7.b

 

PETŐFI SÁNDOR

ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5.

 

Igazgató:

Komáromi Julianna

Intézményünk bemutatása

Intézményünk Szabó Kálmán utcai épületeiben három telephelyen, 8 évfolyamon, évfolyamonként 3-4 osztályban általános iskolai képzést folytat.

Az alsó tagozat a Szabó Kálmán u. 37. szám  ( 5 osztály), valamint a Szabó Kálmán u. 11. szám alatt ( 9 osztály), családias környezetben, barátságos, színes, egyéni arculatú tantermekben, iskolaotthonos szervezeti formában tanul.

Két osztálytanító kíséri végig a gyerekeket 4. osztályig, biztosítva az egyéni képességek megismerését és fejlesztését, a szoros érzelmi kapcsolatot, a személyiségformálás optimális lehetőségét.

Felső tagozatos osztályainkat a Szabó Kálmán u. 3-5. szám alatti főépületben, részben szaktantermekben helyezzük el. A szakmailag jól felkészült, stabil tantestület eredményesen alapozza a középiskolai továbbtanulást.

A Világ-Virága és a Valcer alapfokú művészeti iskolák grafika, néptánc, társastánc tanszakokat működtetnek nálunk, diákjaink és a szülők megelégedésére, sok szép sikert elérve.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tanulólétszám 2006/2007-ben                                                              702 fő

A nevelőtestület létszáma:                                                                      57 fő

Az oktató-nevelő munkát segítő alkalmazottak létszáma:                        23 fő

Nevelő-oktató munkánk

Szakmai programunk alapja az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógia, melynek célkitűzése a tevékenységen alapuló ismeretszerzés, az alkalmazható tudás megszerzése, a gondolkodási képesség, a kreativitás, a személyiség komplex fejlesztése.

„Mindenki tehetséges valamiben. Az iskola dolga éppen ezért minél többféle lehetőség felvillantásával az adottság, irányultság felfedeztetése.”

Kiemelt területek:

-  anyanyelvi oktatás (1-8. osztályig nyelvi-irodalmi és kommunikációs nevelés)

-  idegen nyelvi képzés (1. évfolyam 2. félévétől heti 1 órában angol vagy német, 4. osztálytól heti 3 órában, felsőben csoportbontással)

-  számítástechnika oktatás (3. évfolyamtól heti 1 órában, csoportbontással)

-  környezet-és magatartáskultúra fejlesztése

-  néptánc alapok oktatása

Az intézményben logopédiai szakszolgálat működik, mely rendszeres foglalkoztatással  javítja a beszédhibákat, dyslexia problémákat.

A nevelő-oktató munkát könyvtáros, szabadidő-szervező és pedagógiai asszisztensek segítik.

 

Tárgyi feltételek

Az iskola központi épülete 1950-ben, az alsó tagozatosok épülete 1982-ben készült.

Korszerű konyha, tágas ebédlő, osztható tornaterem, salakos futó- és ugrópálya, kézilabda és kosárlabda-pályák, nagy játszóudvarok, folyamatosan bővülő fajátszóterek, 16.000 kötetes könyvtár, idegen nyelvi labor, videotéka, 2 számítástechnika szaktanterem Internet-elérési lehetőséggel, logopédiai foglalkoztató szolgálja a tanórai munkát és a diákok kikapcsolódását.

A Petőfi Iskola Gyermekeiért Alapítvány (adószáma: 18548365-1-09) Pányokon, a Zemplénben üdülőházat működtet, ahová erdei iskolát, osztálykirándulásokat, táborozásokat szervezünk.

A Hagyományőrző és Hagyományteremtő Diákegyesület (adószáma: 19124746-1-09) valamint a diákönkormányzat koordinálja az intézményben zajló színes közösségi életet.

Tanórán kívüli lehetőségek

A diákok érdeklődésüknek megfelelően szakköri foglalkozásokon (furulya, néptánc, színjátszó, énekkar, sport stb.) és önköltséges tanfolyamokon (labdarúgás, tenisz, Kids Club, nyelvvizsga-előkészítő, modern tánc stb.) vehetnek részt.

A Petőfi Diáksport Egyesület az alábbi sportcsoportjaiba várja a tehetséges gyerekeket:

·     atlétika

·     birkózás

·     természetjárás

·     versenyaerobic

·     foci

·     kosárlabda

 

Új lehetőségként floorballozhatnak és szivacs-kézilabdázhatnak is tanulóink.

 

 

 

 

 

 

 

 

- Iskolai és iskolán kívüli tantárgyi és komplex műveltségi versenyeken való részvétel, hagyományos rendezvények

(nyílt napok, jeles napok megünneplése osztálykeretben, iskolai farsang, kihívás napja, fordított nap)

 

Az elsősöket bensőséges ünnepség keretében

avatjuk petőfis diákká,

az osztályok emlékfát ültetnek az iskola udvarán.

 

 

 

 

- Nagyrendezvényünk a Megyei Petőfi Vers- és prózamondó, rajz és népdaléneklési verseny, valamint az évről évre fergeteges hangulatban megrendezett jótékonysági bál az alapítvány céljainak támogatásáért.

1-4. évfolyamon egésznapos rendszerű, tanítási órát és napközit ötvöző iskolaotthon

5-8. évfolyamon napközi vagy menza lehetősége

Szervezett foglalkozások:            8-16 óráig

Reggeli ügyelet:                            6.45-7.30

Délutáni ügyelet:                           16-16.45

A Bánki tagintézmény bemutatása

PETŐFI SÁNDOR

ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

BÁNKI TAGINTÉZMÉNYE

4002 Debrecen, Bánk tanya 26.

 

 Igazgató:

Komáromi Julianna

Henglné Kaplonyi Mária

Intézményünkben egy vegyes korosztályi összetételű óvodai csoportba várjuk a gyermekeket. A csoportban 18 férőhelyen 20 gyereket helyeztünk el idén.

Két óvodapedagógus és egy dajka néni neveli a szoros érzelmi kötődésben összekovácsolódó közösséget.

A gyönyörű természeti környezet, a nyugodt légkör, a családias hangulat biztosítja nevelési célkitűzéseink megvalósítását:

·       a kommunikációs kultúra fejlesztését

·       az egyéni adottságok megismerését, tehetséggondozást

·       a környezeti nevelést

·       a hagyományápolást

·       az optimális érzelmi és értelmi nevelést

·       a szocializációt

·       a hátránykompenzációt

A kicsi de barátságos csoportszobát pályázatok útján korszerű fejlesztő játékokkal, megújuló bútorzattal rendezzük be.

Hitvallásunk:
Osztani magad: - hogy így sokasodjál,

kicsikhez hajolni -  hogy magasodjál,

hallgatni őket ,  hogy tudd a világot,

róluk beszélni ,  ha szólsz a világhoz.”

(Váci Mihály)

 

 

Tárgyi feltételek

Az óvoda és az iskola egy telephelyen, 4 különálló, zömmel az 1930-as és 1950-es években épült, adottságaihoz mérten szépen rendben tartott épületekben fogadja a gyermekeket.

A csoportszoba és a tantermek barátságos berendezése családias környezetet biztosít.

Tálalókonyha, ebédlő, tornaszoba, aszfaltozott sportpálya (amely kézilabda, kosárlabda , röplabda- és labdarúgó mérkőzések lebonyolítására alkalmas), rövid távú futáshoz salakos futópálya, nagyméretű füves pálya, folyamatosan bővülő fajátszótér szolgálja a tanórai munkát és a diákok kikapcsolódását. A számítástechnika tantárgy oktatásához szaktantermükben korszerű gépek állnak rendelkezésre.

Az óvodások csoportszobája jól felszerelt, az audiovizuális eszközökön ( televízió, videomagnó, CD lejátszós rádiómagnó, diavetítő, számítógép) kívül változatos, színes, fejlesztő játékok várják a kicsiket. Az iskolától kerítéssel elválasztott udvarrészen fajátékok szolgálják a gyermekek mozgásigényének kielégítését.

Az iskola bemutatása

 

 

 

 

Tanulólétszám 2006/2007-ban: 21+72 fő

A nevelőtestület létszáma:          13 fő

A nevelő-oktató munkát

segítő alkalmazottak létszáma:      5 fő

 

 

 

 

 

A bánki általános iskolában 8 évfolyamon, évfolyamonként 1-1 osztályt oktatunk.

Pedagógiai programunk alapja a gyermekközpontú oktatás-nevelés, célkitűzésünk az egyéni képességekre alapozott komplex személyiségformálás, a gondolkodási képesség fejlesztése, az alkalmazható tudás megszerzése

Alsó tagozatban kisfelmenő rendszerben az 1-2. illetve 3-4. évfolyamon egy tanító kíséri végig a gyerekeket, biztosítva a személyre szabott odafigyelést.

 

Számítástechnikát 3. osztálytól, idegen nyelvet (angol) 4. évfolyamtól tanulnak a diákok. A könnyen megközelíthető természetvédelmi területek (tájház az arborétummal, Vekeri-tó (biciklitúra), lovarda)  felkeresése rendszeres programok.

Az „Együtt a bánki óvodáért és iskoláért”  alapítvány (adószáma: 18550160-1-09) segítségével gyarapítjuk az óvodai és napközis játékok állományát.

Tanórán kívüli lehetőségek

A diákok pedagógus segítő vezetésével diákönkormányzatba tömörülnek. Ez a szervezet éves munkatervében rögzíti a tanulók igényei alapján összeállított programját. Színes, hangulatos rendezvények szolgálják a közösségformálást, élmények biztosítását.

A Petőfi Diáksport Egyesület ( a központi iskolában) az alábbi sportcsoportjaiba várja a tehetséges gyerekeket:

·       atlétika

·       birkózás

·       természetjárás

·       versenyaerobic

·       labdarúgás

·       kosárlabda

A tagintézményben helyben is fejleszthetik a tanulók kitartásukat, állóképességüket, tehetségüket a tömegsport foglalkozásokon.

 

Iskolai és iskolán kívüli tantárgyi és komplex műveltségi versenyeken való részvétel, hagyományos rendezvények (nyílt napok, jeles napok megünneplése osztálykeretben, óvodai csoportban, iskolai és óvodai farsang, kihívás napja, fordított nap, gyermeknapi rendezvény)

Igény szerint önköltséges tanfolyamként néptánccal és számítástechnikával is foglalkozhatnak a tanulók. A családsegítő szolgálat szakemberei kézműves foglakozást vezetnek.

Információk

1-4. évfolyamon délelőtti tanítás, délután 1 összevont napközis csoport működik

5-8. évfolyamon délelőtti tanítás, menza és tanulószoba lehetősége igény szerint

Szervezett foglalkozások:  8-16 óráig

Reggel és délután felügyelet mellett iskolabusz szállítja az óvodásokat és az iskolásokat.

Leendő elsősök szüleinek figyelmébe

Petőfi

Információk

A 2007/2008-as tanévben várhatóan (tervezetten) induló első osztályok száma:  3

Átlagos osztálylétszám:     26

Nyílt nap a leendő elsősök szülei számára:

2007. január 9-én (kedden) 8-12 óráig a Szabó Kálmán u. 3-5. szám alatt

(anyanyelv, matematika, angol, német, néptánc, furulya órák)

Nyitott kapu program minden érdeklődőnek:

2007. január 10-én (szerdán) 8-10 óráig (2-8. évfolyamon bármely osztályban)

Szülői értekezlet a beiratkozott elsősök szülei számára:

2007. május 24-én (csütörtök) 16.30 órától (az ebédlőben)

További felvilágosítás kérhető:

Thurzó Judit

nevelési igazgatóhelyettes

Telefon: /52/ 479-659

Bánk

Információk

A 2007/2008-as tanévben

várhatóan induló első osztályok száma:      1

Átlagos osztálylétszám:     12

Nyílt nap a leendő elsősök szülei számára:

2007. január 9-én (kedden) 8-11 óráig

A második osztályban (anyanyelv, matematika órák)

Nyitott kapu program minden érdeklődőnek:

2007. január 10-én (szerdán) 8-10 óráig (3-8. évfolyamon bármely osztályban)

Szülői értekezlet a beiratkozott elsősök szülei számára:

2007. május 23-én (szerdán) 14 órától

További felvilágosítás kérhető:

Henglné Kaplonyi Mária

tagintézmény-vezető

Csendes Andrea

iskolatitkár

Tel./Fax: /52/ 441-109

Tantestületünk

a 2006/2007-es-tanévben

Iskolánk vezetői

Komáromi Julianna

tanító, népművelő szak

közoktatási vezető

igazgató

Thurzó Judit

Tanító, testnevelés szak közoktatási vezető

igazgatóhelyettes

Maksai Erzsébet

Tanár, Angol –Német szak

igazgatóhelyettes

 

Alsó tagozatos tanárok

Abafalvi Károlyné

tanító

Bagi Anna

tanító

Berencsiné Jóczik Csilla

tanító

Bodor Lászlóné

tanító

Csákóné Lugosi Renáta

Tanító, fejlesztő pedagógus

Dr. Magyarné Szilva Mónika

tanító

Dukátné Kékedi Edit

tanító

Erdős Lajosné

Tanító, ének szak

Faragó Istvánné

tanító

Fülöpné Kiss Sára

tanító

Gáspárné Petró Tamara

tanító

Grégászné Lókodi Erzsébet

tanító

Groskáné Nagy Katalin

tanító

Jánosiné Kocsis Mária

tanító

Keczán Erika

tanító

Kenyeres Andrásné

tanító

Kiss Olívia

tanító

Madarászné Csenkei Katalin

tanító

Murvainé Vígh Csilla

tanító

Nagy Pálma

tanító

 

Sitenavigation

Interaktív
Lányok
Fiúk
Best Friends
Átlagjegyek
Tanárok
Ki miben jó?
Órarend
Iskolánk a jelenbe!
Képek rólunk
Az osztály történelme
Mikulás-buli 2007

Társoldalak


>>Lányoknak!!!


 
Számláló
Indulás: 2006-11-10
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!