Tél van. Harry Potter számára a legutolsó tél, amit a Roxfortban tölt. Ennek oka, hogy Harry hetedéves, azaz végzõs. Kviddicsedzésre menet végiggondolta a mögötte álló hét évet. A rengeteg kalandot, izgalmat. Azon töprengett, hogy szállhatott el ez a hét év. Úgy érezte, tegnap vonult be a Nagyterembe, ahol a Teszlek Süveg beosztotta õt a Griffendélbe. Akkor kezdte Roxforti tanulmányiat, és lám már csak egy félév maradt a boldog roxforti idõkbõl. Még egy karácsony áll elõtte, amit itt tölt. Emlékezett, amikor kisfiúként szembekerült a hegyi trollal, Ronnal és Hermionéval. Kisfiúként. És most, tizenhét évesen büszkén lépked fiatalemberként, oldalán barátaival, Hermionéval és Ronnal. Most, hogy Hermionéra nézett, döbbent rá, hogy barátja fiatal nõvé érett. Hosszú, barna, göndör haja a derekát verdesi. Nagy, barna szeme csakúgy ragyog. A természet gyönyörû idomokkkal áldotta meg a leányt. A másodikos, kapafogú lányból szépséges fiatal hölgy lett. Másik oldalán lépkedõ Ron is fess fiatalember lett. Hosszú haját tüsire nyíratta, ami komolyabb külsõt kölcsönzött neki. Hary most döbbent rá, hogy felnõttek. Félév múlva diplomás varázslóként vágnak neki a nagybetûs Életnek. Harry ezt nem akarta. Remekül érezte magát bolondozva, kalandokat keresve. De az az idõ eltelt, amit a gyermekkorra utalt ki a sors.
Tünõdésébõl Draco Malfoy zökkentette ki. Draco most már teljesen olyan volt, mint az apja. Büszke, egyenes tartású, hosszú, szõke hajú úr lett. Fogdmegjeire, Crakre és Monstrora bár már nincs szüksége, de azért ott vannak vele.
-Na, mi van Potter? Díszkiséret kell a kviddicsedzéshez? Dicsekedned kell a rajongóid elõtt?
-Nekem legalább vannak rajongóim, akikkel "dicsekedhetek"- vágott vissza Harry.
Malfoynak torkán forrott a szó, s Harryék folytatták útjukat a kviddicsöltözõ felé.
Amikor megérkeztek, Harry elbúcsúzott barátaitól, akik felmentek a lelátókra.
Bent az öltözõben már várták a csapattagok: Dean Thomas az õrzõ, Seamus Finnigan, Rebecca Wood, Ginny Weasley hajtók, Anne és Monna Smith terelõk. A csapatkapitány, Rebecca Wood, Oliver Wood kishúga, aki immár ötödéves, felállt és ismertette az edzéstervet. Bár õ volt a legfiatalabb, Wood szakértelme beszélt a lányból, és egyáltalán nem fogta vissza magát. Csípõs nyelve nem kímélte Harryt sem:
- Az edzést persze korábban is elkezdhettük volna, ha nem késett volna a fogónk! Attól, hogy õ a legjobb játékosunk, még nem engedheti meg magának, hogy elkéssen!
Harry mosollyal nyugtázta a szidalmakat, mivel Rebecca elismerést is ágyazott a mondatba, ami nagyon ritka tõle.
- Indulás - adta ki a parancsot a lány.
Ezzel elkezdték az edzést. Remekül ment minden. Mindenki csúcsformában volt. Harry minden alkalommal ötpercen belül elkapta a cikeszt. Ez önbizalmat adott a csapatnak. Mikor Rebecca jutalomként egy kis szünetet engedélyezett Harrynek. A lelátó felé repülve Harry döbbenten vette észre, hogy barátaihoz egy szõke, hugrabugos lány is csatlakozott. Ron barátnõje, Hannah Abott. Ron és Hannah a legfelsõ sorban enyelegtek, Hermione pedig lehúzódott az elsõ sorba és egy levelet olvasott.
- Levelet kaptál? - Harry odarepült a lelátóhoz, lemásszott seprûjérõl és leült Hermione mellé.
- Igen� - a lány gondterheltnek látszott.
- Mi a baj?
- Semmi baj, csak Viktor karácsonykor idejön és itt is marad az év végéig. És, hát tudod: Ron�
- Ne aggódj miatta. Remekül lefoglalja magát.
- Igazad van. -kuncogott Hermione.
- Mr. Hõsszerelmes! Ideje lenne folytatni az edzést! Gyere és kergesd a cikeszt, azzal nyûgözd le Hermionét, ne a szövegeddel! - kiabált oda Rebecca Harrynek.
- Menj és nyûgözz le! - mosolygott Hermione a fiúra.
Harry elindult és miközben közeledett a pálya felé eltûnõdött a lány reakcióján. Talán nem szimpla baráti mosoly volt, hanem valami mélyebb?

Edzés után Harry megkereste Hannah-t Ront és Hermionét. Ron és Hannah elindultak a kastélyba a hidegre hivatkozva. Harry és Hermione elindultak meglátogatni Hagridot. Bekopogtak, de semmi választ nem kaptak. Mégegyszer megpróbálták, de még Agyar ugatását se lehetett hallani. Nem tudták, hogy hol lehet nagy barátjuk ezért lekuporodtak az ajtóhoz vezetõ lépcsõre és ott vártak. A Tiltott Rengetegbõl egyre erõsödõ gallyropogást hallottak és nemsokára feltünt Hagrid. Odarohantak hozzá.
- Mit csináltál a Rengetegben Hagrid?- kérdezte Harry.
- Sajnos valami borzadály lepte el az erdõt. Valami kimondhatatlan veszély. Szerintem jobb lenne ha bemennétek a szobátokba. Én meg megyek és beszélek az igazgatóval. Gyertek, felkísérlek titeket.- mondta idegesen. Hagrid elindult, de hirtelen rohanni kezdett,amikor valami ezüstös madáralak közeledett felé a kastély felõl. Dumbledore üzent neki.

Folytatták útjukat a Griffendél-toronyba, ami azonban koránt sem volt zökkenõmentes. Az üvegházak mögül egyszercsak eléjük lépett Draco Malfoy és két fogdmegje, Vincent Crak és Gregory Monstro. Odamentek Harryékhez.
Most megküzdünk. Elegem van belõled, Potter! - fogta pálcáját Harryre. De Harry sem volt rest, rögtön elõkapta pálcáját, és Malfoyra szegezte:
-Mielõtt megpróbálnád,csigát hánynál!-sziszegte.-Jobban teszed,ha megnyugszol,különben Dumbledore-ral gyûlik meg a bajod!
-Úgy ám! A kis ragyásfejût megvédi a mugliimádó vén bolond! - mondta gúnyosan Malfoy.
Ne csináljátok már, fiúk! - kérte õket Hermione, és egy mosolyt villantott rájuk. Harryt melegség töltötte el, õ bármelyik pillanatban abbahagyta volna, ha a lány kéri�
- Fogd be, pimasz kis sárvérû! - rivallt rá Malfoy.
-Capitulatus! - kiáltotta Harry. Malfoy hátrazuhant.
-Ezt még megbánod, Potter! - üvöltötte Draco.
Intett egyet, mire Crak és Monstro Harrynek mentek. Hermione nem hagyta magára barátját, és hosszú hadakozás után elõrántotta a pálcáját és lábbilincselõ átkot szórt a két monstrumra. Harry és Hermione ezek után Malfoy kiáltásaitól kísérve sietett vissza a kastélyba, ahol Hedvig várta õket Hagrid levelével:

Kedves Harry, Ron, Hermione!
Egy ismeretlen árny kezdte tizedelni a vadakat, még a vérfarkasokat is. Semmiképpen ne hagyjátok el a kastélyt és ne gyertek utánam az erdõbe! Értitek, SEMMIKÉPP!!!
Hagrid

Hermione megkereste Ront és megmutatta neki a levelet. A fiú bosszankodott amiatt, hogy ott kell hagynia Hannah-t, de "Hagridért mindent" felkiáltássalkövette Hermionét a klubhelységbe. Harry addig elõvette apja mágikus köpenyét.
A Griffendél-toronyban magukra vették a láthatatlanná tévõ köpenyt, és az alkonyodó udvarra léptek. Tudták, hogy hatalmas kockázatot vállalnak ezzel, hiszen, hogy kiléptek a kastélybõl az árny az õ életüket is veszélybe sodorja. Ám ezek a tények nem zavarták õket, hiszen Hagridról volt szó. A láthatatlanná tevõ köpenyt elrejtették Hagrid kunyhójában. Amint beléptek az erdõbe, elfogta õket a félelem. Minden apró neszre összerezzentek. Pálcájukat maguk elõtt tartva lépdeltek.
-Harry! Bi-biztos, hogy jó ötlet volt idejönni? - kérdezte Ron.
-Forduljunk vissza, gyorsan! - kiáltott Hermione, de ekkor már késõ volt. Valami megmozdult a fák között, és egyre közeledett. A gyerekek ijedten hõköltek hátra. Harry felkészült az elkerülhetetlenre: a halálra. Szinte látta lelki szemei elõtt, amint Voldemort pálcát emel és mindhármukra kimondja a halálos átkot. Várta a pillanatot, ami szerencsére nem jött el. A fák közül kibukkant Remus Lupin, akit- mint elmondta - az országban terjedõ pletykák hoztak a Roxfortba. Ruhája ugyanolyan viseletes volt, mint amikor utoljára találkoztak. Amint meglátta Harryéket, és azok riadt tekintetét, gyanút fogott, hogy talán a gyerekek tilosban járnak. Visszamentek a kastélyba. Ott McGalagony fogadta õket.
-Mit kerestetek ilyenkor a kastélyon kívül?! - ripakodott rájuk. -Ez nem marad büntetlenül!!! Három végzõs diák még mindig nem képes felfogni, hogy a szabályokat az õ biztonságuk érdekében hozták! Hát mit képzelnek maguk?!
- De tanárnõ, láttuk Lupint! - védekezett Ron.
- Lupin professzort?! Akkor most hol van?
- Az elõbb még itt jött mögöttünk - mondta Hermione.
Amint ez kimondta, kinyílt a tölgyfaajtó és Lupin osont be rajta.
- De professzor?! Mi történt, miért maradt le? - hitetlenkedett Ron.
- Volt egy kis elintéznivalóm. Láttam valamit.
- Jó estét, Remus. Isten hozta újra köztünk! Beszélhetnénk? - hallatszott Dumbledore derûs hangja a lépcsõrõl. Azzal Dumbledore biccentett a gyerekeknek és a tanárnõnek -akinek arcán csalódás ült talán mert az igazgató nem tett említést a tilosban járó gyerekekrõl- azzal intett Lupinnak és elindult. A volt tanerõ követte az igazgatót irodájába. Az irodába belépve már várta õket Sirius Black. Baráti szeretettel mgölelte Lupint, majd mindketten helyet foglaltak az igazgatóval szemben. Tartalmas beszélgetés kezdõdött. Szó esett Voldemortról és arról, hogy ideje Harrynek elmondani az összes õt ért rossz mögött álló titkokat. Mikor befejezték a beszélgetést, Dumbledore egy madárszerû alakot lövellt ki a pálcájából, így üzenve McGalagonynak, hogy küldje fel Harryt.
Pár perc múlva Harry kopogott az ajtón. Nagyon megörült keresztapjának, ám Dumbledore, jelezve, hogy nincs sok ideje Siriusnak, hellyel kínálta. Mindent elmondtak neki a múltjáról. Elmondták neki, hogy Voldemort azért vadászott a szüleire, mert egy jóslat szerint egy mugliszármazású lány és Griffendél Godrik leszármazottjának fia fogja õt a halálba taszítani. Ezt megakadályozandó próbálta megölnia szülõket, hogy ne születhessen meg a Kiválasztott. Ám elkésett. Harry megszületett. A gyermek elsõ születésnapja után kezdte el Voldemort megtörni a Potter család házát védõ varázslatokat, bûbájokat. Halloween elõestéjén feltörte az utolsó varázslatot is, és ezzel szabad volt az út Potterékhez. Aznap este megölte a szülõket, ám nem bírt el a kis Harryvel. Hatalma semmivé foszlott, amikor a kisgyerekre szegezte pálcáját.
Bujdosásakor elsõ dolga volt, hogy kígyó képében halálra marja a jóst, ki vesztét jósolta.
- Ki volt a jós?- kérdezte Harry.
- Rebecca Evans. Az édesanyád anyja. Emiatt a jóslata miatt pusztította el a Sötét Nagyúr az egész Evans családot. Mint késõbb kiderült, Harry, édeesapád Griffendél Godrik leszármazottja. Ez Mardekár Malazár utódjának felbecsülhetetlen értékû információ volt. Elpusztította a Potter családot is.
- Az már a szerencsétlen véletlen mûve, hogy e két család egyesült a szüleid házasságával. - tette hozzá Sirius.
Sokáig fûzték még a dolgokat, derültek ki sötét titkok. Estig ömlöttek Harry lelkébe a megdöbbentõ információk. Ám õ mindebbõl csak a családja halálának okát fogta fel. Tulajdonképpen csak ez érintette õt személyesen. Mikor este elbúcsúzott tanáraitól és visszatért a klubhelységbe, ahol barátai már várták, de nem tudott megszólalni. Csak ült mellettük és nézte a sakkpartijukat. Mivel Ron és Hermione látták, hogy Harry szinte sokkot kapott, nem zaklatták. Másnap reggel Harry szomorúan ébredt. Csalódott volt. Úgy érezte, sürgõsen meg kell valakivel beszélnie a történteket. Még nagyon korán volt. Mivel szombat volt, Ron is sokáig aludt. Ezért Harry csendben felöltözött és kiment a klubhelységbe. Hermionét várta. A lány fel is bukkant egy kis idõ múlva.
- Jól vagy, Harry? - kérdezte.
- Nem. Beszélnem kell valakivel. Hallgass végig, kérlek.
Kiöntötte a szívét a lánynak. Miközben beszélt, eleredtek a könnyei. Mikor a lány észrevette, hogy Harry sír, odaül a fiú székének karfájára és magához húzta Harry fejét. A fiú nem ellenkezett. Hermione gyengéden simogatta a hátát, Miközben Harrybõl csak úgy ömlöttek a szavak. Ám úgy érezte, Hermione karjaiban sokkal könnyebb kiadni magából a keserûséget. Mikor a panaszáradata elapadt, nem bontakozott ki Hermione ölelésébõl. Jól esett neki a lányt törõdése. Hedvig kopogására ocsúdott fel. Nyúlt a bagoly levele után, ám az legnagyobb megdöbbenésére Hermione vállára szállt le és nyújtotta oda a lánynak a levelet.

Kedves Hermione!
Harrynek pont egy megértõ, törõdõ emberre volt szüksége. Köszönöm, hogy segítettél neki.
Albus Dumbledore

- De hát, honnan látja?! - hökkent meg a lány.
- Õ mindenrõl tud, ami az iskola falain belül történik. Mikor érkezik Krum? - kérdezte Harry, bár szíve összeszorult a gondolatra, hogy Hermione szeretetét már nem fogja élvezni, ha itt lesz a bolgár fogó.
- Holnap után. De egyáltalán nem örülök neki.
Harry szemében remény csillant. Talán a lány is arra gondol, amire õ?!
- Miért?
- Miattad.
- Miattam?! De hát én
- Igen, miattad, mert ráébredtem, hogy
- Hogy?
A lány pár percig habozott, mintha nem találná a szavakat, de aztán felállt a székbõl, odafordult Harryhez, és a fiú szemébe nézett.
- Mert rájöttem, hogy téged szeretlek. Tiszta szívembõl szeretlek, Harry.
Harrynek torkában dobogott a szíve attól, ahogy Hermione rá nézett. Õ is felállt, a lány szemébe nézett, megfogta a kezét és megcsókolta. Furcsa, mámorító érzés lett úrrá rajta, ahogy érezte a lány ajkait az ajkain. Boldog volt. Határtalanul.

Írj kritikát!

forrás:http://emma-watson.freeweb.hu