Eugene napjai a Roxfortban magányosan teltek. A feladatok, amiket kapott, igencsak megviselték az amúgy igen gyenge fizikumú fiút. Az apja - úgy tűnt - nem igazán érdeklődik iránta, mióta a Griffendélesekhez költözött. Csak reggel és este ment oda hozzá, hogy megkérdezze, hogy van, és ő mindig azt felelte: „Jól.”
Már vagy két hét telt el azóta, hogy otthagyta otthonát. Az tartotta benne a lelket, hogy Mr. Spring minden másnap küldött neki levelet, de ő nem írt hosszú válaszokat, nem akarta megijeszteni a nevelőszüleit. A diákok, bár nem barátkoztak vele, nem is bántották, de ő sem közeledett feléjük. Egyedül Hermionéval és Nevillel beszélgetett néha, de arra sem volt túl sok lehetősége.
Egyik szerda reggel az aszalnál ült a Nagyteremben, egyedül reggelizett, mivel aznap korán az üvegházba kellett mennie segíteni Bimba professzornak. Szeretett ott lenni a különleges növények között, ráadásul a tanárnő is egyre könnyebb feladatokat bízott rá. Eleinte úgy vette észre, a tanárok nem igazán kedvelik őt, de idővel mindegyikkel sikerült valamilyen szinten kijönnie.

Megevett egy szelet pirítóst, de nem igazán esett jól neki. Amióta az iskolában tartózkodott egyre kevesebbet evett, arca is egyre sápadtabb lett. Reggeli után várt pár percet, hátha kap levelet, majd elindult az iskola udvara felé. Fekete munkatalár volt rajta, haja szokás szerint összefogva. Bármennyire is szerette a reggeleket, bármily gyönyörű is volt a kert, nem tudta érdekelni. Annyira boldogtalannak érezte magát, legszívesebben hazaszökött volna, de nem tehette.
- Jó reggelt, Eugene! – köszönt vidáman Bimba, mikor meglátta a fiút.
- Jó reggelt, tanárnő! – megpróbálta viszonozni a mosolyt, de nem sikerült neki.
A tömzsi kis tanárnő végignézett a fiún. Nem értette, hogy lehet az, hogy az apja nem veszi észre, mennyire rosszul néz ki a fia. El is határozta, a következő ebédnél szóvá is teszi neki.
- Az lenne most a feladatod, hogy lemosod annak a növénynek a leveleit. Vigyázz, nehogy megszúrjon!
Valóban: a növény leveleinek a szélén, mint apró, tűhegyes fogak, tüskék sorakoztak.
Eugene csak bólintott, és elkezdte súrolni a hatalmas, viaszosan fénylő sötétzöld leveleket, a tanárnő pedig leült, és egy nagy cserépbe lapátolt virágföldet. Eltelt egy fél óra, mikor Bimba professzor felállt, és átment valamiért a szomszédos üvegházba.
Eugene már a sokadik levelet tisztította, amikor egy hatalmas ronda bogarat vett észre a növény szárán. Ijedten felkapta a kezét, aminek az lett a következménye, hogy belefúródott az ujjába az egyik tüske. A fiú káromkodott egyet, majd a sarokba hajította a rongyot, amivel a leveleket mosta. Megvizsgálta az ujját, de a szúrásnyomon kívül nem látott rajta semmi különöset. Szitkozódva folytatta a munkáját, míg a professzornő vissza nem ért.
- Köszönöm a segítséged, most már mehetsz. Hagrid üzeni, a mai nap nem kell menned hozzá segíteni, de holnap jó lenne, ha reggel hétkor ott lennél a kunyhójánál.
- Nagyon szívesen. Holnap reggel hét? Rendben, ott leszek. Viszont látásra!
Örült, hogy így lett egy szabad órája, legalább rajzolgathat egy kicsit. Leült a klubhelységben az egyik fotelba, elővette a füzetet és egy ceruzát, de csak kábán meredt a papírra. Hirtelen nem tudta mit rajzoljon. Végül úgy döntött megpróbálja Hermionét lerajzolni emlékezetből. Nem figyelte az időt, így le is késte volna az ebédet, ha nem szólnak rá.
Az ebédnél azt vette észre, hogy apja szokatlanul gyakran néz felé.
Piton szerda délelőttje egész jól telt. Vett néhány új bájitaltan alapanyagot az Abszol úton, azokat rendszerezte, rakta kisebb edényekbe. Volt ebéd előtt egy órája az elsős Hugrabugos, illetve Hollóhátas diákokkal, amin aránylag simán ment minden. Az ebédlő felé menet megszólította Bimba professzor.
- Piton professzor, van egy perce?
- Természetesen. Miben lehetek segítségére? – fölényesen nézegette a tanárnőt.
- Nem arról van szó, hanem a fiáról.
- A fiamról? Mit művelt az a…
- Nem tett semmi rosszat. Nagyon rendes fiú. De olyan mintha beteg lenne. Nem veszi észre, hogy milyen sápadt?
- Majd este beszélek vele.
Az ebédnél jobban megnézte a fiút. Az arca tényleg beesettnek látszott, és fehérebb is volt, mint szokott lenni. Alig evett, pedig Londonban úgy tűnt, igencsak jó étvágya van. Csak nem Potterék csinálnak vele valamit? A Mardekárhoz kellett volna mennie! A Griffendélesek közül nem szól hozzá senki sem!
Eugene hamar befejezte az étkezést, és elindult a klubhelység felé.
Piton felállt az asztaltól, és odament a hatodikos Griffendélesekhez. Azok összerezzentek, mikor meglátták a tanárt.
- A mai bájitaltanra hozzák magukkal a fiam is! Megértették? – szigorúan nézett a megszeppent diákokra.
- Igen, tanár úr! – mondták kórusban.
Mikor a Professzor távozott, csodálkozva összenéztek.
- Miért akarhat Eugene-nel beszélni? – kérdezte halkan Neville.
- Remélem, nem kiabálni akar szegénnyel…
- Ugyan, Parvati, előttünk nem hiszem, hogy veszekedne vele. De nem is tett olyat, amivel kivívhatná apja haragját.
- Hogy nem kiabálna? Hermione, még előttem is leordította, amikor először találkoztunk. – mondta Harry sötéten.
- Lehet, hogy megtudta azt, hogy Eugene nekem elmesélte… - kezdte Neville, de kapcsolt, hogy a fiú rajta kívül senkinek nem beszélt a családjáról. Azt mindenki megtudta, hogy Eugene kvibli, meg azt is, hogy nem az apjánál nőtt föl, de ezen kívül csak találgatni tudtak, mivel nem merték megkérdezni.
- Neked elmesélte!? Hogy titkolhattad! Most azonnal elmondod, különben megöl a kíváncsiság! – Parvati szinte átesett az asztalon, úgy odahajolt Neville-hez, hogy minden szavát hallja, de a fiú csak megrázta a fejét, és nem szólt semmit. Belegondolt, hogy neki is rosszul esne, ha Harryék kipletykálnák, mi van a szüleivel. Parvati egy néhány percig várakozva nézte a fiú arcát, de mikor látta, hogy úgysem szed ki belőle semmit csalódottan visszaült a székére.
Eugene ebéd után a hálóterme ment, a gitárját próbálta felhangolni. Egy hete nem vette kezébe a hangszert. Észre sem vette, mikor lépett be Hermione.
- Szia! – köszönt a fúnak, és leült mellé az ágyra. – Hogy vagy?
- Jól, köszönöm! – de fel sem nézett a lányra.
- Ma délutánra van feladatod?
- Délutánra nincs. Este kell segítenem Fricsnek. Miért kérded?
- Apád szeretné, ha a következő bájitaltanra velünk jönnél.
- Rendben. Nem mondta, hogy miért?
- Azt nem. Gyere akkor, induljunk, az óra tíz perc múlva kezd.
Eugene kelletlenül feltápászkodott, és követte a lányt.
Mikor beértek a tanterembe mindenki ott volt, még Piton is. Hermione az órájára nézett, de látta, hogy nem késett el, sőt, még lenne öt perc az óra kezdetéig. Félve nézett a tanárra, de ő valami könyvet olvasgatott. A lány leült a helyére, Eugene pedig a terem végében lévő székek egyikén foglalt helyet.
Az órán egy egyszerű altató elkészítése volt a feladat. Mindenki csendben dolgozott, egy idő után el is feledkeztek Eugene jelenlétéről.
Rövid idő múlva mindenki üstjéből szép, halványrózsaszín füst kezdett gomolyogni.
Piton a padok között járkált, de egyelőre nem tudott senkibe belekötni. Úgy tűnt, Hermione már kész van, a folyadékot kis kristályüvegcsébe töltötte, a kondért meg már ki is ürítette.
- Miss Granger, úgy gondolja, elkészült? – kérdezte a tanár gúnyosan.
- Igen, tanár úr! – húzta összébb magát a lány.
- Biztos benne?
- Igen, tanár úr!
- Be is bizonyítaná? – a férfi szemében alattomos fény villant.
- Igen, tanár úr! – magabiztosan nézett a tanár szemébe.
- Kortyoljon bele! – parancsolta.
Hermione kidugaszolta az üvegcsét, és gondolkodás nélkül belekortyolt. Piton kivette a kezéből az üveget, néhány másodperccel később pedig a lány aludt is.
- Ebből az álomitalból, ahány kortyot iszunk, annyi időre alszunk el. Miss Granger, csak egyet kortyolt, tehát egy percen belül magához kell térnie. A legtöbbször a Szent Mungóban alkalmazzák. Vigyázat! Ha egy kicsit is elszámolták a hozzávalókat, végzetes következményei lehetnek. Az elkövetett hibákat nem lehet észrevenni sem a bájital színén, sem az állagán. – miközben az előadást tartotta, gonosz pillantásokat vetett Harry felé. – Rendben, Miss Granger, V-t kap. – mondta a most ébredező lánynak. Lássuk, ki a következő. Potter!
Harry kimert az üstjéből, és ő is belekortyolt. Most biztos volt benne, hogy jól készítette el a főzetet. Valóban, ő is elaludt, és rövid idő múlva fel is ébredt. Piton csak E-t adott neki, mivel fél perccel később múlt el a szer hatása.
- Longbottom! Bemutatná ön is nekünk a művét? – a Mardekárosok elkezdtek nevetgélni a szomszédos padokban. Neville lesápadt, remegő kézzel nyitotta ki az üvegcsét, de nem ivott bele, hanem ijedt tekintettel nézett a tanárra.
- Mi lesz, Longbottom? Mindenkinek innia kell a főzetből, különben B-t kap. Nos?
Neville már az ajkához emelte az üveget, amikor Eugene felpattant a helyéről, odarohant a fiúhoz, kikapta a kezéből, és megitta az üvegcse teljes tartalmát. De a szer nem úgy hatott, mint ahogy kellett volna!
Eugene elsápadt, és összeesett. Fekete szeme felakadt, zihálva vette a levegőt.
A teremben a diákok kétségbeesetten pattantak fel a székükről, nem tudták, mi fog történni. Ekkor Eugene arca fájdalmas fintorba rándult, arcán verejtékcseppek jelentek meg, ajkát iszonyú kiáltás hagyta el.
Először Pansy Parkinson nyerte vissza a lélekjelenlétét, kirohant szólni Madam Pomfreynak.
Piton közben letérdelt a fiához, ölébe vette a fiú fejét. Nem tudta, mi lehet a baj, hiszen a rosszul elkészített főzetnek sem lehet ilyen hatása, de rögtön gyanút fogott, mikor ránézett a fiú kezére. A seb az ujján most olyan volt, mintha kígyó marta volna meg. Szólongatta a fiút, de az nem válaszolt, talán nem is fogta föl, amit az apja mond. Az osztályban pánikhangulat kezdett kialakulni, néhány lány már majdnem sírva fakadt, amikor megérkezett a javasasszony. Elég volt ránéznie a fiúra, máris látta, hogy nagy a baj!
- Azonnal a gyengélkedőre kell szállítani! – adta ki a parancsot. Piton bólintott, felemelte a magatehetetlen fiút, és otthagyta a rémült diákokat.

Következő