Harry fáradtan görnyedt az íróasztal fölött, és hallgatta Eugene magyarázatát.

Már vagy két órája tartott az első gitárlecke, és az ifjabb Piton csak nem akart kifogyni a mondandójából, pedig Harry réges rég belezavarodott a sok zenei szakkifejezésbe.

Őszintén megvallva valamivel izgalmasabbnak gondolta ezeket a foglalkozásokat, de Eugene már az első percben leszögezte: egy darabig még nem adja kezébe a gitárt.

- Ha két kereszt az előjegyzés, hol is van a dó? - kérdezte a hosszú hajú fiú immár harmadszor.

- Fogalmam sincs... Tényleg nem tudom - rázta a fejét Harry - Már azt sem tudom, mit jelentenek a keresztek! Nem lehetne holnap folytatni?

- Szó sem lehet róla! Azt mondták, hogy mire elkezdődik az iskola, tudj valamennyire játszani a gitáron. Viszont ha az alapokat nem tanulod meg, nem tudsz majd még kottát olvasni sem! - magyarázta Eugene.

- Hidd el, meg fogok tanulni. Csak pihenjünk már végre! Már belezavarodtam abba is, amit eddig értettem!

- Hát jó... Akkor holnap folytatjuk - sóhajtotta a fiú, és letelepedett az ágyra.

Harry fáradtan hátradőlt, és kinyújtóztatta a tagjait. Legalább annyiban kellemeset csalódott a másikban, hogy egyáltalán nem volt türelmetlen, mint az apja. Belegondolt, mi lenne ha Piton tanítaná őt gitározni, és őt kérné meg, hogy inkább pihenjenek...

- Apád meddig marad itt? - szólalt meg végül megunva a hallgatást.

- Holnap már megy. Csak valami gyűlés miatt maradt eddig a házban.

- A Rend fog gyűlést tartani? - csillant fel Harry szeme az információ hallatán.

- Szerintem igen. De többet nem is kérdeztem apámtól - vonta meg a vállát.

- Kár... Miért van az az érzésem, hogy én is terítékre kerülök? Annnyira utálom, hogy mindent én tudok meg utoljára! - panaszkodott a fiú.

- Lehet, hogy néhány dolgot jobb nem tudni... - csóválta a fejét Eugene.

Ekkor kopogtattak a szoba ajtaján.

- Gyertek le! - mondta Sirius, anélkül, hogy benyitott volna.

A két fiú összenézett.

- Biztos teát kell főzni a rendtagoknak - sóhajtotta Eugene.

- Mindegy, menjünk - mondta Harry, és feltápászkodott.

Legnagyobb meglepetésükre a Rend gyűlésére hívták őket. A két fiatal igencsak összehúzta magát, amikor látta a varázslók és boszorkányok vizslató tekintetét.

Harry már mindenkit ismert a jelenlévők közül, viszont Eugene számára szinte mindenki idegennek számított. Bár nem nagyon mutatta, arcán látszott a feszültség.

- Ismét fontos dolgokat kell megbeszélnünk - Emelkedett szólásra Dumbledore. Kettőtöket azért hívtalak ide, mert titeket érint a legjobban a Rend döntése - nézett a két fiúra, akik csak bólintottak jelezve, hogy megértették.

- Mivel a nyár elején kémünk - aki nem szeretné, ha felfednénk a kilétét - elmondta, mi lenne Voldemort új terve a hatalom megszerzésére. A Roxfortot szeretnék megtámadni. Ez addig lehetetlen, amíg a védőbűbájok védik az épületet, viszont úgy tűnik a halálfalók birtokába jutott egy bizonyos dokumentum, ami a segítségükre lehet e varázslat megtörésére.

- De ez egyáltalán lehetséges? - vonta fel a szemöldökét Eugene.

- Természetesen. Nagyon nehéz vállalkozás, de nem lehetetlen. A védelmet a kastélyra emberek bocsátották, és amit egy ember fel tud építeni, azt a másik le is rombolhatja. Sajnos nagyon hosszú lenne elmagyarázni, ezt most nem is teszem meg. Viszont valamit meg kell beszélnünk veletek.

A kém szerint egyelőre nincs közvetlen veszélyben az iskola, de már bizonyos óvintézkedéseket megtettünk.

De a lényeg: amint azt az információt kapjuk, hogy a Roxfort nem biztonságos többé, el kell hagynotok az országot.

- Tessék?!? - hördült fel Eugene felháborodva. A másik érintett ugyan nem szólt semmit, de le lehetett olvasni az arcáról, mennyire nem tette boldoggá a fejlemény.

- Nos, a vendég igazgatók egyikével megbeszéltem, hogy az ő iskolájába fogunk menekíteni titeket. Mivel szeretnénk teljes biztonságban tudni titeket, nem mondhatom el, hová is mentek pontosan.

- De ez... Nem lehet igaz! Legalább azt elmondhatnák, hogy mikor, és hogy melyik országba száműznek minket! - háborgott Eugene.

- Ez nem száműzés, ez csak a biztonságotokat szolgálja. Az időpontot ráadásul én sem tudom megmondani. Mihelyst a kém azt mondja, hogy mennetek kell, útnak indítunk titeket.

- Tehát elbúcsúzni sem tudunk senkitől, és néhány emberen kívül senki nem fogja tudni merre vagyunk - összegezte Harry.

- Sajnos igen - bólintott az igazgató.

- Ha szabad tudnom, nekem miért kell menekülnöm? - érdeklődött Eugene dühtől remegő hangon.

- A láda miatt. Félő, hogy megint megpróbálnák elvenni tőled.

- Csodálatos! Ezért kell elmennem innen, ki tudja hová? Ebben én nem egyezem bele. Maradok és kész! - heveskedett tovább.

- Ebbe sajnos nincs beleszólásod - mondta idegesítően nyugodt hangon Piton. - Azt fogod tenni, amit mi mondunk. Itt vitának helye nincs.

- Egyet kell értsek Perselusszal - bólogatott Remus, inkább csak Harryhez intézve a szavait - Higgyétek el, mi sem tennénk ilyen lépéseket, ha találnánk más megoldást.

- Jól van... Rendben - pattant fel Eugene a helyéről - Azt hiszem, megértettem. A megbeszélés többi részletére nem vagyok már kíváncsi! - azzal dühös léptekkel kisietett, maga után erősen bevágva az ajtót.

- Megyek én is - mondta Harry - Minden jót!

Ő is távozott a teremből, bár kevésbé látványosan, mint barátja.

* * *

- Ez nem lehet igaz! Minek képzelnek ezek minket?!? – kiabálta Eugene. – Hogy dönthetnek ilyesmiről helyettünk? – a fiú dühében lesodort az íróasztalról mindent, majd elrúgta a földön koppanó tintásüveget a sarokba. A kis palack ezer darabra tört, szétfröcskölve a tartalmát a tapétára és a szőnyegre.

Harry más esetben komolyan mérges lett volna egy ilyen megmozdulásért Sirius házában, de most mélyen egyetértett az ifjabb Pitonnal.

- Egyszerűen nem hiszem el! És apám is benne volt ebben az undorító, aljas dologban! Legalább ő kiállhatott volna mellettem! – ököllel belevágott a falba, amitől a bőr lejött az ujjbütykeiről. Úgy tűnt, ez a fájdalom sem csillapította haragját, hiszen ismét elkezdett fel-alá járkálni a szobában, dühösen fújtatva.

- Én sem hittem volna Siriusról – szólalt meg halkan Harry, remélve, hogy nem fordítja ezzel maga felé a fiú indulatait.

- A nagy varázslók... Mert persze ők mindent megtehetnek! – kapott fel az ágyról egy kottát, és apró darabokra szaggatta. Nem is vette észre, hogy belépett a szobába Piton.

- Most már elég legyen! – dörrent rá a fiára a tanár. – Látom ismét nem bírsz magaddal! Nem gondolod, hogy egy kis hidegzuhany jót tenne neked?

- Nem te mondod meg, mit csináljak! Hiszen az sem érdekel, hová fognak küldeni! Fogadjunk, meg sem próbáltad lebeszélni őket, hogy külföldre menekítsenek!

- Pontosan – mondta hűvös nyugalommal a tanár – Sőt, én voltam az, aki a legjobban szorgalmazta az ötletet.

- Hogy? Ennyire nem bírsz elviselni engem? – nyögte Eugene kivörösödött arccal, egész testében remegve az indulattól.

- Édes fiam... Nem erről van szó. Sajnos az előző évben megbizonyosodhattam afelől, hogy ugyanolyan esztelen vagy, mint Potter. A kettőtök esztelen hősködése ismét bajba keverhetne titeket is, és az iskolát is. Arra a lépésre, hogy eltávolítunk titeket az iskolából veszély esetén, egy dolog vitt minket: teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a csata idején ti nem az előírt, biztonságos helyen csücsülnétek, hanem kimennétek a halálfalók közé – válaszolta még mindig higgadtan a tanár.

- Én nem hősködésből mentem oda! Én csak... – kezdte volna az érveit felsorolni Eugene, de hangja elcsuklott.

Harry, csak csendben figyelte apa és fia között zajló szócsatát. Most szívesen kiállt volna Eugene mellett, viszont sejtette, hogy ezzel csak Pitont hergelné fel, amivel csak ártana a fiúnak.

- Nem érdekel a magyarázatod. A hülyeségetek már számtalan bajt okozott, nem kockáztathatjuk meg azt, hogy esetleg miattatok történjen valami tragédia – sziszegte a férfi, látszott rajta hogy ő is kezdi elveszíteni a türelmét. Ezt csak tetézte az, hogy időközben Sirius is megjelent a szobában.

- Azért ne felejtsd el, hogy ez a meggondolatlanság eredményezett már jót is... Ha például a fiad nem megy a Csarnokba, én nem vagyok itt! – szállt be a vitába ő is.

- Ez igaz. Viszont ha Potterből nem tör elő ez a hülyeség egy évvel ezelőtt, nem is kellett volna téged megmenteni – zárta le a vitát Piton – Én most megyek. Találkozzunk egy hónap múlva! – azzal sarkon fordult, és elindult az ajtó irányába.

- Apa, várj! – szólt még utána Eugene, de a férfi mintha meg sem hallotta volna, vissza se nézett.

A fiú csalódottan nézett még utána, majd visszasétált az ágyhoz.

- Jól vagy? – kérdezte Harry óvatosan, mivel Eugene jóval sápadtabb lett a szokásosnál, és láthatóan remegett.

- Miért? Miért nem lehet nekem normális családom, mint akárki másnak? – sziszegte a fiú könnyeit nyeldesve – Láttad, hogy beszélt velem!

- Láttam... – mondta Harry pár pillanat hallgatás után. Már a nyelvén volt néhány „dicsérő” szó a tanárát illetően, de inkább visszafogta magát – nem úgy, mint Sirius.

- Ezen nem kell csodálkozni. A mardekárosok mind ilyenek – jelentette ki, mély undorral az arcán.

- Nem kérek a maga együttérzéséből! – pattant fel Eugene az ágyról, és ha Harry nem húzza vissza, talán neki is megy Siriusnak.

- Nocsak... Látom az alma nem esett messze a fájától – vigyorodott el szemtelenül a férfi. Nem látszott rajta, hogy komolyan zokon vette volna a fiú kirohanását – Azért csak higgadj le egy kicsit.

- Ugye most nem fenyeget? – kérdezte gúnyosan a fiú.

- Nem. Csak tanácsot adtam – válaszolta kedélyesen a férfi.

- Sirius, egyedül hagynál minket? Szeretnék Eugene-nel beszélgetni – vetett véget a kialakuló vitának Harry. Semmi kedve nem volt még egy csetepatét végighallgatni.

- Jól van, már megyek is. Majd szólok, ha kész az ebéd – sóhajtotta kelletlenül a férfi, majd távozott, bezárva maga mögött az ajtót.

- Ne haragudj – szólalt meg csendesen Eugene – Úgy látszik, ma mindenkivel össze kell vesznem – húzta a száját gúnyos mosolyra.

- Semmi baj. Engem is kiakasztott ez a döntés. És mint látod, Sirius sem harcolt azért, hogy maradhassak... – morogta a fiú.

- Bárcsak találnék valami megoldást, hogy ne kelljen elhagyni Angliát... – szűrte a fogai között a másik, ökölbe szorult kézzel.

- Csak tudnám ki az a kém... - nézett maga elé a szemüveges fiú merengve.

- Kiderítjük... és befogjuk a száját! – jelentette ki határozottan Eugene, mire a másik beleegyezően bólintott, majd mind a ketten mély hallgatásba burkolóztak.

Harry egyáltalán nem így képzelte a születésnapját. Elvileg ezzel a nappal vált volna nagykorúvá – gyakorlatilag még mindig úgy kezelték, mint egy gyereket, ami kifejezetten bosszantotta.

Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy csak úgy félresöprik az útból! Piton azon véleménye, hogy megbízhatatlanok, még jobban bántotta őt. Hogyan bizonyítsa be, hogy már megkomolyodott, ha lehetőséget sem adnak neki? Legszívesebben most ő tombolt volna Eugene helyett.

A két fiú annyira elmerengett, hogy ijedten ugrottak talpra, amikor kinyílt az ajtó.

- Sziasztok! – köszönt vidáman Hermione, majd csodálkozva körbenézett a feldúlt szobán – Hát itt mi történt?

- Hűha! Jó kis felfordulás! Csak nem verekedtetek össze? – kérdezte mosolyogva Ginny, majd elkomolyodott, amikor meglátta Eugene vérző kezét.

- Ugye nem? – nézett fenyegetően hol egyik, hol másik fiúra a barna hajú lány.

- Azt hiszem, félreértitek a helyzetet! – mondta Harry igencsak zavarban.

- Úgy... Nem is gondoltam volna, hogy ilyen veszélyes egy gitárlecke! – fújt egyet dühösen a lány.

- Majd elmondjuk, mi történt, de csak akkor, ha Ron is ideér – próbált meg Harry higgadt maradni, bár szeme igencsak dühösen villogott.

* * *

Ebéd után a fiatalok ismét Harryék szobájában ültek, és hallgatták a két fiú beszámolóját.

- Szörnyűek vagytok – állapította meg Hermione lemondóan, amikor végighallgatta az egész történetet.

- A bűbájokról nem mondtak konkrétan semmit? – érdeklődött Ron.

- Semmit – felelte Harry – Ezt a részét nem nagyon értettük a magyarázatnak...

- Azt hiszem, én sejtem, miről lehet szó – mondta titokzatos hangon Hermione.

- Megosztod velünk is? – morogta Eugene kissé nyűgösen, a frissen bekötözött kezét nézegetve.

- Természetesen – azzal a lány vett egy nagy levegőt, és belefogott a mesélésbe.

 Következő