M323
Persze, hogy délelőtt, fényes nappal vitték el őt - tán egy mozdulattal törve, vagy nyitva ki az egyik zárat, s az eső az ablakon még meg se száradt, de olajos kezek már szedték is szét, csak a csontváza maradt és néhány kép róla és vele és benne és múlandó emlékeinkben ott él az autó, amiben valaha velünk még emlékek voltak - lám milyen furcsa fintora a sorsnak: ami mindegy volt benne az egy kazetta csak, új zenékkel, bár néhol vacak a hang minőség, de valahol egy tolvaj tán most is matat a hifin egy gombbal , hallgatja Zazit vagy a Térerőt s bár aszöveget érti, nem hatja meg őt, hiszen az autókhoz ért, de a hajókhoz nem, nem látta Zazit a metrón sosem, nem látta Winklert a Körúton állni, és a kazettán végül is lehetne bármi - ő a negyedik számot már nem várja meg, arra gondol hogy inkább egy krack, vagy tán egy mucika izgatná fel, aki telefonhívásra jönne el...
És a kazetta végül a kukába kerül, Zazi a metrón elszenderül, elalszik mellette az a nő, eltűnik végleg a térerő, sűlkyed a hajó, és rajta Winkler, Jule és Eldéé még néhány színnel gazdagítja a kukában lakó tárgyak képét, hogy ne legyen fakó a hely, hova kerültek ők... A hely, hova kerültek ők.... A hely, hova kerültek ők... A hely, hova kerültek ők...
|