XI. Négyesben

Ron megállás nélkül zokogott. Neville elkerekedett szemekkel meredt Hermione holttestére. Alig tudta felfogni, hogy a lány nem egészen fél órája még mögötte ült egy seprűn, és zuhanó sziklák elől menekültek, most meg… Olyan hihetetlen.

Ginny is sírni kezdett, és letérdelt a bátyja mellé.

- Ron! Hogyan…

- Cssss! – pillantott rá a fiú. A szemében őrület csillogott. – Ne ébreszd fel!

- Nem, Ron! Meghalt!

- Nem, csak pihen!

- Meghalt! – rázta a fejét Ginny kétségbeesetten.

- Nem! – ordította Ron a húga arcába. – Az nem lehet! Ő Hermione! Ő nem halhat meg! – Még mondani akart valamit, de Ginny pofonja belé fojtotta a szót. Értetlenül meredt a lányra, és közben az arcán vöröslő foltot tapogatta.

- Mikor, és hogy történt? – kérdezte Ginny higgadtan.

- Nem tudom! Nem mindegy? – nézett félre Ron.

- Nem, nem mindegy! – kiáltotta Ginny magából kikelve, és megtörölte a szemét. – Tényleg nem tudod?

- Még nincs öt perce. Megfulladt – hajtotta le a fejét Ron, de Ginny élénk hangjára rögtön fel is kapta azt.

- Akkor még van esély! Hermione egyszer mesélte nekem és Neville-nek, hogy a muglik valamiféle mesterséges lélegeztetéssel vissza tudják hozni a halottakat.

- Ez komoly? – derült fel Ron arca is. – Miért nem mondtad előbb?

- Talán azért, mert hisztiztél.

- Ezt vitassuk meg később – rázta meg a fejét Ron. – Hogy csináljam?

- Várj csak! Hogy is magyarázta? – töprengett Ginny, majd a fejéhez kapott. – Megvan! Hajtsd hátra a fejét!

Ron így tett.

- Most fogd be az orrát, és fújd a levegőt a szájába!

- Biztos, hogy…

- Csináld!

Ron követte a húga utasítását. Hermione mellkasa megemelkedett, majd lesüllyedt. A vörös fiú kétségbeesve nézett fel.

- És most?

Ginny zavart arckifejezéssel meredt maga elé.

- Nem tudom! Elfelejtettem! – nyögte.

- Mi az, hogy elfelejtetted? – kiáltotta Ron magából kikelve. – Hermione élete múlik rajta, és te…

- Szívmasszázs! – bökte ki Neville.

- Micsoda?

- Tényleg, az jön, de nem tudom, hogyan kell csinálni – rázta a fejét Ginny.

- Én azt hiszem, igen – mondta Neville, és ő is levetette magát a földre, legalábbis amennyire a törött lába engedte. Összekulcsolta a két kezét, és Hermione mellkasára tette. Ron szemébe nézett. – Mikor szólok, fújd a levegőt, ahogy az előbb.

Ron bólintott, és Neville neki kezdett. Három erős nyomás után felnézett a barátjára.

- Most!

Ron fújt. Ismét három nyomás, majd fújás. Maguk sem tudták, meddig csinálták ezt, míg hirtelen összerándult Hermione teste, és a lány görcsös köhögésbe kezdett. Kiköpött vagy egy liter vizet, majd visszaomlott a talajra.

- Hermione! – kiáltotta Ron, és magához ölelte a barátnőjét.

- Ron! Mi folyik itt? – nézett körül Hermione, és mikor meglátta Ginnyt és Nevillet, elkerekedett a szeme. – Ti hogy kerültök ide?

- Hosszú történet, majd elmeséljük, de előbb pihenj!

Hermione szótlanul meredt Nevillere, majd hirtelen rettegés lobbant a szemében, és ijedten felült.

- Az ördöghurok! Mi történt? Olyan szörnyű volt! Lehúzott a víz alá, és nem tudtam lélegezni. Közel álltam a megfulladáshoz.

Ginny, Neville és Ron összenéztek, majd Ron bólintott egyet.

- Nem is tudod, milyen közel!

Mindnyájan pihentek egy keveset, de végül úgy döntöttek, minél előbb kikerülnek ebből a barlangból, annál jobb. Így aztán felszedelőzködtek, és éppen elindultak volna, mikor Neville felszisszent. Mikor felállt, a sín, amit Ginny tett a lábára, elmozdult, és éles fájdalom nyilallt a lábába.

- Neville! Mi történt a lábaddal?

Neville Ginnyre pillantott, majd vissza Hermionéra. Mondja meg a lánynak, hogy akkor tört el, mikor a barátnője a falhoz kente? Az csak újabb kérdésekhez vezetne, most pedig nincs idő. Majd később mindent elmond, de nem most!

- Volt egy kis…balesetem!

- Hát igen! – bólogatott Hermione. – Ezen a helyen előfordul. Hadd forrasszam össze a csontot. – A zsebe felé nyúlt, de a mozdulata megtört. – Nincs meg a pálcám. Ideadja egyikőtök a sajátját?

- Persze – szólt Neville, és átnyújtotta a pálcáját.

Hermione elvette, egy mozdulattal eltűntette a sínt a fiú lábáról, majd a bedagadt részre fogta azt.

- Aboriossis – mondta, mire a bőr vörösen felizzott, majd a duzzadt rész lelapult. A pálcát visszanyújtotta a gazdájának. – Köszi!

- Nem! – mosolyodott el Neville, és ránehezedett az eddig törött lábára. – Én köszönöm!

Ron és Neville két oldalról közbefogták a még mindig gyenge Hermionét, és elindultak egy véletlenszerű irányba. Csak az számított, hogy minél messzebb legyenek a tótól, amely fájdalmas emlékeket ébresztett mindnyájukban. Nem sokat mentek, korom sötét lett.

Közelebb húzódtak egymáshoz. Ginny keze Neville szabad tenyerébe simult, és szorosan hozzábújt a fiúhoz. Mikor már éppen azt fontolgatták, hogy visszafordulnak, hirtelen mintha derengeni kezdett volna előttük az alagút. Ahogy közelebb értek, már azt is látták, hogy az ő barlangjuk egy hatalmas csarnokba torkollik. Megszaporázták a lépteiket. Mindenki szeme előtt a szabadság lebegett. Hogy talán ez lesz a kivezető út.

Mikor végül elérték az alagút végét, mindnyájukat ledöbbentette a barlang roppant mérete. Óriási volt. A teteje sötétségbe veszett, mégis volt fény. A forrását nem lehetett meghatározni. Mintha maga a levegő világított volna. Körben számtalan barlang ásítozott az óriási sziklafalakban.

- Az ott nem Harry? – kérdezte halkan Ginny, majd a fejével a barlang közepe felé intett. Nem mert hangosan beszélni, hiszen ezen a helyen ki tudja, milyen rémségek származnának abból. Lehet, hogy a hangjukra felébred valami szörnyeteg, vagy az az alak nem is Harry, hanem csak egy hasonmás. De a távoli alaknak Harrynek kellett lennie. Egy imposztor nem nézelődne ilyen kétségbeesetten.

Hermione felemelte a kezét, és integetni kezdett.

Ebben a pillanatban morajlás hallatszott, és megremegett a föld.

<< Előző fejezet  ||  << Történet kezdőlapja >>  ||  Következő fejezet >>