VIII. Ginny és Neville

Ginny hirtelen puffanást hallott, mire megpördült. A csarnok túlsó végében Neville eszméletlen teste hevert. Azonnal talpra ugrott, és a fiú alakja felé rohant. Mikor odaért, levetette magát mellé a földre.

- Neville! – kiáltotta. – Neville, jól vagy?

A fiú nem felelt. Ginny előhúzta a pálcáját, és rá irányította.

- Stimula! – mondta, mire Neville szempillái megrebbentek, és a szemei kinyíltak.

- Ginny! Mit keresel te itt?

- Én mit keresek itt? Te mit keresel itt! Az előbb még sehol nem voltál, most meg… - hadarta könnyes szemmel.

Neville kinyújtotta a kezét, és magához húzta a sírással küszködő lányt.

- Nyugodj meg! Együtt vagyunk, most már semmi baj nem lehet!

- Már hogy ne lehetne baj, mikor Denem bármikor visszajöhet, és mi itt ülünk a Titkok Kamrájának kellős közepén!

Neville értetlen arccal körülnézett, majd óvatosan a lány álla alá nyúlt, és felemelte a fejét.

- Te miről beszélsz? Ez csak egy egyszerű barlang.

- Dehogy! Hát nem látod Mardekár… - mutatott fel Ginny a magasba, de mikor ő is odapillantott, elakadt. Malazár szobra helyén egy hatalmas sziklatömb állt. Bár tényleg hasonlított egy emberi alakra, semmiképpen nem Mardekárra. Ginny megrázta a fejét, és hátrapillantott. A hatalmas kígyófejek helyett egyszerű szikladarabok sötétlettek a távolban. – Hova tűnt?

- Az nem valóság volt. Nagyon furcsa ez a hely.

- Hova tűnt a Kamra?

- Mondom, hogy nem valóság volt! Ez a barlang, vagy mi, valahogy képes olvasni a gondolatainkban.

- Nem, az nem a barlang, hanem Denem!

- Nincs semmiféle Denem se! Csak a hely akarja elhitetni veled! – kiáltotta Neville, és megszorította a lány karját. – Ne ess pánikba, az hiányzik most a legkevésbé!

- Nem esem pánikba, de Denem bármikor visszajöhet!

- Nincs itt Denem!

- Már hogy ne lenne? – felelte egy hang Ginny szájából, ami egyáltalán nem a sajátjának hangzott. Sőt. A megszólaló hang inkább egy fiúhoz tartozott, vagy még inkább egy férfihez. Ezzel egy időben Ginny szeme vörösen felizzott.

Neville ijedten ellökte magától a lányt, aki elterült a kövön. Lassan hátrálni kezdett, és nem vette le a tekintetét Ginnyről, aki arccal lefele feküdt a padlón. A teste remegett. A vörös fej óvatosan megfordult, és Ginny értetlen, könnyes szemekkel meredt Nevillere.

- Miért tetted ezt? – kérdezte remegő hangon.

Neville összevonta a szemöldökét, majd előre mászott a lányhoz.

- Nem akartalak bántani, csak… - elakadt. Esetlenül átkarolta a lányt, aki először tiltakozott, de aztán a teste ellazult, és belesimult Neville karjaiba. – Nem tudom, mi ütött belém. Sajnálom.

- Sajnálhatod is! – kiáltotta az előbbi hang, és Ginny ölelése erősödött. Neville már alig kapott levegőt a szorításától. Utolsó erejével sikerült lefejtenie magáról a lány gyilkos karjait. Mikor a szorítás elmúlt, a szabad kezét Ginny felemelte, és ujjai ráfonódtak a fiú torkára.

- Ginny, ne! – hörögte Neville, de tudta, hogy hasztalan. Ginny arcából izzóvörös szempár meredt rá. A máskor oly kedves arc most kegyetlen vigyorra húzódott.

- Én nem Ginny vagyok! – morogta a mély hang, és úgy hajította el Neville testét, mintha csak valami rongybaba volna. A fiú tüdejéből minden levegő kiszaladt, mikor hangos robajjal a falnak csapódott, majd a földre rogyott.

- De! Te Ginny vagy! Ott vagy valahol mélyen! – nyögte erőtlenül. Ginny megindult feléje, és közben folyamatosan vigyorgott. – Ginny, szeretlek!

A vörös fény hirtelen kialudt a lány szemében, és az arca elkomorodott. Tekintete összetalálkozott Nevillével, és azon nyomban zokogni kezdett.

- Neville! Ne, menj innen, én nem… És miből gondolod, hogy ő is szeret?

Neville szeme elkerekedett a hirtelen váltástól. Nem tudott válaszolni.

- Én ismerem minden gondolatát. Szeret téged, de csak mint egy nagyon jó barátot. Harry Potterbe szerelmes!

- Nem! Ez nem igaz!

Ginny megtorpant, és a szeme ismét visszanyerte eredeti színét.

- Neville! Ne higgy neki! Szeretlek!

- Ginny! Le kell őt győznöd! Ő nincs itt igazából! Csak a barlang hiteti el veled! Belőled szívja az erejét, a félelmeidből!

- Ostoba feltételezés! Honnan veszed?

- Nekem az előbb megjelent Piton, és egy bájitalt kellett készítenem, hogy megmentselek téged a haláltól!

- Ó, milyen kedves! Remélem nem sikerült! És még?

- Nemrég Hermionéval is találkoztam. Lezuhant egy szikláról! Tudod, hogy mekkora tériszonya van!

- Hülyeség! Ezek szerint…

- Igen, te attól féltél, hogy Denem nem távozott belőled teljes mértékben. Azért jelent meg!

Időközben Ginny odaért Nevillehez, aki nem tudott megmozdulni. Eltört a lába. A lány keze előrelendült, és megmarkolta a fiú torkát.

- Ginny! Harcolj ellene!

- Késő, haver! Ő már az enyém! Nem!

A szorítás enyhült, de szinte ugyanabban a másodpercben ismét megerősödött.

- Ne próbáld megmenteni, úgysem sikerül!

De sikerülni fog! Szeretem őt!

Már hogy szeretnéd? Hisz az előbb te magad is beláttad, hogy mindenkit gyűlölsz!

Nem! Tévedtem! Őt szeretem!

Az nem elég! Ezzel nem tudod megmenteni őt!

Szerelmes vagyok belé!

Hazudsz! Tarts velem! Hódítsuk meg együtt a világot!

Nem akarom! Nem akarok a világ ura lenni!

Akkor csak egy kis senki maradsz!

Inkább legyek egy kis senki, aki szerelmes, és akit viszont szeretnek, mint a világ ura, a te oldaladon!

Megtagadsz?

Igen!

Megtagadsz?

Igen! Tűnj az életemből! Látni sem akarlak többé!

Hirtelen csönd lett. Ginny kinyitotta a szemét, és meglátta, hogy a falnak szorítva a levegőbe emelte Nevillet. Szemei vészesen kidagadtak, lábai pedig valamiféle támasz után kutatva kapálóztak. Ginny felsikoltott, és elengedte a fiú nyakát, aki ettől a földre zuhant, rá a törött lábára. Fájdalmasan felkiáltott, már amennyire a fájós torka engedte.

- Neville! Úgy sajnálom! – sírta Ginny a fiú mellére borulva.

- Ne! Ginny! Nem kell! Legyőzted, és csak ez a fontos!

- De bántottalak!

- Az nem te voltál, hanem a barlang.

- Igaz, amit a barlangról mondtál? Hogy él?

- Igen, azt hiszem, igaz!

- Azt mondtad, találkoztál Hermionéval. Ő hol van?

- Valahol arra – mutatott a sötétségbe Neville. – Leesett a seprűről, bele egy tóba, vagy mibe. Nincs messze.

- Tudsz járni?

Neville lenézett a lábára. Próbálta megmozdítani, mire élesen feljajdult.

- Ha segítesz.

- Jobb lenne, ha elmennék segítségért, és…

- Ne! Nem szabad szétválnunk! – kiáltott fel Neville. Ginny összerezzent a fiú nyers határozottsága miatt.

- Jól van, de addig is… - Előhúzta a pálcáját, és Neville törött lábára szegezte. – Ferula! – mondta, mire a törés körül szoros sín jelent meg. – Így könnyebb lesz.

Ginny felsegítette Nevillet, és elindultak Hermione sejtett irányába. A fiú törött lába miatt lassan haladtak, így még inkább meglepődtek, mikor nem sokkal az elindulás után furcsa fényt láttak a távolban. Mintha egy színpadra irányuló reflektorfény lett volna, amely csak a barlang egy apró szögletét világította meg.

A fényben két alak volt, mindketten a földön hevertek. Ahogy közelebb értek, a szemük elkerekedett a döbbenettől, és megszaporázták a lépteiket.

- Ne! – sikoltotta Ginny, mikor odaértek, és a szája elé kapta a kezét. – Az nem lehet!

A kivilágított rész egy aprócska tó mellett volt. A parton Ron ücsörgött, és megállás nélkül zokogott, miközben előre-hátra hintáztatta a testét. Ölében Hermione hevert. A ruhája nedvesen tapadt a testéhez, a haja csapzottan lógott. Ron sírás közben végigsimította a lány arcát, amely élettelen, kékes-szürke színben játszott.

Hermione nem volt életben.

<< Előző fejezet  ||  << Történet kezdőlapja >>  ||  Következő fejezet >>