Piton, csak miután elküldte a baglyot, nézte meg jobban, kik is vannak még a szobában. Spring egy karosszékben foglalt helyet, a szék támláján ott ült mellette egy kicsi, barna hajú asszony. A szemközti másik heverőn egy magas, őszülő hajú férfi, és egy csinos, vörös, hosszú hajú nő ült. Mikor észrevették, hogy a tanár őket nézi, felálltak, és odamentek hozzá. Piton szintén felállt, és kezet fogott mind a kettővel.
- Eugene Gray vagyok, a feleségem Emily Gray. - A hangja barátságosan csengett, de a szemén látszott a gyanakvás.
- Perselus Piton.
Egy pár másodpercig még méregették egymást, majd visszaültek a helyükre.
A hallgatást a barnahajú asszony törte meg:
- Jaj, én még elfelejtettem bemutatkozni. Julia Spring. - Azzal kezet fogott ő is Pitonnal. - Kér egy kis kávét, vagy teát? Esetleg enne valamit? Csinálhatok néhány szendvicset.
- Nem vagyok éhes, köszönöm. De egy kis teát innék, ha lehet.
- Rendben. Ti kértek valamit? - Fordult a többiekhez.
- Nos, - kezdte Spring, miután felesége kiment a konyhába - fontos dolgot szeretnénk mondani. Szerintünk Eugene itt nincs biztonságban. - Az említett a plafonra emelte a szemét, és sóhajtott. Úgy látszott nincs ínyére a beszélgetés. - Néhány nappal ezelőtt varázslók keresték föl a Gray családot. Szerencse, hogy mi itthon voltunk. A fiát keresték. Láttam, hogy meg akarják támadni Emily-t. Azonnal odarohantam segíteni. Erre a támadók megijedtek, és elfutottak. Gondolom nem akarták, hogy felismerjék őket. Emily nem is emlékszik az arcukra. Gondolom, valami bűbáj miatt. Ma délelőtt viszont be is törtek hozzájuk. - A Gray házaspár sápadtan bólogatott. - De nem vittek el semmit, csak a fiú szobáját forgatták föl, mintha keresnének valamit.
- Biztos, hogy nem vittek el semmit? - Kérdezte Piton.
- Semmit. - Válaszolta a fia. - Viszont itt is hagytak valamit.
Az apja kezébe nyomott egy pergamendarabot, amin ez állt:
" Meghalsz kvibli, ahogy az áruló anyád is!"
Piton arca falfehérré változott. Valahogy megtudták a halálfalók! Patthelyzet. Ha itt hagyja a fiút, biztosan megölik, ha magához veszi, lebukik. Tanácstalanul meredt a mellette ülő fiúra, aki szemmel láthatóan nem fogta fel a helyzet súlyosságát.
A fiú nevelőapja kikapta a papírt a tanár kezéből.
- Fiam, ezt miért nem mondtad? - De a válasz csak egy vállrándítás volt.
Ekkor lépett be Julia egy tálcával, rajta egy teáskanna, és hat teáscsésze. Eugene egyből felugrott, hogy segítsen a törékeny asszonynak. Pár perccel később a szendvicseket is behozta. A fiatalember jóízűen nekilátott.
- Tehát akkor mi lesz a fiunkkal? - Kérdezte Emily. - Szeretnénk ha nálunk maradna. Féltjük őt.
- Az ő fiuk!? - Gondolta dühösen Perselus. A teáscsésze megremegett a kezében. - Ha tényleg féltik, nem tartják itt. Maguk nem tudják megvédeni őt, és ő sem tudja magát megvédeni.
- Nyugi anya! Nem megyek el vele! - És olyan szemtelen pillantással nézett az apjára, hogy annak kedve lett volna pofon vágni. De e helyett nyugalmat erőltetett magára és visszakérdezett.
- Ha szabadna tudnom, miért nem?
- Nos, ennek több oka is van. Egy: Szeretek itt élni. Kettő: Ez az otthonom! Három: Meg tudom magam védeni. Négy: Be akarom fejezni az iskolát, sőt! Egyetemre is akarok járni. MUGLI egyetemre. - A fiú itt felállt, és az apja felé fordult. - Inkább hallgatok azokra, akik tizenhárom éve nevelnek, bár nem a vérszerinti szüleim, mint arra, aki az apámnak mondja magát, de tizenhat évig felém sem nézett, ráadásuk a nevem is csak egy szűk félórája tudja. Én nem igazán értem a varázsvilág szabályait, de egyet értek: Míg itt a mugli világban tehetséges és értékes vagyok, a varázsvilágban csak egy nyomorult kis SELEJT, akit még az apja is szégyell!
A mondandóját cinikusan vigyorogva, gúnyos hangsúllyal kezdte, a végét könnyes szemmel, kiabálta. Piton erre nem szólt semmit. Tudta jól, a fiúnak igaza van. De itt mégsem maradhat. Eugene még mindig ott állt fölötte, és nagy könnyes szemeivel vádlón nézett. Emily odament hozzá és átölelte.
- Nem engedlek elmenni! - Mondta remegő hangon. - Kérem, ne vigye el tőlünk!
Az utóbbi Pitonnak szólt.
- El kell vinnem. Az ő érdekében! - Ez a kis közjáték meggyőzte, mit is kell tennie. Be kell bizonyítania, hogy a fia még a varázsvilágban sem selejt! Ahogy nézte a fiú szomorú arcát legszívesebben ő is megölelte volna. De nem tette. Inkább a szokott érzelemmentes arccal nézte őket.
A kínossá váló csendet a kapucsengő hangja törte meg. Julia felpattant, és felvette a kaputelefont.
- Ki az? ... Kérem, jöjjön be!
Julia kiszaladt, hogy beengedje a vendéget. Egy magas, kékszínű taláros ősz hosszú hajú és szakállú varázsló lépett be. Félhold alakú szemüvege mögül vidáman csillogott a kék szeme.
A varázslók megkönnyebbülten néztek a jövevényre, a többiek viszont meglepődve nézték.
- Isten hozta Dumbledore! Üljön le! Kér teát? - Mr. Spring vidáman hellyel kínálta a professzort.
- Köszönöm szépen Robert! De előtte szeretném, ha elmondanák, mi történt.
Elismételték a történetet, és Eugene neki is odaadta a papírt. Dumbledore először csak gondterhelten hümmögött, majd Perselushoz fordult.
- Mit óhajt tenni? Magának kell dönteni.
- Magammal vinném a Roxfortba, ha lehet. Ott legalább szemmel tarthatom!
- Rendben van. Biztos találunk neki is valami munkát.
- Micsoda!? Már mondtam: maradok, és kész! Mr. Spring is meg tud védeni!
- Nem, Eugene! Sajnos nem mindig lehetek veled. Ezen kívül gondolnod kell a nevelőszüleidre! Ha te itt vagy megint megtámadhatják őket.
- Akkor is megtámadhatják őket, ha nem vagyok itt! - Ez elég gyenge érv volt, a szíve mélyén tudta, hogy a varázslóknak igaza van.
- Eugene! - Szólt Emily. - Mi lesz Suzyval? Te is tudod mennyire szeret téged!
Ez az érv hatott. A Gray házaspár azért fogadta örökbe a fiút, mert azt hitték nem lehet gyerekük. Ám hat évvel ezelőtt mégis született egy kislányuk. Eleinte féltek, hogy a fiú féltékeny lesz a húgára, hogy úgy fogja érezni a fogadott gyermeküket kevésbé szeretik. Tévedtek. A két gyerek között igazi testvéri szeretet alakult ki. Eugene szomorúan leszegte a fejét. Tanácstalan volt.
Piton a fia vállára tette a kezét.
- Ha igazán szeret, megérti, hogy el kell menned. Gondolj bele akár őt is bánthatják. - Nem tudta ki az a Susy, de érezte: fontos a fia számára.
Erre a konyhából előszaladt egy szép, barnahajú, kékszemű kislány. Odaszaladt Pitonhoz, és belekapaszkodott a talárjába.
- Ne vidd el a testvéremet! - A kicsi idáig a konyhában volt, mert megijedt a vendégtől, és onnan hallgatózott.
Piton ekkor olyat tett, amin még Dumbledore is meglepődött. Lehajolt a kislányhoz, megsimogatta a fejét, mélyen belenézett a szemébe és szépen halkan mondta neki: - A testvérednek el kell mennie. Az ő érdekében. Ugye nem akarod, hogy a bátyádnak baja legyen?
A kicsi tagadóan rázta buksiját.
- Rendben. Eugene, pakolj össze. Indulunk! - Mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- De az iskolával mi lesz?
- El lesz intézve. Ha ismét biztonságban leszel befejezheted. Indulj pakolni!
- Várj! Legalább még az éjszakát hagy töltsem itthon.
- Jól van.
- Addig ön aludjon nálunk! - Mondta Julia. Perselus beleegyezően bólintott, bár legszívesebben visszament volna a Roxfortba.
- Akkor látom, el van intézve a dolog. Holnapra keresünk helyet a fiatalembernek a Roxfortban. Viszont látásra! - Mondta Dumbledore, és búcsúzóul kezet fogott mindenkivel.
Egy óra múlva Eugene már pakolt. Szomorúan gondolt a holnapra, nem tudta mi vár rá. Nem akart menni. Eszébe jutott, mi lenne, ha megszökne, de elvetette az ötletet. Vajon tud-e majd üzenni húgocskájának? Ekkor valaki megkapargatta az ajtaját.
- Ki az? - Kérdezte, de tudta a választ.
- Én vagyok! - Mondta egy vékony kislányhang. Bebocsátást nem kért, már a fiú ágyán ült.
- Neked már aludnod kellene, Tökmag!
- Mondj esti mesét!
- Rendben! De csak egyet! - Azzal felkapta a kislányt és bevitte a szobájába. A mesét olyan hosszúra nyújtotta, amennyire csak lehetett. Tudta, hosszú ideig ez lesz az utolsó. Soha nem könyvből mesélt, saját történeteket írt Suzanne-nak, aki elaludt a hosszú mese alatt. Eugene óvatosan, hogy fel ne ébressze az alvó gyermeket, csókot adott az arcára, majd visszament a szobájába.

 Következő