XII. Újra együtt

Ginny kétségbeesve belekapaszkodott Neville karjába, és úgy figyelte a kinti eseményeket. A földrengés egyre csak erősödött, majd dobhártyaszaggató recsegés hallatszott. Egy hatalmas sziklatömb szakadt le a mennyezetről, és egyenesen Harry felé zuhant. A fiú az utolsó pillanatban felnézett, és el tudott ugrani.

Rohanni kezdett. Ijedten kerülgette a padlón nyíló réseket, és még a fentről záporozó óriási kövekre is oda kellett figyelnie. Sokszor csak centiken múlt, hogy nem nyomta agyon egy mázsás szikladarab. Az egyik olyan közel zuhant le mellette, hogy lehorzsolta a karját.

Ginny összevonta a szemöldökét, ahogy Harryt figyelte. A fiú kirohant a barlang azon részéről, amit onnan, ahol a többiek álltak, látni lehetett. Ginny tétován előre lépett. Neville megszorította a kezét, és esdeklő tekintettel meredt a lányra. Nem akarta, hogy kimenjen a barlangból. Ginny elmosolyodott, végigsimította a fiú karját, majd kintebb húzódott. Tudni akarta, mi folyik itt.

Hirtelen egy még nagyobb rengés rázta meg a sziklákat, és Ginny a falnak esett. Neville legszívesebben utána ugrott volna, de érezte, hogy Hermione abban a pillanatban összeesne, amint eleresztené. A lány rémült szemekkel meredt a lehulló kövekre.

- Neee! – Harry hangja pengeként hasított a közéjük telepedő csöndbe. Mindenki egyszerre kezdett beszélni, de senki nem értette, mit mond a másik. Hirtelen, mintha csak varázsütésre történt volna, egyszerre hallgattak el, és megindultak a barlang szája felé.

Harry reszketve térdelt a romok mellett. Emberfejnyi szikladarabok hevertek mindenfele. Pontosan előtte egy kéz lógott ki a kövek alól. Ginny keze. Harry felzokogott. Hát igaz! Az ál-Cedricnek igaza volt! Veszélyes a környezetére.

Hirtelen léptek hallatszottak, és ő hátrafordult. Egy sötét járatból a barátai közeledtek felé. De vajon tényleg ők azok? Harry már semmiben nem lehetett biztos. Ezen a helyen semmiképp. Remegve figyelte a négy alakot. Neville és Ron közrefogták a gyenge Hermionét, Ginny azonban jóval előttük lépkedett. Mélyen belenézett Harry szemébe. Olyan furcsa volt a fiú arca. Vajon miért futott oda a romokhoz? És legfőképp, miért sírt?

- Mit csináltál?

Harry hátrálni kezdett. Óvatlanul rálépett egy gömbölyű kavicsra, és a talaj kifordult a talpa alól. Hanyatt esett. Egy kő erősen nyomta a veséjét, de ő rettegve tolta magát hátrafelé.

Ginny értetlenül meredt a barátjára, majd hátrapillantott a többiekre. Mintha csak tükörbe nézett volna. Hermione, Ron és Neville legalább olyan tanácstalanok voltak, mint ő maga. Visszafordult Harry felé, majd közelebb lépett.

- Harry, mi a baj?

Harry a közeledésére ijedten kapálózni kezdett, míg végül térdre tornázta magát. Elrugaszkodott, és futni próbált, de a lába nem engedelmeskedett. Erőtlenül összeroskadt a súlya alatt, és ő arccal a földre zuhant. Ginny odaszaladt hozzá, és fel akarta segíteni, ám Harry rémülten ellökte őt magától.

- Hagyj békén! Mit akarsz?

- Segíteni! Harry, én vagyok az, Ginny!

- Nagyon jól tudom, kinek akarsz látszani! – kiáltotta Harry. – De én nem dőlök be nektek! Még egyszer nem! Az igazi Ginnyék meghaltak! Eltemette őket a törmelék! – ordította, majd a beomlott barlang felé intett. Ginny és a többiek a kövek felé pillantottak, de semmi jelét nem látták Harry szavainak. Értetlenül néztek vissza a fiúra, mire ő is szemügyre vette az omladékot. Ginny élettelen keze sehol nem volt.

Csillogó szemekkel nézett fel Ginnyre, és bizonytalan hangon azt kérdezte:

- Ti az igaziak vagytok?

- Igen, azok! – mosolyodott el a lány, mire Harry talpra ugrott, és boldogan megölelte őt.

- Ginny! Ti igaziak vagytok! Úgy örülök nektek!

Harry egyre csak ölelte Ginnyt, és mámoros örömmel forgatta maga körül. Miután letette, a többiek felé fordult. Odaszaladt Hermionéhoz, és őt is megölelte, majd Ront is, végül odalépett Nevillehez, és megveregette a vállát. Kezet fogtak. Harry a nagy örömben észre sem vette, hogy Neville szorítása nyomán még sokáig piros volt a bőre.

- Hermione! Mi történt veled?

- Hosszú történet – rázta a fejét a lány. – Először jussunk ki innen.

- Rendben – bólintott Harry. – Feláll a szőr a hátamon ettől a helytől. Azt hiszem, együtt már gyerekjáték lesz a kijutás.

Így hát elindultak az egyik járatban. Neville és Ron még mindig Hermionét támogatta, míg Harry és Ginny élénk beszélgetést folytatott a barlangról.

- Neville azt mondja, hogy ez a hely olvas a gondolatainkban.

- Magam is erre a következtetésre jutottam – bólogatott Harry. – Azt hiszem, kiolvassa az agyunkból a legnagyobb félelmeinket, és ránk vetíti azokat. Mintha valahogy próbára tenne minket. Furcsa, hogy ilyesmi alakult ki a természetben, már persze, ha ez a barlang természetes képződmény. Nem csodálkoznék rajta, ha kiderülne, hogy ez az egész csak Voldemort, vagy valamelyik régebbi rosszfiú műve.

- Én sem – vágta rá Ginny.

- Hát persze – csattant fel hirtelen Neville hangja. – Hiszen, ha Harry Potter úgy véli, akkor csakis úgy lehet!

Ginny és Harry egyszerre torpantak meg, és néztek hátra rá. Neville szeme furcsán csillogott, ahogy lefejtette magáról Hermione karját, és előrébb lépett.

- Neville! Mi ütött beléd?

- Hogy mi ütött belém? – nevetett fel gúnyosan a fiú. – Semmi, édesem! Inkább az a kérdés, hogy beléd mi ütött?

Ginny összevont szemöldökkel meredt Nevillere.

- Hogy érted?

- Nagyon jól tudod, hogy hogy értem – hangzott a válasz. – Miért vagy velem?

Neville körözni kezdett Ginny körül. Habár alapjában véve nem volt magas, így is legalább fél fejjel magasodott a lány fölé.

- Hogy-hogy miért? Mert szeretlek!

- Hát persze – mosolygott gúnyosan Neville. – Szeretsz! Mint egy barátot! Jól mondta Denem és Piton. Harrybe vagy szerelmes!

- Nem – nyögte a lány kétségbeesve.

Harry előre nyúlt, és megragadta Neville karját.

- Neville, nem tudom, mi ütött beléd, de…

- Hozzád senki se szólt, Potter! – ordította Neville, és megszorította Harry csuklóját. A fiú térdre rogyott a karjába nyilalló fájdalomtól. – Várj a sorodra! Neked úgyis mindig a legjobb jár!

- Neville! – futott oda hozzájuk Ron is, de Neville kinyújtotta a kezét, és hanyatt lökte őt. Ezután visszafordult Harry felé, nyakon ragadta, és a falhoz szorította.

- Ha már úgyis tied a főszerep, legalább most hadd élvezzem ki, hogy rám figyelnek. Aztán majd visszaveheted a stafétát, és viheted a csajt, a sztorit, az életemet… Minden a tied lehet! – ordította Harry arcába. – Úgyis arra vágysz! Tudom én nagyon jól! Csak azért akarod megölni Tudjukkit is, hogy aztán átvehesd a helyét! De ne félj! Ha ez bekövetkezik, majd jövök én! Én leszek a hős! Benne leszek a könyvekben, újságokban! Én leszek, aki legyőzte a nagy Harry Pottert, akinek fejébe szállt a dicsőség, és meg akarta hódítani a világot! Akkor minden az enyém lesz, akkor majd engem fog szeretni Ginny, akkor majd engem fognak tisztelni!

- Neville, ne! – kiáltotta Ginny, és Neville vállára tette a kezét. A fiú hátranyúlt, és megragadta a lány csuklóját. Előre rántotta őt, és Harry mellé taszította a falhoz.

- A kis párocska! Milyen szépek vagytok így együtt! Úgyis mindenki erről beszél a hátam mögött! Nem értik, hogy hogyan maradhatsz egy ilyen kis senki mellett, mint én! Neville Longbottom? Ugyan már, ki az? De majd eljön a nap, mikor az én nevemtől fog zengeni az egész varázsvilág!

- Bocsáss meg, Neville! – hallatszott Ron hangja. Neville oldalra pillantott, de már csak az arca felé száguldó öklöt látta. Ron ütése teljességgel váratlanul érte, és hátra tántorodott.

A levegő egy helyen kéken felizzott körülötte, mintha valamiféle hártyán zuhant volna keresztül. Az egész csak egy pillanatig tartott, aztán minden olyan lett, mint volt. Neville elterült a talajt borító homokban. Tapogatni kezdte maga körül a földet, miközben próbált feltápászkodni. A mozdulata hirtelen megtört. Az ujjai rákulcsolódtak valami hengeres tárgyra. Kattanás hallatszott, majd éles fény árasztotta el a sötét járatot.

Neville, kezében a zseblámpával, talpra küzdötte magát. Megrázta a fejét, majd hirtelen mozdulatlanná dermedt. Felpillantott. A tekintete találkozott Ginny rémült szemével, majd meglátta a nyakát simogató Harryt is.

- Úristen! Én… - nyögte erőtlenül, de nem tudott többet mondani. Lepillantott a kezére, amellyel az előbb még Harry torkát szorongatta, majd halkan felzihált. Eldobta a zseblámpát, sarkon fordult, majd elrohant. A többiek értetlenül néztek utána.

A lámpa fénye szétfolyt a homokon, és beborította Hermione pálcáját. Azok már kívül estek a rejtélyes barlang hatáskörén.

<< Előző fejezet  ||  << Történet kezdőlapja >>  ||  Következő fejezet >>