Winkler és Eldée és Jules alkotja a hálózati jazzbitang zenekart. Az Emil.RuleZ! különlegesen egyéni hangulatát és dalait elsőké2001 - Maróthy György (Zenész Magazin)nt az internet-hozzáféréssel rendelkezők ismerhették meg. Az underground létből akkor lépett ki a trió, amikor egy rádió játszani kezdte nótáit, s ma már ott van a boltokban a bemutatkozó album, a Zazie az ágyban.

- Hogyan kezdődött?

Winkler (ének, zongora, gitárok, szintetizátorok): - Úgy indultunk, mint bárki más. Bolgár gitárokat kaptunk, megtanultunk néhány akkordot és arról álmodtunk, hogy egyszer majd a Wembley-ben... Ekkor persze még nem is tudtunk egymásról, Eldée-t az egyetem alatt ismertem meg. Jules-t ő hozta magával. Amikor összeállt a formáció, gyorsan rájöttünk, hogy nem nekünk való a hagyományos zenekarosdi. Eldée (basszusgitár, gitár, vokál): - Ugyanis utáltunk pakolni, erősítőt cipelni. Kitaláltuk, hogy két akusztikus gitárral és kongával fogunk játszani. A daléneklésről szólt a történet. Winkler: - Ez kiváló volt a házibulikon arra, hogy a fiúk távozzanak, a lányok maradjanak... Amúgy is inkább a bulizásról és nem a zenélésről szólt az életünk. A zene csak ürügy volt, illetve némi többlet is, hogy ne csak igyunk és cigizzünk. A lemez dalainak döntő része az akkori - életérzésekből jött össze. Eldée: Fellépésekre nem is nagyon gondoltunk. Annyira nem szántuk el magunkat, hogy a zene kedvéért feladjuk az életünket. Én azóta is másodállású popsztár szeretnék lenni. Ebből már csak a második résznek kell teljesülnie...

- Talán nincs is olyan messze. Bizonyos körökben igen népszerűek vagytok, lemezetek jelent meg és egyre több sikeres önálló koncert van mögöttetek. Mi hozta az áttörést? Az internet segített?

Eldée: - Ami a világhálót illeti, amikor már itthon is hozzá lehetett férni, nagyon megtetszett nekünk. Nem üzletileg: érzelmileg. Új médium, amivel lehet szórakozni. Ha koncertekre nem is nagyon gondoltunk, azért élt bennünk az egészséges megmutatkozási vágy, s az internet kiváló terep volt erre. 1995-ben, ha felvettünk egy dalt este a próbateremben, másnap reggel fel is tettük a netre. Nekünk a honlapunk jelentette azt, amit a korábbi zenekaroknak a klub, minden szerdán mondjuk a Danuviában. Igaz, eleinte nem volt sok látogatónk, hiszen keveseknek volt lehetőségük a kapcsolatra. Jules (dob, ütőhangszerek, dobprogramok és groove-ok, vokál): - Érdekes, hogy azóta is élnek az egykori felvételek. Sokan letöltötték és CD-re írták a dalokat. Ma pedig kérdezik tőlünk: igazán ti vagytok ezek, akiket már évek óta hallgatok? Winkler: - Az internet azért is jó, mert így nem erőszakoljuk rá magunkat az emberekre. Aki akar, ránk talál. Ha azt az energiát, amivel az embereket lemezvásárlásra szokták buzdítani, a neten adjuk ki magukból, szerintem még üzletileg is jobban lehet járni. Mert így sokkal jobb a találati arány. Eldée: - S amit Jules mondott: önálló, tőlünk független életre kelnek a dalok. Nagy site-okon is fellelhető némelyikük, a Napsteren is ott voltunk.

- Ezt szokták nagyon utálni a kiadók.

Winkler: - A zenész viszont azért ír dalt, hogy minél több emberhez eljusson. Ha így éri el a célját, az is öröm. S hogy nem kapok negyvenöt fillér jogdíjat? Istenem... Eldée: - A nagy sztároknál az internet tényleg sokat elvehet a bevételből. Nálunk viszont inkább hozzátesz. Az eddigi eladások tíz százaléka internetes megrendelés volt!

- Visszatérve az eredeti kérdéshez: a világháló juttatott előbbre titeket?

Winkler: - Nem, inkább egy szerencsés véletlen. Amihez az is kellett, hogy jó minőségű demót készítsünk. Mert azért kipróbáltuk a hagyományos utat is, felvételeinkkel sorra elmentünk a nagy kiadókhoz. Úgy is mondhatnám, hogy leszálltunk a pokol mély bugyraiba... Sikerült porig aláztatnunk magunkat. Mindig úgy jöttünk ki a cégektől, hogy "ez a ki tudja, honnan szalasztott köcsög mondja, hogy..." Úgy döntöttünk, kiszállunk, leszámolunk az álmokkal. Zenélünk továbbra is, ahogy más bábszakkörbe jár, de ennyi és nem több. Eldée: - Ekkor indult el az Est FM. Állandó vendéggitárosunk, Bruzsa Gábor hangmérnök a rádiónál, s a dalfeltöltésnél javasolta egyetlen használható felvételünket, a Zazie az ágybant. Egyszer sorra is került, szombaton, hajnali háromkor. A vasárnapi kívánságműsorban pedig kérték a hallgatók. Ettől kezdve nem volt megállás. A dal rákerült az Est FM első válogatáslemezére, egyre több számunk került műsorba, s nemsokára kiadónk is lett. Winkler: - Az estesek közös sikernek érzik a dolgot. Hiszen ez volt az első eset, hogy beraktak egy dalt és abból lett valami. Nem is annyira belénk, mint inkább a történetbe szerettek bele, hogy van realitása az alulról jövő sikernek is. A mai napig segítenek minket. A rádióban azután meg is szólalhattunk, s az emberek már tudják, hogy mi van a számok mögött. Talán azért is vagyunk érdekesek számukra, mert nem a mindenáron való befutás a legfontosabb számunkra. Jules: - Ez persze a zenénkben is megjelenik. Nem izzadságszagúak a dalaink. Eldée: - Jó dolog, hogy a magunk elvárásain kívül senkinek és semminek nem kell megfelelnünk. Amikor a lemezt készítettük, felmerült egy hangszínnél, hogy ez nem lesz jó, így nem fogják játszani a rádiók a nótát. És akkor mi van? Olyan lett a hangszín, amilyet mi akartunk. Vagy például nyugodtan elhajthattuk az RTL Klub reggeli műsorába minket ugrándozni invitálókat. Mert rögtön azzal kezdték, mely dalaink nem hangozhatnak el. Tudom, hogy ezt nem teheti meg az, aki főállásban zenél és el kell tartania a gyerekeit. Winkler: - A magunk módján ficánkolhatunk az akváriumunkban. A kompromisszum-mentesség az, ami új és érdekes a történetünkben, nem maga az album. Bár természetesen szeretem a dalainkat.

- Vajon meddig tartható ez az állapot?

Winkler: - Ez csak rajtunk múlik. Szerencsére a kiadónk, a Twelvetones Records vezetője, Faltay Csaba hasonló mentalitású ember. Boldog, ha segíthet jó produkciók létrehozásában, s nem a profit az elsődleges a számára. Jól jártunk vele: szaktudással és eszközparkkal rendelkezik, görcsökkel viszont nem. Ő volt a lemez hangmérnöke is, s a megfelelő cinhang megtalálásáért akár hajnalig is maradhattunk a Fish Stúdióban. Eldée: - Azt viszont magunk sem tudjuk, hogy így, "másodállásban", meddig lehet eljutni. Az igazi muzsikálás ugyanis teljes embert kíván. Ha minden nap hajnali háromkor érnék haza, aligha tudnék reggel nyolctól igazgatóként viselkedni.

- No igen, mert hiába nem akartatok koncertezni, most már muszáj.

Jules: - Bármibe azért nem megyünk bele. Tizenöt éven át másról sem szólt az életem, mint hogy délután megérkeztem a klubba, pakoltam, este játszottam, hajnalban megint pakoltam, majd hazamentem, aludtam délig és újra kezdődött az egész. Mindezt harminc emberért, akiknek majdhogynem mindegy, ki zavarja zenéjével a vacsorájukat... Eldée: - Ennek így tényleg nincs sok teteje, ezért nem fogjuk ész nélkül végigjátszani az ország összes pincéjét. Az ilyen turnék képesek levenni a hangsúlyt a lényeges kérdésekről. Az válik fontossá, hogy ott van-e a cucc, a technikus, s nem maga a zenélés. De nincs szó arról, hogy ne szeretnénk élőben muzsikálni. Ha egyszer azzal hív fel egy klubvezető, hogy a törzsvendégek rágják a fülét, mikor rendez már Emil.RuleZ! koncertet, akkor azonnal indulunk. De én nem fogom végigtelefonálni a helyeket, hogy fél láda sörökön kelljen alkudoznom a szervezőkkel... Winkler: - Szerintem nem is nagyon tudnánk főállásban csinálni a zenélést. Én például nem vagyok olyan jó gitáros, hogy a szólómmal lekössem a közönséget. Eldée: - S ha az lennél? Kiváló gitárosok halnak éhen. Szabó Gáborra sem zenészként, hanem áldozatként emlékeznek az emberek. Ilyen példák is lebegtek a szemünk előtt, amikor úgy döntöttünk, hogy nem fogunk kizárólag zenészként üzemelni. De nem anyagi indíttatásból, ezek a példák inkább az elménkre hatottak. Amúgy időnként vágyom a zenész-létre. Jó volna napi nyolc órát gyakorolni, későn kelni, délben kávézgatni más muzsikusokkal. Winkler: - Amikor kezdtük, belefért volna az életünkbe, hiszen egyetemisták voltunk. De nem ebbe az irányba indultunk. Eldée: - Most kellene úgy élnünk, mint akkor. Most, amikor már letisztultabbak vagyunk, több bennünk a gondolat. Most szeretnék igazán elmélyülni a szövegírásban, a zenében.

- Ahogy hallgatlak titeket, mintha már mások lennétek, mint azok az emberek, akiket a lemez dalaiból megismertem. Vajon milyen lesz a következő albumotok?

Eldée: - A dalok valóban régebbiek, de amit időközben tanultunk, az is lejön a lemezről, nekem legalábbis feltétlenül. S hogy milyen lesz a következő? Nem tudom, mint ahogy azt sem, hogy lesz-e egyáltalán. Winkler: - Ez az album lett, nehezen tudnánk csinálni még egyet. Eldée: - Azért is mondtunk igent a kiadónak, mert ez már lejárt történet. Hat éven át hetente kétszer játszottuk el a Térerőt, ezt már le kellett zárni. Ugyanakkor érzek új történetet. Egészen más hangulatút.

- Hogy az olvasók is tudják: Eldée a szövegek, Winkler a zenék nagy részének szerzője.

Winkler: - Ha hallgató lennék, nem értékelném sokra ezt a zenét. Mindig a jazzt szerettem, de rá kellett jönnöm, hogy sosem lesz belőlem nagy jazzmuzsikus. Ezért inkább zenebohóc lettem. Akitől nem várják el, hogy nagy művet mutasson be, elég, ha szórakoztat. Ebben az esetben alkalmazott zenéről van szó: a történet, a szöveg határozza meg a dalokat. Ehhez elég a stílusérzék, s az a néhány akkord, amit ismerek. Eldée: - Winkler kisebbíti az érdemeit. A szövegeimet, ha mondjuk az ÉS-ben látnám nyomtatásban, azonnal dobnám az újságot a kukába. Zene nélkül semmit sem érnek. Azzal tisztában vagyunk, hogy nem mi vagyunk az ország legjobb muzsikusai, de igyekszünk épp velük körbevenni magunkat. Például mindig arra vágytunk, hogy ha egyszer lemezünk lesz, Fekete Kovács Kornél trombitáljon rajta. Faltay Csaba felhívta, s ő igent mondott. A felvételre az egész brigád kivonult a stúdióba. Winkler: - Visszatérve a zenére, szerintem két szinten lehet nagyot alkotni. Az egyik, amikor a világ legnagyobb művésze hatvan évesen olyat tesz le az asztalra, amiben minden benne van. A másik a McCartney-módszer: a semmiből, két-három akkordból rak össze valamit, aminek az egyszerűségében ott van az igazság. Én kénytelen voltam az utóbbit követni, persze ezt is jobb lenne nagy technikai felkészültséggel művelni. Szívesen megismernék más akkordokat is...

- Valahol azt olvastam, bíztok abban, hogy aranylemez lesz a Zazie az ágyban.

Eldée: - Jó lenne bebizonyítani, hogy görcs nélkül is lehet valami sikeres. S hogy nem csak az az üzleti modell létezik, hogy beleteszünk tízmilliót és aranylemezes lesz a produkció. Sok helyről kidobtak minket, maradt bennem tüske bőven, ezért azt sem bánnám, ha a lemezipar kapna egy ilyen pofont. De ennél is fontosabb volna bizonyítani a másik út járhatóságát. Hogy a tisztességes, őszinte zenélés is vezethet eredményre. Szerintem van tízezer ember az országban, akinek kellhet az albumunk. S hiszem, hogy el tudjuk hozzájuk juttatni hatalmas reklámkampány nélkül is.   2001 - Maróthy György (Zenész Magazin)