Hogy mi volt a baj, hamar rájöttek. Nem Neville főzete okozta a bajt - bár egy kicsit elszámolta a hozzávalókat, de a hatás csak annyi lett volna, hogy tovább alszik néhány órával – hanem az a növény, ami megszúrta a fiú ujját. A növény tüskéjén a méreg magában nem hat, de bizonyos szerekkel együtt komoly tüneteket okozhat. Ha Nevillenek tökéletesre sikerül a főzete, Eugene bele is halt volna. De így sem volt jobb a helyzet. Nem tudott magáról, éjszakánként pedig iszonyú rohamai voltak. Összefüggéstelen szavakat kiabált, remegett, teste verejtékben úszott. Madam Pomfrey minden bájitalt kipróbált, egyik sem hatott. Piton minden könyvet átnézett, órákig kétségbeesetten kutatott a könyvtárban, de nem talált semmit.
A tanár minden éjszakáját a fiú mellett töltötte. Persze, már leszidta Bimba professzort, hogy miért engedte a veszélyes növény közelébe, kiabált a diákokkal, hogy miért nem akadályozták meg a fiú őrült tettét, de tudta, bármit is tesz, nem segít a fiún.
Eugene már három napja feküdt a gyengélkedőn öntudatlanul. A Szent Mungóba nem akarták vinni, olyan rossz állapotban volt, hogy nem merték megkockáztatni a szállítását.
A tanulók persze erről mit sem tudtak. Féltek megkérdezni Pitont, a javasasszony pedig úgy sem mondott volna semmit. Az eset után a bájitaltan órák szokatlanul csendesek voltak. Még a Griffendélesek is sajnálkozó pillantásokat vetettek a tanári asztal felé. Látták, hogy a tanár egyre megviseltebb, néha úgy tűnt, mindjárt elalszik az órán.
A Griffendél klubhelységében azon a napon nagy volt a nyüzsgés, a két nappal későbbi, Hugrabug elleni kviddicsmeccsre készültek. A Creevey fivérek szokás szerint kitűzőket, plakátokat, gyártottak, a többiek pedig az esélyeket latolgatták. Hermione megpróbált tanulni, de nem tudott a hangzavartól, inkább a hálóterem felé vette az irányt. A szobában találta két osztálytársát, Parvatit és Lavendert. A két lány az egyik ágyon hasalt, és valami édességet majszoltak, közben egy füzetet bámultak. Amikor Hermione belépett, hirtelen elhallgattak.
- Hermione, miért nem mondtad? – kérdezte Parvati.
- Mit? – Hermionénak fogalma sem volt arról, mit kellett volna elmondania.
- Hát, hogy Pitonka… - Lavender mélyen belenézett Hermione szemeibe, hátha elárulja magát.
- Mi van Eugene-nel? – most már végképp nem értette a dolgot.
- Jaj, Hermione, előttünk nem kellett volna titkolnod! Nem árultuk volna el senkinek!
- Parvati, beszélj már világosan! Miről van szó?
- Ezt találtuk – adott oda neki egy füzetet. – Ez Eugene füzete. Itt volt kinyitva. Oda akartuk neki adni, csak…
Hermione szája tátva maradt. A képen, amit Eugene rajzolt ő volt, kétségtelenül ő. Szótlanul bámulta a füzetet. Hermione arcát látva a két lány sokatmondó pillantást vetett egymásra, gyanújukat igazolva látták.
- Nem akarsz róla beszélni?
- Miről, Parvati?
- Jártok?
- Ne… nem.
- Miért nem látogatod meg? Lehet, hogy jót tenne neki!
- Ma este meglátogatom. – Hermione még mindig a képet nézegette. – Lehet, hogy tényleg tetszem neki? De… Soha nem mutatta…
- Ugyan, Hermione! Nem láttad, mennyire hasonlít az apjára?
- De ugye majd nekünk is elmondod, mi van vele?
- Persze. – hagyta rájuk, majd elővette a mágiatörténet könyvét, és tanulni kezdett.
A vacsora után figyelte, merre megy Piton. Mikor látta, hogy a dolgozószobája felé vesz az irányt, elbúcsúzott a lányoktól, és a gyengélkedőbe sietett. Amikor már közelebb ért a teremhez lassított. Óvatosan, lábujjhegyen közeledett, nem akarta, hogy Madam Pomfrey észrevegye. Biztos volt benne, hogy elzavarta volna.
A legszélső ágy be volt függönyözve, de egy gyertya égett mögötte, így látszódott az ágy sziluettje.
A függöny mögé lépve elszorult a szíve a látványtól. Eugene ismét egy szörnyű rohamon volt túl, pizsama fölsője kigombolódott, átázott az izzadtságtól. Fekete szemei, bár nyitva voltak, vakon bámultak a semmibe, a haja csapzottan terült szét s párnán. Szája félig tátva volt, mintha mondani akart volna valamit, és hatalmas könnycseppek csorogtak végig az arcán.
Hermione elvett egy rongyot az éjjeliszekrényről, és finoman törölgetni kezdte a fiú mellkasáról, hasáról a verejtéket. Az semmit nem reagált az érintésre. Ekkor a lány valamit megcsillanni látott Eugene nyakában. Ujja közé csippentette a kis ékszert, hogy jobban megnézze. Közelebb hajolt: egy vékony aranyláncon függő pici rózsa alakú medál volt az. Visszaeresztette a medált és elkezdte begombolni a fiú fölsőjét, amikor egy kéz nehezedett a vállára.
Hátra fordult, de amikor meglátta, ki az, azt hitte, elájul. Piton volt az. Várta, hogy veszekedni fog vele, vagy elzavarja, vagy megbünteti… De nem ez történt. A tanár megkerülte az ágyat, és leült egy székre szemben Hermionéval.
- Hozzon magának egy széket, üljön le. – Hermionét jobban megijesztette a nyugodt, szinte kedves hang.
- Maradhatok? –a válasz egy rövid bólintás volt.
Egy fél óráig szótlanul ültek, de Hermione nem bírta tovább.
- Tanár úr… - kezdte óvatosan.
- Igen Miss. Granger.
- Szeretném megkérdezni…
- Mit?
- Ön mióta van itt? Szóval látta, hogy én…
- Láttam, amit látnom kellett. – Hermione nem tudta megállapítani, hogy a férfi pontosan mit is ért ez alatt, az arckifejezése most is olyan érzelemmentes volt, mint mindig.
Ismét hosszú hallgatás következett. Ezúttal a férfi szólalt meg.
- Mikor jött föl ide?
- Rögtön vacsora után.
Ekkor történt valami, ami megijesztette a beszélőket. Eugene megmozdult.
- Eugene? – kérdezte a tanár reménykedve.
- Hermione… - nyögte Eugene alig hallhatóan. A lány meglepődött a neve hallatán, de közelebb húzódott a fiúhoz.
- Itt vagyok!
- Hermione, hol vagy? – a fiú kétségbeesetten tapogatózott maga mellett.
- Itt vagyok! Hallasz engem?
- Hallak! Merre vagy?
- Itt, melletted!
- Nem talállak! Fogd meg a kezem! Kérlek! – Hermione félve nézett a tanárra, de ő csak bólintott. Belecsúsztatta a kezét a fiú tenyerébe, aki erre úgy megszorította a lány ujjait, hogy az felszisszent.
- Miért nem jöttél előbb? Nem találtál meg a sötétben? – alig lehetett érteni, mit mond.
- Még mindig félrebeszél. De már legalább önt felismerte. – sóhajtotta Piton lemondóan.
- Ha ezt tudom, előbb jövök. – már Hermione torkát is sírás fojtogatta.
- Egyedül jöttél? Ugye kiviszel innen? Féltem elindulni a sötétben. Ugye nem hagysz itt?
- Nem vagyok egyedül. Itt van édesapád is. Kiviszünk innen. – nem tudta milyen sötétről beszél a fiú.
- Apa? Apa merre vagy?
- Itt vagyok! – Piton megszorította a kicsi kezet. Olyan szertetettel nézte most a fiút, mint még soha.
- Vigyetek ki innen! – kiabálta.
Ekkor valami nagyon furcsa történt: Ahogy Hermione belenézett a fiú szemeibe, megszédült. Mintha valami ellenállhatatlan erő húzta volna a sűrű feketeség közepébe. Kiáltott volna, de nem jött ki hang a torkán. Semmit nem érzékelt, csak egy forró kezet a tenyerében. Úgy érezte, még életében nem félt ennyire. A sötétség körülölelte, fojtogatta. Elveszette az eszméletét.
Amikor felébredt, minden csupa fehér volt. Hihetetlen szomjúságot érzett.
- Miss Granger, magához tért! – csak tompán hallotta a javasasszony hangját.
- Miss Granger, jól van? – kérdezte egy férfihang.
- Szomjas vagyok! - homályosan látott, a feje zúgott.
Érezte, hogy valaki félig ülő helyzetbe emeli, és szívószálat tesz a szájához. Belekortyolt az italba, de alig tudta lenyelni. Valami furcsa illatú kristályt tartottak az orra alá, amitől valamennyire kitisztult a látása. Most ismerte föl az ágy mellett álló férfit. Piton volt az.
- Hány óra van?
- Hajnali három. Hétfő hajnali három.
- Micsoda? – erőtlenül visszahanyatlott a párnájára. – Mi történt velem?
- Nem tudjuk. Hirtelen Eugene tünetei jelentkeztek magán is. Itt kell maradnia, lehet, hogy valami fertőzés.
Hermione bólintott. Ha akart sem tudott volna fölkelni.
- Kérem, igya ezt meg! – Madam Pomfrey megitatott vele valami kellemes illatú bájitalt. – Ettől nyugodtan fog aludni.
- Eugene?
- Már ő is magához tért. Most alszik ő is. – Piton hangjától általában a hideg is kirázta, de most kellemesnek és megnyugtatónak hallotta. De már nem tudott mondani semmit, mély, álomtalan álomba merült.
- Potter, elkapod? – erre a mondatra eszmélt a lány a következő alkalommal. Csak lassan jött rá, hol is van tulajdonképpen.
- Dobhatod! – Harry itt? Bár nehezére esett, a lány felült és körülnézett.
- Nahát, Csipkerózsika felébredt! – Eugene a vele szemközti ágyon ült, és egy almát próbát dobni Harrynek. Most kiengedett, zsírosodó hajjal, vicsorgás szerű mosolyával tényleg kísértetiesen hasonlított apjára. Elhajította a gyümölcsöt, ami a szemüveges fiú kinyújtott kezében landolt.
- Kösz, Pitonka!
- Szívesen! – elvett egy szép fürt szőlőt az ágya mellett lévő gyümölcsöstálról, és jóízűen eszegette. – Hermione, egyél! Apám küldött neked is!
A lány megfordult és látta, hogy a fiú igazat mondott. Egy hatalmas tálban almák, körték, barackok, nagy szemű szőlők voltak ízlésesen elrendezve. Nem tudott tovább ülni, inkább a könyökére ereszkedett.
- Ezt apád küldte nekem?
- Ja. Volt itt délelőtt, kérdezgette, hogy vagyunk, hozott mindkettőnknek gyümölcsöt, neked még küldött valami könyvet olvasgatni, ha magadhoz tértél.
Hermione nem akart hinni a fülének. Piton érdeklődött felőle, sőt még ajándékokat is küldött NEKI?
- Milyen fertőzést is kaptatok el? – kérdezte Harry.
- Ezt még Madam Pomfrey sem tudja. Azt mondta, ma megmosdat, átöltöztet minket, holnap pedig a Szent Mungóba szállítanak minket megfigyelésre.
- A Szent Mungóba? – Hermione majdnem félrenyelte a körtét, amit most kezdett el enni. – Meddig leszünk ott?
- Nem tudom. Apám azt mondta, arra a rövid időre velünk jön. A nevelőszüleimnél lesz elszállásolva. Talán ha kiengednek, megengedi, hogy a hétvégét otthon töltsem. – sóhajtott reménykedve.
- Piton mit szólt, mikor magadhoz tértél?
- Hogy mit szólt? Kifejtette a véleményét azokról, akik hősködnek, ekkor példaként említette Pottert. Közölte, hogy ha nem legénykedek, és hagyom Neville-nek meginni a löttyöt, legföljebb végigalussza az éjszakát. – mondta enyhe cinizmussal a hangjában.
- De akkor mi történt veled?
- Először arra gondoltak, hogy az a növény… Az a sokfogas… Szóval megszúrt, és a miatt. De amikor Hermionén is jelentkeztek a tünetek, járványra gyanakodnak. Azért küldenek kivizsgálásra.
- Egyáltalán, miért ittad meg Neville helyett a bájitalt? – tudakolózott Hermione.
- Apámat akartam bosszantani. Azt sejtettem, hogy nem itatná meg a diákokkal, ha tényleg komoly baj lehetne belőle. Gondoltam, legföljebb alszok egy darabig…
- Mi célból akartad bosszantani az édesapád?
- Nem tudom. – „bosszúból” akarta mondani, de túl gyerekesen hangzott volna.
- Lényeg, hogy már jobban vagytok! – mosolygott Harry. – Mit mondott még az apád?
- Kifogásolta, hogy nevelőapám kifelejtette az atyai pofonokat a nevelésemnél, majd mielőtt elindult, közölte, hogy este megborotvál.
- Ő fog megborotválni? – szörnyülködött Harry.
- Aha. Talán csak nem vágja át a torkom…
- Tényleg, Harry, te hogyhogy itt vagy?
- Sportbaleset. – gonoszkodott Eugene. – Rácsavarodott egy póznára.
- Micsoda?
- Túlságosan a cikeszre koncentráltam. A másik fogó is nagyon ügyes volt. Nem figyeltem, hogy a kapu ilyen közel van, így nekimentem. A cikeszt elkaptam, de eltört a vállam.
- Jaj Harry, nem tudom, mit lehet abban a sportban szeretni! Alig volt olyan meccsed, amin ne ért volna valami baleset. Mióta vagy itt?
- Egy félórája. Pitonka akkor már rég elemében volt. – az említett bosszúból egy körtét dobott Harry felé, de az ügyesen elkapta a gyümölcsöt, amin mindannyian elnevették magukat.
Madam Pomfrey előjött a zajra, és megnyugodva látta, hogy a lány is magához tért.
- Nahát, Miss Granger! Mikor ébredt föl?
- Nem rég.
- Várjon, hozok még néhány párnát, hogy ülni tudjon. Monda már Eugene, hogy holnap utaznak?
- Igen, mondta. Mikor indulunk?
- Holnap reggel hatkor. – a javasasszony kiment a kórteremből és egy mosdótállal, valamint két kancsó langyos vízzel tért vissza, és elhúzta az ágy körüli függönyt.
A tisztálkodás után Hermione máris jobban érezte magát. Egy kicsit visszafeküdt pihenni. Mikor újra felébredt, látta, hogy Piton már nekikészült Eugene borotválásának.
Harry arcán egyre növekvő iszonyat tükröződött. Piton egy régi típusú, szétnyitható pengés borotvát vett elő.
- Apa… nem lehetne varázslattal inkább? Vagy valami modernebb eszközzel? – Eugene ilyen fajta borotvát még nem látott, csak filmekben. Bizalmatlanul nézte az élesre fent pengét.
- Nem lehetne! Milyen szakállat óhajtasz? – mint mindig, most is érzelemmentes, nyugodt hangon beszélt.
- Hát… Hagyj egy kicsit az államon. – mozdulatlanul tűrte, hogy az apja a borotvahabot az arcára kenje, de amikor a férfi kezébe vette a pengét, ijedten elhúzta a fejét.
- Ne mocorogj! Nem foglak megvágni!
Hermione és Harry összenéztek. Nehezen tudták elképzelni, hogy valakinek ilyen nagy önuralma legyen. Eugene a továbbiakban tényleg mozdulatlanul tűrte a műveletet, míg apja nem végzett. Egy tükröt tartott a fiú elé, aki szemmel láthatóan meg volt elégedve a végeredménnyel.
Piton most Hermione ágyához ment.
- Miss Granger, beszéltem az osztálytársaival. Azt nem engedtem, hogy meglátogassák önt, remélem megérti. Estére összecsomagolják a holmiijait, amik a korházban kelleni fognak önnek. A házi feladatokat majd én fogom bevinni a kórházba. A mai lecke itt van. – adott át egy borítékot a lánynak. - Valamint adott Miss Patil nekem egy füzetet, meg egy mugli íróeszközt… Ez Önt illeti, Miss Granger, vagy téged fiam? – a mondat második részét bár a fiának címezte, végig a lány szemeibe nézett, aki ettől a pillantástól teljesen elpirult.
- Az enyém! – közölte tárgyilagosan Eugene. - Mondd meg Patilnak, hogy nagyon szépen köszönöm!
- Átadom neki. Nagyon szépen rajzolsz. – Hermionéra pillantott és egy cinikus kis mosoly bujkált a szája szegletében. Meglebbentette fekete talárját, és indulni készült.
- Professzor… Köszönöm! – szólt utána Hermione.
- Én köszönöm, Miss Granger! – minden cinikusság eltűnt a férfi hangjából. – Jó éjszakát!
Hermione aznap éjszaka sokáig volt ébren. Bár a gyengélkedőn csend volt és nyugalom, nem tudott elaludni. Hallgatta az egyetlen neszt, ami a teremben hallatszott: a szemben alvó fiú nyugodt, mély szuszogását.

Következő