Harry bármennyire is próbált elaludni, sehogy nem jött álom a szemére. A konyhába is elsőnek érkezett, amikor a ház többi lakója még az igazak álmát aludta.

Megfordult a fejében, hogy csinál magának valami reggelit, de erről letett, ismerve nagynénjét, aki nem biztos, hogy jól fogadta volna az ötletet.

Annyira boldog volt és izgatott, úgy érezte semmi nem tudja a kedvét elvenni.

Fogalma sem volt, hogy hogyan fog majd eljutni a Grimmauld térre, de nem is igazán érdekelte. Ha tehette volna, egyszerűen átugorta volna ezt a néhány órát.

- Mi van, te már megint itt vagy? - kérdezte Petunia néni, ahogy leért a helyiségbe. Látszott rajta, hogy nem számított rá, hogy ilyen korán más is ébren van a családból, mivel még mindig a hálóöltözetét viselte, felette egy csúnya sötétrózsaszín köntössel.

- Megint? Nem is szoktam ilyenkor itt lenni! - mondta Harry kicsit felháborodva.

- Ne feleselj! De ha már ilyen friss voltál, el is készíthetnéd a reggelit nekünk!

- Igen Petunia néni! - vigyorodott el a fiú, és ment is a hűtőhöz előszedni néhány tojást, és egy kevés szalonnát. Normális esetben nem nagyon örült volna, ha így ugráltatják, viszont most legalább valamivel leköthette magát a várva várt pillanatig.

Petunia egy pár percig egyre növekvő gyanúval nézte a fiút, majd megszólalt:

- Ugye 'azoktól' kaptál megint üzenetet, igaz?

- Hát... Igen - mondta kicsit zavarban a fiú. Természetesen közölte volna a hírt Dursley-ékkal, de nem ezzel akarta indítani a reggelt.

- És mit üzentek? - kérdezte magas hangon a nő.

- Azt, hogy... Ma elvisznek - bár tudta, hogy a Rend mindenképpen elviszi őt, mégis félt Petunia reakciójától.

- Helyes. Legalább nem rontod itt tovább a levegőt - bólintott beleegyezően nagynénje.

Harry, bár egy kicsit megnyugodott, azért igencsak rosszul esett neki a tudat, hogy ilyen rokonokkal verte meg a sors.

Bár eddig a háta közepére kívánta a mugli rokonait, most hogy tudatosult benne: életének egy szakasza végérvényesen lezárult, egy kicsit megijesztette.

Hiszen bármennyire is gyűlölte Dursley-ékat, legalább tudta, van még egy hely a Roxforton kívül, ahol biztonságban tudhatja magát.

Viszont, most ezt a kicsi védelmet is elveszíti azzal, hogy nagykorúvá vált, és a Roxfort is csak egy tanév erejéig lesz még az otthona...

De utána merre? Hiszen a helyzete még mindig olyan elkeserítő, mint eddig volt.

Ezek a gondolatok igencsak megtörték az eddigi lelkesedését, a csodálatos szünidő illúziója egy perc alatt szertefoszlott.

- És hová fogsz menni? – kérdezte Petunia néni a szokásos felsőbbrendű hangnemében. Harry egy pillanatig azt hitte, hogy csak gúnyolódik vele.

- Keresztapámhoz – hangzott a kurta felelet.

- Ahhoz a bűnözőhöz? – fintorodott el a nagynéni.

- Igen, hozzá – bólogatott a fiú. Egyáltalán nem volt kedve tovább beszélgetni nagynénjével, de így az utolsó néhány órában összebalhézni sem akart vele.

- Ugye már összepakoltál? – jött a következő kérdés.

- Igen – válaszolta Harry, de kiegészíteni a kérdést ideje sem lett volna, mert megérkezett a Dursley-család többi tagja is, hogy elfogyasszák reggelijüket.

Harry nekik is elmondta az újságot, amit ők nagy megkönnyebbüléssel fogadtak. Dudley meg sem próbált udvariaskodni, a lehető legboldogabb mosoly terült el hájas képén.

Szerencsére nagynénje sem faggatózott tovább férje és fia jelenlétében, így Harry kedvére elmélkedhetett.

Gondolataiból az ajtócsengő hangja rángatta ki.

- Nyitom! – mondta, és automatikusan a bejárat felé indult, viszont amikor meglátta, hogy ki áll a küszöbön, megszólalni sem tudott a döbbenettől.

- Harry! De örülök, hogy látlak! – mondta Rita Vitrol a legmézesmázosabb hangján, és kezet nyújtott a fiúnak, aki a meglepetéstől kábán, ösztönösen viszonozta a gesztust. De a következő kellemetlenség szinte azonnal jött a nő anélkül, hogy bebocsátást kért volna, máris elindult az előszoba felé.

- Miss Vitrol! – szólt utána Harry, remélve, hogy elkerülheti a botrányt – Nem lehetne itt kint... – kezdte, de máris felharsant a nő hangja a nappali felől.

- Á, önök bizonyára Harry rokonai, akiknél ez a csodálatos fiú nevelkedett, igaz?

- Ki maga? - kérdezte Mr Dursley vörösödő fejjel.

- A nevem Rita Vitrol, a Szombati Boszorkány sztárriportere - csacsogott a nő, közben kecses mozdulattal megigazgatta szőke, ondolált haját.

- Maga is... Olyan szörnyeteg? - nyelt egyet a bácsi, és megmarkolta a vajazókést, mintha meg akarná támadni vele Ritát.

- Miss Vitrol! Kérem, inkább kint adok interjút! Ígérem, minden kérdésére válaszolok, de... - próbálta a riportert jobb belátásra bírni Harry, de azt keményebb fából faragták, mintsem hogy hallgasson a fiúra.

- Ugyan Harry, a varázsvilág szeretné megismerni ezeket a nagyszerű embereket, akik vállalták, hogy felnevelnek téged - mondta kedveskedő hangon.

- Tűnjön el a házamból! - nyögte Vernon bácsi, aki - szederjes lila arcszínét látva - egy hajszálnyira volt csak a gutaütéstől.

- Ugyan, kedves Dursley úr - csicseregte Rita, és kényelmesen elhelyezkedett az étkezőasztal mellé, Harry helyére - Biztos vagyok benne, hogy nagyon fogják önt kedvelni az olvasók. Az unokaöccséért így is rajonganak - kacsintott egyet az ajtókeretnek támaszkodó fiú felé, aki legszívesebben megátkozta volna a nőt ezért a kijelentésért.

- Tűnés innen! - rivallt rájuk Vernon, újra megtalálva a hangját. Mivel látta, hogy a nő nem akar sem benne, sem a családjában kárt tenni, teljesen visszatért a bátorsága.

- Kérem, csak néhány kérdésre válaszoljanak - nézett rájuk kedvesen a boszorkány, és előszedte hivalkodó rózsaszín táskájából a jegyzetfüzetét, és a pulitzer-pennát.

- Most azonnal takarodjon, és vigye magával a kölyköt is! - állt fej Mr Dursley türelmét vesztve az asztaltól, és fenyegetően magasba emelte a kést - Kihívom a rendőrséget, ha öt perc múlva még itt vannak!

Harry jobbnak látta nem ellenkezni a nagybátyjával, ezért inkább elindult, hogy a csomagjait lehozza az emeletről.

Végképp nem így képzelte a búcsút, de Rita közbelépése lehetetlenné tette, hogy a lehetőségekhez képest normálisan el tudjon búcsúzni családjától. Szégyenkezve vitte le a bőröndöket, közben inkább nem is pillantott a konyha irányába.

Kint viszont tanácstalanul nézett körbe. Bár tudta, hogy a Rend tagjai bármikor jöhetnek érte, nem szívesen ácsorgott volna a rekkenő hőségben a ház előtt.

- Harry! - hallotta ismét a kellemetlen hangot a háta mögül - Gyere, elviszlek egy darabig...

A fiú megfordult, és látta, hogy a riporternő egy rózsaszín, csicsásan kidíszített kismotoron feszít, és vidáman integet neki. Bár nem rajongott az ötletért, gondolta hogy az igazgató bármikor megtalálja, főleg egy boszorkány társaságában, és ekkorra már igencsak kíváncsi volt a váratlan látogatás okára is.

Kelletlenül odasétált a jármű felé, letette a nő lába elé a csomagokat.

Az kecses mozdulattal leszállt a motorról, és felemelte az ülést.

- Pakolj ide mindent - mutatott a varázslattal kitágított csomagtartóra.

Harry sóhajtott egyet, és odahajította a táskákat.

- Ezt hová tegyem? - emelte magasra a kalitkát. Bár látta, hogy van elég hely az ülés alatt, mégsem akarta szegény Hedviget ilyen megpróbáltatásnak kitenni.

A nő erre csak kelletlenül sóhajtott, és egy pálcasuhintással odarögzítette a motor oldalához.

- Na gyere, szállj fel! - mondta, miután visszahajtotta az ülést, és ő maga kényelmesen elhelyezkedett a feltűnő járművön.

Harry kissé vonakodva bár, de leült a boszorkány mögé a lehető legstabilabban.

- Kapaszkodj a derekamba! - jött a következő utasítás, amit a fiú kissé vonakodva teljesített - szerencséjére. Ugyanis épphogy megtette, Rita gázt adott, és a kicsi rózsaszín robogó pisztolygolyóként lőtt ki a helyéről.

Harry a szemét sem merte kinyitni az utazás alatt, inkább a nő háta mögé bújt. Szerette volna megkérdezni, hogy mégis hová mennek, de a süvítő széltől saját szavát sem hallotta volna.

Végtelennek tűnő száguldás után a boszorkány végre lassított, és leparkolt egy ház elé.

- Hol vagyunk? - kérdezte a fiú meglepődve, mialatt végignézett a hatalmas épületen.

- Rémálmaid birodalmában - hallatszott egy hűvös, közönyös hang a háta mögött, amitől Harry majdnem leesett a motorról.

- Piton professzor? - kérdezte kissé ijedten.

- Majdnem... - nevette el magát Eugene. Odalépett a fiúhoz, és segített neki lekászálódni a járműről.

- Mondd csak, te ennyire élvezed, ha ránk ijeszthetsz? - nézett mérgesen az ifjabb Pitonra.

- Eléggé - vigyorgott gonoszan amaz, szemmel láthatóan nagyon élvezve, hogy mennyire hasonlít a hangja az apjáéra.

- Abbahagyhatnátok a bohóckodást! - hangzott fel az igazi professzor hangja mellettük, amitől nem csak Harry rezzent össze - Fiam, te is tudhatnád, hogy sietünk. Menj, és segíts a húgodnak, és annak a nagyon okos unokanővérednek pakolni!

- Igenis apuci! - mondta a fiú katonásan kihúzva magát, majd elsietett, mielőtt apja visszavághatott volna a szemtelenségért.

- Te is igyekezz! - förmedt rá Piton Harryre is.

- Nem volt nehéz dolgom - kezdett bele Rita a dicsekvésbe, anélkül, hogy bárki is kérdezte volna - Néhány perc alatt elengedték velem a fiút.

- Elengedték, vagy elüldözték? - mosolyodott el a férfi gonoszan, ismerve a nő természetét.

- Nem mindegy? A lényeg az, hogy itt van nem? - húzta fel az orrát a boszorkány - Különben is: ti mondtátok, hogy tavaly alig sikerült Harryt kiszabadítani, nekem meg...

- Jól van, szép munka volt - mondta cinikusan a férfi - Nem felejtem el megemlíteni Dumbledore-nak. Viszlát.

Rita Vitrol még egy ideig sértődötten nézett a távolodó két alak után, majd egy rózsaszín villanás jelezte, hogy újra útnak eredt.

* * *

- Hová megyünk most? – kockáztatta meg az óvatos kérdést Harry, pár lépéssel Piton mögött haladva.

- A kúriába – válaszolta a férfi olyan hangsúllyal, mintha ennél nagyobb badarságot nem is kérdezhettek volna tőle.

- Utána? - faggatózott tovább a fiú.

- Minek kérdezősködsz, amikor úgyis tudod? - förmedt rá a férfi.

Mivel Harry már nem mert tovább faggatózni, inkább csendesen bandukolt a házigazda után. A nyári kert igazán pompásan mutatott a virágzó gyümölcsfáival, és üdezöld pázsitjával, a fiú ezt szívesen meg is jegyezte volna, ha nem félt volna, hogy tanára esetleg piszkálódásnak veszi.

Amikor beértek a kissé hűvösebb hallba, jólesően felsóhajtott. Remélte, hogy nem kell kimozdulniuk újra, amíg le nem hűl egy kicsit a levegő. Semmi kedve nem volt a fülledt hőségben újra kimozdulni bárhová is.

- Na végre itt vagytok! - mondta kissé szemrehányóan Eugene, aki épp egy hatalmas bőröndöt cibált le a lépcsőn - Valamelyikőtők igazán segíthetne, hogy ne a szerencsétlen varázstalanoknak kelljen ezeket a hatalmas dögöket cipelni!

- Persze, segítek - ugrott oda Harry, remélve, hogy Piton egy darabig békén fogja hagyni.

- Hogy telt eddig a nyarad? - kérdezte Eugene, miután Piton hallótávolságán kívül értek.

- Egész jól... Nagybátyámék békén hagytak, már ahhoz képest, amit a múlt nyáron műveltek - vonta meg a vállát - Veled történt valami különös?

- Hááát... - fintorodott el Eugene - Majd mesélek. Mióta itt van Meloé, folyamatosan áll a bál. Apám mindenért beleköt szegény lányba, aki persze nem hagyja magát. Van, amikor az egész ház zeng tőlük.

- Még nem is találkoztam az unokanővéreddel. Bemutatsz majd neki?

- Természetesen. Bár úgyis megismerkedsz vele, hiszen egy darabig össze leszünk zárva... - vonta meg a vállát Eugene.

- Te jó ég! Együtt fogok lakni Pitonnal? - nézett ijedten Harry, majd amikor meglátta a fiú sötét tekintetét, próbált magyarázkodni - Tudod... csak meglepődtem...

- Nyugi, elég lesz csak a fiacskáját elviselned. Apám holnap utazik Indiába, azért költözünk mindannyian a keresztapádhoz - morogta Eugene.

- És hogy jutunk oda?

- Kandallón keresztül.

- Az jó. Mikor indulunk?

- Néhány perc múlva. Vagyis akkor, amikorra az összes csomagot lecipeltük ide - vont vállat Eugene.

- Értem. Úgy örülök, hogy végre viszontláthatom Siriust! - lelkesedett Harry, de erre a másik csak morgott valamit az orra alatt.

- Gyere, megyünk Meloéhoz segíteni - szólalt meg végül, miután a kandalló elé rendezték a bőröndöket.

Harry követte a fiút, közben remélte, hogy a legnagyobb csomag az volt, amit az előbb vittek a helyére.

Amikor az egyik ajtó elé értek, Eugene udvariasan bekopogott.

- Gyere be! - hallatszott egy fiatal női hang belülről.

Eugene nyugodtan besétált a szobába, viszont Harry megtorpant az ajtóban.

- Jó napot! – köszönt egy kicsit idegesen, mikor végre szóhoz tudott jutni a látványtól. Meloé ugyanis az egyik legrövidebb szoknyáját vette fel, hozzá egy igencsak mélyen kivágott blúzocskát. Ahogy meglátta az érkezőt, mosolyogva felkelt az ágy széléről, és odasétált a fiúhoz.

- Te vagy Harry, akiről Eugene mesélt nekem? – kérdezte mosolyogva Meloé, és két csókot adott a fiú lassan céklavörössé váló arcára.

- Én lennék... – jött a válasz igencsak remegő hangon.

- Ne pakoljunk a bőröndjeid? – kérdezte Eugene, közben jót mutatott Harry zavarán.

- Nem kell már semmiben, csak segítsetek levinni a bőröndöket.

- Állunk szolgálatára, hölgyem – hajolt meg színpadiasan az ifjabb Piton, hosszú haja egészen előre hullott az arcába.

Harry ezalatt készségesen felemelte Meloé nem túl nagy bőrőndjei közül az egyiket, és elindult a szobából vissza, a kandalló irányába.

- Remélem más már nem kell... - morogta Piton, aki a már hatalmas táskahalom mellett ácsorgott türelmetlenül. Emily és a kislány is előzőleg megérkezett, szemmel láthatóan csak hármójukra kellett várni.

- Nem apa. Már megvagyunk mindennel, indulhatunk - mondta Eugene, és Meloé másik bőröndjét is odavonszolta a többi csomaghoz.

- Mindenki tudja, hogy hogy kell használni a hopp-port? - kérdezte a férfi szigorúan a körülötte állókat - mivel mindenki hevesen bólogatott, így előreengedte Emilyt.

- Grimmauld tér 12! - kiáltotta, és el is nyelték őt a lángok.

A két fiúra maradt viszont a dolog nehezebb része: a csomagok jórészét nekik kellett magukkal cipelni, ami a szűk kályhacsőben való utazást még szörnyűbbé tették.

Harry érkezett meg először, de épphogy lábra tudott állni, az érkező Eugene elsodorta.

- Hogy lehet ilyen hülyeséget kitalálni? Az sem volt normális, aki ezt a hopp-port feltalálta! Méghogy kandallókban utazgatni! Ez is csak varázslók ötlete lehetett - puffogott Eugene, mialatt nagy nehezen lelökdöste magáról a nehéz bőröndöket.

- Üdvözöllek a házamban - hallatszott Sirius hangja felettük, aki szépen talpra segítette Harryt, viszont hagyta, hogy a hosszú hajú fiú egymaga boldoguljon.

- Szia Sirius! - mosolyodott el Harry, közben remélte, hogy keresztapja nem azon töri épp a fejét, hogy Pitonékat bosszantsa - Hogy vagy?

- Most már sokkal jobban, hogy társaságom is lesz. Méghozzá két igen csinos hölgy személyében - küldött egy sármos mosolyt Emily és Meloé felé.

- Róluk ne is álmodj, Black - mondta dühösen Piton, aki csak akkor érkezett, de az utolsó mondatot még elcsípte - Ha meghallom egyszer is, hogy valamelyikkel szórakozni próbáltál, nagy bajban leszel!

- Ne félj, nem akarom, hogy még nagyobb csorbát szenvedjen a családod tekintélye - vigyorodott el gonoszan Sirius

- Fogd vissza magad, Black! - sziszegte Piton dühösen - Tudod, hogy nem jó szántamból hoztam ide őket. Ha nem tudod elviselni a jelenlétüket, inkább most szólj, és keresek nekik másik helyet!

- Elviselni? Ne viccelj! Kész öröm számomra. Jöjjenek hölgyeim, megmutatom a hálószobájukat - indult volna a férfi a lépcső felé, amikor Eugene utána szólt.

- És velünk mi lesz? - kérdezte kissé ingerülten, miközben az ijedt Suzanne-t próbálta megnyugtatni, aki szorosan belekapaszkodott bátyja karjába Úgy tűnt, a kislányt nem igazán bűvölte el a ház komor hangulata.

- Mindjárt megmutatom a ti szobátokat is - válaszolta Sirius a válla fölött.

- Szép - morogta Eugene - Milyen messze van még szeptember elseje!

Harry jókedvét viszont abban a pillanatban nem tudta elvenni a fiú pesszimizmusa, örömmel nézegette a rég nem látott ház berendezéseit.

- Hogy lehet ilyen undorító helyen élni? - füstölgött Eugene - Minden tiszta mocsok, sötét, ódivatú. Miért is nem maradhattunk a kúriában?

- Sajnos nem volt más módja, hogy megvédhessünk titeket. Amíg én is itthon vagyok, tudok rajtatok segíteni, ha baj van. Hidd el én sem szívesen hagyom a családom egy körözött gazfickó lakásában, de a Rend ezt a helyet találta a legbiztonságosabbnak - mondta Piton tőle szokatlan, kedves hangon a fiának, bár Harry tisztában volt vele, hogy csak őt akarja a tanár bosszantani.

- Nagyszerű ötlet volt - dohogott tovább Eugene, simogatva a kishúga haját – Remélem ez lesz az utolsó kellemetlenség a nyáron...

 Következő