Alapítva:1927 

         Elnök:Franco Sensi

1893-ban ért el a futball Olaszországba, Genovába pontosan, ahol pár angol fiatal megalapította a Genoa Cricket and Athletic Club-ot, amit később, 1896-ban Genoa Cricket and Football Club-bá kereszteltek.

Hiába telt el pár évtized és alakultak Olaszország szerte az új klubbok, az első nemzeti bajnokságot csak 1939-40-ben rendezték meg. Ezelőtt a klubok különböző regionális bajnokságokban versenyeztek, majd a "scudetto"-t az ún. nemzeti döntőben nyerték el a csapatok.

A genovai klubalapítás és az első nemzeti bajnokság elindulása között természetesen a futball megjelent Rómában is, ami azt jelentette, hogy számos új klub akalult egymás után. Az első ilyen klub a Football Club Roma (1901) volt amelyiket később a Roman és a Lazio (1902), Alba (1907), Furtitudo (1908) és később az Audace, Esperia és a Juventus Roma követett.
A '20-as években a római csapatok csatlakoztak a bajnoksághoz (amit még mindig régiókra osztva bonyolítottak). 1922-ben a Fortitudo bejutott a döntőbe, de az oda-vissza mérkőzések alapján a Pro Vercelli nyerte a bajnokságot (3:0, 5:2). 1925-ben az Albának sikerült bejutnia a döntőbe, de őket a Bologna győzte le két mérkőzésen (4:0, 2:0). A következő években az Alba még egyszer eljutott a döntőig, akkor a torinói Juventus ellenében maradtak alul (7:1, 5:0).

Ezekben az időkben vált világossá, hogy a római futballrégió túlságosan is megosztott és gyenge ahhoz, hogy felvegye a versenyt az északi csapatokkal, így szükségessé vált egy radikális átszervezés, melynek következtében a Pro Roma és a Romana egyesültek, hozzájuk csatlakozott később a Fortitudo, a Juventus Roma feloszlott, míg az Audace beleolvadt az Albába.
Ekkor 1927-t írtak, és a fővárosnak 4 klubja maradt: az Alba-Audace, a Fortitudo, a Roman és a Lazio.
Az Alba játékosai zöld (vízszintesen) csíkos felsőt, fehér nadrágot és zöld-fehér csíkos fekete lábszárvédőt viseltek. A Fortitudo a "katolikusok" csapata volt, akik rendszerint piros felsőben (melynek alján egy kék csík volt), fehér nadrágban és piros zokniban (szintén kék csíkkal) léptek pályára. A Roman a tehetősebb kerületek (Flaminio és Parioli) csapata volt, akik az Örök város császári hagyományait viselték, Ők voltak a Giallorosso-k, azaz a sárga-bordók.

A négy csapat közül a Lazio volt a legszervezettebb egyesület, ahol nem csak futballal foglalkoztak, hanem biciklizéssel és gimnasztikával is. Egyfajta sport centrumként üzemelt. Ezen okok miatt a Lazio vezetői elutasították a másik három csapat vezetői azon kérését, hogy egyesüljenek a csapataik a fővárosban. 1927. június 6-án a Lazio elnöke olyan elfogadhatatlan pénzügyi körülményeket mutatott be a jelen lévő másik három csapat vezetőinek, ami meghiusította a csapatok egyesítését.

Aztán, 1927. július 22-én az Olasz Labdarúgó Szövetség épületében az Alba, a Fortitudo és a Roman csapatának képviselői elfogadták az egyesülés ötletét a jó és sikeres római sportért, és megegyeztek abban is, hogy megszakítják a Lazio-val a tárgyalásokat. A döntés jónak bizonyult, hiszen az Albának nagy szurkolói tábora volt, a Furtitudo a játékosokat adta, a Roman pedig pénzt hozott a fúzióba. Ezen a napon született meg egy új csapat, az Associazione Sportiva Roma.

 Az elnök Italo Foschi lett, az edzői teendőket ideiglenesen Pietro Piselli (az Alba volt edzője) és Jozsef King (a Fortitudo volt edzője) látták el. A csapat első híres játékosát Attilio Ferraris VI-nek hívták, aki az olasz csapattal világbajnoki címet nyert 1934-ben, és akit annak ellenére, hogy a játékon kívül nem vetette meg az italt, a cigarettát és a nőket sem, a pályán mutatott játéka és klasszisa miatt nagyon szerettek az emberek.
1927. június 17-én lépett először pályára a csapat, már mint AS Roma a Velodromo Appio-ban, ami akkor az Alba stadionja volt. Itt játszották a mérközéseiket egészen 1929-ig, amig az új stadion, a Testaccio befejezésére vártak. Ekkor egy barátságos mérközést játszottak a magyar UTE-val és ez a csapat a következő formációban vált a történelem részévé: Rapetti, Mattei, Corbyons, Ferraris IV, Degni, Caimmi, Heger, Boros, Rovida, Cappa, Ziroli. A Roma 2:1-re nyerte meg a mérkőzést Cappa és Heger góljaival, akik így a giallorossa-k történetének első hivatalos góljait szerezték. A mez, amit viseltek, a hagyományos bordó poló ("sangue di bue" - ökör vére) sárga nyakkal ("becco d'oca" - kacsa csöre), fehér nadrág és vörös zokni sárga hajtókával.

is érkezett a csapathoz. Sárga-bordóba öltözött erre az idényre Mornese, Andreoli, Risorti, Capellini és Benedetti. A háló előtt a legendás Guido Masetti volt, a csatársorban Amadei és Pando a középpályán pedig az albán csillag Nain Kriezu játszott. A kispadot a magyar Schaffer Alfrédre bízták, aki Magyarországon már nyert bajnoki címet.
Remekül sikerült az első mérkőzés a bajnokságban, 5:1 a Napoli ellenében (Amadei 3, Di Pasquale, Coscia). A második játéknapon, 1941. november 2-án a Roma Bolognában nyert 2:1-re (Donati, Krizu) és ez egy olyan fegyvertény volt, ami még sosem sikerült azelött. A harmadik fordulóban az Öreg Hölgyet verték Kriezu és Panto góljaival Torinóban. Sikeres szériája volt ez a csapatnak. 1942. január 11-én eljött az idény első derbije. A remek, izgalmas mérkőzésen a Lazionak 2 gólját nem adták meg, a Roma kihagyott egy tizenegyest. Később Amadei révén a Roma megszerezte a vezetést amit a Lazio azonnal kiegyenlített, majd a 91. percben Faotto öngóljával nyert a Roma. Ez volt a derbik első öngólja. A visszavágó 1942. március 24-én volt és 1:1-es döntetlennel zárult a találkozó. 1942. június 14-én játszotta utolsó bajnokiját a csapat otthon a Modena ellen a következő összeállításban: Masetti, Brunella, Andreoli, Donati, Mornese, Jacobini, Borsetti, Cappellini, Amadei, Coscia, Panto'. Cappellini és Borsetti góljaival 2:0-ra nyert a Roma és 17:40-kor a bíró hármas sípszava azt jelentette, hogy Olaszország bajnoka története során először, az AS Roma! Szurkolók ezrei özönlöttek be a pályára hogy a vállukon ünnepeljék a játékosokat és az edzőt, aki pár hónappal később meghalt miután hazatért hazájába a világháború miatt. A bajnokság végeredménye a következő lett: Roma 42, Torino 39, Venezia 38, Genova & Lazio 37, Juventus 32, Bologna & Triestina 29, Fiorentina, Milan, Liguria & Abrosiana Inter 27, Atalanta & Livorno 24, Napoli 23, Modena 19.
Sajnos a világháború nem hagyta, hogy méltóan megünnepelhesse a csapat a bajnoki címet. Mindössze egy kis medált kaptak a scudetto-ért, ami nem volt nagy elismerés. Annál nagyobb értéke volt az előző idény bajnokának, a Bologna telegráf üzenetének: "Mi levesszük a scudettot a mezünkről, mert meggyőződésünk, hogy a mai naptól azt a legnagyszerűbb csapat játékosai viselik a mellkasukon". Mivel a háború elérte Olaszországot, így megszakították a bajnoki versengést és ezzel megszakadt egy megállíthatatlannak tűnő csapat sikerszériája is. Elképzelni is kár, hogy mi történhetett volna, ha ez a scudetto nem ekkor, nem ilyen szörmyű, háborútól fenyegetett időszakban születik, akkor az emberek is másképpen ünnepelték volna, és talán lett volna folytatása is...

Az 1942-43-as szezonban lépett utoljára pályára a Roma a bajnokságban mielőtt a szövetségesek megszállták volna Olaszországot. Ez az év eléggé felemásra sikeredett, a jó teljesítményt csak félig sikerült megtartani, mert amig a bajnokságban nem ment olyan jól, azért az olasz kupa elődöntőjébe beverekedte magát a Roma olyan csapatokat legyőzve, mint a Juventus, Inter és a Livorno, akik a Torinoval szemben maradtak csak alul a scudetto-ért folytatott versengésben éppen a Romától elszenvedett vereség miatt. A háborús helyzetet mi sem jellemezte jobban, mint az a különös esemény, amikor 1942. november 8-án a Livorno elleni meccsre utazó csapat vonatát a Rapallo-Genova szakasz között amerikai repülök lőtték. Az emberek megpróbáltak menedéket keresni, ami sikerült is és végül 8 órás késéssel jutottak el Genovába a stadionba ami addigra már teljesen üres volt.

1943. február 18-án, a Liguria elleni meccsen (2:0-ra kikapott a csapat) jelentette be Massetti, hogy visszavonul az aktív labdarúgástól.
1943. május 23-án a Roma a Torinóval játszott a Coppa Italia elődöntőjében. A Torino ekkor már, mint bajnokcsapat játszott. A mérkőzés alatt sajnos több atrocitás is érte a játékosokat. A Roma még a mezén viselte a scudettót (hiszen nem volt még vége a bajnokságnak), majd az első félidő végén, mikor a csapat az öltözőbe beért, 11 ollót találtak a padokon és mindegyik mellett egy cetlit, amin arra kérték a játékosokat, hogy vágják le a jelvényt a mezükről. Aztán a mérkőzés vége előtt 7 perccel a Torino "talált" egy gólt, ami el is döntötte a találkozó sorsát. Ossola lövését hárította a római kapus Blason, de a mérkőzés játékvezetője azt állította, hogy a labda áthaladt a gólvonalon és megadta a gólt, ráadásul nem ismerte el a partjelző, Missironi les jelzését sem és egy rövig megbeszélés után a partjelző visszavonta ítéletét mely a lesre vonatkozott. Ennyi elég is volt az amúgy is feszült hangulatnak és hatalmas veszekedés alakult ki, melynek következtében Dagianti megütötte a partjezőt. Később, miután minden elcsendesült Missinori Amadei-t nevezte meg a verekedés kirobbantójának. A náci sportvezetők példás bűntetést akartak kiszabni. Ennek következtében a mérkőzést 2:0-val a Torino nyerte a zöld asztal mellett, és szegény, ártatlan Amadeit élete végéig eltiltották mindenféle sporttevékenységtől. Szerencsére Amadei sportpályafutása hosszabb volt mint amig a fasiszta rezsim tartott, így annak bukását követően Amadei visszatérhetett.

1943-45 között az ország két részre szakadt, északi és déli régiókra, emiatt nem volt biztos a bajnokság lebonyolítása, bár a futball ment tovább ahogy tudott, akár régiónként, akár kisebb városokban. 1945-ben újra megindult a nemzeti bajnokság, igaz két csoportra osztva. Visszatért a csapathoz Argentínából Panto, Amadeo Amadei eltiltását pedig visszavonták.

Ebben az évben a csapat a déli régió első négy helyezett csapata között végzett, amivel kvalifikálták magukat a további küzdelmekre a Bari, a Napoli és a Pro Livorno társaságában. 1946. április 8-án kezdődött meg a rájátszás, a Roma számára egy súlyos vereséggel: Roma - Torino 0:7. Végül a 8. helyen zárták a bajnokságot.

Az 1946-47-es szezont újra egy csoportban kezdték a csapatok. A gazdasági helyzet nagyon siralmas volt, a Roma szinte ugyan azzal az öreg kerettel vágott neki a bajnokságnak, akik '43-ban bajnokok voltak, köztük Amadei és Krieziu. 1947. januárjában napvilágott látott az a pletyka, hogy a Roma el akarja adni Amadeit a nagyszerű Torinónak. A szurkolók hangot adtak elégedetlenségüknek, majd az elnök, Baldassarre kénytelen volt mindent tagadni. 1947-ben mégsem ez volt a legemlékezetesebb esemény, hanem sajnos egy gyászeset. Május 8-án egy barátságos meccsen Attilio Ferraris IV összeesett és meghalt. Mint később kiderült, a szíve mondta fel a szolgálatot. A Testaccio Rómájának egyik nagy alakja távozott az élők sorából. A temetésen Fulvio Bernardini a mezével takarta le a koporsót ezzel tisztelegve Ferraris kiemelkedő egyénisége, sportemberi mivolta előtt. Nem a legboldogabb időszak volt ez a giallorossik életében, a vezetésnek nem volt anyagi lehetősége olyan erősítésre, akik méltóak lettek volna a Roma hírnevéhez. Amadei volt az egyetlen olyan játékos, aki képes volt azt a csapatot fenntartani, amelyik veszélyesen csúszott lefelé a Seria A tabelláján. Pár dolog volt csak, ami elégedettséget hozott, ezek pedig a derbik voltak.
1947. november 16-án például úgy nyert a Roma 1:0-ra, hogy 9 emberrel fejezték be a találkozót. A találkozó egyetlen gólját az az Amadei szerezte, akivel szemben rögtön a gólja után Ferri szabálytalankodott és a hátcsigolyáját törte el. Ugyanez a Ferri megismételve kegyetlen megmozdulását, kicsit később Valle-t tette harcképtelenné a térdét találva el (akkoriban még nem volt cserelehetőség!).
1948. nyarán egy másik szomorúságot kellett elfogadniuk a giallorossiknak. Eladták Amadeit az Internek 35 millió líráért. Baldassarre elnök megpróbálta a helyzetet azzal megmagyarázni, hogy Amadei a sok áldozatért, amit a csapatért hozott megérdemli a továbblépést a karrierje érdekében. Az igazság azonban az volt, hogy Amadei egy olyan csapatban akart játszani, ahonnan nagyobb lehetőség van bekerülni a válogatottba. Ez egy olyan sajnálatos szakasz kezdete volt, amikor a római játékosok kénytelenek voltak elhagyni városukat annak reményében, hogy fent északon a válogatott reflektorfényébe bekerülhessenek.
1949. május 3-án a Valentino Mazzola edzette nagyszerű Torino egy jótékonysági mérkőzésről hazafelé a repülőgépük szerencsétlenséget szenvedett Torinóhoz közel. Senki nem élte túl a katasztrófát. Az egész ország gyászba borult. Ezen szomorú események mellett a 10. helyen fejezte be a bajnokságot a Roma az 1948-49-es esztendőben.

1949. június 20-án véget ért Baldassarre elnökségének ideje, a helyét Pier Carlo Restagno vette át, aki elhatározta, hogy az első csapat irányításával Fuffo Bernardinit bízza meg. Az elnökség másik új tagja az a Renato Sacerdoti volt, aki a '30-as években már töltött be vezető szerepet a menedzsmentben és Ő az egyik legnagyszerűbb elnök a Roma történelmében. Új játékosok is érkeztek a klubbhoz: a védő Armando Tre Re, a támadó Adriano Zecca (1953-ig 91 mérkőzésen 22 gólt szerzett), a jobbszélső Renzo Merlin és a jugoszláv Alex Arangelovic.
A Bernardini által edzett csapat új taktikával állt elő a bajnokság során, de sajnos a Roma nem szerepelt olyan jól, hogy harcba szálljon a scudettó-ért, így 1950. május 10-én Bernardini lemondott. A vezetőség Ligi Brunellát bízta meg a csapat vezetésével, aki vállalta, hogy benn tartja a Romát a Serie A-ban. Ezt később a Barinak köszönhette a csapat, akik az Intertől kikaptak otthon így ők estek ki a Venezia társaságában, a Roma megmenekült (18. helyen zártak a 20 csapatból). Fájdalmas évek voltak ezek a Roma számára, hiszen ez egy sokkal gyengébb csapat volt annál, mint amit maga a Roma név hordozott, és ami méltó lett volna erre a névre, a hagyományokra. A katasztrófa végül a következő évben következett be.

1950 nyarán az átigazolási piacon a Roma kiszemelt két jó svéd játékost, Palmert és Skoglundot, de sajnos nem volt elég pénz az üzlet megkötéséhez, így Ők a Legnanonál és az Internél kötöttek ki. Aztán érkezett három másik svéd játékos: Knut Nordahl (testvére a sokkal híresebb Gunnar Nordahlnak, Milan), a középpályás Sune Andersson (olimpiai győztes, 1948) és a szélső Stig Sundqvist aki 1953 nyaráig 78 mérkőzésen 20 gólt szerzett. A kispadon Adolfo Baloncieri foglalt helyet. A csapat összeállítása a következő volt ebben a katasztrófális, 1950-51-es szezonban: Tessari, Nordahl, Cardarelli, Spartano, Tre Re, Venturi, Bacci, Maestrelli, Tontodonati, Andersson, Sundqvist. Az első három mérkőzést zsinórban elvesztette a csapat a Bologna, Palermo, Triestina ellenében, majd egy dicstelen vereség következett az 5. játéknapon Torinóban a Juventus vendégeként. A csapat 2:0-ás előnyről kapott ki 7:2-re. A következő vasárnapon újabb fájó vereség következett a Lazio vendégeként, majd otthon az Inter verte meg a csapatot 6:0-ra. A szurkolók teljesen el voltak keseredve, de nem adták fel, reménykedtek a végsőkig és ekkor megszületett az első szervezett szurkolói csoport, az "Associazione Tifosi Giallorossi". Decemberben 13000 aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy a kispadra térjen vissza Bernardini. Az aláírások között volt Ennio Flaiano-é is, aki a híres Federico Fellini filmjeinek a forgatókönyveit írta. Sajnos Bernardininek futó szerződése volt a Regginánál a Serie B-ben, így nem tudta elfoglalni a Roma kispadját. Az összeomlás folytatódott, a 13. játéknapon otthon az Atalanta ellen, akik 10 emberrel játszottak és félidőben 3:1-re vezettek a csapat kihagyott 2 11-est, bár szerencsére a végére Tontodonati és Spartano révén egyenlítettek és 3:3-al zárult a találkozó. Újabb két vereség (a Lucchese és a Sampdoria ellen) és edzőváltás következett. Balocieri helyét Piero Serantoni foglalta el, de sajnos a bajnokságban nyújtott szereplés nem változott, a körülmények a csapat háza táján pedig egyre rosszabbak lettek. A Roma - Bologna mérkőzés előestéjén Tommaso Maestrellit 20000 líra pénzbírságra bűntették, mert a mérkőzés előtti este későig kimaradt. A szurkolók elítélték ezt a fajta viselkedést, mondva Ő nem hűséges a klubbhoz ezzel a hozzáállással - később ez a Tommaso Maestrelli a Lazio edzője lett, Ő vezette vissza a csapatot a másodosztályból '72-73-ban és az Ő vezetésével lett bajnok a '73-74-es szezonban -. 1951. február 18-án felcsillant a remény a Juventus 3:0-ás legyőzésével, de ezután 5 folyamatos vereség következett, köztük a derbi (1:2). A 33. játéknapon, egy újabb vereséget követően (Roma - Lucchese 0:1) Serantonit is kirúgták. Guido Masetti, a csapat nagy öregje, egy örökös zászlóvivő, a Testaccio Rómájának exkapusa lett megbízva a csapat vezetésével. A következő vasárnapon a Roma megsemmisítő vereséget mért a Sampdosiára (5:0), és újra bizakodni kezdtek abban, hogy megmenekülhetnek a kiesés elől, de sajnos túl sok pontot vesztettek el az idény során. Az utolsó forduló előtt a Roma a 19., kieső helyen tartózkodott egy pontra a 18. Padovától. A Padova az Amadeivel felálló Napolit fogadta, közben a Roma 3:0-ra legyőzte a már bajnok Milánt. Amadei tudott volna segíteni a Romának, de az első félidőben olyan csúnyán szabálytalankodtak vele szemben, hogy el kellett hagynia a pályát, majd a mérkőzés végén, a 2:0-ás Padovai sikert követően az öltözőben ülve könnyezve vette tudomásul, hogy a Roma kiesett az első osztályból. Rómát, a várost nagy fájdalom érte. Renato Rascel, minden idők egyik legnagyszerűbb olasz színésze is szomorúan vette tudomásul a tényt. Rascel kiállt a színpadra és könnyezve jelentette be a szomorú hírt. Ekkor vált híressé a tőle elhangzott mondat: "Signori, da questo momento la Roma é in Serie B. Ma la Roma non si discute, si ama" (Hölgyeim és Úraim, ettől a pillanattól fogva a Roma a Serie B-ben van.) La Roma non si discute si AMA. Ez olvasható mindenhol, a római szurkolók szíve és bátorsága, a kezdetektől egészen napjainkig és a jövőben is, mindenhol ez a mondat marad meg leírva az évtizedeknek a szurkolók sáljain. - 1951. június 17-én a szurkolók spontán gyülekezve haladtak lefelé az utcán a központ felé majd a menet átalakult egy felvonulássá. A menet élén egy nagy transzparens volt, melyen a következő volt olvasható: "La roma é sempre la prima squadra del mondo" ('A Roma mindig is a világon az első csapat'). Ez volt a sorrend az 1950-51-es szezon befejeztével: Milan 60, Inter 59, Juventus 54, Lazio 46, Fiorentina 44, Bologna és Napoli 41, Como 40, Udinese 35, Palermo és Pro Patria 34, Novara és Sampdoria 33, Atalanta 32, Lucchese, Triestina és Torino 30, Padova 29, Roma 28, Genoa 27. De 1951 nyarán nem volt idő a könnyekre. Renato Sacerdoti határozottan átvette a vezetőség irányítását azzal a szándékkal, hogy minnél hamarabb visszatérjenek a Serie A-ba. Maestrellit, Tontodonatit, Tessarit és Baccit hagyták elmenni és olyan játékosok érkeztek, akik alkalmazkodtak a Serie B játékstílusához és ebben a kategoriában nagyszerűek voltak. A következő játékosok, mint Acconcia, Perissinotto és Bortoletto, vagy a tavalyi év Serie B gólkirálya Lorenzo Bettini, a kitűnő Carlo Galli és a kapus Albani. Az edző az a Gipo Viani lett, aki megteremtette azt a taktikát, amit "Vienema"-nak hívtak, ami a később a leghíresebb olasz taktika, a 'Catenaccio' alapjául szolgált. A Serie B-ből akkor csak az első helyezett került fel automatikusan, mivel a Serie A mezőnyét 20 csapatról 18-ra csökkentették, így a B osztály második helyezettjének ún. play-off mérkőzést kellett játszania az első osztály utolsó 3 helyezettjével. Így hát ahhoz, hogy a csapat vissza kerüljön az első osztályba, nem sok lehetőség volt a hibázásra. Az 1951-52-es szezonnak a következő csapat vágott neki: Albani, Tre Re, Cardarelli, Acconcia, Bortoletti, Venturi, Andersson, Zecca, Bettini, Galli, Sundqvist. Szeptember 9-én, az első játéknapon Carlo Galli duplájával a csapat megverte a Fanfulla-t 2:1-re. Carlo Gallit a szurkolók "testina d'oro"-nak, azaz aranyfejnek becézték a sok fejesgólja miatt. Galli 5 évet játszott a Romában, 123 mérkőzésen 54 gólt szerzett. 1952. január 27-én Veronában nyertek 1:0-ra és ezzel a győzelemmel a félidőben az élen álltak, azaz "téli bajnokok" lettek. A kiváló tavaszt követően nem volt kérdéses, a csapat újra a Serie A tagja lesz. Az utolsó előtti játéknapon egy 6:0-ás győzelemmel (a Siracusa ellen) biztosították be matematikailag is az első helyet, majd a legvégén egy 1:1-es döntetlen a Verona ellen (1952. június 22.) is elég volt már az első helyhez. Érdekes egybeesés, hogy ugyanezen a napon 10 évvel ezelőtt a csapat az első scudetto-t ünnepelte. Az alatt az egyetlen év alatt, amig a Róma a B osztályban szerepelt, a szurkolók nem pártoltak el a csapattól. 1951-52-ben a Milan mögött a Rómának volt a legtöbb fizető nézője az egész Serie A és B mezőnyét tekintve. Köszönhetően a magas nézőszámnak és a sok eladott bérletnek lehetőség nyílt egy jó játékospiaci szereplésre ami egy jó csapatot garantálna a következő idényre. Azért is volt fontos ez, mert soha többet nem szerepelt a Roma a másodosztályban, és a Juventus és Inter után a Roma szerepelt a legtöbbször az első osztályban. Még a Lazio is eltöltött 11 évet a Serie B-ben. Az érkezők között volt a Milanos támadó Renosto, Azimonti a Genovaból, és a két olasz válogatott Piero Grosso és Pandolfini. A hab a tortán a Palermótól érkező dán bajnok, Helge Bronée volt. A dán érkezése miatt távozott viszont Gipo Viani, aki régebben összeverekedett a dánnal, mikor még mind ketten a Palermoban játszottak. Szintén távozott, kölcsönbe a Lucchesihez a Fiorentinától visszatérő kapus, Tessari is. A távozók között volt még Andersson, Risorti, Acconcia és a középszerű Knut Nordahl. 1952 novemberében Renato Sacerdoti visszatért a csapathoz mint elnök. A feljutást egy tiszteletet parancsoló szezon követte melynek végén a 6. helyen végzett a csapat. Néhány emlékezetes mérkőzés tette felejthetetlenné az évet, köztük a mindig gyűlölt Juventus elleni 3:0-ás siker, melynek köszönhetően elvesztették a scudetto-t az Interrel szemben. A játékosokat nagyon szerették a rómaiak. Bronée, a nagy klasszis, akinek nagyon nehéz személyisége volt (rengeteget veszekedett a csapattársaival és a vezetőséggel), még őt is imádták. 1953 nyarán Sacerdoti egy újabb nagyszerű igazolást jelentett be: egy világbajnokot Uruguay-ból, Alcide Ghiggia-t. Alchide később a csapat történelmének egyik kiemelkedő alakjává nőtte ki magát kivételes képességű jobb lábának és a nem túl erős fizikumának, de kitűnő technikájának köszönhetően. Az 1950-ben Rio de Janeiroban a világbajnokság döntőjében Ő szerezte a házigazda brazilok ellen a győztes gólt. Az 1953-54-es szezonban 27 évesen debütált a római csapat színeiben méghozzá góllal, a Genova ellen. 6 szezonban 201 mérkőzésen lépett pályára és 21 gólt szerzett. A magánéletben már nem volt ennyire példaértékű az élete. Mindamellett, hogy nős volt, kedvelte a fiatalkorú lányok társaságát, és többször rajtakapták egy 15 éves lány társaságában. 2 hónapot börtönben töltött "illetlen viselkedés nyilvános helyen"-miatt, majd a végén a Róma arra kényszerült, hogy eladja Őt a Milannak, ahol a 61-62-es szezonban az olasz-uruguay-i megnyerte a scudetto-t. Annak ellenére, hogy mennyi pénzt keresett a hosszú karrierje során, kicsapongó élete végén szegényen halt meg Montevideóban. A Roma végül újra a 6. helyen zárt az 1952-53-as szezonban. Az átigazolási időszakban a csapathoz érkezett a magyar bajnok Nyers István, aki az Interrel két bajnoki címet nyert. A kispadot újra egy külföldi edző foglalta el, az angol Jesse Carver. Bár az 1953-as év mindenekelőtt arról lett emlékezetes, hogy ebben az évben debütált a Stadio Olympico, az a stadion, ahol ma is játsza a mérkőzéseit a Roma. 1954. december 26. szintén egy különleges nap a római történelemben. Montanari, aki abban az időben az egyik legtehetségesebb játékos-kutató volt, két tehetséges játékost ajánlott a Bologna vezetőségének: a középpályás Nolit és Giacomo Losit (Giacomino-nak becézték alacsony termete miatt). A Bologna elnöke azt felelte: "a törpét viheted, mi elvisszük Nolit, akiből válogatott játékos lesz a jövőben". Ezután kopogtatott be a Roma ajtaján Montanari Giacominoval, hogy leszerződtesse a csapat. Egy legenda is született róla: 1955. március 20-án, a 3:0-ás győzelemmel végződött Roma-Inter mérkőzés előtt az első mérkőzésére készülő Losinak a következőket mondta tört olaszsággal Carver: "Dove tu passare non crescere erba. Tu capito?" (Amikor passzolsz, a fű nem nő. Érted?) Giacomo Losi az, aki a legtöbb alkalommal viselte a giallorossi mezt. 452 mérkőzésen lépett pályára, ebből 389-szer a Serie A-ban, 28-szor az Olasz kupában és 39-szer az UEFA kupa mérkőzéseken. Egy Olasz kupát és egy "Coppa delle Fiere"-t nyert. Lehetetlenség megfelelő jelzőkkel leírni azt, amit Ő a Romáért tett, ahogy élt az életben és ahogy küzdött a pályán. Elegendő az a becenév, amit a szurkolók adtak neki: "Core de Roma" azaz, Róma szíve. Az 1954-55-ös évadot a kitűnő 3. helyen zárta a csapat az Udinese és a Milan mögött: ez a 3. hely volt a legjobb eredménye a csapatnak a második világháború óta és ezzel újra bekapcsolódhatott az európai vérkeringésbe, a Kupagyőztesek Európa Kupájában indulhatott, ahol a negyeddöntőig jutott, a jugoszláv válogatottakkal felálló Vojvodina verte ki 4:5-el. 1955 nyarán Jesse Carver úgy döntött, hogy visszatér Angliába, helyette a méltán híres magyar Sárosi György ült le a kispadra. A másik fontos érkező az első brazil a Roma történelmében, a tehetséges támadó, Dino Da Costa volt, aki nagyon sokáig azt a rekordot tartotta, hogy Ő szerezte a legtöbb gólt a derbik során, összesen 9-t 3 szezon alatt (azóta SuperMarco Delvecchio megelőzte Őt). A Roma az 5. helyen zárta az évet végignézve a szeretett Bernardini Fiorentinájának a győzelmét. 1956. nyarán egy másik nagyszerű játékos karrierje fejeződött be, a volt Milan támadó, a svéd Gunnar Nordahl (34 meccsen 15 gólt szerzett) fejezte be a játékot. A mérkőzéseken tanúsított magatartása elismerése képpen egy emléktárgyat ajéndékozott neki a csapat. 1956. szeptember 14-én Da Costa megkezdte a jó szokását a derbiken: Lazio-Roma 0:3, Da Costa két gólt szerzett, bár az év nem hozott ekkora sikert, mert a giallorossok hátulról a negyedik helyen végeztek. Az egyetlen pozitivum a gólkirályi cím volt, melyet Da Costa nyert el 22 találattal. Nordahl 13-ig jutott. A középszerű edzőnek, Sárosinak, és a gyenge védelemnek "köszönhetően" a Romának nem sikerült semmit elérni a nagyszerű támadójátékával és az abban rejlő lehetőségekkel. Az 1957-58-as szezonra a hagyományoknak megfelelően a Roma új trénere egy újabb külföldi, az angol Alen Stock lett. És persze az akkori hagyományoknak megfelelően nem túl hosszú ideig ült a kispadon, mindössze 4 hónapot. 1958-ban Sacerdoti öreg korára lemondott az elnökségi tisztségéről. Lemondását a következő szavakkal magyarázta: "Nekünk, öregeknek a sport romantika, őszinte szerelem, és nem tudjuk elfogadni, hogy mára ez már üzlet, egy hirdetési eszköz. Valaki más jön az elnöki székbe, nekünk mennünk kell." 1958. április 27-én Anacleto Giannit választották meg a Roma új elnökének. Ugyanazon év júniusában újra játszottak az Olasz kupáért, amiért 1942-43 óta nem rendeztek mérkőzéseket. A Roma a tisztességes 5. helyen fejezte be a bajnokságot. Anacleto Gianni első ténykedése volt, hogy megszerezte a Lazio sztárját, a svéd támadó Arne Selmossont, 135 millió lírát fizetett a csatárért, ugyanis a Lazio reménytelen pénzügyi helyzetben volt, alig volt képes előteremteni a Serie A-ban való indulásra elegendő összeget. Ezek voltak azok az évek, amikor az olasz futballban radikális változások következtek be a futball elüzletiesedése következtében. Az öreg és dicsőséges klubok vezetőségei, mint a Bologna, Torino vagy a Genoa hanyatlani kezdtek, miközben a 3 nagy északi klub -Juventus, Milan, Inter- köszönhetően a gazdasági erőfölényüknek az olasz futball abszolút vezetőivé váltak. A Roma is felismerte ezt, és a változások ellenére is megőrizte nagyszerű méltóságát és nem járt úgy, mint más csapatok mint pl. a Pro Vercelli, Pro Patria vagy a Triestina, melyek hamarosan eltűntek az olasz futballéletből. Vagy a Lazio, amelyik egészen a 80-as évekig szinte megalázóan a múltjához képest fel-le ingázott a Serie A és B között, többször is közel kerülve a feloszláshoz. Ugyanebben az évben csatlakozott a csapathoz a fiatal kapus Fabio Cudicini, az olasz futball egyik legnagyszerűbb alakja. Az 1958-59-es esztendőt a középmezőnyben fejezte be a csapat. Ebben az évben egyetlen említésre méltó esemény az egyetlen idegenbeli győzelem volt, éppen a derbyn. A 3:1-es római sikerhez Da Costa a szokásos duplájával járult hozzá, és egyet szerzett az idény elején éppen a Laziotól megszerzett Selmosson. Érdemes azonban még megemlíteni, hogy 2 mérkőzést játszott a giallorossok mezében Carlo Mazzone, aki később, a 90-es években a Roma edzője volt. A csapat ebben a furcsa évben számos nagy mérkőzés főszereplője volt, mint például a 8:0-ás győzelem az Amadei edzette Napoli ellen, vagy a derby visszavágója, mely 3:0-ás győzelemmel végződött és Da Costa újabb gólt szerzett természetesen. Ez volt Da Costa utolsó derby-je. Sajnos a csapat nem tudta folytatni a sikereket. Érdemes megemlíteni még, hogy a VVK (Vásárvárosok Kupája, az UEFA elődje) negyeddöntőjében egy szerencsétlen 1:1-el esett ki a Roma a belga Union Saint-Gilloise ellenében (Da Costa lőtte a gólt). 1959. nyarán két fontos érkezője volt a csapatnak. Az edző az olasz Alfredo Foni, aki az 1938-ban világbajnoki címet szerzett olasz csapat hátvádje volt, majd az Interrel nyert két bajnoki címet. A másik szerzemény az olasz-argentin támadó Pedro 'Piedone' Manfredini, akit hamar a szívükbe zártak a római szurkolók. 1965-ig 164 alkalommal húzta magára hivatalos mérkőzésen az AS Roma mezét és 104 gólt szerzett. A bemutatkozása nem is sikerülhetett volna jobban, mint a derbyn, 1959. október 18-án két gólt rúgott a Lazionak és 3:0-ra nyert a csapat (Selmosson szerezte a 3. gólt). Végül a 7. helyet szerezték meg a bajnokság végén, a KEK-ben pedig az első fordulót követően kiestek a Szpartak Trnava-val szemben. 1960 nyarán a cél az volt, hogy a csapathoz megfelelő erősítés érkezzen a játékospiacról. A Roma játékosa lett a szintén olasz-uruguayi Juan Albero Schiaffino, minden idők egyik legerősebb labdarúgója. Bár sajnos Schiaffino 35 éves volt már, amikor a csapathoz érkezett és csak két szezont töltött a Rómában. A másik minőségi igazolás volt még az olasz-argentin Francisco Ramon Lojacono, aki 84 mérkőzést játszott bordó-sárga mezben és 36 gólt szerzett. Az utánpótlás csapatból felkerült Roman Menichelli. Nagyszerűen kezdte az évet a Roma, 3:0-ra nyert a Bari ellen idegenben Piedone Manfredini triplájával, aki megismételte ezt a teljesítményt a következő meccsen az Udinese ellen (6:1), majd a Torino ellen is szerzett egy gólt (3:1, Lojacono és Orlando volt a két másik gól szerzője) így a Roma egymást követő 3 mérkőzését is megnyerte. Márciusban folytatódott a jó sorozat a Spal elleni otthoni 2:1-es sikerrel, de sajnos a következő mérkőzésen a Nápoly megszakította ezt a nagyszerű sorozatot (2:3). Szerencsére a következő mérkőzésen újra győzött a csapat méghozzá egy csodálatos 4:0-ás mérkőzésen a Lazio ellen a derbyn idegenben.   Az 1981/82-es idény elején három új játékos érkezik a Romához: Nela a Genoától, Chierico a Pisától és Marangon a Napolitól. Az egész szezonra rányomja a bélyegét Ancelotti 6. fordulóban, a Fiorentina elleni mérkőzésen összeszedett súlyos sérülése. Hónapokig az is kérdéses, hogy egyáltalán pályára léphet-e még valaha a tehetséges középpályás. Addig a fordulóig a Roma veretlen, sőt a 7. játéknapon a Juventust is legyőzi Torinóban, majd a Bolognát az Olimpicóban. A tavaszt viszont rosszul kezdi a csapat, majd amikor Falcao is lesérül, a szurkolók végleg lemondhatnak a bajnoki címről. A végén a Roma a Juventus és a Fiorentina mögött a harmadik helyen zárja az idényt, ami a spanyolországi világbajnokság miatt már május közepén véget ér. A gólkirályi címet, egymást követő második alkalommal is Roberto Pruzzo szerzi meg. A világbajnoki keretben az 1981/82-es Romából csak Bruno Conti kap helyet. Az apró szélső viszont nem akármilyen teljesítményt nyújt, neki is nagyban köszönhető, hogy Squadra Azzurra megszerzi harmadik világbajnoki címét. A brazil legenda Pelé Contit választja a világbajnokság legjobb játékosává. Mindeközben persze Rómában és a Románál is zajlanak az események. Dino Viola megszerzi Nela és Chierico játékjogának másik felét is, így a két labdarúgó már teljesen az AS Roma tulajdona. Luciano Marangon kilenc Rómában töltött hónap után visszatér a Vicenza csapatába, ahol előzőleg már öt idényt is lehúzott. Érkezik viszont az osztrák Herbert Prohaska az Intertől. Az előző szezonban a Románál csak Falcao volt az egyetlen idegenlégiós, de mivel minden csapatban két külföldi játszhat, így Dino Viola igazolhatott még egy külföldit. Ő lett Prohaska. Milánóban meg voltak vele elégedve és legtöbbször az átlag feletti volt a teljesítménye, de az Inter leigazolta a német Hanzi Müllert, így az osztrák középpályásnak mennie kellett. S bár Dino Viola egyszer azt nyilatkozta, hogy sohasem fog olyan játékost megvenni, aki másik csapatnál feleslegessé vagy létszámfelettivé vált, most mégsem habozik és megszerzi az osztrákot. Az új fiú jövetele nem mindenki körében vált ki pozitív visszhangot az olasz fővárosban, vannak, akik szívesebben látták volna az osztrák labdarúgó válogatott csapattársát, Schachnert Roma mezbe bújva. Liedholm viszont elégedetten nyilatkozik: "A miénk lesz Olaszország legerősebb középpályás sora. Falcao, Di Bartolomei és az osztrák. Meglátjátok majd, hogy mire lesz képes a Roma, milyen szép játékot fogunk játszani. Ez egy fontos igazolás, különösen a mi játékrendszerünk miatt. Ne felejtsük el, hogy Prohaska az elmúlt évben az Inter egyik legjobb játékosa volt és kiegyenlített teljesítményt nyújtott és ez azt jelenti, hogy rá bármelyik pillanatban számíthatunk majd. Ehhez még tegyük hozzá, hogy bizonyítani akar majd, hogy az Internél rosszul tették, amikor lemondtak róla." De az osztrák megszerzésével sok új kérdés is adódik. Mi lesz Ancelottival, ha mégis teljes értékű játékos lesz? Az osztrák esetleg csak addig kell, amíg Carlo 100%-os állapotban nem lesz? Sokan ráadásul úgy vélik, hogy Prohaska és Di Bartolomei játékstílusa is igen hasonló, így felmerül annak is a lehetősége is, hogy a kapitány távozik a Romától. De a szurkolók erről hallani sem akarnak. A júniusi Giallorossi magazin (Egy a vezetőségtől független, a csapattal foglalkozó havilap volt. Mivel független, akár kritikát is megfogalmazhatott a vezetőséggel szemben, nem úgy mint ma pl. a LaRoma...) címlapján nem véletlenül látható a kapitány, felette az írás: "Di Bartolomei deve rimanere alla Roma", azaz a Románál kell maradnia. Az igazolásokkal, kiszemeltekkel, találgatásokkal foglalkozó cikkben többek között ez áll: "Di Bartolomei olyan játékos, akit semmi pénzért sem szabad eladni. Olyan, mint Antognoni a Fiorentinában, Baresi a Milánban, Tardelli a Juventusban, Beccalossi az Interben vagy Dossena a Torinóban. Egy elmozdíthatatlan eleme a Roma játékának, egy szimbólum, akihez ragaszkodni kell és aki köré kell építeni a bajnoki cím csapatát. S ne felejtsük el, hogy Di Bartolomei kétszer egymás után megnyerette a gólkirályi címet Pruzzóval és a remek indításaival teljesen megváltoztatta Bruno Contit is. Ugyanakkor Di Bartolomei a kevesek egyike Olaszországban, aki tegező viszonyban van a labdával. Neki ez olyan természetes, mint ahogy eszik vagy olvas. A labdáról már nincs mit tanulnia, így van ideje, hogy tanulmányozza az ellenfelet és kiszámítsa a társak helyezkedését. Hányan vannak olyanok Itáliában, mint Di Bartolomei? Nagyon kevesen. Még ha Bearzot (az akkori olasz szövetségi kapitány; F72) nincs is ezen a véleményen. De Viola és Liedholm is viselkedhetnek úgy, mint a szövetségi kapitány? A válaszunk: egyértelműen nem!" Így aztán a szurkolók megkönnyebbülhetnek, a kapitány végül marad Rómában. Az új játékosok közül viszont nem Prohaska az egyedüli. A Perugia csapatából érkezik a védő Nappi, akit Liedholm már régóta szeretett volna Roma mezben látni. Rá a kispadon számít a mester, hogy ha kell helyettesítse Nelát vagy éppen Vierchowodot. Igen, Pietro Vierchowodot... A játékos tulajdonjoga a Sampdoriáé, de az 1981/82-es szezonban a Fiorentinában játszott kölcsönben. Mivel a genovai csapat feljutott a legjobbak közé, Mantovani, a Samp elnöke szeretné őt újra a saját csapatában látni. Az orosz származású játékos az egyik legígéretesebb és legtehetségesebb olasz védő, így nem csoda ha a fél Serie A meg akarja őt szerezni. A Fiorentina azt szeretné ha még egy évig náluk maradna, Dino Viola is mindent megtesz, hogy a fővárosba csábítsa a hátvédet, de a Juventus vezetői is elszántak. Hetekig tartó találgatások és egyeztetések után aztán Dino Viola nyer: a védő egy évre az AS Romához érkezik kölcsönbe, cserébe a genovai csapathoz Bonetti és Maggiora szerződik. Nem kis szerepe van az üzletben a Sampdoria elnökének, Paolo Mantovaninak sem, aki római és baráti szálak fűzik Violához. Ezzel már két új hátvéd is a fővárosba érkezett, de Dino Viola nem elégszik meg ennyivel és megszerzi a sokak által már öregnek tartott, bár még csak 29 éves Malderát is a másodosztályba kiesett Milántól. Maldera is Liedholm egyik régi álma volt. Az előző idényben hosszú sérülése miatt nem sokat szerepelt a piros-fekete csapatban. "Eddig többet kellett volna elérnem a pályafutásom alatt." - nyilatkozza a védő, majd így folytatja: "Azért is jöttem Rómába, hogy Liedholmmal bepótoljam az elvesztegetett időt. Bal oldali védőt fogok játszani. Vierchowoddal, Prohaskával és a többiekkel együtt felvehetjük a versenyt a Juventussal a bajnoki címért folyó harcban. A Romában van ráadásul Falcao és egy világbajnok is, egy bizonyos Bruno Conti. A Milánnál már 28 évesen öregnek tartottak. Meglátjátok, itt majd újra megfiatalodom." A védelem ezzel meg is lenne. A középpályára is érkezik még egy új szerzemény, a mindössze 20 esztendős Claudio Valigi. A játékos a harmadik ligás Ternana piros-zöld mezét cseréli le bordó-sárgára. A Roma megfigyelői már jó ideje figyelemmel kísérik a fiú fejlődését. A tavalyi átigazolási időszakban is felmerült a megszerzése, de végül csak most nyáron igazolt a Romához. Tisztában van vele, hogy leginkább a kispadon számítanak majd rá, mégis boldogon jön az Örök Városba: "Olyan játékosok vannak előttem, mint Falcao, Prohaska vagy Di Bartolomei, így nem is gondolhatok arra, hogy sok lehetőségem lesz. Így aztán ebben az idényben megpróbálok a lehető legtöbbet tanulni, és szerintem ilyen sztárok mellett ez nem is lesz nehéz. Nagyon boldog vagyok, hogy a Románál kötöttem ki. Tudom, hogy Liedholm mester elismer engem. A most kezdődő kaland kifejezetten az ínyemre van." S hogy a csatárposzton se maradjon a csapat új név nélkül, 1,2 milliárd líráért, vagyis az új szerzemények közül a legdrágábban, Rómába költözik a 23 éves Maurizio Iorio is. Az előző évben a Serie B-s Bari csapatát erősítette és a góllövőlistán 18 góllal a második helyen végzett. Több csapat is érdeklődött utána, az Avellino, a Milan és más alakulatok. "Nem nagyon tudtam, hogy miként haladnak a tárgyalások, minden reggel kíváncsian olvastam az újságokat, mik a legújabb hírek. Egy dologban biztos voltam, hogy a Bari el fog engem adni." Majd a sok érdeklődő közül a Bari végül a Romával állapodik meg. Én is a Romának szurkoltam. Azaz abban reménykedtem a leginkább, hogy a Romához igazolok. Annyi jót hallottam Liedholmról: azt mondják, hogy kiváló szakember és remekül tudja kamatoztatni a játékosok képességeit. A Roma játéka pedig nagyon tetszik: a zóna, a játék gyorsasága. Szinte el se hiszem, hogy itt lehetek." Július 14-ig, azaz az átigazolási időszak vége előtt még egy játékos távozik a csapattól, az előző szezonban mindössze négy alkalommal pályára lépett csatár, Ugolotti szerződik a Pisához. A játékosok először július 19-én találkoznak a Villa Pamphiliben, a csapat hivatalos bemutatásán. Hiányoznak még a világbajnokságot megjárt labdarúgók: Conti, Falcao, Prohaska, Vierchowod. Nincs a helyszínen Nils Liedholm edző sem, ő egyenesen az edzőtábor helyszínére, az észak-olaszországi Brunicóba siet. A csapatról és az új játékosokról Dino Viola beszél: "Üdvözlöm a csapatot, az újakat és a régieket. A régiek között is vannak újak, hiszen Ancelotti és Giovanelli gyógyulóban vannak a sérüléseikből. Nela és Chierico végleg a miénk. Nappit már két évvel ezelőtt is meg akartuk szerezni. Egy mérkőzést követően az érdeklődésünket hallva azt mondta: ezúttal is csak hitegetni fogtok? Malderát se most akartuk először leigazolni. Aldo még fiatal, mégha sokan öregnek is tartják már. Ioriót csak most ismertem meg személyesen, de már régóta figyeljük, a támadásoknál kis élénkséget visz majd a játékunkba. Valigi egy nagy tehetség, komoly veszélyt jelent néhány kezdőjátékosunk számára." Viola bemutatja a három szponzort is (Barilla, Bassetti, Patrick), majd így fejezi be a beszédét: "Minden adott ahhoz, hogy megadjátok Rómának azt, amire 40 év óta vár, vagyis a bajnoki címet." A legkésőbb - a szokásához híven - a brazil Falcao csatlakozik az új idényre készülő csapathoz, amit többen is a szemére vetnek. Miért járnak neki mindig nagyobb kiváltságok, mint a többieknek? Ráadásul a brazilt nagyon megviselte a világbajnoki kudarc. "Kész vége, felhagyok a labdarúgással, valami új szakmát keresek magamnak." - ezekkel a szavakkal hagyta el Barcelonát. Így emlékezik erre a Giallorossi magazin hasábjain: - "Tényleg igaz Paolo, hogy Spanyolországban a vereség után arra is gondolt, hogy abbahagyja a focit? - Igen, igaz. Sokáig azért nem tartott, talán néhány napig. Aztán lassan az ido jó orvosnak bizonyult. De mindenesetre valóban megfordult a dolog a fejemben és abban a pillanatban nem is nagyon láttam más megoldást. Olyan volt, mintha megállt volna az élet. De nem csak nekem, hanem egész Brazíliának. Talán nehéz ezt megértetni és elmagyarázni, még ha a labdarúgás Itáliában is igazi szenvedély. De nálunk talán még annál is több, Brazíliában egy nemzeti érzés. És egy világbajnokság mindig csak fokozza ezeket az érzéseket." Majd az interjúban áttérnek az olasz bajnokságra és a Romára is. - "Garantálhatom, hogy a pályán mindig egy olyan Falcaót fogtok látni, aki ki akarja hozni magából a maximumot. - Ez talán a legjobb módja, hogy a nyári polémiákat le lehessen végre zárni. - Ezeket a polémiákat sohasem én kreáltam. 30 napom volt arra, hogy élvezzem a nyaralást és ha összedől is a világ, a szabadsághoz való jogomról nem vagyok hajlandó lemondani. - Ez lesz a harmadik idénye a Romával és júniusban le fog járni a szerződése. Hosszú menetre számíthatunk? - Az elnök annyit mondott, hogy majd januárban beszélünk a szerződésről. Hozzáteszem: nem tudok ennyivel előtte dönteni ilyen fontos dolgokról, amit esetleg ma még nem is ismert dolgok is befolyásolhatnak majd. - Követhetné akár Brady vagy Prohaska példáját is, vagyis hogy elhagyja a Romát, de egy másik olasz csapat kedvéért? - Nem tudom. De szeretném újra megerősíteni az érzéseimet a Roma szurkolók iránt, akik amikor 1980 augusztusában megérkeztem Rómába több ezren jöttek elém a repülőtérre és úgy fogadtak, mint egy igazi példaképüket, holott még nem is ismertek. Azóta mindig úgy éreztem, hogy az adósuk vagyok. - Hát akkor a scudettóra lenne szükség! - Nagy öröm lenne, csakúgy mint az olaszok világbajnoki címe, amit 44 év után szereztek meg újra, hiszen az Squadra Azzurra utoljára 1938-ban diadalmaskodott. A bajnoki cím pedig 41 év után térne vissza Rómába. - Viszont mint mindig, számolni kell az egyre erősebb Juventusszal. - A Juve a nagy esélyes, ez nem is lehet kétséges. Megköszönöm Pruzzónak, hogy a Falcao-Conti párost erősebbnek tartja a Boniek-Platini kettősnél. De szerintem a Juve akkor is nagyon jó csapat és ne felejtsük, hogy a bajnokságban van lehetőség egy-egy botlást is kijavítani, nem egy kieséses rendszer, ahol a favorit egy mérkőzésen is elbukhat. - Szóval akkor Juve-Roma párharc várható? - Az Inter és a Fiorentina is megerősödtek és a Napoli Diazzal egy remek játékost igazolt. Az új külföldiek mind nagyon jók, de inkább nem állítanék fel köztük sorrendet. - Hogy ha már a világbajnokságról és a bajnokságról is szó volt: milyen kihatása lesz az olasz csapat sikerének a következő szezonra? - Hát ez egyszerű. Az egész világ Olaszországra fog figyelni, hogy megtudja mi is történik a foci terén. A spanyolországi győzelemmel Itália lett a nemzetközi labdarúgás vezető országa." A felkészülés és az előkészületi mérkőzések során Liedholm meg akarja találni Di Bartolomei helyét. A pályafutása során eddig mindig a középpályán játszott a csapatkapitány, de az új szerzemény Prohaska is gyakorlatilag ugyanazon a poszton szerepel, mint Agostino. Liedholm viszont túl jó játékosnak tartja Di Bartolomeit ahhoz, hogy kimaradjon a kezdőcsapatból, ezért a játékstílusának és erényeinek megfelelő új posztot talál neki: a söprögető posztot. De támadásoknál egy sorral akár előbbre is merészkedhet, és remek indításaival kiszolgálhatja a csapattársait. S egy másik nem mellékes újdonság a Roma háza táján: a labdarúgócsapatok közül másodikként (a Cosmos után), az európai csapatok közül elsőként Trigoriába bevezetik a számítógépes rendszert. Ez nem kis fejlődésnek számít, minden adat, minden információ az gépekben van. A jegyaládásokat megkönnyíti, a játékosok erőnléti tesztjeinek az eredményeit vizsgálja, az edzésprogramokat segít összeállítani. A rendszert szeptemberben vezetik be. A szezon kezdete előtt hiába erősödött meg látszólag a Roma, a kritikusok többsége, na és persze a túlsúlyban lévő északi lapok a Juventust tartják a bajnokság igazi esélyesének. Valaki egyenesen odáig megy, hogy kár elkezdeni is a szezont, hiszen a világbajnok olasz válogatott sztárjaival és két olyan külföldi labdazsonglőrrel, mint Platini és Boniek teletűzdelt csapatnak nem is lehet ellenfele. Kérdés tehát, hogy megállíthatja-e valaki egyáltalán ezt a nagyon erős Juventust? Hát lássuk az 1982/83-as idényt mérkőzésről mérkőzésre...   A 60-as évekkel elégedettek lehetnek a "sárga-piros" szurkolók. Két Olasz Kupát ('64 és '69) is megnyertek, valamint értékes játékosok öltötték magukra a Roma mezét Lojacono, Schiaffino, Angelillo, Losi e "Picchio" De Sisti. Főleg a 69-es Olasz Kupa győzelme emlékezetes, melyet Alvaro Marchini elnöksége és a "mágus" Helenio Herrera technikai vezető idején szereztek. Ennek az időszaknak a góllövői közül "Ciccio" Cordova és Fabio Capello sok évvel később, mint edzők tértek vissza a Romába. Egy emlékekben gazdag időszak ez, melyek közül egy igen szomorú, ez Giuliano Taccola nevéhez kötődik, aki egy tragikus márciusi vasárnapon Cagliari öltözőiben halt meg. A 70-es éveket Gaetano Anzalone elnöksége jellemezte, kinek igen jó megérzése volt Nils Liedholm Romába hozatala. A "báró" érdeme volt fiatal játékosok értékesítése, mint Rocca és Di Bartolomei. Nem hiányzott a kiváló helyezés sem, 1974-75-ben a harmadik hely. '79 nyarán a Roma története fordulóponthoz ért. Elnöke Dino Viola lett, egy férfi, aki a római csapatot az olasz foci élvonalába vihette volna. Ironikus, makacs, kis mértékben hajlandó tolerálni a foci hagyományos erejét, megszerezte a Roma második jelvényét és felejthetetlen mérkőzéseknek voltak résztvevői a Boniperti vezette Juventus ellen. Már az első szezonban megváltozott a légkör. Visszahozta a Romába Liedholmot, Viola rögtön sikert ért el: az Olasz Kupa győzelem a Torino kárára. Fiatal reménységeknek adott lehetőséget, mint Bruno Conti és Ancelotti, míg Pruzzo bizonyította bombázó képességét. 1980-81-ben kezdődött a Juventus elleni végeláthatatlan csata. A szezon végén megerősödtek a "fekete-fehér"-ek, de a győzelemben ma, oly sok év után is úgy látjuk, hogy a torinoi közdelem igazságtalanul törölt híres Turone gólja, sokat nyom a latba. Ennek kompenzálására az Olasz Kupában a Roma újra győzött, és történek talán legjobb vételét csinálta Paulo Roberto Falcao-val. A következő bajnokságon a "sárga-piros"-ak vesztettek a lendületből a sorozatos sérüléseknek, főleg Anzelotti-énak köszönhetően. 1982-83-ban végre teljesült a várva-várt győzelem. Pruzzo góljával, mely a Genova elleni döntetlent eredményezte, a Roma matemetikailag "Olasz Bajnok" lett. Liedholm csapata tökéletes "gépezet" volt. Sziklaszilárd védelem legyőzhetetlen pillérekkel, mint Tancredi, Vierchowod, Nela és Maldera; felejthetetlen középpályások, ahol Di Bartolomei, Falcao, Ancelotti és Prohászka tevékenykedett; robbanó csatársor a bombázó Pruzzo-val és Bruno Conti-val, akik megállíthatatlanul támadtak. Roma önkívületbe került egy fantasztikus győzelemmel, és Antonello Venditti egy felejthetetlen légkört hozott létre, egy csodálatos dal megkomponálásával, mely a Roma himnuszává vált. A történetének következő időszaka a nagy vereségek korszaka. A Juventus csak két pontos előnnyel győzött a Roma ellen, de a "sárga-piros" népnek a legfájdalmasabb esemény a Bajnokok Kupájának döntője marad, melyben veszítettek a Liverpool ellen. A Romának mindene megvolt a végső győzelemhez. A csapat nagyon erős volt, de főképp egy megismételhetetlen lehetőséget kapott az Olimpico-ban a döntő megvívásával. A Roma győzelme már megírtnak tűnt. Liedholm csapatának előrejutása megállíthatatlannak tűnt. Goteborg, CSKA Sofia, Dinamo Berlino és Dundee United csapatait különösebb probléma nélkül verték ki. Majd elérkezett a nagy nap, egy egész város volt ott, hogy szurkoljanak a Romának. A Liverpool azonban a "sárga-piros"-ak tengerére a legnagyobb pofont mérte. Az angolok feladták a leckét a "sárga-piros"-aknak, akik Neil góljára csak Pruzzo fejesével tudtak válaszolni. Aztán a romaiak megbabonázásáról a "bohóc" Bruce Grobbelaar gondoskodott. Ezen az estén egész Róma könnyekben tört ki. A szezon az n-edik Olasz Kupa megnyerésével zárult: egy olyan sikerrel, amit valójában senkinek nem volt kedve megünnepelni. Az Olimpico-beli vereség a Bajnokok Kupájában Viola időszakának lassú hanyatlását jelezte. 1985-86-ban ugrált örömében Sven Goran Erikssonnal a kispadon. A Lecce, azonban résztvevője volt a Roma másik történelmi vereségének: mely megszakított egy megállíthatatlannak tűnő fejlődést, mely szétzúzhatta volna a Juventus ellenállását. Az újabb, hatodik Olasz Kupa megnyerése sovány vigasz volt. A következő évek újabb hiábavaló kísérleteket jelentettek a korábbi tündökléshez való visszatéréshez. Viola még egyszer visszahívta Liedholmot, de ezúttal a csoda úgy tűnik elmaradt.A "sárga-pirosak" iskolájának egyik legjobb talentuma: Giuseppe Giannini volt. Liedholm hőseinek árnyékában nőtt fel, egy a Roma számára kevéssé boldog időszakban érte el érettségét és a Nemzeti válogatottban is kénytelen volt elszenvedni Olaszország '90-ben bekövetkezett csúfos vereségét. Viola eltűnésének évében, '91-ben úgy tűnt a csapat újra magához tér. Bejutott az UEFA Kupa döntőjébe az Interrel együtt, de Ottavio Bianchi vezetése alatt begyűjtötte az n- edik csalódását: a milánói 0-2 -es vereségre csak Rizzitelli egyetlen góljával tudott válaszolni az Olimpicoban. A Szuperkupában sem ment jobban: újabb vereség a Sampdoria (0-1) ellen.Egyedüli siker, mondhatnánk, az Olasz Kupa. Dino Viola-t Ciarrapico követte, aki azonban csak 1992-93-ig maradt, ami azt illeti középszerű eredményekkel. Egy olyan időszak ez, mely megnyitja az utat egy újabb történelmi fordulatnak: Franco Sensi elnökségének. A Romát igazi rómaiakkal állították helyre. Az elnök, a szurkolók, egy trasteverei rómait : Carlo Mazzone-t hívták meg a csapat elnökének. Eredmény azonban kevés volt, a technikai vezetés főleg annak az értékelésével tűnt ki, aki a Roma iskolájának talán a legjobbja : Francesco Totti. Egy szezonon át tartó megbeszélés után, Carlos Bianchi kísérletét jelezve, az elnök Sensi egy technikai újításba fogott, mely Zdenek Zeman volt. A cseh szakember alkalmazása fontos játékosok, mint Cafu és Candela érkezését jelentette, valamint Tommasi és Delvecchio megerősítését, nemkülönben Francesco Totti végleges szentesítését. És még mindig semmi győzelem. Az 1990-2000-es szezonban bekövetkezik a fordulat. A Roma szurkolói egy hosszú, sikertelen időszak után győzelmet követeltek és Sensi elnök elhatározta, hogy bizalmat ad egy győztes szakembernek, aki Fabio Capello volt. Ő jól ismerte a körülményeket és kész volt a "sárga-pirosak" klubjába átköltözni, rendelkezésre bocsátani manageri képességeit. Magas szintű tudással rendelkező játékosok csoportját helyezte előtérbe. Többek között ekkor érkezett Montella és Nakata. Rögtön jó évnek ígérkezett. A Roma gólt lőtt és győzött, hosszú ideig az elsők csoportjában maradt. A szezon véghajrájában azonban elveszítették a talajt a lábuk alól és a hatodik helyre zuhantak. Az epilógus ennél még keserűbb az unokatestvérnek számító Lazio végső győzelmével. Capello azonban nem olyan szakember, aki csak várja a győzelmet. Így a 2000-01-es szezon egy megállíthatatlan előmenetelt hozott. A Roma legyőzte ellenfeleit a kezdettől a végéig mindvégig ura maradva a bajnokságnak. Cselszövő ellenük egyedül Ancelotti Juventusa volt, akiknek azonban el kellett fogadniuk a vitathatatlan felsőbbséget: a Roma 75 pontos rekorddal győzött a bajnokság 18 csapatából. A résztvevők közül Battistuta kirobbanó sikerszerzője a szezonnak 20 góljával, Montella, aki a meccseken döntő gólokat rúgott és Totti, aki igazi tehetség és vezető.A harmadik diadal volt és a "sárga-pirosak" tengere a Circus Maximusban gyűlt össze a hetekig tartó ünnepre. A bajnokságon aratott győzelem hozzájárult ahhoz, hogy a Roma biztosítsa helyét az olasz foci elitjében.