"Azért neveztem el az albumot TRY THIS-nek, mert úgy gondolom, vannak vezéregyéniségek, és vannak követők és nagyon jó érzés vezetőnek lenni és különböző dolgokat kipróbálni. Azt szeretném, hogy minél több ember tehesse ezt meg."
Pink minden bizonnyal kiérdemelte a jogot, hogy azt tegye, amire csak kedve szottyan. 2000-ben megjelent, csupán 18 éves korában rögzített bemutatkozó albuma, a Can't Take Me Home három Top 10-es slágert is hozott, a There You Go-t a Most Girls-t és a You Make Me Sick címűt. A platinastátuszt is elért album 59 hetet töltött a Billboard Top 200-as albumlistáján.
Ám mégis második, Missundaztood című albuma röpítette őt a nemzetközi kiválóságok közé és vívta ki számára a kritika helyeslését is. A 2001 novemberében - azután, hogy a megasláger Lady Marmalade-beli részvételéért mind az MTV VMA díjat, mind a Grammy-t elnyerte - megjelent Missundaztood című albuma megkérdőjelezhetetlen bizonyítékát adta Pink tehetségének és különlegességének. A Get the Party Started 2002 himnuszává emelkedett és egyike lett az albumról kimásolt négy kislemezsikernek, ami ezen kívül még a Don't Let Me Get Me, a Just Like a Pill és a Family Portrait c. dalokat foglalta magában. Világszerte 12 millió eladott lemezzel Pink jó úton haladt a megasztárság felé.
Mégis mikor harmadik Try This c. albumának felvételére került a sor, Pink nem akarta egyszerűen megismételni az előző sikereit.
"Legutóbb, mindenki azt hitte, megőrültem. Teljesen irányt váltottam és nemigen kaptam túl sok támogatást, csak mikor már félig kész volt az album" - mondja Pink. - "Most azt csinálhattam, amit csak akartam. Igazából death metál operát szerettem volna csinálni, de nem nagyon jött össze" - viccelődik.
Pink művészi szabadságát, amelyet oly nehezen vívott ki a Missundaztood-on, most ismét önmaga megújítására használta fel. Míg a Missundaztood Pink személyes naplójából kiszakított fejezet is lehetne - a philadelphiai lány kifejező pillanatfelvételeket készítve zajos családi életéről küzdött saját démonjaival -, a Try This egy sokkal felszabadultabb, lazább Pink-et tár elénk.
"A Missundaztood szövegileg nagyon mély gondolatokat fejezett ki. Számomra terápia volt. Ez az album nem olyan kemény" - magyarázza. - "Ahelyett, hogy csak magamról írtam volna, most történeteket gyártottam különféle emberekről."
"A Missundaztood szövegileg Pink már a Try This megírásának kezdetén tudta, hogy ismét Linda Perry-vel, a Missundaztood nyolc számának, s így a Get the Party Started-nak is társszerzőjével és producerével akar együtt dolgozni.
"Ezen a lemezen is Lindával dolgoztam, mert ő biztos pontot jelent az életemben" - mondja Pink.
A hangulat most is megvolt, így a Try This három Perry által producerelt dalt tartalmaz: a régebbi korok R&B-jét idéző Catch Me While I'm Sleeping-et, a Pink és Perry által közösen írt, Led Zeppelin-es hangzású Waiting For Love-ot, , valamint a magával ragadó Try Too Hard-ot.
De aki csak egy kicsit is ismeri Pink-et, az tudja, hogy nem az a fajta, aki túl sokáig el tudná viselni a biztonságot. Égve a vágytól, hogy művészileg még magasabbra jusson, s örömmel fedezve fel rocker gyökereit Pink a kalifornia punk rock csapat, a Rancid egy tagjának, Tim Armstrong-nak a személyében megtalálta a hiányzó láncszemet zenei kirakósához. Ők ketten egy Transplant video forgatásán Los Angelesben találkoztak egy közös barátjuk által, s a több már zenetörténelem.Egy hét alatt tíz dalt írtunk meg" - meséli Pink. - "Aztán vele és a Foo Fighters-szel együtt turnéra indultunk. Velük laktam a buszban és jó néhány dalt a hálórészben vettünk fel."
Az album első, nyers és érdes kislemeze, a Trouble, ami szintén Pink és Armstrong - aki tíz dalnak és a Try This dalai zömének lett társszerzője és producere - szerzeménye, egy igazi korlátok nélküli rock himnusz, s ahogy Pink leszögezte, "több, mint állásfoglalás".
Pink szabad szelleme egy másik Armstronggal együttműködésben készített dalban, az Oh My God-ban a legszembetűnőbb, amit Pink úgy nevezett, hogy a "legszexibb dal, amit valaha csináltam." A soron következő kislemezen a rap-fenomén Peaches is vendégszerepel, aki Pink pontos leírása alapján "egy tüzes, kanadai születésű, Berlinben nevelkedett, zsidó rapper lány. Pink, akinek nem kenyere a finomkodás, így magyarázza: "Egyszerűen szuperforró és pimasz és a dal is szuperforró és pimasz, szóval nagyon bejön."
Ennyi éppen elég is.
Bár ez az album a Missundaztood-dal ellentétben nem az a mélyre hatoló, lelki lenyomat, azért az önéletrajzi elemek a Try This-en is jelen vannak. Nehéz nem érezni, hogy Pink saját bonyolult érzéseiben a hírnévről kutat, amikor az Unwind-ban, amelyben a Blink 182-s Travis dobol, azt énekli: "Ragyogó vagyok és nyomorult is/ ezért vagyok olyan érdekes/ Könnyimet ezüstüvegbe gyűjtöm/Még csak 27 éve vagyok itt/ S az életemnek máris vége."
"Csak dúdolni kezdtem ezt a dallamot és arra gondoltam, írok egy dalt Janis Joplin-ról" - mondja Pink. - "De annyira közel éreztem magamhoz, hogy inkább magamról énekeltem el."
Az album legmegindítóbb, mélyen személyes darabja a Damon Elliot írta és producerelte Love Song, ami annak ékes bizonyítéka, hogy Pink csípős külseje alatt egészséges adag sebezhetőség is lapul.
"Ezt a dalt egy számomra igen fontos valakiről írtam... az elsőről... és hát majd meglátjuk, hogy fog tetszeni - árulja el Pink, aki nyilvánvalóan jobban szeret bizonyos dolgokat szentnek és sérthetetlennek megtartani.
Ám ha most azt gondolnánk, Pink ellágyult, jobb lesz, ha újragondoljuk. A Last to Know - amelyben Pink nekiesik egy srácnak, mert az nem ment el a show-jára- a jele, hogy még a rocksztárok sem mentesek a veszekedésektől: "Nem fogok könyörögni neked/ Olyanokra akartál rávenni, amit én nem fogok megtenni" - fakad ki ebben a női hormon fűtötte pop-rock szörnyben. A Billy Mann által producerelt és vele közösen is írt God Is a DJ pedig ismét egy színtiszta bulisláger, ami ugyanolyan jól szól a diszkóparketten, mint lepusztult rock lebujokban. Egy másik Armstronggal közösen készített dal, a Humble Neighborhoods pedig, mint Pink saját maga is, a dance ritmusok, a rockos keménység és a tiszta adrenalin vakmerő egyvelege, lehetetlen beskatulyázni.
A Try This egy olyan művész észbontó agyszüleménye, aki hisz benne, hogy mindent megtehet és minden képessége meg is van hozzá, a zenében és az életben egyaránt. További céljai?
"Uralmam alá hajtom a világot, elnökké választatom magam, megváltoztatom az összes törvényt, szabadon engedek minden állatot és minden embert lenyűgözök" - hirdeti ki Pink.
És ami zenei terveit illeti? Készülj fel mindenre!
"Zeneileg megváltozni nem választás kérdése. Csak úgy megtörténik." - állítja Pink. - "Mindez bennem van, úgyhogy csak megcsinálom." |