyban ücsörgött volna egy pohár itallal kezében.

Eva mindent alaposan szemügyre vett.

Szeretett volna sok mindent kérdezni újdonsült férjétől, de nem nagyon mert megszólalni, mivel érezte: igencsak megbánthatta a férfit.

Lassan elérkeztek az épület ajtajához.

Perselus intett egyet a pálcájával mire az egyik nehéz tölgyfa ajtószárny nyikorogva kinyílt.

A kinti hideg, novemberi idő után Evát szinte megcsapta a hall párás melege.

Alig tettek néhány lépést, két házimanó máris ott termett előttük, és hajlongva köszöntötték a ház új úrnőjét.

Piton erre nem szólt semmit, csak elégedetten bólintott a kicsi szolgák felé.

- Azt hiszem, ideje megismerned belülről is az új otthonod - mondta a férfi. .

A nő meglepődve nézett körül, hiszen nem erre számított az alapján, amit kint látott.

A falak kellemes vajsárga színűre voltak festve, melyek kellemes látványt nyújtottak a mélybarna, ódon fabútorokkal. A termet régi, ízléses festmények ékesítették, ami előkelő jelleget kölcsönzött a háznak.

Eva magában örömmel nyugtázta, hogy az épület többi része is ilyen ízlésesen van berendezve, de férje tartogatott kellemetlen dolgokat is számára.

- És ez lesz itt a hálószobánk - nyitott be Piton egy kisebb szobába.

- A... hálószobánk? - döbbent meg a nő. Nem gondolta, hogy már az első éjszakát is együtt fogja tölteni a férfival. Persze tudatában volt, hogy mint asszony, köteles teljesíteni férje minden óhaját, de nem számított arra, hogy ilyen hamar...

Most már egy kicsit bánta, hogy a többi mardekáros lányhoz hasonlóan nem használta ki a gondtalan diákéveket a kicsapongásra. De akkor még olyan gyerekes volt...

Hiába mesélték az osztálytársai a kalandjaikat, ő csak nevetett ezeken a dolgokon. De akkor, nem lenne ennyire új, ennyire rémisztő az előtte álló éjszaka gondolata.

- Igen. Talán nem tetszik? Kereshetünk más szobát is, ha ez nem felel meg az ízlésednek - mosolyodott el kissé gúnyosan a férfi.

- De... Tökéletes - suttogta maga elé a nő. Nem mert többet ránézni a férjére, gondolatait teljesen lekötötte az ismeretlen érzéstől való félelem.

- Gyere, szerintem a házimanók már megterítettek. Gondolom te is éhes vagy - mondta halvány mosollyal a férfi.

Eva automatikusan bólintott, bár a gyomrát ökölnyinek érzete.

Ahogy lesétáltak a lépcsőn, igyekezett pár lépéssel a férje mögött maradni. Még mindig nem tudta elhinni... Nem tudta mi lenne a jobb: halasztgatni az egészet, vagy minél hamarabb túllenni rajta, hátha úgy könnyebb lesz...

Az ebédlőben a házimanók tényleg kitettek magukért, mire odaértek, szépen megterítettek két fő részére.

- Nagyon... szép - dicsérte meg kényszeredetten mosolyogva a nő az étkezőt.

- Igen. Üljünk le, mielőtt kihűl az ebéd - azzal a férfi intett egyet a pálcájával, és megjelent az asztalon egy tál illatos, gőzölgő húsleves.

A nő megvárta, míg Perselus helyet foglal, majd ő is odament a székéhez.

Az étkezés alatt nem nagyon szóltak egymáshoz, pedig Eva úgy érezte, talán úgy könnyebb lenne. Mert hiába a gyűrű, hiába a házassági papír, a mellette ülő szótlan férfi mégis olyan volt, mintha idegen lenne.

Amikor a házimanók már az edényeket is elvitték előlük, a két fiatal csendben ült egymással szemben. Így, hogy már az evőeszközök csörgése sem hallatszott, még kellemetlenebbé vált a hallgatás.

Egy néhány percig még így ücsörögtek, amikor az egyik manó két palackot cipelt oda a férfinak.

Az elmosolyodott, és jobban szemügyre vette mind a kettőt, majd kiválasztotta az egyiket. Újra intett a pálcájával, mire megjelent két szépen csiszolt kristály pezsgőspohár. Perselus óvatosan kibontotta az üveget, és töltött mind a kettejüknek a gyöngyöző nedűből.

- A házasságunkra! - mosolyodott el gúnyosan, mialatt koccintásra nyújtotta a poharat.

- A házasságunkra... - suttogta Eva.

Az újra beálló csendet a kristály csengése törte meg egy pillanatra.

 Következő