Frends   tiniktől tiniknek

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szavazz
Lezárt szavazások
     
Verseny
     
ch
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Élete

 

 

A Hartnett-házaspár minden bizonnyal kedvelte a j betűs keresztneveket, mivel négy gyermeküket Joshnak, Jessicának, Jake-nek és Joe-nak nevezték el. Az elsőszülött, Joshua Daniel 1978. július 21-én jött világra. A népes família a minnesotai St. Paulban élt, de a mama hamarosan visszakívánkozott szülőhelyére, San Franciscóba. Az idősebb Daniel véleménye nem egyezett ezzel, így a pár elvált. Josht apja és mostohaanyja, Molly nevelte fel. A gyermek a Cretin-Denham Hallba iskolájába járt, majd beiratkozott a Richfield High Schoolba, ahol lelkes és tehetséges tagja lett a futballcsapatnak. Már profi sportolói álmokat dédelgetett, amikor eltörte a térdét, így le kellett tennie a tervéről. Ekkor a nagynénje, Josh szavai szerint, „ráerőltette”, hogy meghallgatásokra járjon egy színtársulathoz, melynek eredményeképpen a fiatalember némi gyakorlatot szerzett a szereplésben, s egyre inkább tetszeni kezdett neki a dolog. Részt vett az iskolai színi előadásokon, majd megkapta a Tom Sawyer produkcióban Huckleberry Finn szerepét.

Jó iskola a videóüzletben

A tanulás mellett egy videoüzletben dolgozott, ahol sok filmet nézett, s beleszeretett a filmezésbe is. Amikor apja észrevette, hogy Josh érdeklődik a színészet iránt is, úgy vélte, legjobb, ha a gyerek megismerkedik az igazi sztárokkal, így egy sor klasszikus filmet nézetett meg vele. Hartnett rajongott James Stewartért, és arra vágyott, hogy a nyomaiba lépjen, s erről sokat beszélgetett apjával. „Azt mondtam neki, a filmezés meg fogja változtatni az életemet, de a családomét is, és nem tudom, jól teszem-e. Az apám azt válaszolta, nekem kell döntenem, de ne felejtsem el, hogy a hírnév múlandó...”

Kezdeti próbálkozások

Így hát Josh folytatta a tanulást. 16 éves volt, amikor a család Minnesotából a keleti partra költözött, Josh beiratkozott a SUNY színész stúdióba és szorgalmasan képezte magát. Kisebb-nagyobb tévéreklámokban is szerepelt, az egyik a Northwest Airlines hirdetése volt. Bár sikeresen tette le a vizsgáit, Josht eltanácsolták a SUNY-tól, mivel többször kritizálta az ott uralkodó vezetési módszereket. A fiatalembert nem izgatta a kirúgás, meghallgatásokra járt, de csekély sikerrel: a Dawson Creek-sorozat kapcsán hatszor készült vele próbafelvétel, és ugyanennyiszer köszönték meg a részvételét...
De Josh nem adta fel, s erőfeszítéseit végül siker koronázta, bekerült a Cracker című sorozatba, amelyben egy bajba került kölyköt játszott. Első jelenetében egy vécén ücsörgött és mobiltelefonon beszélt. Testvérei azóta is gyakran ugratják ezért... A széria rendezőjének figyelmét mindenesetre sikerült felhívnia magára, igaz, nem színészi talentumával, hanem azzal, hogy kék Audijával véletlenül az ő helyére parkolt.

A legjobb új felfedezett

A rövid életű sorozat után néhány kisebb szerep következett, majd jött a Halloween: 20 évvel később című film, amelyben Jamie Lee Curtis filmbeli fiát, Johnt alakította. A szerep ismertté és népszerűvé tette Josht, az MTV legjobb új felfedezettnek járó filmes díjára jelölték, s egyre több ajánlatot kapott, persze filmrendezőktől is...
1998-ban Robert Rodriguez The Faculty - Az invázium című sci-fi-horror komédiájában szerepelt, majd az Itt a Földön című romantikus moziban, s játszott Sofia Coppola első filmjében, a The Virgin Suicides-ban, amely sikert aratott az 1999-es Cannes-i Filmfesztiválon. E film érdekben meg kellett növesztenie a haját - a sztori a 70-es évek hippi korszakában játszódik -, ami roppant kényelmetlen volt számára, hiszen megszokta a rövid frizurát. - Állandóan fésültek - emlékezett vissza a forgatásra -,
már a hideg szaladgált a hátamon, ha fésűt láttam.
Az Itt a Földön című romantikus történetben kevesebb szerepe volt a fésűnek, mivel kócos ifjoncot alakított, majd a következő felkérés hallatán alig tudta visszafojtani a kuncogást, ugyanis Paddy Breathnach Fújd szárazra, édes! című filmjében Alan Rickman és Natasha Richardson fia, Brian szerepét ajánlották neki, a történetben a szülők és ivadékuk is fodrász...

A Pearl Harbor pilótája

A Town and Countryban Warren Beatty és Diane Keaton fiát alakította, aztán hamarosan újabb nagy lehetőség kínálkozott számára: a Pearl Harbor című szuperprodukcióban Ben Affleck mellett megkapta Danny Walker pilóta szerepét. - Josh csendes és szelíd, de hatalmas erő lakozik benne - nyilatkozta róla Jerry Bruckheimer producer. - Engem egyben s másban Gary Cooperre és Montgomery Cliftre emlékeztet. Ahogyan jár-kel közöttünk, egyéniségéből valami megnyugtató erő sugárzik. Tudtuk, hogy képes megbirkózni egy olyan fontos szereppel, mint amilyen az önfeláldozó, tiszta szívű Dannyé.
Josh így vélekedett szerepéről:
- Kissé különös érzés volt olyan figurát alakítani, aki ma már a saját nagyapám lehetne. Édesapám nagybátyja tiszt volt a háborúban. Ő akkor nálam is fiatalabb volt. Eleinte fel sem fogtam, mi mindenen kellett keresztülmenniük ezeknek a katonáknak. A veteránokkal való beszélgetés után viszont gondolatban magam is átéltem rettenetes kalandjaikat.

Shakespeare-műben:O

A kölyökképű fiatal színész nemcsak katonának, hanem diáknak is bevált. Az „O” című film Shakespeare Othellójának modern változata, amely egy középiskolai röplabdacsapat tagjai között építi fel a klasszikus történetet. Josh az intrikus Jágó megfelelőjét, Hugót alakította, s bár a többi szereplővel együtt kemény edzéseken kellett részt vennie, nagyon élvezte a forgatást, és kedvelte a történetet is.
- Shakespeare nagyszerű emberi történeteket írt szerelemről, féltékenységről, a lehető legalapvetőbb érzésekről, ez pedig ma is érdekes, és az lesz mindig is - vélekedett a filmről.

A Sólyom végveszélyben: újabb kiképzés

Hartnett, úgy tűnik, nem tud és nem is akar megszabadulni a filmbeli egyenruhától, mivel Ridley Scott A Sólyom végveszélyben című filmjében Ranger őrmestert alakít. Az 1993-as, balul sikerült túszejtő akció, amely Mogadishuban zajlott, máig nyomasztja az amerikaiakat, tehát a rendező szerint éppen ideje volt, hogy filmre vigyék, miután már dokumentumregény is készült róla... - legalábbis így vélekedtek az alkotók, s az amerikai védelmi minisztérium is támogatta őket a projektben. A szereplők végig csinálták a kiképzést, ami Joshnak nem volt nagy újdonság, hiszen a Pearl Harbor előtt már átesett rajta. Hartnett Matt Eversmant játssza, aki váratlanul parancsnoki pozícióba kerül, s mindent meg kell tennie azért, hogy az akció végén embereit kihozza az ellenséges városból. A végeredmény, ugye, nem lehet kétséges, persze vannak áldozatok...

Nincs önmegtartóztatás

Josh legújabb filmje A 40 nap és 40 éjszaka „szexmentes szexkomédia” amelyben egy egyedülálló, huszonéves weblaptervezőt alakít, aki utolsó, katasztrofálisan végződött szerelmi kapcsolata óta elbátortalanodott, s úgy dönt, megpróbál szex nélkül élni, legalábbis 40 napig, a nagyböjt alatt. De pont ekkor találkozik álmai hölgyével, Ericával, akit Shannyn Sossamon alakít.
A magánéletben Josh nem szorul önmegtartóztatásra, van barátnője, Estella Warren színésznő. Amikor nem forgat, gyakran hazalátogat Minnesotába, ahol régi haverjaival pizzázik - ez a kedvenc étele -, vagy fociznak és hokiznak. Hartnett jó formában van, bár saját bevallása szerint csak évente egyszer megy el edzőterembe, mivel nem akarja mutogatni magát. Állítólag megfogadta, hogy ruhátlanul nem jelenik meg a filmvásznon, bár a 40 napban van egy jelenete, ahol nincs rajta ing... Josh kedveli a dzsesszt, főleg a szaxofonmuzsikát, és naplót ír. Nem akar Los Angelesben élni, fél attól, hogy öntelt sztárnak tartják, s éppen azért költözött haza, mert nehezen viseli el, ha az utcán sétálva nem botlik ismerősbe. Ez a veszély azonban St. Pauliban nem fenyegeti...

     
     

Versek

     

Olsen ikrek

     
     

Free Cursors

Videók

     
Óra
     

 Ha igazi tininek érzed magad rakd ki ezt a táblát az oldaladra!

Válaszikonom:

 

 

 
 
 
 

 Ikoncserék
   Kattints a képre a teljes mérethez!

        

          

Saját ikonom:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Friends clubb

 

Versek

 

 

Nevess csak!

 

Irány a suli!

Órarendek

Nincs megállás

Terror a suliban

 

 

 

Mágia tinifokon

 

 

 

Extrák

 

 

 

 

 

Divat

 

 

képek

Hallgass bele!
     
Jobb oldal

 

 

 

 

 

 

 

Válaszikonom:

 

 

 

 Ikoncserék
   Kattints a képre a teljes mérethez!

     Kattints a képre a teljes mérethez!   

             

 Circellebutonom:

Kattints a képre a teljes mérethez!

Saját ikonom:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Friends clubb

 

Versek

 

 

Nevess csak!

 

Irány a suli!

Órarendek

Nincs megállás

Terror a suliban

 

 

 

Mágia tinifokon

 

 

 

Extrák

 

 

 

 

 

Divat

 

 

képek

     
ddd

 

Akik szavaztak rám:

Köszönöm nekik :) 

 

 

Icon cserék

Sajátom:

Másoké:

Az oldal buttonja|ÉN KÉSZÍTETTEM!|

Kattints a képre a teljes mérethez!

 

 

 

frends@vipmail.hu

 

Friends klubb

 

Versek

 

 

Nevess csak!

 

Irány a suli!

Órarendek

Nincs megállás

Terror a suliban

 

 

 

Mágia tinifokon

 

 

 

Extrák

 

 

 

 

 

Divat

 

 

képek

     

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!